Rubik gimi

72.: Az utolsó osztálykirándulás

Az osztállyal úgy döntöttünk, hogy még egy utolsó osztálykirándulásra el kell mennünk az érettségi előtt, mert a szóbelik előtt senkinek nem lesz ideje, főleg az emelt időpontokkal, amik ugye nem június második felében vannak, hanem sokszor még májusban. Mivel most év közben nem mehetünk két napra, ezért úgy oldottuk meg, hogy pénteken délután, suli után indulunk és csak vasárnap délelőtt megyünk haza. Így mindenkinek elég ideje lesz mindenre. Ráadásul most az Alföldre megyünk egy kis tanyára, ahol ki fogjuk venni a részünket az állatgondozásból. Idén nem akartunk múzeumokba és galériákba járni, inkább valami hasznosat szerettünk volna csinálni, ami kikapcsol minket. Így jött szóba Hortobágy. Természetesen meg fogjuk nézni Nemzeti Parkot, a Pásztormúzeumot, a hidat, a Csárdát és a Madárkórházat is, de segíteni is fogunk a szállásadóinknak.

-          Na, mindenki itt van? – kérdezte a buszra lépve az osztályfőnök reggel, vagyis hajnalban, mire tizenhárom fáradt szempár nézett rá

-          Ahha! – válaszolták a fiúk

-          Akkor indulhatunk. Gyerekek, tudom, hogy korán van, de szép a táj, próbáljatok fent maradni.

-          Majd szól, ha kiértünk az autópályáról? Addig alszunk. – válaszolt Tomi ásítva

-          Igen. Akkor jó éjszakát mindenkinek.

Persze csak egy kicsit sikerült aludni, amíg ki nem világosodott teljesen. Így, márciusban még nincs korán világos és ez minket is elnyomott, de csak napfelkeltéig. Azt elfelejtettem, hogy az igazgató volt olyan jó fej, hogy a pénteki tanítást elengedte nekünk, így már reggel tudtunk indulni, nem kellett még egy tanítási napot is végig csinálnunk.

-          Nem azt mondtátok, hogy alszotok? – nevetett Gergő bá

-          Süt a Nap! – nyöszörgött Ákos álmosan

-          Az a jó, legalább szép időnk lesz. – mondta Bella egy nyújtózkodás közepén

-          Még csak most jöttünk fel az autópályára, így még hosszú lesz az út. – mosolygott a tanár úr kedvesen

Szeretjük Gergő bát, mert megért minket és sokat segít. Ráadásul fiatal, ami szerintem nem hátrány, ha az ember kamaszokkal dolgozik, hiszen így képben van a mai trenddel és minden mással is. Persze ettől függetlenül szigorú és következetes, de közel sem annyira, mint az idősek.

Mialatt utaztunk megbeszéltük, hogy milyen sorrendben látogatjuk a helyszíneket. Először lepakolunk és megismerkedünk a szállásadóinkkal, majd onnan együnk tovább a Nemzeti Parkba, ami igénybe vesz egy napot, mert hatalmas területről van szó, de ha van időnk, akkor megnézzük a madárkórházat. Holnap pedig  a Pásztormúzeumot, a Csárdát és a hidat. Az utolsó nap pedig besegítünk.

-          Itt is vagyunk! Leszállás! – kiabált vidáman a tanár úr

-          A szobák hogy lesznek? – kérdezte Zsófi miközben kivette a bőröndjét a buszból

-          Na, igen. Nos, mivel öt fős minden szoba ezért arra gondoltam, hogy átvisszük az ágyakat, így nem kell két fiúnak külön és egy lánynak külön lennie, hanem egybe elfértek. Úgyis csak este lesztek itt, nappal kint leszünk. De ha akarjátok, akkor maradjanak.

-          Nem, tökéletes lesz, ha átvisszük. – válaszolt Rami a bőröndjével szenvedve

-          Üdvözöllek titeket! Marika néni vagyok, ő pedig a férjem Pista bácsi. Nálunk fogtok lakni a kirándulásotok alatt. Gyertek be, válasszatok szobát, Pista bácsi pedig átviszi akkor az ágyakat. – értek ki hozzánk a szállásadók, akik nagyon aranyos kik öreg házaspár voltak

-          Hagyja csak Pista bácsi, majd mi átvisszük. – szólt Márk, nehogy a bácsi megemelje magát és valami baja legyen miattunk

-          Elbírjátok? – kérdezte az öreg kicsit mosolyogva

-          Persze!

Nagyon szép kis ház volt. Amikor bementük egyből megcsapott minket az az igazi vidéki érzés. Nem volt túldíszítve semmi, csak hagyományos berendezési tárgyak voltak a lakásban. Mint megtudtuk sem tv, sem internet nincs a lakásban, csak egyetlen helyiségiben van tv, de azt sem használhatjuk. A néni elmondta a házirendet, amiben olyasmik szerepeltek, hogy vigyázzunk a rendre és berendezésre és ne pazaroljunk. Ezen kívül mindent megengedtek. Tehát gyakorlatilag itt nincsenek szabályok és kikötések, csak szabadság. Furcsa volt az biztos.

-       Gyerekek, akkor induljunk a Parkba. – jött be az osztályfőnök a szobánkba, ami nem volt kicsinek mondható

Busszal mentünk, mert messze volt tőlünk, tömegközlekedés meg nem igen van. Maga a Park gyönyörű volt és tényleg hatalmas. Turista busszal vittek végig minket rajta, nehogy elkalandozzunk és azért is, hogy végig érjünk rajta. Az idegenvezető sokat magyarázott és mutogatott, mi pedig lelkesen fényképeztünk, ahogy a Madárkórházban is. Mindent dokumentáltunk az utókornak, bár szerintem senki nem lesz kíváncsi arra, hogy Zalán miért hasalt el a fűben.

A második napon megnéztük a Csárdát, a hidat és a múzeumot. Szép volt mindegyik és látványos is. Úgy gondoltuk el kell menni a kilenclyukú hídhoz, ha már itt vagyunk, és a híres múzeumot is meg kell nézni. Persze volt egy kis ellenvetésünk, mert korán kellett kelni, de megérte.

A harmadik nap pedig egyenesen szuper volt. Már hajnalban felkeltünk és mentünk ki az állatokhoz. A fiúk ganézták, mi lányok pedig etettük őket. Persze a srácoknak nem volt ínyükre, hogy ilyet kell csinálni, undorítónak tartották, de legalább megtapasztalták, hogy milyen a tanyasi élet. Nekem tetszett a feladat.

-       Szeretnétek lovagolni? – kérdezte Pista bácsi, amikor végeztünk mindennel és meg is reggeliztünk

-          Igen! – szerintem század másodperc pontossággal mondtuk egyszerre

Nagyon sok lovuk volt, így mindenkinek jutott egy. Én egy kicsit hezitáltam, ahogy Detti is, de Pista bácsi megmutatta, hogy mit kell csinálni. Viszont a tanár úr nem akart felülni semmire, így ő csak fényképezett és videózott minket. Egyenesen nem akartunk hazajönni. Még maradtunk volna pár napot, de sajnos estefelé el kellett indulnunk, hogy időben hazaérjünk, és még tudjunk készülni a másnapra. Szép volt, jó volt, soha többet nem lesz ilyen, ami nagyon elszomorít.