Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amit ígértem, úgyhogy jó olvasást kívánok hozzá! :)
48.: Kezdődik
Amikor beértem a lakásba apu
fogadott a régi trükkjével, vagyis az álolvasással.
-
Igen apu? – kérdeztem rá, mert tudtam, hogy
utánam fog jönni
- Miért van az, hogy elengedlek valahova, és te
visszaélsz vele? Azt hiszed, nem tudok róla, hogy nem voltál iskolában? Debi,
így ennek nem lesz jó vége. Mi lesz a tanulással, az álmaiddal és a terveiddel?
Milán a barátod, amivel én megbékéltem, de ez nem azt jelenti, hogy adj fel
mindent, amit még kilencedik elején vagy nyolcadik végén elterveztél.
- Nem felejtettem el, mi terveztem és azt sem,
hogy milyen fontos a pontok szerzése. Viszont egyszer én is megtehetem azt,
amit mások már vagy tízszer megcsináltak előtte. Nem ettől az egy naptól függ a
jövőm!
- Értem, de legközelebb mit fogsz csinálni? A
tudtunk nélkül fogsz lógni? Debi….
- Ezt most fejezzük be! Te nem érted, amit én
mondok és én sem értem, hogy miért parázol ennyire mindenen. Eddig és ezután is
jó tanulok, ez csak egy kis lazulás volt.
Ezután felmentem a szobámba és bejelentkeztem Facebookra, ahol Detti
már várt rám a házival. Tisztában vagyok azzal, hogy ilyet nem lehet mindig
megcsinálni és azzal is, hogy Milánnal meg kell értetnem a suli fontosságát,
bár nem hiszem, hogy ez az én feladatom lenne, de azért megpróbálom.
Mialatt a házit másoltam beszélgettem egy kicsit Dettivel is:
Bernadett Vári: Holnap jössz?
Debóra Budai: Igen, ez csak egy egynapos pihi volt.
Bernadett Vári: Oké! De Milán se volt ma, amit Dávid is
furcsált. Nincs gáz ugye?
Debóra Budai: Nincs semmi, csak bevágta a hisztit és késtünk
volna több mint fél órát, ezért nem mentünk be.
A lecke után elmentem zuhanyozni,
majd lefeküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam már. Mondjuk szerintem ez
betudható Milánnak, aki nem nagyon hagyott békén egész nap.
Reggel az ébresztőórám jelzésére
ébredtem és a bátyám telefonjára, ami szüntelenül csörgött neki. Vajon ki hívja
hajnali fél hétkor? Rejtély!
Miután kikászálódtam az ágyból
azonnal a gardróbomhoz léptem, ahonnan kivettem egy fekete farmer egy fehér
hosszujjúval és egy dzsekivel. Persze a dzseki okozott némi fejtörést, de
rájöttem öt perc gondolkodás után, hogy tél van, ezért nem árt melegen
öltözködni. Így, decemberben azért időben leesett, igaz?
- Debi, valaki itt van a ház előtt, akit már
tegnap is láttam. Fogalmam nincs, hogy ki ez a csaj és mit akar itt
egyfolytában, de idegesít az ólálkodása. – ecsetelte Roland egy kopogás után
- Hogy néz ki a lány? Lehet, hogy az egyik
osztálytársam van itt és csak érdeklődik a tegnapi miatt. – mondtam mosolyogva
miközben felkentem egy kis szemhéjpúdert
- Fekete, oldalt kiborotvált haj, fekete cuccok
hajmeresztő sminkkel kombinálva. – tájékoztatott a bátyám, mire bennem a vér is
meghűlt
- Basszus! Roland én ki nem teszem a lábam
itthonról. A csaj Milán exe és szerinte egy közveszélyes pszichopata állattal
vetekszik néha a viselkedése. – néztem ijedten a tesómra, ami persze már jobban
felkeltette az érdeklődését
-
Remek! Akkor majd én elpaterolom innen!
Meg sem várta a válaszom, lement
és elkezdett beszélni Dórával. Nem tudom miről csevegtek, de én addig hívtam
Milánt, hogy figyelmeztessem. Mil persze annyira begőzölt, hogy két perc alatt
a házunk előtt volt és onnan üvöltött Dórával, akinek a szeme se rebbent erre.
Mondjuk, nem tudom mit várt Vörös úr azzal az 50 kilójával. Mire leértem az
emeletről apu az ablakból nézte a csetepatét, aminek hamar vége lett, ugyanis a
lány feladta és elment. Csak ezután mertem kimerészkedni és elindulni suliba.
Séta közben éreztem Milánon, hogy
valami nincs rendben és azt is, hogy nyugtalan.
-
Miért nem teszel feljelentést? – kérdeztem
hirtelen, mert nekem ez volt a leglogikusabb lépés
- Mert akkor engem is belemártana a dolgokba és
előszedné a régi eseményeket is, amiknél nem bizonyítható, hogy nem voltam
jelen. Mivel nincs bizonyíték az ártatlanságomra engem is nagy valószínűséggel
megbüntetnének.
- Mit csinált ez a nő, amibe belekeveredtél? –
volt egy sanda gyanúm, de inkább nem mondtam ki
-
Igazából nem tudok részleteket, csak annyit,
hogy volt egy pár kétes üzlete. Úgy értem nem egyszer láttam olyan dolgokat
nála, amik tuti, hogy nem tiszta úton lettek az övéi. Többek közt ezért is
szakítottam vele. Nem volt kedvem belekeveredni a balhéiba.
Ezután hagytam a témát, mert
láttam, hogy rosszul érinti. Az az igazság, hogy kezdek félni Dórától, hiszen
minden kitelik tőle. Főleg, hogy semmitől nem retten vissza.
Amikor beértünk a suliba én
egyből a szekrényemhez mentem – a szokásunkkal ellentétben-, mert le kellett
adnom egy fontos papírt, amit beletettem az irattartómba. Mire sikerült
kinyitnom a suliboxot majdnem becsengettek.
- Debi kiesett valami! – vette fel a borítékot
Krissz, aki a mellettem lévő szekrényben turkált
-
Köszi! – azt hittem, hogy csak egy levelezés,
amit Dettivel folytattunk órán, de azért megnéztem
„ Debóra,
Hagydj békén Milán és enged, hogy
viszajöjön, ahoz, akihez tartozik. Ne akardd megvárnii, amig én teszek érte, mert
az fájjni fog!
Pusszika „
Csak ennyi állt a levélben és
ilyen helyesírással.
-
Gáz van? – kérdezte Krissz az arckifejezésem
láttán
-
Nincs, csak beszélnem kell Milánnal!
Ez után elindultam az osztályba,
hogy meg tudjuk tárgyalni a továbbiakat Milánnal, mert ez így nem mehet tovább.
A levél után már tényleg minden kitelik tőle. Erdősi nem enged be senkit, aki
nem a Rubik diákja, de Dóra még így is beférkőzött ide, ráadásul az
igazgatóhelyettes asszonynak még csak fel sem tűnt.
-
Milán, ez már nem vicc. Itt már nem elég, hogy
Roland vagy te megpróbálod jobb belátásra bírni. Mi van, ha haza megyek és ott
vár a szobámban? Örökké te sem tudsz megvédeni tőle, mert tuti, hogy találni
fog egy rést a pajzson és ott bejut. Tudom, ezt nem akarod, de a rendőrséghez
kell fordulnunk.
- Debi nem tehetjük, mert abból csak baj lesz.
Majd megoldjuk másképp. Figyelj, nem hagyom, hogy bajod essen –és most nem csak
ezzel a tipikus szöveggel jövök. Tényleg mindent megteszek.
Persze Farkas tanárnőnek most
kellett bejönnie, így nem folytathattuk tovább a beszélgetésünket Milánnal.
Viszont nem érdekelt, hogy mi lesz, ezt nem fogom annyiban hagyni az biztos!
