2014. április 27., vasárnap

Vakáció kiegészítéssel

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben Amanda volt férje még nagyobb szerepet játszik. Jó olvasást hozzá! :D


Ne felejtsetek el szavazni! :D


13.: Na, ezt azért nem!

Reggel a TV hangos üvöltésére ébredtem fel, de ahogy láttam Alex is. Elfelejtettük kikacsolni este és elaludtunk rajta.
-          Jó reggelt! – köszöntöttük egymást egy lágy csókkal
-          Mit csinálunk ma? –kérdeztem
-          Kimehetnénk megint a strandra és utána a parkba is. – ajánlotta fel, de nekem ez nem nagyon tetszett
-          Figyelj, nem akarom találkozni Adammal. Nem szeretném, ha jelenetet rendezne.
-          Ha nem mersz velem mutatkozni, amíg ő itt van, az azt jelenti, hogy félsz tőle. Márpedig te egy erős független nő vagy, akinek senkitől nem kell félnie. – mondta Alex és hozzám bújt és megcsókolt
Nem volt más választásom, így kimentünk a partra, ahol annyira sokan voltak, hogy gyakorlatilag mozdulni nem lehetett, igaz ma a szokásosnál is melegebb volt, márpedig itt, a Karib-szigeteken állandó a 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet, vagy akár annál több. Lubickoltunk a vízben egy darabig, majd elmentünk a közeli parkba, ahol sokan sétáltattak kutyát, vagy macskát. Elmentünk a fagyizóba, ahol egy extra nagy kelyhet ettünk. Annyira finom volt, hogy szinte kár volt érte.
-          Na, jó és most mit csináljunk? – kérdezte Alex, miközben átölelt
-          Passz, de szerintem maradjunk itt, és élvezzük a Napsütést! – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam
Miközben a madarakat néztük, ahogy elsuhannak feletettünk elgondolkoztam azon, hogy nem is lehet már jobb. Mostanában Alex a legjobb dolog, ami történhetett velem. Úgy értem, nagyon sokáig rosszul voltam Adam miatt, sokáig „gyászoltam” és rettegtem is, de most, hogy itt van mellettem Alex minden más lett. Végre el tudtam felejteni a borzalmas házasságomat, és kicsit ki tudtam kapcsolni.
-          Min gondolkodsz? – rántott vissza Alex a valóságba
-          Csak a múlton. Veled annyira más minden. Szereltek.
Kb. eddig tartott a boldogságunk, ugyanis megjelent Adam, és már megint rákezdett a szokásos hülyeségégre. Miért nem tud elfelejteni végre?
-          Kiket látnak szemeim? Csak nem a boldog gerlepárt? – nézett ránk gúnyosan
-          Semmi közöd hozz, úgyhogy szervusz. – azt hiszem ez hosszú menet lesz
-          Tudtommal azt csinálok, amit akarok. Te nekem nem szólhatsz be. - és kezdődik
-           Figyeljen! Nem érdekel a maga baja sem engem sem Amandát, de gondolom erre magától is rájött. Hagyjon minket békén, menjen, csajozzon, ismerkedjen, bulizzon, vagy bánom is én mit csinál.
-          Figyelj kis taknyos! Nem hozzád beszélek, hanem a volt feleségemhez. – láttam rajta, hogy kezdett begurulni
-          Adam, megkérlek, hogy menj el innen, amíg nem rendezek jelenetet. Alex csak szépen megfogalmazta, amit én akartam nem pont ugyanezekkel a szavakkal.
-          Nem érdekel mit akart! Az lesz amit én mondok!
Ekkor már Alex is beszállt a vitába, aminek nem lett szép vége, ugyanis verekedésbe torkollot. Egyik pillanatban azt láttam, hogy Adam keze lendül Alex felé, a másikban pedig, hogy a volt férjem a földön fekszik.   
-          Mi történt?- jött oda egy partőr
-           A barátnőm volt férje zaklatott minket és hát…. – kezdte Alex
-          Megsérültek? – nézett ránk felváltva, de mi megráztuk a fejünket
Aztán elvitték Adam-et, akit valószínűleg felültetnek a következő L.A-ba tartó gépre és hazaküldik.

MI hazamentünk és hamarosan el is aludtunk, hiszen egy ilyen napot ki kell pihenni.

2014. április 13., vasárnap

Vakáció kiegészítéssel

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, ami már igen régen volt. De jó olvasást hozzá! Ígérem legközelebb gyorsabb leszek! :)


12.: Váratlan vendég

Reggel még semmit nem gyanítottam arról, hogy ki érkezett ma a szigetre, ezért boldogan ébredtem Alex mellett.
-          Jó reggel kicsim! – szólt lágy hangon majd megcsókolt
-          Neked is szívem! Hogy aludtál? – kérdeztem tőle mire vágott egy fura grimaszt
-          Jól…. na jó rosszul, azt álmodtam, hogy visszamentél Adamhez.
Na, jó, tényleg valami baja lehet ennek a gyereknek. Én visszamenni a volt férjemhez? Kizárt dolog.
-          Soha nem mennék vissza hozzá. Meséltem milyen vadállat lett a végén nem? – néztem rá komolyan, mire úgy láttam, hogy egy nagy kő esett le a szívéről  
-          Mesélted és hidd el elég volt egyszer is hallani.
Tudom, hogy vannak a női túlzások, de én nem az a fajta nő vagyok. Nem szeretem túlreagálni a dolgokat, bár néha sikerül. Azaz igazság, hogy sajnos jót nem nagyon tudok mondani Adamról. Tulajdonképpen azért féltem belemenni egy új kapcsolatba, mert azt gondoltam, hogy minden pasi olyan, mint Adam. De be kell vallanom tévedtem. Alex még csak egy lapon sem említhető a volt férjemmel. Ő figyelmes, okos, nem tolakodó, érti a nem szót, ha valami gond van, meghallgat, nem titkolózik előttem, és ami a legfontosabb, hogy a kapcsolatunk a bizalomra épül. Jó, az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy pszichológusnak készül, tehát benne van a vérében a másik meghallgatása. Csak remélni tudom, hogy titkon nem elemzi ki minden mozdulatomat.
Na de kanyarodjunk vissza a mai napra.
Reggeli után már szokásunkhoz híven kimentünk a partra, hogy fürödjünk és napozzunk. Alexszel annyira más még a hülyéskedés is. Ő poénnak veszi, ha lefröcskölöm, vagy víz alá nyomom. Egyszerűen szeretem ezt az embert és kész. Nincsenek rá szavak, hogy milyen rendes velem szemben. A lányok is azt mondják, hogy mióta vele vagyok kivirultam. Szerintem meg csak megfogott a Nap.
-          Amanda, ne kéne ebédelnünk? – kérdezte Alex olyan három óra tájban
-          De kéne, de nem akarok. – nevettem el magam
Végül rávett, hogy menjek el vele kajálni, de ami ott várt rám az kifejezhetetlen.
-          Mi a baj? – nézett rám aggodalmas arccal, mikor én csak meredten bámultam magam elé
-          Ott van Adam. Mi a frászt keres itt? – nekem végem van azt biztos
Láttam, hogy elindul felénk, de reménykedtem benne, hogy nem vett észre, de pechem volt.

-          Szia, szívem! – köszönt bájosan, mire felfordult a gyomrom
-          Mit akarsz? Nem megmondtam világosan, hogy többé látni nem akarlak?
-          Chö.. látom jól elvagy egy kis hasival. Mond, régóta együtt vagytok már? Esetleg már akkor is kavartatok, amikor házasok voltunk?
-           Mi közöd van hozzá? Nem tartozok neked semmiféle magyarázattal! – köptem oda neki, mire elfintorodott
-          Válaszolj! – láttam rajta, hogy kezd ideges lenni
-          Hello! Alex vagyok, éppen a barátnőmmel tölteném a vakációmat, és amint látja éppen ebédelnénk, úgyhogy megkérem, hogy távozzon! Nem érdekel senkit am aga kis műsora, fogadja el, hogy Amanda már nem az öné és soha nem is volt az, mert ő egy szabad független nő. – hogy a jó életbe tudja ilyen nyugodtan kezelni a helyzetet?
-          Mit puffog ez itt nekem?
-          Az emberek nem szoktak puffogni! Tudom ,hogy ki maga, nagyon nem tetszi, ahogy Amandával bánt, úgyhogy menjen innen a büdös franba, amíg megteheti a saját lábán. – áhhá! Csak látszólag volt nyugodt
Hamarosan befejeztünk a kaját, mivel már nem voltunk éhesek, ezért elmentünk Alex bungalójába és az este további részét szerelmesen összebújva töltöttük el.   

2014. április 10., csütörtök

Novellaíró verseny!

Sziasztok! Tudom, hogy megígérem, hogy hozom a részt, de egyszerűen nem volt időm. :( De most azért írok Nektek, mert lenne egy Novellaíró Verseny, bár Tokio Hoteles, de hátha érdekel valakit. A Tokio Hotel Sztorik című blogom hirdeti a versenyt. Mivel nem szeretném ,hogy egy vagy kettő mű érkezzen be ezért szavazást írtam ki a dologra. Mivel lehet, hogy közületek nem sokan olvassák a blogot, ide is kiírom a "szabályzatot".
Három választási lehetőség van:

  1. IGEN! :) - csak akkor jelöld be, ha Te is részt veszel a versenyben
  2. TALÁN! :/ - akkor jelöld meg ha nem vagy benne biztos, de gondolkozol rajta
  3. NEM! :( - akkor jelöld meg, ha nem veszel részt a pályázatban
- Az IGEN-ből és a TALÁN-ból összesen össze kell gyűlnie ötnek. 
- Minimum öt jelentkező kell
- Csak TOKIO HOTEL-lel kapcsolatos lehet a novella
- Jelentkezésedben tüntesd fel:
  • Neved
  • e-mail címed ( ide lenne küldve a díj vagy a nyeremény )
  • Honlapodat, ha van
- Hosszabb tájékoztatót is ki fogok, amennyiben van igény a dologra.
- Természetesen díj is lenne a 3. helyezettig, de a többiek sem maradnak nyeremény nélkül ( virtuális díjak)
- Elöljáróban csak annyit, hogy ez lenne a blog első versenye, nem lenne szigorú "szabályzat" és értékelési mód.
- Remélem kedvet kaptatok hozzá és jelentkezni fogtok! :)

A szavazás május 1-ig tart!

!!! Ezen a blogon is lehet jelentkezni!!!