Rubik gimi - Gondolatok

Sziasztok! Befejeződött a Rubik gimi című történet, pont így év végére. Mivel nagyon hosszú történet volt - mid időtartamban, mind részek számában, ezért úgy gondoltam, hogy megérdemel néhány gondolatot, mielőtt végleg elengedem, és valami újba kezdek. 

Amikor elkezdtem írni 2014 júliusában nem gondoltam, hogy eddig fog tartani, pontosabban ennyire hosszan el fogom húzni. Mert kétségtelenül az én hibám volt, senki mást nem tudok és nem akarok okolni érte. Úgy gondoltam, hogy nagyon maximum egy évet fog felölelni és nem többet, ehelyett több, mint négy éve írtam Debi naplóját. 

Voltak nagyon könnyen megírható részek, amik pár óra alatt megvoltak, de akadtak olyanok is, amiket párszor újratervezésre ítéltem, és ezért kitöröltem. Nehézségek nemcsak a téma miatt adódtak, hanem az idő -energia - kedv hiány okán is. Tudom, hogy nagyon sokszor fejtegettem, hogy mennyire nincs időm semmire, ami higgyétek el, nem az én lustaságom miatt volt, hanem az iskola / egyetem miatt, hiszen akárhogy is nézem, ez a blog számomra egy kikapcsolódásnak indult, és igaz, hogy mára már többet jelent ennél, de még mindig az egyetem az első az életemben, és az is marad. Másfajta nehézség volt az is, hogy egyedi maradjon a történet és mindig fordulatos legyen, ne laposodjon el annak ellenére, hogy 80 részből áll. Elismerem, hogy nem az összes rész lett egyformán jó / humoros, de mindig megpróbáltam egyfajta színvonalat tartani, így az igen csak ritka bejegyzések ellenére megtartani az olvasóimat. 

Szerettem írni a Rubik gimit, mert velem együtt fejlődött és bontakozott ki, sőt velem együtt nőtt fel - ha szabad így fogalmazni - hiszen, 2014-ben a gimnázium 10. osztályát kezdtem, a befejezés pillanatában pedig másodéves egyetemista vagyok. Szerettem, mert mindig kellett hozzá kreativitás és új ötletek, főleg, hogy soha nem akartam a Szent Johanna Gimihez hasonlóvá tenni. Próbáltam inkább a saját osztályomból és iskolámból ötleteket csempészni a történetbe, és igyekeztem a mindennapokat megfűszerezni, hiszen unalmassá vált volna, ha csak a tanítás menetét írom le, semmi egyéb drámát és humort nem adok hozzá. Ennyi erővel az én órai jegyzeteimet is feltölthettem volna bejegyzés gyanánt.  

Összefoglalva az egész Rubik gimi című történetet, szerettem írni,  jól esett visszaolvasni és látni a fejlődést, de ha újrakezdhetném nem biztos, hogy eddig elhúznám, sőt biztos, hogy nem. Mindenesetre nagyon örülök, hogy ennyien elolvastátok és követtétek Debiék életét. Remélem a következő történet is legalább ilyen érdeklődés mellett fog elindulni, ugyanis semmiképpen nem zárom be a blogot, sőt új történettel jövök januárban. Boldog Újévet! :)  

Nektek mennyire tetszett a Rubik gimi? 

Rubik gimi

Sziasztok! A Rubik gimi utolsó részét hoztam, az újév előtti utolsó pár órában, így ez a történet befejezésre került, még az óévben, ahogy megígértem. Jó olvasást hozzá! :)

80.: Tovább

A bankett után tovább folyt az élet, igaz leginkább csak az osztálycsoportban, mert mindenki elment nyaralni, vagy csak egyszerűen otthon maradt a sötét szobában és gondolkodott. Ugyan elkezdődött a nyár és ezzel együtt a jó idő is beköszöntött, de nekünk július közepéig csak az idegeskedés jutott, mert izgulhattunk, hogy bejutunk-e a kiválasztott egyetemre és szakra. Persze nagyon jól tudtuk, hogy akkor sem dől össze a világ, ha nem sikerül elsőre, mert ez nem egy olyan dolog, amit feltétlen csak az érettségi után lehet megtenni, de azért bennünk volt a para. De természetesen mindegyikünknek megvolt a b) terve is arra az esetre, ha valami nem úgy jön össze, ahogy el lett tervezve.

-          Szerintetek mi lesz? – kérdezte Bella a ponthatár kihirdetés napján, a törzshelyünkön, merthogy mi nem a pontváró bulikra mentünk, hanem a régi osztálytársaink társaságában vártuk az ítéletet

-          Szerintem mindenki bekerül a kiválasztott szakra! – válaszolt Rami teljesen higgadtan

-          Én azért izgulok! – tette hozzá mellékesen Milán

A pincérek persze folyamatosan hozták a kólákat és a narancsleveket, de szerintem nem igazán tudták összerakni, hogy mit csinál 13 ember egy laptop körül órák óta.

-          Mire vártok? – kérdezte az egyikőjük kedvesen a nagyjából ötödik kör után

-          A ponthatárokra! – válaszolt Márk, mire csak egy furcsa grimaszt kapott

-          Milyen ponthatárokra?

-     Az egyetemi felvételire. Elvileg már csak pár perc és megtudjuk, hogy kit hova vettek fel! – mocorgott Zsófi a székében

-       Az ma van? – csapott a homlokára a pincér, majd leült közénk – Turisztika szakot jelöltem be idén is, de elfelejtettem a mai napot!

-    Hát akkor neked is hajrá! – mondta Dávid mosolyogva, de látszott rajta, hogy visszatartja a nevetést, de csakis a srác reakciója miatt

Percekig csak vártunk és vártunk, a változatosság kedvéért vártunk a pontokra, majd egyszerre kezdett el csipogni 14 darab telefon.

-          FELVETTEK! – kiabáltunk egyszerre, mire mindenki ránk nézett

-          Egy körre a vendégeim vagytok! – kiabált a másik pincér

Persze nekünk előbb más dolgunk volt. Körbe kellett ölelni az egész csapatot, hiszen ez egy nagy nap volt mindannyiunk számára. Felvettek mindenki az egyetemre, ráadásul a kijelölt szakokra, és nem lett senki számára rossz élmény a várakozás sem.

-    Szóval, lesz négy szociális munkásunk, két környezetvédelmi mérnökünk, két kommunikációs szakemberünk, két tesi tanárunk, egy személyi edzőnk és egy programtervező informatikusunk és Bálint személyében lesz egy turisztikai szakemberünk! – összegezte Rami a helyzetet

-      Úgy se tudom megjegyezni, de ez tök jó! – szállt be az ünneplésbe fogadott osztálytársunk, Bálint, aki egyébként a pincér

Miután kiörültük magunkat elkezdtünk ténylegesen megünnepelni ezt a csodás hírt, de természetesen jó gyerekek módjára azonnal felhívtuk a szüleinket a rendkívüli újdonsággal.

-          Debiiiiii, annyira örülök, hogy felvettek!- visította anyu a telefonba, aminek a következtében megsüketültem a bal fülemre

-          Mindenkinek sikerült? – kérdezte a bátyám, a hangjában nem kicsi örömmel és izgatottsággal

-       Igen, mindenkit oda vettek fel, ahova elsőre szeretett volna menni. De le kell tennem, mert a többiek már hívnak.

Anyuék még elbeszélgettek volna még velem egy darabig telefonon, de most elsősorban a többiekkel kell ünnepelnem, majd otthon a családdal is koccintunk rá egyet.

Az osztállyal előzetesen úgy volt megbeszélve, hogy nem csapunk nagy ramazurit és csak egy kis szolid iszogatás lesz, amiből a valóságban nem lett semmi, mert Dávidon és Milánon kívül matt részegre itták magukat a fiúk. Persze a két srácban is volt alkohol, de közel sem annyi, mint a többiekben. Hozzájuk a végén taxit kellett hívni, mert nem akartuk, hogy egyedül menjenek haza ilyen ittas állapotban, még akkor sem, ha egyikőjük sem jött kocsival. Mi, a lányokkal közel sem ittunk annyit, mint a srácok, ezért mi még viszonylag józanon hazajutottunk, bár nem egyedül mentünk, mert Dávid és Milán egyik lányt sem hagyta egyedül hazamenni, így mindenkit egyesével hazakísértünk.

Kicsit fáj, hogy lezárul ez a korszak, de hiszem, hogy jön valami új és szebb. Lehet, hogy soha nem ismerünk meg olyan embereket, mint amilyenek az osztálytársaink voltak, de nem is kell, mert belőlük csak egy van. Ez a négy év megismételhetetlen lesz, de ez így van jól. Semmiért nem cserélném el az elmúlt időszakot, hiszen megismertem olyan embereket, akikkel nagyon jó barátságot tudtam kötni és már az első hetekben megtaláltam az igaz szerelmet, azt a fiút, akiért mindent megtennék és abban is biztos vagyok, hogy az örökkévalóságig szeretni fogom, hiszen ő életem párja, a vőlegényem, aki hamarosan a férjem lesz. És ki tudja, az is lehet, hogy a mi lányunk vagy fiunk is a Rubik Ernő Gimnáziumot választja és megtalálja élete párját, ahogy a szülei tették.

-   Vége -

Rubik gimi

79.: Bankett

-          Anyu, mit vegyek fel? – kérdeztem már kora reggel, pedig a bankett csak délután lesz

-          Valami szexiset! – mondta Roland, mire csak egy furcsa pillantás volt a válaszom

-          Most mi van? Ilyenkor a csajoknak dögösnek kell lenniük még akkor is, ha vőlegényük van. Ez az utolsó hivatalos dolog a gimiben, meg kell adni a módját! – érvelt az előbb kijelentése mellett

-          Valami csinos koktélruhát javasolnék, hozzá egy szép magassarkút és halvány sminket. – mondta anyu, miközben odébb tolta Rolandot a szekrényem elől

Mivel sehogy sem tudtam dönteni, ezért elhívtam Detti, hogy vásároljunk, úgy is kelleni fog a gólyabálra valami új ruha, és ha már itt tartunk, akkor vegyünk valami szépet. Mivel Detti imád csajosan öltözködni, és vásárolni azonnal benne volt a pénzköltésben. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, mint az amerikai filmekben, mert ott gyakorlatilag minden felesleges cuccot megvesznek, gyakorlatilag egy kisebb vagyont a boltokban hagyva. Hogy biztosan ne így legyen apu elküldte velünk Rolandot, akiről köztudott, hogy utál vásárolni. Róla azt kell tudni e téren, hogy bemegy az üzletbe, leakasztja az első keze ügyébe akadó cuccot, megpróbálja, ha jó, akkor kifizeti és hazajön. Legalább is ő ezt állítja, de mondjuk biztos csak a véletlen műve, hogy mindig stílusos és jól néz ki. Mármint ha együtt megyünk valahova a lányok állandóan utánanéznek és bámulnak rá, mintha valami világsztár lenne.

-          Lányok, mehetünk vagy még tollászkodtok? – kérdezte, miután kiállt az autóval a garázsból

-          Itt vagyunk!

Szegény, szerintem a barátnőjével nem mostanában fog vásárolni az biztos. Minden üzletbe berángattuk és felpróbáltunk rengeteg ruhát.

-    Szia. A barátnődet várod? – kérdezte egy női hang feltűnően kényeskedve, miközben mi a próbafülkében álltunk, de a lány nem kapott választ, csak egy morgást

-      Nem megyünk el egy kávéra? A barátnőd úgy is itt van és…. – nyávogott tovább a lány, mire Detti improvizálva kiment a fülkéből

-    Drágám, szerinted ez jó lesz? Nem akarok slamposan kinézni a nagy napon! – kellette magát Roland előtt, mire a lány kicsit hátrébb lépett, majd elment

-      Köszi. Nem nagyon értette, hogy hagyjon békén, és nem akartam bunkó lenni. – nevetett a bátyám, majd hozzátette – Szerintem megvan a tökéletes ruha, nem kell többet próbálni. De tényleg, nem viccből mondom. Ez szerintem illik a szemed színéhez és hozzád is.

-     Akkor leveszem és mehetünk is. Debinek is megvan a tökéletes ruha! – mosolygott boldogan Detti, miközben én már levettem a ruhát és visszavettem a sajátom

A vásárlás csupán pár órát vett igénybe, de amikor hazaértünk egyből elkezdtünk készülődni az eseményre, mert mire mindkettőnkre felkerül a smink, a hajunkat meg kell csinálni és még fel is kell öltözni. Ha nem igyekszünk el fogunk késni elég rendesen. Egyébként Dávidék ide jönnek majd, mert megbeszéltük a fiúkkal, hogy nálam készülődünk, és nem megy már haza Detti sem.

-          Lányok, itt vannak a srácok. – kopogott Roland az ajtómon fél ötkor

-          Megyünk!

Dávid és Milán enyhén megdöbbentek, amikor leértünk hozzájuk. Úgy volt megbeszélve, hogy mindenki elegánsan jön, ezért a srácoknak is kötelező az öltöny, a lányoknak pedig valami szép ruha. Dettin egy halványkék spagettipántos koktélruha volt, aminek a szoknya része enyhén tüllözött, a haját lágy hullámokban kibontva hagyta és egy nagyon természetes sminket viselt, kiegészítőként egy ezüstláncot tett fel a hozzá tartozó karkötővel és persze ott volt a lábán az elengedhetetlen magassarkú is. Rajtam egy púder színű, pánt nélküli tüll koktélruha volt, a mell részénél kevés kővel díszítve, a hajam nekem is hullámosan omlott a vállamra, kiegészítőként pedig egy kis ezüst nyaklánc dukált, amit még Milántól kaptam az első évfordulónkra, illetve nekem is magassarkú volt a lábamon.

-          Azta! – nyögte ki Dávid, mikor észhez tért

-          Vigyázzatok magatokra! – adott két puszit anyu, amikor leértünk az emeltről

Persze nem magassarkúban kellett legyalogolnunk a helyszínre, ami a törzshelyünk volt, hanem Roland vitt le minket autóval. A többiek közül néhányan már ott voltak, de még hiányzott Krissz és Ákos, de utánunk nem sokkal ők is megérkeztek. Persze az osztálytársaink is ámultak egy sort rajtunk, mert elmondásuk szerint így csak szalagavatón láttak minket.

A tanárok is nem sokkal később megérkeztek és elkezdődhetett az ünneplés, ami most nem csapott át féktelen alkoholizálásba, mert a srácok is szerették volna megőrizi ezt az emléket, nem csak részleteket akartak tudni. Így a koccintásokon kívül nem is nagyon volt ivás, inkább beszélgettünk egymással és a tanárainkkal. Szóba került a jövő és a nem is olyan régmúlt. A tanárok is nagyon lazák voltak, nem a megszokott szerepükben voltak, nem tekintettek ránk sem diákként, inkább partnerként kezeltek az egész este alatt. De természetesen eljött az idő, amikor ők elbúcsúztak tőlünk, ezzel lezárva az egész négy évet, most már véglegesen. Ugyan megígérték, hogy bármikor mehetünk hozzájuk segítségért, de legyünk őszinték; elválnak útjaink és ez már visszavonhatatlan.

-          Kedves 12/a! Szeretnék köszönetet mondani ezért a négy évért, amit veletek tölthettem. Néha úgy éreztem, hogy idegösszeroppanást kapok tőletek, de a legtöbb emlék, szép emlék. Lehetnék sablonos és mondhatnám, hogy ti voltatok a legjobb osztály, de szerintem azt ti is tudjátok, hogy nem így van. Őszintén szólva, ilyen rossz osztályom még nem volt, de legalább nem unatkoztam mellettetek és bár ti nem tudjátok, de nagyon sokszor kihúztatok a mélypontokról. Szerettelek titeket tanítani és a közösségeteket is szerettem nagyon, és ez nem fog elmúlni egyik napról a másikra, főleg, hogy még van egy kötelességetek! Azt mondtátok, hogy ha megszületik a lányom, arról ti akartok először értesülni, mert szeretnétek meglepni minket. Nem felejtettem el, és megígérem, hogy tényleg így lesz. Nem akarom tovább húzni az időt, csak még egyszer szeretném megköszönni nektek az elmúlt éveket!

Gergő bá ment el utoljára a tanárok közül, ezzel is jelezve, hogy ő mennyire szeretett minket. Mivel ez nem a sírás helye és ideje nem nagyon akartuk elengedni, mert tudtuk, hogy akkor ellaposodik a hangulat és ennyi volt a bulinak. De megint kellemeset csalódtunk saját magunkban. A tanár úr távozása után még sokáig ünnepeltünk és beszélgettünk egymással, a bulinak csak hajnali öt felé lett vége, méltóképpen megünnepelve egy korszak lezárását.

Rubik gimi

78.: A bizonyítványok

Már nem kellett izgulnunk a szóbelik miatt, csak a bizonyítványainkban szereplő jegyek miatt aggódtunk egy kicsit, hiszen hiába érezzük mi jónak a feleletünket, ha a tanár nem gondolja jónak, vagy esetleg az elnök lepontozza.

Mikor hazaértem a szóbeliről egyből el kellett mesélnem mindent anyuéknak egyesével, szépen sorjában, ezért esélyem nem volt arra, hogy kicsit átgondolhassam vagy átnézhessem, hogy mit rontottam el esetleg. Amikor időm lett volna rá, egyszerűen elaludtam és csak reggel keltem fel, amikor már mindegy volt, mert csak túl akartam lenni a bizonyítványátadáson, és elmenni a srácokkal a megszokott helyünkre és a megszokott módon megünnepelni az év végét. Csakhogy ez most nem egy egyszerű év vége lesz, hanem a négy év lezárása és elengedése. Persze még ott lesz a bankett és megígértük egymásnak, hogy nem fogjuk elhanyagolni a közösségünket, de mindannyian tudjuk, hogy miképp megy ez. Először minden nap írunk egymásnak, majd csak hetente, havonta, aztán szépen lassan elfelejtjük a másikat és csak az osztálytalálkozókra fogunk összejönni. Talán. Vagy még ott sem. Bár remélem, hogy ez most másképp lesz, és tényleg tartani fogjuk a kapcsolatot egymással.

-          Min gondolkodsz? – kérdezte Roland reggeli közben

-     Csak az osztályunk jövőjén. Remélem tényleg megtartjuk az ígéretünket és nem felejtjük el egymást. – mondtam őszintén, mire csak elmosolyodott

-       Én néhány régi osztálytásammal a mai napig tartom a kapcsolatot és nem hanyagoltuk el egymást. Nem állítom, hogy mindegyikkel így van, mert van, aki érettségi után rögtön lelépett külföldre és azóta haza se jött, de megmaradt pár barát. Egy barátságot ápolni kell, és gondozni, nem fog magától menni. Tudod, ha az autó elromlik, meg kell csináltatni, mert magától nem fog megjavulni. Időt kell rá fordítani, hogy még tíz év múlva is úgy nézzen ki, mintha most toltad volna ki a szalonból. A barátsággal is ez a helyzet. Lehet, hogy nem fogtok mindennap találkozni és írni egymásnak, de attól még ott lesztek a másiknak. Néha, amikor szünetetek lesz, majd összejöttök, lesznek osztálytalálkozók és a többi. Ne kenődj el ez miatt, mert nem érdemes.  – vajon mikor lett ilyen bölcs a bátyám?

-          Köszi, tényleg jól esik, amit mondasz. És remélem, tényleg nem fogjuk elfelejteni egymást olyan gyorsan.

Mivel egész nap nem volt dolgom így segítettem Rolandnak a kocsija szerelésében. Bár nem tudtam, hogy mit csinálok és miért, de a bátyám pontosan tudta, hogy mit hova kell tenni, ezért csináltam, amit mondott. Bár nem mindig jött össze és csak még nagyobb gondot okoztam neki ezzel, mert kétszer kellett megcsinálnia olyan dolgot, ami valójában tök egyszerű volt, de azért jól szórakoztam és ő is. Most nem akartam Milánt áthívni, mert úgy gondoltam, hogy kevés időt töltöttem mostanában Rolanddal és itt az ideje egy tesós napot tartani, meg hát az is benne van a dologban, hogy nem akarok sülve - főve együtt lenne Milánnal, mert az nem vezet sehova. Nem akarom, hogy megunjuk egymást és azt sem, hogy miattam eltávolodjon az emo haverjaitól. Egyébként most is egy emo találkozón van Dáviddal együtt, így Detti is a nővérével tölti a napot.

-          Amúgy neked nem kell ma suliba menned? – kérdezte Roland két csavar meghúzása között

-         Csak délután négyre kell bemenni, mert addigra végeznek a b-sek is, így ki lesz osztva mindkét osztálynak a bizonyítvány és nem kell kétszer iderángatni mindenkit. – mondtam a szerintem tök logikus választ

-          Milyen iskolába jársz te? – nevetett a furcsaságon Roland, aki nem a Rubikba járt anno, így nem igazán tudja elképzelni, hogy milyen a 13 fős osztály

-      A Rubik Ernő Gimnáziumba jártam a mai napig. – válaszoltam teljes komolyan egy csavarhúzóval a kezemben

Persze a három óra hamar eljött, így neki kellett állnom készülődni az utolsó Rubikos eseményre, legalább is az utolsó formális eseményre, merthogy még vissza van a bankett, amit mi rendeztünk.

-          Debi, kész vagy? – kérdezte Milán a szobaajtómban állva

-          Pillanat, de gyere be! – válaszoltam miközben feltettem egy halvány sminket

-          Nők! – dramatizált Milán, miközben beljebb jött

De sajnos nem volt időm visszavágni neki semmivel, mert sietni kellett, ha nem akartunk elkésni a saját bizonyítványosztásunkról. Bár a mi osztályunk híres az utolsó pillanatban történő érkezéséről, így most sem hazudtoltuk meg magunkat. Szerencsére csak mi voltunk ott, a b-sek csak később jönnek, mivel az osztályfőnök kérte, hogy ne tegyenek minket egybe, mert képesek vagyunk össze veszni még az utolsó pillanatban is. 

-          Nos, kedves végzős osztály! Lezárul a négy év és ezzel együtt a gimnáziumi tanulmányaitok, így már nincs semmi, ami a Rubik Ernő Gimnáziumhoz köt titeket, csak a szép emlékek és barátságok. Bevallom ilyen végzős osztályokat még nem láttam, és őszintén szólva nem is szeretnék többet. Botrányt halmoztatok botrányra és nagyon rossz volt a viszony köztetek. De remélem, hogy csak a szép emlékek és pillanatok maradnak meg bennetek és a rosszul sikerült feleléseket, dolgozatokat hamar elfelejtitek. Veletek tanúi lehettünk egy olyan szalagavatónak, amihez hasonló még nem volt a gimnázium történetében. Bevallom, kicsit meglepődtem a történteken, mert nem voltam felkészülve egy lánykérésre, nemhogy kettőre. És bár már akkor is mondtam, de megismétlem önmagam és sok boldogságot kívánok mindkét párnak! Most pedig jöjjenek a várva várt bizonyítványok, hogy mehessetek ünnepelni! – szólt Kalocsai igazgató úr a Szózat elhangzása után

Persze nem volt sok idő a bizonyítványok átadása, de így is örökkévalóságnak éreztük, mivel mindenki izgult mindenkiért. A három testőrben ez úgy hangzott, hogy „egy mindenkiért, mindenki egyért”, nos, ez nálunk is így volt.

-          Srácok, menjünk ünnepelni! – szólt Márk boldogan mikor kimentünk az iskolából

-       Így van! – helyeseltük az ötletet, mivel ez lesz az utolsó alkalom, hogy megünnepeljük az év végét, mert ezzel az évvel együtt véget ért az egész.

Rubik gimi

77.: A szóbeli

A töri szóbeli után megint gyorsan repült az idő, bárhogy is próbáltuk megállítani vagy visszatekerni, hogy legyen még egy kis időnk tanulni, mielőtt megmérettetünk a tanáraink előtt. Persze nem arról van szó, hogy nem tanultunk, de egyikünk sem szeret szóban felelni, mert az olyan frusztráló. Mármint idegesítő, amikor a tanár csak téged vizslat és muszáj ránézned, pedig legszívesebben felvennél egy hatalmas napszemüveget és becsuknád a szemed, hogy ne lásson át rajtad, és te se lásd a tanárt. De nem lehet.

Reggel persze megint rohanással kezdődött a nap, mert még át akartunk nézni Milánnal egy – két tételt, de sajnos el kellett indulni, mert nem fognak ránk várni, maximum közlik, hogy megbuktunk és jöjjünk vissza a következő évben. Persze reggel csak a megnyitó lesz, ahol nem történik semmi azon kívül, hogy elhangzik a Himnusz és a titkárnő mond pár mondatot. De rögtön be fog menni két -három ember és fel fog készülni a szóbelire, tantárgyanként minimum húsz perc fog rendelkezésünkre állni, majd húsz perc felelés fog következni.

-          Gyerekek, azt hiszem, hogy el fogok ájulni ott bent. – közölt a tényeket Márk fal fehéren

-          Nyugi, semmi gáz nem lesz. Maximum póttételt húzatnak, ami miatt megfeleződnek a pontjaid, de az érettségid akkori s meglesz. Ne parázz már ennyire! – nyugtatta Zsófi a saját stílusában

-          Weisz Márk, Horváth Ramóna és Kaszás Ákos! Gyertek be, ti lesztek az elsők. – szólt ki Gergő bá, de csak a helyzet hivatalossága miatt szólítva minket a teljes nevünkön

Persze mi azt hittük, hogy hamarabb fog menni az egész, de e helyett ott ültünk vagy egy órát és idegeskedtünk azon, hogy mi fog történni, bár szinte mindegyikünk túl volt már egy emelt szóbelin. Mondjuk az egészen más volt, tekintve, hogy ott nem voltak osztálytársak, akik miatt szintén halálra izgulhattad magad.

-          Szerintetek Álmos nagyon megszívat majd minket? – kérdezte Krissz a nyakát vakargatva

-         Nem, legalább is nem tud mást kérdezni, mint amit leadott, mert az szabályellenes. Ráadásul bent van az elnök is, aki tudni fogja, ha valami nem úgy megy, ahogy kellene és szólni fog neki – válaszolt Zsófi diplomatikusan, miközben a tételeit rendezgette

-       Amúgy ha kevesen vagyunk vele, akkor tök normális is tud lenni. Persze nem mondom, hogy átlagos lesz, de sokkal elviselhetőbb, mint órákon szokott. Amúgy szerintem sem fog senkit direkt szivatni, mert azt már megtehette volna az írásbelinél, hiszen ő javította. Csak arra figyeljetek oda, hogy tényleg fel legyen építve a felelelet és ne össze – vissza ugráljatok a dolgokkal. Nekünk azt javasolta, hogy először rövid ismertető a korszakról, az íróról vagy költőről, de ne legyen túl hosszú, csak a legfontosabb eseményeket említsétek, aztán jöhet a mű elemzése és a kérdésekre a válaszadás. Nyelvtanból is az egész tételt mondjátok el, és közben válaszoljatok a kérdésre. De ezt Márknak, Raminak és Ákosnak is elmondtam, mert sejtettem, hogy alig lesz időnk itt. – szólt Alexa, aki emelt magyarozott, ezért itt már nem kell érettségiznie belőle, na meg egész évben Álmossal volt különórája

-       De ez biztos? Nem akarunk megbukni! – Tomi szerintem még nem volt ennyire kétségbeesett a négy év alatt összesen

-       Nem szórakoznék ilyennel! Meg miért mondana olyat, amivel csak lejáratnánk őt? – kérdezett vissza Alexa teljesen logikusan

Ezután már nem sok időnk maradt beszélgetni és tanácsokat adni egymásnak, mert minket is behívtak. Miután Márk kijött behívtak engem, egyenesen Álmos elé.

-      Debóra, húzz egy nyelvtan tételt a piros és egy irodalom tételt a kék borítékok közül. – szólt halkan a tanárnő, hogy ne zavarjunk senkit a felkészülésben

-      Nyelvtanból a 12-es tételt húztam, irodalomból pedig a 8-ast. – mondtam halkan a számokat, hogy fel tudja írni

Nyelvrokonságok, és Radnóti Miklós. Mindkettő jó tételt, mert egyik sem olyan nehéz, ráadásul Radnótit is nagyon szeretem. Persze jobban örültem volna egy Petőfinek, mert arról mindenki tud beszélni, de nem baj, mert Radnótiról is rengeteget lehet mesélni és rengeteg szép verse van, ráadásul a tétel szerint én választom ki, hogy melyik verset elemzem. Nyelvtanból pedig a nyelvjárásoknak örültem volna jobban, mert arról tudok mesélni, hiszen a nagyszüleim nagyon jól beszélik a palóc nyelvet. De nem baj, legalább nem a legrosszabbakat húztam ki – egyébként senki nem húzott olyat, amit ne tudott volna, így még póttételekre sem volt szükség egy esetben sem.

A magyar után jött a földrajz, amiből az Északi Középhegységet húztam, majd angolból sikerült egy nagyon egyszerű szabadidő témát kiválasztanom, így nem volt nehéz. Milánnak is szerencséje volt, azokat húzta, amikben reménykedett, így neki is teljesen jó lett felelete. Mondjuk nálunk mindenkié jó lett annak ellenére, hogy nagyon féltünk tőle. De az, hogy a sejtéseink beigazolódnak-e az a holnap zenéje, merthogy holnap lesz az érettségi átadás.

Rubik gimi

76.: A kettő között

Az írásbeli érettségik után már nem sok időnk maradt felkészülni és minden tantárgyból megtanulni a rengeteg tételt, sőt azoknak, akik valamiből emelten érettségiznek még kevesebb idejük volt, hiszen nekik kicsit előbb kellett menniük a szóbelire az emelt tantárgyból. Milánnak és nekem ez a törit jelentette, így jobbnak láttuk, ha együtt készülünk rá, mert sokkal hatásosabb, mint egyedül ülni a szobában és várni a csodára, merthogy ilyenkor még a szobába betévedt légy is érdekesebb a tételeknél.

-          Debi, remélem haladtok is valamit, nem csak bent vagytok és khm… - szólt apu ebéd közben, de a mondtat második felét kínosan elharapta

-     A tanuláson kívül nem csinálunk semmit. Most ez az első, érettségi után pedig majd úgyis elmegyünk valahova kettesben. – mondta helyettem Milán mosolyogva

-          Nem számon kérni akarlak titeket, hiszen elég nagyok vagytok ahhoz, hogy eldöntsétek mi a fontos, csak egyszerűen nem akarom, hogy ennyi év tanulás fuccsba menjen pár óra miatt. És nem, továbbra sem akarom tudni a részleteket. – az utolsó mondatnál szerintem egészen szép rákvörös lett apu

-    Őőő, nem is mondanék semmit olyat, és nyugi nem fog semmi fuccsba menni, mert tényleg tanulunk, egész idő alatt a tankönyvet és a tételeket bújjuk. Viszont azt meg kell értened, hogy nem lehetünk egyedül két hónapon keresztül, mert nem erről szól egy kapcsolat. – tettem hozzá újra, mert úgy érzem, hogy apu nem teljesen érti meg, hogy tanulunk és semmi rosszat nem csinálunk.

Persze ezen a dolgon nem tette túl magát olyan könnyen, ezért néha mindenféle átlátszó indokkal bejött a szobámba, vagy épp anyut küldte be. Csak nem esett le neki, hogy mennyire feltűnő, hogy félóránként bejön, hogy nem vagyunk –e szomjasak vagy éhesek. Tudtuk, hogy mire megy ki a dolog, ezért nem is szóltunk neki, csak jót mosolyogtunk Milánnal, de a bátyám persze másképp gondolta, ezért szólt is apunak, hogy állítsa le magát, mert még a végén olyat lát, amit nem akar, és az lehet, hogy beleég a retinájába egy életre.

-      Nézd, apu, akárhányszor fogsz még bejönni, akkor sem fogunk mást csinálni, csak tanulni. Amúgy meg Rolandnak igaza van! – mondtam a nap vége felé, mert már kezdett az idegeimre menni a folytonos mászkálásával – Ráadásul ezzel csak kizökkentesz minket folyamatosan. Ha valamit szeretnél, akkor hajrá, de ez idegesítő!

-           Én csak…..

-        Apád csak ki akar menni a szobából és nem zavarni téged! – nézett anyu szúrósan apura, mire apu megadta magát és lement a nappaliba

Megértem, hogy aput, de egy kicsit túlaggódja az egészet, hiszen már rég nem vagyunk kisgyerekek Milánnal és fel tudjuk fogni, hogy mi a jó nekünk és mit kell tennünk. És most a tanulás az első.

-          Debi, este szerintem zárd be az ajtót, mert ez így nem lesz jó. – nevetett Milán, mikor a család kivonult a szobámból

-          Hidd el, én sem akarom, hogy bárki benyisson. – mosolyogtam kínosan

Persze nem arról van szó, hogy kizárom anyuékat az életemből, de nem gondolom, hogy az ilyen dolgok rájuk tartoznak, mert ez csak kettőnk dolga Milánnal. Na jó, meg Roland tud róla, de ő kivétel mert a bátyám és neki mindent elmondok, ahogy ő is nekem. Nincs titkunk egymás előtt. Így lehet, hogy tudok a barátnőjéről, akit majd hamarosan bemutat anyuéknak, hogy hivatalos legyen az egész. Mondjuk nyilván neki egyszerűbb lesz, mint nekem volt anno, mert Roland mégis csak fiú. Bár kíváncsi vagyok a fejleményekre.

Visszakanyarodva az eredeti témához még egy utolsó éjszakánk van a nagy szóbeli vizsga előtt és túl leszünk rajta. Legalább is töriből. Rá két hétre pedig mindenből, ami után már semmi nem fog minket a Rubikhoz kötni, így vége lesz teljesen mértékben ennek a négy évnek és a gimnáziumnak is. Onnantól már csak a várakozás idegőrlő pillanatai lesznek egészen június végéig, amikor is kiderül, hogy felvettek –e az egyetemre, vagy kimaradunk egy évet.

Egyébként voltunk az érettségi megtekintésen, ahol szerencsére mind jó híreket kaptunk. A matek lett csak átlagon aluli, bár még mindig jobban jártunk, mint a b-sek, akik közül kettő sírva jött ki Kemény tanár úrtól, mert megbuktak. Tőlünk a legrosszabb matek jegy a kettes, de azért van egy darab ötös is. Ki lehet találni, nem az enyém lett ötös, nekem egy hármast sikerült összehoznom, így egész jó átlagot produkáltam az írásbelikkel.

Viszont most megyek, mert Milán már jön ki a fürdőből, és nem akarom, hogy meglássa a naplómat, mivel még nem tud róla, és lehet, hogy az eljegyzésnek is annyi lenne, ha meglátná a sok szívecskét, benne a nevével.