Sziasztok! Meghoztam a Rubik gimi utolsó öt részét, amit szintén egyszerre fogok feltölteni, így az ígéretemhez hűen 2018 végére befejeztem a történetet. Jó olvasást hozzá! :)
75.: Írásbeli érettségi
Csupán pár nap telt el a
ballagásunk óta, de ma már kezdődik az érettségi. Ráadásul magyarral kezdünk,
így Alexa nem lesz velünk a mai napon, mivel neki az emeltet egy másik
iskolában kell letennie.
Én persze még az érettségi előtti
napot is átparáztam, mert egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy itt a nagy nap
és innen nincs visszaút. Mondjuk a többiek facebook posztjaiból ítélve ők sem
voltak jobb állapotban. Még a fiúk is idegesek voltak, pedig rájuk nem jellemző
az aggodalom.
-
Húgi, felkészültél? Az összes Petőfi verset tudod
kívülről? – kérdezte reggeli közben Roland
- Jézusom, ki volt Petőfi, mikor élt, mit csinált és
miért volt jelentős? – kérdeztem két falat között kétségbeesve nézve a
bátyámra, aki persze azonnal megnyugtatott, amit anyuék már rég feladtak
- Debi, semmi olyat nem fognak kérdezni, amit ne
tanultatok volna, vagy ne tudnál. Most benned van ez az érzés, de hidd el,
amint bemész a terembe el fog múlni. Amikor én érettségiztem halálra paráztam
magam, de rá kellett jönnöm az első percben, hogy nincs ebben semmi ijesztő.
Na, nem mondom, hogy a matek is ilyen könnyű lesz holnap, de arra is ott a
függvénytáblázat, amit használhatsz. Ha idegeskedsz, csak még rosszabb lesz,
ami kihat a teljesítményedre. Nyugodj le egy kicsit, az érettségin pedig csak
és kizárólag magaddal foglalkozz, mintha a többiek ott sem lennének, kizárólag
a feladatra összpontosíts és menni fog. – Roland szavait végig gondolva,
teljesen igaza van
- Megpróbálom! – préseltem ki magamból, majd elindultam
az előszobába felöltözni, mert lassan indulni kellett
Milánnal megbeszéltük, hogy erre a
hétre mellőzzük a találkozásokat és kizárólag az érettségire koncentrálunk,
majd a vizsgák után újra együtt lehetünk, de addig más élvez prioritást. Muszáj
volt beiktatni ezt a kis szüntet -
mármint csak a találkozásinkra értve – mert attól, hogy jó lett mindkettőnk
tanulmányi átlaga nem jelenti azt, hogy automatikusan felvettek minket az
egyetemre, ezért elengedhetetlen, hogy az érettségit jól írjuk meg.
A Rubikhoz érve megint kint
találtam az osztálytársaimat, akik közül Alexa, Ákos és Tamás hiányoztak még.
De Alexa értelemszerűen nem jön velünk, ő egy másik iskolában van az emelt
magyar miatt.
-
Srácok, felkészültetek? – kérdezte Zalán az öltönyét
igazgatva
-
Dehogy, erre nem lehet felkészülni. – válaszolt Krissz
- Viszont menjünk be, mert félre már a terem előtt kell
lennünk és 26 van. – mondta Dávid, mire mindenki szedelőzködni kezdett
Bent síri csend fogadott minket.
Rajtunk kívül senki nem volt az épületben diákok közül. Csak mi 22-en, mivel a
másik osztályból is emeltezik valaki magyarból.
-
Gyerekek, mindenki a saját osztálytermében írhatja az
érettségit, nem lesztek összezárva vagy bármi, de névsorban kell leülnötök.
Mindenkinek nagyon – nagyon eredményes és sikeres vizsgát kívánok. Hoztam
nektek egy kis csokit, hogy ezzel is könnyebb legyen. Sok sikert! – jött oda
hozzánk Gergő bá a kezdés előtt
Amikor bementünk a termünkbe
automatikusan névsorba ültünk, hogy ne kelljen ezzel húzni az időt és hamarabb
bele kezdhessünk a hivatalos mondandókba és teendőkbe, merthogy kiderült, hogy
minden tárgy előtt van egy tájékoztató, amit meg kell hallgatnunk.
-
Nos, örülök, hogy nem kell sok időt vesztegetni az
ülésrenddel, és tudjátok a névsort. A következők a tudnivalók: a táblán látható
időpontig írhatjátok, szünet nélkül, így ha valakinek ki kell mennie a
mellékhelyiségbe a dolgozat leadásával és egy aláírással megteheti és maximum
öt percre elhagyhatja a termet, majd onnan folytathatja, ahol abbahagyta, de
plusz idő nem jár, a kimaradt percekért, ezért javaslom, hogy ne nagyon
mászkáljatok ki. A tanárok váltani fogják egymást óránként, így előfordulhat,
hogy két tanár is bent lesz. Aki elkészült a dolgozattal és átnézte, beadhatja,
de a beadás után nincs lehetőség arra, hogy visszakapja, illetve fontos, hogy
amennyiben valakit puskázáson vagy csaláson kapunk azonnal és automatikusan
kizárásra kerül és a tárgy értelemszerűen nem lesz teljesítve. Azt javaslom,
hogy mindenki nézze át a dolgozatot és győződjön meg a pontos helyesírásról,
nyelvtani helyességről és egyebekről. A kitöltetlen helyeket pedig egy vonással
húzzuk át. Csak egy tipp: semmit ne hagyjatok üresen, inkább álljon ott hülyeség,
mintsem üres vonal, mert lehet, hogy véletlenül jót írtál és pont jár érte. És
higgyétek el, hogy nem mindegy, az az egy pont sem. – jött be hozzánk Vékony tanárnő, az első
felügyelő
Maga az érettségi feladatsor
tényleg nem volt nehéz. Azt hittem, hogy sokkal bonyolultabb lesz, és tényleg
lehetetlen lesz a kitöltése, mint ahogy Álmos tanárnő fenyegetett minket vele.
Egyébként a többi tárgy sem volt
olyan ész veszejtően nehéz, csak a matek volt olyan, ami mindegyikőnkön
kifogott egy kicsit. De mindegy, úgy sem kell sehova, legalább nekem nem.
Töriből az emelt sem volt nehéz, sőt sokkal rosszabbra számítottam és
nehezebbre, de kiderült, hogy nem olyan vészes, mint mondják. És igaza volt
Rolandnak abban, hogy nem kell parázni ettől az egésztől ennyire. Legalább is
annak nem, aki megtanulta a négy év tananyagát és nem végig puskázta a gimit.
Az utolsó írásbeli napján azért
összejöttünk és meséltünk egymásnak, megvitattuk, hogy ki mit írt a kérdésekre
és azt is, hogy mire számíthatunk. És mivel a tanulócsoport már nincs, mindenki
csak magára számíthat, így a srácok lelkére közöttük, hogy tanuljanak, és ne
lazsáljanak, mert ez az utolsó kis erőfeszítés kell a sikeres érettségihez.
Nos, majd meglátjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése