Sziasztok! A mai nap sajnos nem résszel érkeztem, hanem egy szülinapi bejegyzéssel. Ugyanis a blog ma ünnepli a hatodik szülinapját, ami annyira hihetetlen, hogy kétszer is meg kellett néznem, hogy biztos-e. De nem tévedtem. Hat éve hoztam létre a saját karakterekkel foglalkozó blogomat.
Ez idő alatt összesen két történet lett befejzve, a harmadik még jelenleg is fut. Tisztában vagyok vele, hogy ez több is lehetett volna, de ahogy már többször is leírtam egyszerűen mindig közbejött valami és nem jutott kellő idő / energia a blogra. A jelenleg futó történet még nagyon az elején tart, de természetesen már a továbbiakra is vannak terveim és ötleteim amik majd megvalósításra kerülnek a Jégszív után.
Előre tekintve nem tudom, hogy a Jégszív hány rész lesz összesen. Nem szeretném nagyon elhúzni, de összcsapni sem, így egyenlőre fogalmam sincs róla, mert ezek a dolgok nálam útközben derülnek ki. De annyit minenképpen elmondhatok, hogy unatkozni nem fogtok a továbbiakban sem, mert egy - két napon belül biztosan érkezni fog az újabb rész, ami nem kis izgalmakat fog rejteni. Így, a blog szülinapján nem szeretnék nagy ígérgetésekbe csapni, de annyit azért elmondhatok, hogy nem lesz annyira elnyújtva, mint Debiék története, így érdemes lesz sűrűbben felnézni a blogra.
Más:
Nemsérgiben létrehoztam a blogjaimnak egy Facebook oldalt és egy csoportot, ahol várlak titeket nagyon sok szeretettel. Még csak pár napja hoztam létre és nem is nagyon hirdettem sehol, de természetesen próbálok a közösségi médiában is aktívabb lenni a blgok tekintetében.
Ha tetszik, amit csinálok like-old az oldalt és csatlakozz a csoporthoz, ahol értesülhetsz a legújabb posztokról, a várható bejegyzésekről és minden olyan dologról, ami szervesen érinti a blogokat.
A történet következő részéig pedig kellemes nyarat kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése