Rubik gimi

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt folytatás, de sok minden közbejött és nem szerettem volna összekapkodni. Most viszont végre kész lett, úgyhogy jó olvasást kívánok hozzá! :)

47.: Otthon töltött nap

Reggel Milán ébresztőórájára ébredtem fel, mert olyan hangerővel szólalt meg valami metálzene, hogy konkrétan kiugrottam az ágyból. Persze Milán kinevetett, hiszen ő már megszokta ezt a zajt.

-          Csak nem fél a csajszim?  - kérdezte mosolyogva, majd magához rántott

-          Dehogy, csak az idegbeteg zenédre kellett felkelnem! – mondtam morcosan miközben elhúzódtam tőle, csak, hogy még hitelesebben durcizhassak

-   Kibírod! – nevetett még mindig, mert tudta, hogy igazából nem vagyok mérges

Ezután viszont felkeltünk, mert nem voltam abban biztos, hogy a Hercegnő elkészül időben – ezt most kivételesen nem magamra értettem.

-       Jó reggelt! – köszöntem a szüleinek, mikor leértünk a konyhába, ahova persze már felöltözve mentem le Milánnal ellentétben

-          Szia, Debi! Te hogy-hogy itt? Ennyire megenyhült az apád? – nézett Károly, Mil apukája hatalmas szemekkel

-   Tegnap ugye reggel átmentem Debiékhez, mire az apja mondta, hogy nem lesznek otthon, csak késő este érkeznek, Roland meg éjszakás lesz. Erre megkérdeztem az apjától, hogy nem aludhat-e nálam Debi. Annyit mondott, hogy viselkedjek, különben kitekeri a nyakamat. Én is meglepődtem, hogy ezt mondta! – na, igen, Milán különös mondatai korán reggel

-          Akkor ez már jó hír nem? – kérdezte Emese rám nézve

-          Végre nem kell titokban átsurrannom hozzájuk! – érvelt Smile

-       Nekem is jobban tetszik így, hogy végre apu nem akarja kinyírni a barátomat.

A beszélgetés közben leültünk reggelizni, bár nekem nem nagyon volt étvágyam, azért letuszkoltam egy pár falatot.  Milán palacsintát evett rántottával, amit még a mai napig nem értek. Hogy tudta megenni ezt egyszerre? Az még rendben van, hogy egyiket vagy másikat, de egyszerre?

-     Debi, az a helyzet, hogy nem érzem jól magam. Így nem tudok iskolába menni! – közölte Smile a reggeli befejeztével

-  Már megint eljátszod az álbeteget? – vontam fel a szemöldökömet, mert tudtam, hogy kamuzik

-          Dehogy, teljesen komolyan gondolom! Miért hazudnék neked? – ehh, ennél átlátszóbb már nem is lehetne

-   Nem is tudom, például, hogy maradjak itthon veled egész nap. – sosem hazudott jól

-   Talán így van. De akkor is, szörnyen beteg vagyok! – játszotta tovább a szenvedőt

-    Rendben, akkor menj orvoshoz én meg megyek suliba. Majd hívj fel, hogy mit mondott a doki! – gonoszkodtam vele tovább, bár már tudtam, hogy ebből tényleg nem lesz iskola

-          De mi van, ha…..

Persze mindenféle érvet bevetett annak érekében, hogy ne kelljen ma bemennünk, ami be is vált, ugyanis negyed kilenckor néztem az órára. Mivel úgy is elkéstünk felhívtam anyut, aki azt mondta, hogy most az egyszer kivételesen maradjak, de többet ilyet ne csináljak.

Így történt az, hogy Milánéknál voltam egész nap iskola helyett. Tudom, hogy ez nem helyes, de ha más is megteheti, akkor én egyszer miért nem? Utólag persze jobban belegondoltam és rájöttem, hogy ha erről apu tudomást szerez irtó nagy balhét fog csapni. De akkor pont nem érdekelt.

-          Gyerekek, akkor mi elmentünk dolgozni, majd jövünk este. Milán, ha lehet, akkor viselkedj, és ne csinálj hülyeséget! – mondta Károly, majd elindult kifelé Emesével együtt

-          Egyetek is valamit! – javasolta Emese egy mosoly kíséretében

Persze mi úgy tettünk, mint a jó gyerekek és integettünk nekik, majd egyből visszatértünk lakásba, ahol elkezdtük megtárgyalni a nap folytatását:

-     Például elmehetnénk moziba vagy itthon is nézhetnénk valamit! Mit gondolsz? – kérdeztem Milánt, aki épp valahol máshol járt, mert nagyon akart válaszolni

-       Vagy maradjunk a szobámban egész nap és csináljunk valamit ott. De felőlem el is mehetünk, ha te úgy akarod.  – tipikus pasi, az egyszer biztos

-          Maradjunk, de akkor játszunk valamit. Van társasod?

-       Társas? Ez most komoly? – nézett rám hülyén, mert ő egészen másra gondolt ezen a napon, de az az igazság, hogy én még mindig nem tudok Milánról mindent, szóval kicsit puhatolózni szeretnék

Mivel az én javaslatom győzött Smile keresett valami régi játékot, amivel igazából már egyikünk sem tudott játszani, mert elfejtettük a szabályokat, papírt viszont nem találtunk hozzá.  Végül inkább egymást kérdezgettük olyan dolgokról, amiket még nem tudtunk egymásról. Így derült fény arra, hogy Milán igazából Dóra miatt akart itthon maradni és nem miattam, ami egy kicsit ugyan rosszul esett, de amikor megtudtam a miértjét, akkor hálás voltam érte. Kiderült, hogy ez lány nem egyszer próbálta belevinni Milánt a kétes ügyeibe, volt, hogy konkrétan az utcán üvöltöztek egymással, mert Smile nem akart belekeveredni a dolgokba. De sajnos még így is sikerült, viszont még időben kijött belőle és csak azután került sor a feljelentésre, amit Károly és Emese kezdeményezett; így érthető módon Milán tart Dórától.

A beszélgetés közben annyira elment az idő, hogy ideje volt hazaindulnom.

-          Elkísérlek! – mondta Milán miközben felvette a kabátját

-          Nem kell, csak egy utca!

-         Abban az egy utcában is lehet bajod. Figyelj, amit Dóráról mondtam, azt nem ijesztgetésnek szántam, hanem az az igazság. Attól félek, hogy tudomást szerez rólad és bosszút akar állni, a történtek miatt.

Persze ezután már én is beláttam, hogy jobb lesz, ha elkísér, habár nem féltem a lánytól egyáltalán. Bár, jobb később, mint soha.