Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amihez jó olvasást kívánok! :)

46.: Dóra

Miután Dávid rám ijesztett elég rendesen, nem tudtam, hogy mit csináljak. Nem mondhattam azt Milánnak, hogy nem alszom nála, mert ott a pszichopata exe, viszont nyugodt se lehettem Dóra miatt.

-     Ne stresszeld magad a csaj miatt! Nem fog hozzád érni egy újjal sem, mert tudja mi lesz a következménye. Milán soha nem hagyná, hogy bántson téged, sőt! – mondta Dávid miközben a kezemet simogatta

-      Nem félek tőle, csak az a para, hogy megjelent ilyen váratlanul. Milán soha nem beszélt róla, még csak fel se merült a neve. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről. – pillantottam Emora

-          Semmit! Smile kirakja mindjárt és kész. Ne aggódj Milán nem hülye!

Ezután nem sokkal végre- valahára megérkezett Milán is, majd elindultunk hozzánk, hogy összeszedjek pár cuccot, mert hát azért még sem alhatok farmerben.

-          Milán, mit akart tőled az a lány? –kérdeztem tőle félúton

-        Az exem, de fogalmam sincs, hogyan talált meg. Már évek óta nem hallottam róla és most felhívott, hogy itt van a gimi előtt.

-          De ugye nem akarsz vissza menni hozzá? – tudtam a választ, de azért tőle akartam hallani

-    Dehogy. Dávid biztos, hogy mesélt róla, amíg vártatok rám. Debi, tudom, hogy miért kérdezgetsz ilyeneket és azt is pontosan tudom, hogy Dávid válaszolt is ezekre a kérdésekre.  Azt is észrevettem, hogy nem féltékenységből kérdezgetsz, hanem féltésből; de hidd el megbirkózom vele.

-          Elég ijesztő dolgokat mondott Dávid….

-          Debi, arra kérlek, hogy te vigyázz magadra. Nem tudom, hogy mit forgat a fejében és azt sem, hogy tud-e rólad, de inkább ne bízzuk a véletlenre. 

-    Most azt akarod, hogy ne találkozzunk, amíg ő itt van? Mert abba nem megyek bele. Nem akarom a hőst játszani, meg semmi ilyesmi, de nem fogok attól félni hetekig, hogy a barátom hibbant exe vajon el fog-e kapni. Meg tudom védeni magam!

Persze nem vesztünk össze ezen a témán, de nem is óhajtottam vitát nyitni róla. Egyszerűen nem vagyok egy olyan ember, aki elbújik, ha egy kis veszélyt érez. Tisztában vagyok azzal is, hogy a lány nem komplett és talán bármire képes, ugyanakkor azzal is, hogy én milyen vagyok. 

-          Sziasztok! – nyitotta ki előttünk az ajtót Roland, aki épp menni készült ezért majdnem nekem jött

-          Szia! hazaugrottunk pár cuccért és már lépünk is! – mondtam miközben egy puszit adtam az arcára

-          Oké, felőlem. Anyuék tudják?

-          Igen, Milán aputól kérdezte meg és rábólintott.

-          What? Apu rábólintott arra, hogy egy házban aludjatok? Fura…

Különben ezen én is csodálkoztam. Máskor konkrétan még azt sem engedte meg, hogy feljöjjön hozzám, a szobámba, úgy, hogy ő is otthon volt, most pedig elengedett Milánékhoz. Persze nem mondom, hogy nem örültem ennek, csak furcsállottam. 

-        Mit kell elraknod? Segítek elpakolni, mert te soha nem végzel. – mosolygott Smile mikor felértünk a „birodalmamba”

-          Te csak ülj le és maradj nyugton! – parancsoltam rá a székre mutatva

-          Oké, főnök!

Elég gyorsan összepakoltam ahhoz képest, hogy Milán végig piszkált a hülyeségeivel. Mindent végig nézett, megfogdosott és eltett a helyéről. Persze nem bántam, mert addig sem ment az idegeimre, habár ha hazajöttem pakolhatok össze.  Amúgy már nagyon várom az estét, mert eddig csak titokban aludtunk együtt, amikor anyuék távol voltak. Most tudnak róla, de szerintem apu alig várja, hogy hazaérjenek és kitekerhesse valamiért Milán nyakát.  Már kibékültek, apu elfogadta a barátomat és azt is, hogy lassan felnövök, és nem irányíthatja az életemet, de azért szerintem még mindig vannak fenntartásai Milánnal kapcsolatban.  Remélem azért nem ad hangot nekik.

-          Min gondolkozol? – zavart meg Smile a gondolatmenetembe

-          Semmi, csak apu.

-          Debi, megengedte, de ha nem akarsz nálam éjszakázni megértem. Tudod jól, hogy semmire nem kényszerítelek, az lesz, amit te szeretnél. Ha úgy gondolod, akkor most is elmehetek akár.

-          Nem! Csak tudod eddig csak titokban aludtál nálam, most pedig tudnak róla.

-          Nem lesz gond!

Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom elindultunk az egy utcával arrébb lévő házhoz, ahol már vártak minket, mint kiderült. Persze ezt a pár száz métert is nevetve tettük meg, ahogy egyébként szoktuk, de azért mindkettőnkben ott volt a félsz. És nem csak az együttalvás miatt. Ott van Dóra, aki ki tudja mire képes. Természetesen tartok tőle egy kicsit, de nem félek, ennél azért több kell.  Ráadásul Milán azt mondta, hogy nem engedi a közelembe, és ha rajta múlik, akkor nem is fog tudomást szerezni rólam. Smile hozzátette, hogy soha többé nem akarja látni a lányt, habár nem ártott neki.

-       Itt is vagyunk! Anyuék még nincsenek itthon, csak fél óra múlva jönnek, mert valami megbeszélésük van. Érezd magad otthon! – mosolyogott Mil miközben beengedett- Tudod, merre van a szobám!

-    Persze te kis álbeteg! – eszembe jutott az a nap, amikor összejöttünk, merthogy itt történt, Milán szobájában

-   Emlékszel még rá? – kérdezte csillogó szemmel, mialatt közelebb hajolt hozzám

-        Persze, hogy felejthetném él?! – kérdeztem suttogva s, hogy ezután mi történt az már történelem, maradjon csak a múlt homályában