Rubik gimi

79.: Bankett

-          Anyu, mit vegyek fel? – kérdeztem már kora reggel, pedig a bankett csak délután lesz

-          Valami szexiset! – mondta Roland, mire csak egy furcsa pillantás volt a válaszom

-          Most mi van? Ilyenkor a csajoknak dögösnek kell lenniük még akkor is, ha vőlegényük van. Ez az utolsó hivatalos dolog a gimiben, meg kell adni a módját! – érvelt az előbb kijelentése mellett

-          Valami csinos koktélruhát javasolnék, hozzá egy szép magassarkút és halvány sminket. – mondta anyu, miközben odébb tolta Rolandot a szekrényem elől

Mivel sehogy sem tudtam dönteni, ezért elhívtam Detti, hogy vásároljunk, úgy is kelleni fog a gólyabálra valami új ruha, és ha már itt tartunk, akkor vegyünk valami szépet. Mivel Detti imád csajosan öltözködni, és vásárolni azonnal benne volt a pénzköltésben. Persze nem úgy kell ezt elképzelni, mint az amerikai filmekben, mert ott gyakorlatilag minden felesleges cuccot megvesznek, gyakorlatilag egy kisebb vagyont a boltokban hagyva. Hogy biztosan ne így legyen apu elküldte velünk Rolandot, akiről köztudott, hogy utál vásárolni. Róla azt kell tudni e téren, hogy bemegy az üzletbe, leakasztja az első keze ügyébe akadó cuccot, megpróbálja, ha jó, akkor kifizeti és hazajön. Legalább is ő ezt állítja, de mondjuk biztos csak a véletlen műve, hogy mindig stílusos és jól néz ki. Mármint ha együtt megyünk valahova a lányok állandóan utánanéznek és bámulnak rá, mintha valami világsztár lenne.

-          Lányok, mehetünk vagy még tollászkodtok? – kérdezte, miután kiállt az autóval a garázsból

-          Itt vagyunk!

Szegény, szerintem a barátnőjével nem mostanában fog vásárolni az biztos. Minden üzletbe berángattuk és felpróbáltunk rengeteg ruhát.

-    Szia. A barátnődet várod? – kérdezte egy női hang feltűnően kényeskedve, miközben mi a próbafülkében álltunk, de a lány nem kapott választ, csak egy morgást

-      Nem megyünk el egy kávéra? A barátnőd úgy is itt van és…. – nyávogott tovább a lány, mire Detti improvizálva kiment a fülkéből

-    Drágám, szerinted ez jó lesz? Nem akarok slamposan kinézni a nagy napon! – kellette magát Roland előtt, mire a lány kicsit hátrébb lépett, majd elment

-      Köszi. Nem nagyon értette, hogy hagyjon békén, és nem akartam bunkó lenni. – nevetett a bátyám, majd hozzátette – Szerintem megvan a tökéletes ruha, nem kell többet próbálni. De tényleg, nem viccből mondom. Ez szerintem illik a szemed színéhez és hozzád is.

-     Akkor leveszem és mehetünk is. Debinek is megvan a tökéletes ruha! – mosolygott boldogan Detti, miközben én már levettem a ruhát és visszavettem a sajátom

A vásárlás csupán pár órát vett igénybe, de amikor hazaértünk egyből elkezdtünk készülődni az eseményre, mert mire mindkettőnkre felkerül a smink, a hajunkat meg kell csinálni és még fel is kell öltözni. Ha nem igyekszünk el fogunk késni elég rendesen. Egyébként Dávidék ide jönnek majd, mert megbeszéltük a fiúkkal, hogy nálam készülődünk, és nem megy már haza Detti sem.

-          Lányok, itt vannak a srácok. – kopogott Roland az ajtómon fél ötkor

-          Megyünk!

Dávid és Milán enyhén megdöbbentek, amikor leértünk hozzájuk. Úgy volt megbeszélve, hogy mindenki elegánsan jön, ezért a srácoknak is kötelező az öltöny, a lányoknak pedig valami szép ruha. Dettin egy halványkék spagettipántos koktélruha volt, aminek a szoknya része enyhén tüllözött, a haját lágy hullámokban kibontva hagyta és egy nagyon természetes sminket viselt, kiegészítőként egy ezüstláncot tett fel a hozzá tartozó karkötővel és persze ott volt a lábán az elengedhetetlen magassarkú is. Rajtam egy púder színű, pánt nélküli tüll koktélruha volt, a mell részénél kevés kővel díszítve, a hajam nekem is hullámosan omlott a vállamra, kiegészítőként pedig egy kis ezüst nyaklánc dukált, amit még Milántól kaptam az első évfordulónkra, illetve nekem is magassarkú volt a lábamon.

-          Azta! – nyögte ki Dávid, mikor észhez tért

-          Vigyázzatok magatokra! – adott két puszit anyu, amikor leértünk az emeltről

Persze nem magassarkúban kellett legyalogolnunk a helyszínre, ami a törzshelyünk volt, hanem Roland vitt le minket autóval. A többiek közül néhányan már ott voltak, de még hiányzott Krissz és Ákos, de utánunk nem sokkal ők is megérkeztek. Persze az osztálytársaink is ámultak egy sort rajtunk, mert elmondásuk szerint így csak szalagavatón láttak minket.

A tanárok is nem sokkal később megérkeztek és elkezdődhetett az ünneplés, ami most nem csapott át féktelen alkoholizálásba, mert a srácok is szerették volna megőrizi ezt az emléket, nem csak részleteket akartak tudni. Így a koccintásokon kívül nem is nagyon volt ivás, inkább beszélgettünk egymással és a tanárainkkal. Szóba került a jövő és a nem is olyan régmúlt. A tanárok is nagyon lazák voltak, nem a megszokott szerepükben voltak, nem tekintettek ránk sem diákként, inkább partnerként kezeltek az egész este alatt. De természetesen eljött az idő, amikor ők elbúcsúztak tőlünk, ezzel lezárva az egész négy évet, most már véglegesen. Ugyan megígérték, hogy bármikor mehetünk hozzájuk segítségért, de legyünk őszinték; elválnak útjaink és ez már visszavonhatatlan.

-          Kedves 12/a! Szeretnék köszönetet mondani ezért a négy évért, amit veletek tölthettem. Néha úgy éreztem, hogy idegösszeroppanást kapok tőletek, de a legtöbb emlék, szép emlék. Lehetnék sablonos és mondhatnám, hogy ti voltatok a legjobb osztály, de szerintem azt ti is tudjátok, hogy nem így van. Őszintén szólva, ilyen rossz osztályom még nem volt, de legalább nem unatkoztam mellettetek és bár ti nem tudjátok, de nagyon sokszor kihúztatok a mélypontokról. Szerettelek titeket tanítani és a közösségeteket is szerettem nagyon, és ez nem fog elmúlni egyik napról a másikra, főleg, hogy még van egy kötelességetek! Azt mondtátok, hogy ha megszületik a lányom, arról ti akartok először értesülni, mert szeretnétek meglepni minket. Nem felejtettem el, és megígérem, hogy tényleg így lesz. Nem akarom tovább húzni az időt, csak még egyszer szeretném megköszönni nektek az elmúlt éveket!

Gergő bá ment el utoljára a tanárok közül, ezzel is jelezve, hogy ő mennyire szeretett minket. Mivel ez nem a sírás helye és ideje nem nagyon akartuk elengedni, mert tudtuk, hogy akkor ellaposodik a hangulat és ennyi volt a bulinak. De megint kellemeset csalódtunk saját magunkban. A tanár úr távozása után még sokáig ünnepeltünk és beszélgettünk egymással, a bulinak csak hajnali öt felé lett vége, méltóképpen megünnepelve egy korszak lezárását.