73.: Az utolsó hajrá
Osztálykirándulás után sajnos még
jobban bele kellett húznunk, mert már nincs sok időnk vissza. A tanárok most
íratjak velünk az utolsó témazárókat, innen már csak a javítások leszenek
vissza. Nekem szerencsére sikerült mindenből a lehető legjobban produkálnom,
így nem kell izgulnom.
-
Mennyi van mg vissza? – kérdezte apu reggeli közben
-
Már csak ez a hónap és hó végén megkapjuk a
bizonyítványt is. És végeztünk. Jövő hónapban már érettségizünk. – válaszoltam
egy kis darab kakaóscsigával játszva
-
Jajj, te szegény lány. Ha kell valamiben segíteni csak
szólj! – mondta anyu miközben eltette a maradék péksütit
-
Nem igazán tudtok, de azért köszönöm. Kidolgoztam a
tételeket, megtanultam mindent, amit lehetett, ennél többet már nem tudok
tenni. Érettségi előtt még egyszer átnézek mindent, aztán kész. – válaszoltam
mosolyogva
Szerintem anyuék azt hiszik, hogy
most írom a doktorimat. Legalább is olyan jelentőséget tulajdonítanak neki.
Pedig ez csak egy érettségi, az egyetemen egy félév alatt fogunk ennyit
tanulni. Muszáj megszokni már most, hogy hogyan osszam be az időmet, mert el
fogok veszni.
Milánnal is kevesebbet találkozunk,
amióta itt az év végi hajrá, mert mindketten tudjuk, hogy ez most mit jelent, ráadásul
mindketten jól akarjuk megírni az érettségit is. Megbeszéltük, hogy ez most egy
ilyen időszak, a papírok megszerzése után megint együtt leszünk nagyon sokat,
ráadásul közös albérletünk lesz, tehát összeköltözünk. Mondjuk nem tudom, hogy
Dettiékkel közösen vagy csak mi ketten, mert olyan dolgokat is figyelembe kell
vennünk, mint a lakbér, rezsi meg miegymást. Ha túl magasak a költségek, akkor
több ember között kellene elosztani, hogy élni is tudjunk valamiből. Viszont én
kategorikusan kijelentettem, hogy nem szeretnék egy vagy két vadidegen emberrel
összeköltözni. Inkább Dávidékkal, akiket már ismerünk, és nagyon jóban vagyunk,
hiszen a legjobb barátnőm Detti, Milán legjobb barátja pedig Dávid. Ez így nem
lenne gond.
-
Nos, akkor az utolsó témazáró dolgozat következik! –
szólt Álmos tanárnő, amikor becsengettek
-
Utolsó? – döbbent meg Márk, aki azt hittem, hogy
legalább még két-három témazáró lesz nála
-
Igen. Innentől kezdve már csak azok fognak írni,
akiknek javítania kell vagy nincsenek meg a jegyei. Holnapra kijavítom a
dolgozatokat, beírom a naplóba, és mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e
javítani.
-
Oks!
-
Szabó Zalán!
-
Mármint, rendben van tanárnő! – nem akarunk velük
összebalhézni az érettségi előtt, hiszen ők fognak nekünk jegyet adni
Egyébként könnyű volt a dolgozat,
már ha tanult rá valaki. Négy év alatt kiismertük a tanárnőt annyira, hogy
tudjuk, hogy milyen dolgozatokra kell számítani nála. Bér tud meglepetést
okozni.
Magyar után már csak egy matek óra
és egy informatika volt vissza. Matekon még beszélgettünk az érettségiről és a
legutolsó lehetőségről a javításhoz, informatikán pedig azt csináltunk, amit
akartunk. Mivel mindenki képes a gép használatára, a tananyaggal már rég kész
vagyunk, ezért már egy hónapja azt csinálunk, amit akarunk. Persze normális
keretek között.
-
Emberek! Ha megkapjuk a bizonyítványt el kell mennünk
megünnepelni a szokásos módon, ahogy majd az érettségit is. A banketten meg
formálisan is megtartjuk a dolgot. De a hagyományt be kell tartani, még így
utoljára! – szónokolt Kristóf miközben a WOW-t nyomta
-
Nem is gondoltuk kihagyni. Viszont szerintem a
ballagás utáni napra tegyük az elsőt, mert a napján mindenki a szülőkkel megy
ünnepelni, senki nem fog megjelenni a helyünkön. – válaszolt Zsófi miközben
valami smink videót nézett
-
Oké, akkor a ballagás utáni napon!
Fontos volt tudni, hogy mikorra
tervezzük és mit, mert tényleg a szüleinkkel vagyunk a ballagás után
közvetlenül, utána pedig tanulunk az érettségire. De egy nap még belefér
előtte. Ezért az osztályért mindent megtettünk, amit megtudtunk és ez egy méltó
lezárása lesz ennek a korszaknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése