Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a Rubik gimi utolsó öt részét, amit szintén egyszerre fogok feltölteni, így az ígéretemhez hűen 2018 végére befejeztem a történetet. Jó olvasást hozzá! :)

75.: Írásbeli érettségi

Csupán pár nap telt el a ballagásunk óta, de ma már kezdődik az érettségi. Ráadásul magyarral kezdünk, így Alexa nem lesz velünk a mai napon, mivel neki az emeltet egy másik iskolában kell letennie.

Én persze még az érettségi előtti napot is átparáztam, mert egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy itt a nagy nap és innen nincs visszaút. Mondjuk a többiek facebook posztjaiból ítélve ők sem voltak jobb állapotban. Még a fiúk is idegesek voltak, pedig rájuk nem jellemző az aggodalom.

-          Húgi, felkészültél? Az összes Petőfi verset tudod kívülről? – kérdezte reggeli közben Roland

-       Jézusom, ki volt Petőfi, mikor élt, mit csinált és miért volt jelentős? – kérdeztem két falat között kétségbeesve nézve a bátyámra, aki persze azonnal megnyugtatott, amit anyuék már rég feladtak

-       Debi, semmi olyat nem fognak kérdezni, amit ne tanultatok volna, vagy ne tudnál. Most benned van ez az érzés, de hidd el, amint bemész a terembe el fog múlni. Amikor én érettségiztem halálra paráztam magam, de rá kellett jönnöm az első percben, hogy nincs ebben semmi ijesztő. Na, nem mondom, hogy a matek is ilyen könnyű lesz holnap, de arra is ott a függvénytáblázat, amit használhatsz. Ha idegeskedsz, csak még rosszabb lesz, ami kihat a teljesítményedre. Nyugodj le egy kicsit, az érettségin pedig csak és kizárólag magaddal foglalkozz, mintha a többiek ott sem lennének, kizárólag a feladatra összpontosíts és menni fog. – Roland szavait végig gondolva, teljesen igaza van

-      Megpróbálom! – préseltem ki magamból, majd elindultam az előszobába felöltözni, mert lassan indulni kellett

Milánnal megbeszéltük, hogy erre a hétre mellőzzük a találkozásokat és kizárólag az érettségire koncentrálunk, majd a vizsgák után újra együtt lehetünk, de addig más élvez prioritást. Muszáj volt beiktatni ezt a kis szüntet  - mármint csak a találkozásinkra értve – mert attól, hogy jó lett mindkettőnk tanulmányi átlaga nem jelenti azt, hogy automatikusan felvettek minket az egyetemre, ezért elengedhetetlen, hogy az érettségit jól írjuk meg.

A Rubikhoz érve megint kint találtam az osztálytársaimat, akik közül Alexa, Ákos és Tamás hiányoztak még. De Alexa értelemszerűen nem jön velünk, ő egy másik iskolában van az emelt magyar miatt.

-          Srácok, felkészültetek? – kérdezte Zalán az öltönyét igazgatva

-          Dehogy, erre nem lehet felkészülni. – válaszolt Krissz

-        Viszont menjünk be, mert félre már a terem előtt kell lennünk és 26 van. – mondta Dávid, mire mindenki szedelőzködni kezdett

Bent síri csend fogadott minket. Rajtunk kívül senki nem volt az épületben diákok közül. Csak mi 22-en, mivel a másik osztályból is emeltezik valaki magyarból.

-          Gyerekek, mindenki a saját osztálytermében írhatja az érettségit, nem lesztek összezárva vagy bármi, de névsorban kell leülnötök. Mindenkinek nagyon – nagyon eredményes és sikeres vizsgát kívánok. Hoztam nektek egy kis csokit, hogy ezzel is könnyebb legyen. Sok sikert! – jött oda hozzánk Gergő bá a kezdés előtt

Amikor bementünk a termünkbe automatikusan névsorba ültünk, hogy ne kelljen ezzel húzni az időt és hamarabb bele kezdhessünk a hivatalos mondandókba és teendőkbe, merthogy kiderült, hogy minden tárgy előtt van egy tájékoztató, amit meg kell hallgatnunk.

-          Nos, örülök, hogy nem kell sok időt vesztegetni az ülésrenddel, és tudjátok a névsort. A következők a tudnivalók: a táblán látható időpontig írhatjátok, szünet nélkül, így ha valakinek ki kell mennie a mellékhelyiségbe a dolgozat leadásával és egy aláírással megteheti és maximum öt percre elhagyhatja a termet, majd onnan folytathatja, ahol abbahagyta, de plusz idő nem jár, a kimaradt percekért, ezért javaslom, hogy ne nagyon mászkáljatok ki. A tanárok váltani fogják egymást óránként, így előfordulhat, hogy két tanár is bent lesz. Aki elkészült a dolgozattal és átnézte, beadhatja, de a beadás után nincs lehetőség arra, hogy visszakapja, illetve fontos, hogy amennyiben valakit puskázáson vagy csaláson kapunk azonnal és automatikusan kizárásra kerül és a tárgy értelemszerűen nem lesz teljesítve. Azt javaslom, hogy mindenki nézze át a dolgozatot és győződjön meg a pontos helyesírásról, nyelvtani helyességről és egyebekről. A kitöltetlen helyeket pedig egy vonással húzzuk át. Csak egy tipp: semmit ne hagyjatok üresen, inkább álljon ott hülyeség, mintsem üres vonal, mert lehet, hogy véletlenül jót írtál és pont jár érte. És higgyétek el, hogy nem mindegy, az az egy pont sem.  – jött be hozzánk Vékony tanárnő, az első felügyelő

Maga az érettségi feladatsor tényleg nem volt nehéz. Azt hittem, hogy sokkal bonyolultabb lesz, és tényleg lehetetlen lesz a kitöltése, mint ahogy Álmos tanárnő fenyegetett minket vele.

Egyébként a többi tárgy sem volt olyan ész veszejtően nehéz, csak a matek volt olyan, ami mindegyikőnkön kifogott egy kicsit. De mindegy, úgy sem kell sehova, legalább nekem nem. Töriből az emelt sem volt nehéz, sőt sokkal rosszabbra számítottam és nehezebbre, de kiderült, hogy nem olyan vészes, mint mondják. És igaza volt Rolandnak abban, hogy nem kell parázni ettől az egésztől ennyire. Legalább is annak nem, aki megtanulta a négy év tananyagát és nem végig puskázta a gimit.

Az utolsó írásbeli napján azért összejöttünk és meséltünk egymásnak, megvitattuk, hogy ki mit írt a kérdésekre és azt is, hogy mire számíthatunk. És mivel a tanulócsoport már nincs, mindenki csak magára számíthat, így a srácok lelkére közöttük, hogy tanuljanak, és ne lazsáljanak, mert ez az utolsó kis erőfeszítés kell a sikeres érettségihez. Nos, majd meglátjuk. 

Rubik gimi

74.: Vége

Hát ez is eljött. Vége a négy évnek. Ennyi volt. A mai napon megkaptuk a bizonyítványainkat, amelyekben annyi állt megjegyzésként: „Érettségi vizsgára bocsátható”. 

Annyira hihetetlen, hogy már több, mint négy éve kezdtük a gimnáziumot, még csak most léptük át először a kapuit és most láttuk meg először egymást. Most voltunk csak gólyatáborban. Ezen a napon pedig elballagtunk véglegesen. Már csak az érettségi köt minket a Rubikhoz. Semmi más.

-          Kész vagy? – kérdezte anyu, miközben az ünneplőmet igazgattam magamon

-          Igen, mehetünk! – mosolyogtam keserűen miközben még egyszer megnéztem magam a tükörben

Hát, nem egy leendő egyetemista köszönt vissza rám, sokkal inkább egy szomorú lány, akitől elvették a kedvenc játékát. Esetünkben a kedvenc iskoláját. Szerettem a Rubikba járni, hiszen megismertem tizenegy embert, akiknek nagyon sok mindent köszönhetek. Megismertem életem szerelmét, barátokra tettem szert és rengeteg emlékre. Hiányozni fog ez a négy év és ez a tizenhárom ember. Jobban mondva csak kilenc, mert Dettivel, Dáviddal és Milánnal együtt megyünk egyetemre, de azért az mégsem lesz olyan, mint itt volt. 

-      Debi, akkor egy órakor találkozunk a csarnok előtt. Vagy te másképp képzelted el? – szólt hozzám apu, miközben a magassarkút vettem fel

-       Nem lesz időnk. Most lesz egy utolsó osztályfőnöki, aztán onnan megyünk le az ünnepségre. Szerintem a végén találkozzunk a csarnok előtt. Jobb oldalra álljatok, úgy biztos megtalállak titeket. – mosolyogtam vissza rájuk

-          Rendben, akkor így lesz.

Ma még van egy utolsó osztályfőnöki óránk. Itt már persze semmi formális dolgot nem csinálunk, csak elbúcsúzunk egymástól és az iskolától.

Amikor az épület közelébe értem már láttam a matrózblúzos, öltönyös osztálytársaimat, akik beszélgettek a szokásunkhoz híven, kint. Ezt még egyszer meg kellett tartani.

-          Gyerekek, ideje bemenni. – mondta Dávid, az ügyeletes órafelelős

-          Ja, még két perc van vissza. – szólt bele Márk a nyakkendőjét igazgatva

Megbeszéltük a többiekkel, hogy egyrészt egy hatalmas csokrot adunk a tanár úrnak, és a tablónk mását bekeretezve, aláírva. Ezen kívül, mivel most fog megszületni a második kislánya egy babacsomagot is átadunk, így gratulálva a picihez. Az első kislányánál mégnem voltunk itt, de most mindenképpen szerettünk volna neki kedveskedni egy csomaggal, ami mindig ránk fogja emlékeztetni. Így lehet, hogy a kislány kap egy rugdalózót a mi csoportképünkkel, egy csomó kisruhát és hasznos kelléket.

-      Csakhogy itt vagytok! Már azt hittem nem jöttök! – könnyebbült meg az ofő, ahogy meglátott minket

-        Tudja, hogy nem hagyjuk itt szó nélkül! Csak szeretünk az utolsó pillanatban jönni. – nevetett Kristóf

-          Már megszoktam. Csak most ez az utolsó alkalom. És kicsit szomorú vagyok.

-          Mi is. Nem akarunk elmenni innen. – mondta Zalán miközben körbe álltuk Gergő bát

Ahogy láttam kicsit sírt is, mikor átadtuk neki az ajándékokat, de a kis rugdalózónál felnevetett, mert szerintem azt még ő se gondolta, hogy ennyire nem vagyunk normálisak.

-          Egyet meg kell ígérnie tanár úr! Ha megszületik el kell mondania nekünk! – szeretnénk neki egy videóval kedveskedni, amit majd akkor fogunk megcsinálni, amikor megszületik

-          Ti lesztek a szüleinken kívül az elsők, akik megtudják! – mondta nevetve, miközben elrakta a cuccokat

Amikor elkezdtük az osztályfőnökit nem gondoltuk, hogy a végén dőlni fogunk a nevetéstől. Azt hittük, hogy sírva megyünk a ballagásra és nagyon szomorú alkalom lesz ez a mai. De nem. Szomorkodás helyett inkább felidéztük a közös emlékeket és szép pillanatokat, főleg az osztálykirándulásokat és a közös balhékat, így talán volt olyan is, amiről csak most szerzett tudomást Gergő bá. Mondjuk, nem nagyon zavarta.

-   Gyerekek, akkor induljunk a ballagásra. Az udvarról indulunk a megbeszélt sorrendben a tornateremig. Ott leültök, végig hallgatjátok a beszédet, majd átveszitek a bizonyítvány az oklevelekkel és egyéb ajándékokkal együtt.

-          Oké!

Beálltunk a sorba és elkezdtünk levonulni az udvarra, ami legalább olyan szépen fel volt díszítve, mint a tornaterem. Mindenhol virágok és díszek.

A csarnokban már vártak minket a szüleink és a hozzátartozóink, illetve az alsóbb évesek, akik osztályonként készültek nekünk valami kis ajándékkal. Nem kell nagy dologra gondolni, valaki csokit adott, valaki szerencse karkötőket, más kis Rubik – kockákat.  

Miután elkezdődött a beszéd folyamatosan mentek a projektoron a képeink, amiket mi küldtünk be a szerkesztőknek. Nem akartunk csak a tablóinkkal készült videót, ezért inkább vicces képeket küldtünk, amik szimbolizálják az osztályunkat.

-          Kedves tizenkettedikes diákok. Kedves ballagó diákok. Eljött az a nap, amikor lezárul számotokra egy korszak és hamarosan valami újba fogtok, ami még ennél is nagyobb volumenű lesz. Kívánom nektek, hogy érjétek el azt, amit szeretnétek, valósítsátok meg az álmaitokat és terveiteket. Ezzel a mondattal pedig lezárom a tanéveteket és a gimnáziumi tanulmányaitok. Bizonyítványátadás következik. – olvasta a szövegét Kalocsai a pult mögött

Mivel csak huszonöt bizonyítványt kellett átadnia nem volt sok idő még a plusz ajándékokkal és jutalmakkal sem. A mi osztályunkból szinte mindenki kapott valamiért jutalmat, nem maradt ki senki, míg a másik osztályban talán két fiú kapott elismerést és ennyi. Ebből is látszik, hogy mi végig jobbak voltunk, mint ők. Persze nem csak tanulmányi átlag alapján lehetett kapni, hanem versenyekért is. De még így is sokkal jobban szerepeltünk, mint ők.

Az ünnepség végén pedig mindenki elindult megünnepelni családi körben is a nagy eseményt. Most pedig itthon fekszem az ágyban és azon gondolkozom, hogy innen hogyan tovább. Mert jövőhéten már érettségi.

Rubik gimi

73.: Az utolsó hajrá

Osztálykirándulás után sajnos még jobban bele kellett húznunk, mert már nincs sok időnk vissza. A tanárok most íratjak velünk az utolsó témazárókat, innen már csak a javítások leszenek vissza. Nekem szerencsére sikerült mindenből a lehető legjobban produkálnom, így nem kell izgulnom.

-          Mennyi van mg vissza? – kérdezte apu reggeli közben

-          Már csak ez a hónap és hó végén megkapjuk a bizonyítványt is. És végeztünk. Jövő hónapban már érettségizünk. – válaszoltam egy kis darab kakaóscsigával játszva

-          Jajj, te szegény lány. Ha kell valamiben segíteni csak szólj! – mondta anyu miközben eltette a maradék péksütit

-          Nem igazán tudtok, de azért köszönöm. Kidolgoztam a tételeket, megtanultam mindent, amit lehetett, ennél többet már nem tudok tenni. Érettségi előtt még egyszer átnézek mindent, aztán kész. – válaszoltam mosolyogva

Szerintem anyuék azt hiszik, hogy most írom a doktorimat. Legalább is olyan jelentőséget tulajdonítanak neki. Pedig ez csak egy érettségi, az egyetemen egy félév alatt fogunk ennyit tanulni. Muszáj megszokni már most, hogy hogyan osszam be az időmet, mert el fogok veszni.  

Milánnal is kevesebbet találkozunk, amióta itt az év végi hajrá, mert mindketten tudjuk, hogy ez most mit jelent, ráadásul mindketten jól akarjuk megírni az érettségit is. Megbeszéltük, hogy ez most egy ilyen időszak, a papírok megszerzése után megint együtt leszünk nagyon sokat, ráadásul közös albérletünk lesz, tehát összeköltözünk. Mondjuk nem tudom, hogy Dettiékkel közösen vagy csak mi ketten, mert olyan dolgokat is figyelembe kell vennünk, mint a lakbér, rezsi meg miegymást. Ha túl magasak a költségek, akkor több ember között kellene elosztani, hogy élni is tudjunk valamiből. Viszont én kategorikusan kijelentettem, hogy nem szeretnék egy vagy két vadidegen emberrel összeköltözni. Inkább Dávidékkal, akiket már ismerünk, és nagyon jóban vagyunk, hiszen a legjobb barátnőm Detti, Milán legjobb barátja pedig Dávid. Ez így nem lenne gond.

-          Nos, akkor az utolsó témazáró dolgozat következik! – szólt Álmos tanárnő, amikor becsengettek

-          Utolsó? – döbbent meg Márk, aki azt hittem, hogy legalább még két-három témazáró lesz nála

-          Igen. Innentől kezdve már csak azok fognak írni, akiknek javítania kell vagy nincsenek meg a jegyei. Holnapra kijavítom a dolgozatokat, beírom a naplóba, és mindenki eldöntheti, hogy szeretne-e javítani.

-          Oks!

-          Szabó Zalán!

-          Mármint, rendben van tanárnő! – nem akarunk velük összebalhézni az érettségi előtt, hiszen ők fognak nekünk jegyet adni

Egyébként könnyű volt a dolgozat, már ha tanult rá valaki. Négy év alatt kiismertük a tanárnőt annyira, hogy tudjuk, hogy milyen dolgozatokra kell számítani nála. Bér tud meglepetést okozni.

Magyar után már csak egy matek óra és egy informatika volt vissza. Matekon még beszélgettünk az érettségiről és a legutolsó lehetőségről a javításhoz, informatikán pedig azt csináltunk, amit akartunk. Mivel mindenki képes a gép használatára, a tananyaggal már rég kész vagyunk, ezért már egy hónapja azt csinálunk, amit akarunk. Persze normális keretek között.

-          Emberek! Ha megkapjuk a bizonyítványt el kell mennünk megünnepelni a szokásos módon, ahogy majd az érettségit is. A banketten meg formálisan is megtartjuk a dolgot. De a hagyományt be kell tartani, még így utoljára! – szónokolt Kristóf miközben a WOW-t nyomta

-          Nem is gondoltuk kihagyni. Viszont szerintem a ballagás utáni napra tegyük az elsőt, mert a napján mindenki a szülőkkel megy ünnepelni, senki nem fog megjelenni a helyünkön. – válaszolt Zsófi miközben valami smink videót nézett

-          Oké, akkor a ballagás utáni napon!

Fontos volt tudni, hogy mikorra tervezzük és mit, mert tényleg a szüleinkkel vagyunk a ballagás után közvetlenül, utána pedig tanulunk az érettségire. De egy nap még belefér előtte. Ezért az osztályért mindent megtettünk, amit megtudtunk és ez egy méltó lezárása lesz ennek a korszaknak.  

Rubik gimi

72.: Az utolsó osztálykirándulás

Az osztállyal úgy döntöttünk, hogy még egy utolsó osztálykirándulásra el kell mennünk az érettségi előtt, mert a szóbelik előtt senkinek nem lesz ideje, főleg az emelt időpontokkal, amik ugye nem június második felében vannak, hanem sokszor még májusban. Mivel most év közben nem mehetünk két napra, ezért úgy oldottuk meg, hogy pénteken délután, suli után indulunk és csak vasárnap délelőtt megyünk haza. Így mindenkinek elég ideje lesz mindenre. Ráadásul most az Alföldre megyünk egy kis tanyára, ahol ki fogjuk venni a részünket az állatgondozásból. Idén nem akartunk múzeumokba és galériákba járni, inkább valami hasznosat szerettünk volna csinálni, ami kikapcsol minket. Így jött szóba Hortobágy. Természetesen meg fogjuk nézni Nemzeti Parkot, a Pásztormúzeumot, a hidat, a Csárdát és a Madárkórházat is, de segíteni is fogunk a szállásadóinknak.

-          Na, mindenki itt van? – kérdezte a buszra lépve az osztályfőnök reggel, vagyis hajnalban, mire tizenhárom fáradt szempár nézett rá

-          Ahha! – válaszolták a fiúk

-          Akkor indulhatunk. Gyerekek, tudom, hogy korán van, de szép a táj, próbáljatok fent maradni.

-          Majd szól, ha kiértünk az autópályáról? Addig alszunk. – válaszolt Tomi ásítva

-          Igen. Akkor jó éjszakát mindenkinek.

Persze csak egy kicsit sikerült aludni, amíg ki nem világosodott teljesen. Így, márciusban még nincs korán világos és ez minket is elnyomott, de csak napfelkeltéig. Azt elfelejtettem, hogy az igazgató volt olyan jó fej, hogy a pénteki tanítást elengedte nekünk, így már reggel tudtunk indulni, nem kellett még egy tanítási napot is végig csinálnunk.

-          Nem azt mondtátok, hogy alszotok? – nevetett Gergő bá

-          Süt a Nap! – nyöszörgött Ákos álmosan

-          Az a jó, legalább szép időnk lesz. – mondta Bella egy nyújtózkodás közepén

-          Még csak most jöttünk fel az autópályára, így még hosszú lesz az út. – mosolygott a tanár úr kedvesen

Szeretjük Gergő bát, mert megért minket és sokat segít. Ráadásul fiatal, ami szerintem nem hátrány, ha az ember kamaszokkal dolgozik, hiszen így képben van a mai trenddel és minden mással is. Persze ettől függetlenül szigorú és következetes, de közel sem annyira, mint az idősek.

Mialatt utaztunk megbeszéltük, hogy milyen sorrendben látogatjuk a helyszíneket. Először lepakolunk és megismerkedünk a szállásadóinkkal, majd onnan együnk tovább a Nemzeti Parkba, ami igénybe vesz egy napot, mert hatalmas területről van szó, de ha van időnk, akkor megnézzük a madárkórházat. Holnap pedig  a Pásztormúzeumot, a Csárdát és a hidat. Az utolsó nap pedig besegítünk.

-          Itt is vagyunk! Leszállás! – kiabált vidáman a tanár úr

-          A szobák hogy lesznek? – kérdezte Zsófi miközben kivette a bőröndjét a buszból

-          Na, igen. Nos, mivel öt fős minden szoba ezért arra gondoltam, hogy átvisszük az ágyakat, így nem kell két fiúnak külön és egy lánynak külön lennie, hanem egybe elfértek. Úgyis csak este lesztek itt, nappal kint leszünk. De ha akarjátok, akkor maradjanak.

-          Nem, tökéletes lesz, ha átvisszük. – válaszolt Rami a bőröndjével szenvedve

-          Üdvözöllek titeket! Marika néni vagyok, ő pedig a férjem Pista bácsi. Nálunk fogtok lakni a kirándulásotok alatt. Gyertek be, válasszatok szobát, Pista bácsi pedig átviszi akkor az ágyakat. – értek ki hozzánk a szállásadók, akik nagyon aranyos kik öreg házaspár voltak

-          Hagyja csak Pista bácsi, majd mi átvisszük. – szólt Márk, nehogy a bácsi megemelje magát és valami baja legyen miattunk

-          Elbírjátok? – kérdezte az öreg kicsit mosolyogva

-          Persze!

Nagyon szép kis ház volt. Amikor bementük egyből megcsapott minket az az igazi vidéki érzés. Nem volt túldíszítve semmi, csak hagyományos berendezési tárgyak voltak a lakásban. Mint megtudtuk sem tv, sem internet nincs a lakásban, csak egyetlen helyiségiben van tv, de azt sem használhatjuk. A néni elmondta a házirendet, amiben olyasmik szerepeltek, hogy vigyázzunk a rendre és berendezésre és ne pazaroljunk. Ezen kívül mindent megengedtek. Tehát gyakorlatilag itt nincsenek szabályok és kikötések, csak szabadság. Furcsa volt az biztos.

-       Gyerekek, akkor induljunk a Parkba. – jött be az osztályfőnök a szobánkba, ami nem volt kicsinek mondható

Busszal mentünk, mert messze volt tőlünk, tömegközlekedés meg nem igen van. Maga a Park gyönyörű volt és tényleg hatalmas. Turista busszal vittek végig minket rajta, nehogy elkalandozzunk és azért is, hogy végig érjünk rajta. Az idegenvezető sokat magyarázott és mutogatott, mi pedig lelkesen fényképeztünk, ahogy a Madárkórházban is. Mindent dokumentáltunk az utókornak, bár szerintem senki nem lesz kíváncsi arra, hogy Zalán miért hasalt el a fűben.

A második napon megnéztük a Csárdát, a hidat és a múzeumot. Szép volt mindegyik és látványos is. Úgy gondoltuk el kell menni a kilenclyukú hídhoz, ha már itt vagyunk, és a híres múzeumot is meg kell nézni. Persze volt egy kis ellenvetésünk, mert korán kellett kelni, de megérte.

A harmadik nap pedig egyenesen szuper volt. Már hajnalban felkeltünk és mentünk ki az állatokhoz. A fiúk ganézták, mi lányok pedig etettük őket. Persze a srácoknak nem volt ínyükre, hogy ilyet kell csinálni, undorítónak tartották, de legalább megtapasztalták, hogy milyen a tanyasi élet. Nekem tetszett a feladat.

-       Szeretnétek lovagolni? – kérdezte Pista bácsi, amikor végeztünk mindennel és meg is reggeliztünk

-          Igen! – szerintem század másodperc pontossággal mondtuk egyszerre

Nagyon sok lovuk volt, így mindenkinek jutott egy. Én egy kicsit hezitáltam, ahogy Detti is, de Pista bácsi megmutatta, hogy mit kell csinálni. Viszont a tanár úr nem akart felülni semmire, így ő csak fényképezett és videózott minket. Egyenesen nem akartunk hazajönni. Még maradtunk volna pár napot, de sajnos estefelé el kellett indulnunk, hogy időben hazaérjünk, és még tudjunk készülni a másnapra. Szép volt, jó volt, soha többet nem lesz ilyen, ami nagyon elszomorít.

Rubik gimi

71. Végleges

Ma volt a napja a véglegesítéseknek. Le kellett adni az érettségi papírokat és már nincs lehetőségünk módosítani a jelentkezéseinket, már csak egy időpont lesz, majd a későbbiekben. Mondjuk, én nem akarok módosítani semmit. Emelt töri és a középszintű földrajz tökéletes lesz érettségi tárgyaknak, mivel szociális munkán nincs megadva a konkrét követelmény.  Egyébként még a történelmet és a néprajzot jelöltem be, mivel összesen hármat lehetett jelölni. Ráadásul mindkettő másik kapcsolódik az emelt törihez, így nem felesleges.

-          Debi, lesz még dolgunk a felvételivel kapcsolatban? – kérdezte Milán az osztályteremben ülve

-          Nem tudom. Ma tesi helyett osztályfőnöki lesz az biztos. Legalább is ezt írta tegnap a csoportba Gergő bá.

-          Legalább nem kell tesizni! – nyöszörgött Dávid fáradtan

Ma egyébként nem volt semmi érdekes a suliban, mert minden tanár ráállt a továbbtanulásra a végzősök esetében, a szaktanárok pedig az érettségi papírokkal futkároztak, hogy minden stimmeljen mindenkinél. Sok általános iskolás osztálytársam mondta, hogy nekik a gimiben mér nem segítenek annyit, mint anno általánosban. Gyakorlatilag magukra hagyták őket a felvételivel kapcsolatban és még tanácsot sem adnak semmilyen téren. Úgy gondolom, hogy nekünk ebben piszok nagy mákunk van, mert a mi tanáraink mindenben segítenek, az utolsó kis mondatvégi írásjelig. Persze megvan az a szabadságunk, hogy mi döntünk mindenben, de ha valaki nem biztos a választásában, akkor jön a felmentősereg és beszélgetnek az illetővel, kiderítve, hogy mi érdekelné, mi lenne a jó számára és mire lenne képes. Így nem fordulhat elő, hogy egy kettes matekos bejelöli a matek szakot. Ezért szeretem ezt a gimit annyira. Soha nem voltunk elhanyagolva, ha azt látták rajtunk, hogy valami bajunk van, akkor megpróbáltak segíteni és nem csak a tananyagot letolni a torkunkon. Mondjuk, Álmos tanárnőt soha nem érdekelte a problémánk, neki csak a magyar létezik.

-      Gyerekek, akkor véglegesítsünk mindet. Most fokozottan kérlek titeket, hogy tegyétek el a telefonotokat, és minden egyéb eszközt, ami elterelheti a figyelmeteket. Egyesével fogtok kijönni a géphez és átnézünk minden adatot, és ti lesztek azok, akik rányomtok a véglegesítés gombra. De, hogy a többi tizenkettő se unatkozzon az érettégi papírokat fogjátok átnézni, ami szintén ma lesz véglegesítve. Ha csak egy kis eltérés is van, azonnal jelezzétek! És megkérlek titeket, hogy figyeljünk oda arra, hogy ha egy ember végzett a gépnél, akkor jöjjön a következő, mert csak így fogunk végezni. Ne legyenek fölösleges percek a két ember között.

-          Akkor ezután már nem is lehet változtatni semmit? – kérdezte Zaza a fejét vakargatva

-      Kedves Zalán és kedves osztály. Türelmes ember vagyok, de amikor mindent kétszer kell elmondanom azt nem szeretem és kezdtek kihozni a béketűrésből. Jó lenne, ha néha rám is figyelnétek a telefonotok mellett és nem kellene mindent kétszer elmondanom, vagy még többször. Egyébként még egyszer lehet majd változtatni a sorrenden. Máson már nem.

Látszik a tanárokon, hogy feszültek és idegesek. Tudják, hogy mennyi minden múlik ezeken a jelentkezéseken és azt is, hogy még mennyi dolgunk van. A szaktanárok pedig paráznak az érettségi miatt, ami már a nyakunkon van, mert valljuk be nem sok idő van hátra, mivel már február van és május első teljes hete az érettségi. Tehát összesen két hónap van hátra.

-       Nos, mindennel kész vagyunk, innentől kezdve csak rajtatok múlik minden, meg a ponthatárokon. Mindenki készüljön az érettségire és a nyelvvizsgákra. Ha jól hallottam, akkor szinte mindenki megy márciusban angolból. Ez nagyon jó ötlet, mivel kell egy hónap, mire elbírálják és mire ideér. Pont belefértek az időbe. Hajrá!

-        Ha nem sikerül elsőre az benne lesz abban a bizonyítványban, amit kapunk? – kérdezte Ákos váratlanul

-          Nem, csak akkor kapsz bizonyítványt, ha sikeres a vizsga. Amúgy csak a központban marad meg nem tudom mennyi ideig, de azt senki nem látja, csak kötelességük tárolni X ideig. – válaszolt a tanár úr miközben összepakolta a cuccait

-          Köszönöm. Még egy kérdés. Mi van akkor, ha nem sikerül a felvételiig?

-     Semmi. Mehetsz anélkül is egyetemre, de arra készülj, hogy ott teljesen mások lesznek a prioritások és más tárgyakra fogsz készülni, nem a nyelvvizsgára, ami pedig elengedhetetlen a diplomához. Azt javaslom, hogy ha valamilyen oknál fogva nem sikerül, akkor próbáld újra. Ha kell, akkor áldozd fel a nyarat és szerezd meg. – próbál minket nyugtatni a tanár úr, de valljuk be, teljes mértékben be vagyunk parázva

Miután vége lett az osztályfőnökinek folytatódott a tanítás a rendes mederben. Nem történt semmi érdemleges, csak tovább mentünk a tananyaggal, aminek én kifejezetten örültem, mert ha még több ilyen rendhagyó óránk lesz, el fogunk maradni és nem lesz időnk mindent befejezni az érettségire. És nem szeretnék hátrányból indul ez miatt.