Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt folytatás, de sok minden közbejött és nem szerettem volna összekapkodni. Most viszont végre kész lett, úgyhogy jó olvasást kívánok hozzá! :)
47.: Otthon töltött nap
Reggel Milán ébresztőórájára
ébredtem fel, mert olyan hangerővel szólalt meg valami metálzene, hogy
konkrétan kiugrottam az ágyból. Persze Milán kinevetett, hiszen ő már megszokta
ezt a zajt.
-
Csak nem fél a csajszim? - kérdezte mosolyogva, majd magához rántott
-
Dehogy, csak az idegbeteg zenédre kellett
felkelnem! – mondtam morcosan miközben elhúzódtam tőle, csak, hogy még
hitelesebben durcizhassak
- Kibírod! – nevetett még mindig, mert tudta, hogy
igazából nem vagyok mérges
Ezután viszont felkeltünk, mert
nem voltam abban biztos, hogy a Hercegnő elkészül időben – ezt most kivételesen
nem magamra értettem.
- Jó reggelt! – köszöntem a szüleinek, mikor
leértünk a konyhába, ahova persze már felöltözve mentem le Milánnal ellentétben
-
Szia, Debi! Te hogy-hogy itt? Ennyire megenyhült
az apád? – nézett Károly, Mil apukája hatalmas szemekkel
- Tegnap ugye reggel átmentem Debiékhez, mire az
apja mondta, hogy nem lesznek otthon, csak késő este érkeznek, Roland meg
éjszakás lesz. Erre megkérdeztem az apjától, hogy nem aludhat-e nálam Debi.
Annyit mondott, hogy viselkedjek, különben kitekeri a nyakamat. Én is
meglepődtem, hogy ezt mondta! – na, igen, Milán különös mondatai korán reggel
-
Akkor ez már jó hír nem? – kérdezte Emese rám
nézve
-
Végre nem kell titokban átsurrannom hozzájuk! –
érvelt Smile
- Nekem is jobban tetszik így, hogy végre apu nem
akarja kinyírni a barátomat.
A beszélgetés közben leültünk
reggelizni, bár nekem nem nagyon volt étvágyam, azért letuszkoltam egy pár
falatot. Milán palacsintát evett
rántottával, amit még a mai napig nem értek. Hogy tudta megenni ezt egyszerre?
Az még rendben van, hogy egyiket vagy másikat, de egyszerre?
- Debi, az a helyzet, hogy nem érzem jól magam.
Így nem tudok iskolába menni! – közölte Smile a reggeli befejeztével
- Már megint eljátszod az álbeteget? – vontam fel
a szemöldökömet, mert tudtam, hogy kamuzik
-
Dehogy, teljesen komolyan gondolom! Miért
hazudnék neked? – ehh, ennél átlátszóbb már nem is lehetne
- Nem is tudom, például, hogy maradjak itthon
veled egész nap. – sosem hazudott jól
- Talán így van. De akkor is, szörnyen beteg
vagyok! – játszotta tovább a szenvedőt
- Rendben, akkor menj orvoshoz én meg megyek
suliba. Majd hívj fel, hogy mit mondott a doki! – gonoszkodtam vele tovább, bár
már tudtam, hogy ebből tényleg nem lesz iskola
-
De mi van, ha…..
Persze mindenféle érvet bevetett
annak érekében, hogy ne kelljen ma bemennünk, ami be is vált, ugyanis negyed
kilenckor néztem az órára. Mivel úgy is elkéstünk felhívtam anyut, aki azt
mondta, hogy most az egyszer kivételesen maradjak, de többet ilyet ne
csináljak.
Így történt az, hogy Milánéknál
voltam egész nap iskola helyett. Tudom, hogy ez nem helyes, de ha más is
megteheti, akkor én egyszer miért nem? Utólag persze jobban belegondoltam és
rájöttem, hogy ha erről apu tudomást szerez irtó nagy balhét fog csapni. De
akkor pont nem érdekelt.
-
Gyerekek, akkor mi elmentünk dolgozni, majd
jövünk este. Milán, ha lehet, akkor viselkedj, és ne csinálj hülyeséget! –
mondta Károly, majd elindult kifelé Emesével együtt
-
Egyetek is valamit! – javasolta Emese egy mosoly
kíséretében
Persze mi úgy tettünk, mint a jó
gyerekek és integettünk nekik, majd egyből visszatértünk lakásba, ahol
elkezdtük megtárgyalni a nap folytatását:
- Például elmehetnénk moziba vagy itthon is
nézhetnénk valamit! Mit gondolsz? – kérdeztem Milánt, aki épp valahol máshol
járt, mert nagyon akart válaszolni
- Vagy maradjunk a szobámban egész nap és
csináljunk valamit ott. De felőlem el is mehetünk, ha te úgy akarod. – tipikus pasi, az egyszer biztos
-
Maradjunk, de akkor játszunk valamit. Van
társasod?
- Társas? Ez most komoly? – nézett rám hülyén,
mert ő egészen másra gondolt ezen a napon, de az az igazság, hogy én még mindig
nem tudok Milánról mindent, szóval kicsit puhatolózni szeretnék
Mivel az én javaslatom győzött
Smile keresett valami régi játékot, amivel igazából már egyikünk sem tudott
játszani, mert elfejtettük a szabályokat, papírt viszont nem találtunk
hozzá. Végül inkább egymást kérdezgettük
olyan dolgokról, amiket még nem tudtunk egymásról. Így derült fény arra, hogy
Milán igazából Dóra miatt akart itthon maradni és nem miattam, ami egy kicsit
ugyan rosszul esett, de amikor megtudtam a miértjét, akkor hálás voltam érte.
Kiderült, hogy ez lány nem egyszer próbálta belevinni Milánt a kétes ügyeibe,
volt, hogy konkrétan az utcán üvöltöztek egymással, mert Smile nem akart
belekeveredni a dolgokba. De sajnos még így is sikerült, viszont még időben
kijött belőle és csak azután került sor a feljelentésre, amit Károly és Emese
kezdeményezett; így érthető módon Milán tart Dórától.
A beszélgetés közben annyira
elment az idő, hogy ideje volt hazaindulnom.
-
Elkísérlek! – mondta Milán miközben felvette a
kabátját
-
Nem kell, csak egy utca!
- Abban az egy utcában is lehet bajod. Figyelj,
amit Dóráról mondtam, azt nem ijesztgetésnek szántam, hanem az az igazság.
Attól félek, hogy tudomást szerez rólad és bosszút akar állni, a történtek
miatt.
Persze ezután már én is beláttam,
hogy jobb lesz, ha elkísér, habár nem féltem a lánytól egyáltalán. Bár, jobb
később, mint soha.
