Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 13.részt, jó olvasást hozzá! :)

13.: Moziban Milánnal

Reggel már izgatottan keltem fel, egyrészt mert péntek van, másrészt, mert Milánnal moziba megyünk suli után.

A ház előtt már várt rám az én emóm, így gyorsan kész kész lettem.

-          Szia kicsim! – csókolt meg, majd kézen fogva elindultunk

-          Milyen filmet nézünk meg?  - érdeklődtem

-          Majd meglátod, nem árulom el. Egyébként mit mondtál Dávidnak tegnap? Be van sózva de nagyon.

-          Semmi…. Majd idővel megtudod!

Nem sokkal ezután már a suli előtt álltunk a többiekkel.

-          Emberek! Hol van Dávid és Detti? Csak mert mindketten a suliba mentek azonnal. – érdeklődött Bella

-          Biztos sminket igazítanak! – röhögött Ákos

A beszélgetésünkből azt is megtudtam, hogy vetélytársam akadt. A „b”-s Iza el akarja csábítani Milánt. De szerencsére Milánnak nem kell egy olyan lány, akin már végigment az egész osztálya. Amúgy tényleg, mindenki azt híreszteli róla, hogy mindenkinek megvolt már. Csatlósaival, Anitával és Bettivel most át akarnak térni az „a”-s fiukra. Hát nem fog nekik menni, mert egyiknek sem kell. Persze Tominak jó lenne egy hétre, de inkább kihagyja.

Miközben róluk beszéltünk megjelentek mind a hárman.

-          Sziasztok! – nyávogott Iza, majd a barátnői

-          Mit szeretnétek? – pislogott rájuk Rami

-          Nem téged…! Milán, nincs kedved eljönni ma moziba? -ez komoly?

-          Örömmel elmegyek! – na, itt döbbenten néztem rá, nem zavarja, hogy itt vagyok?

-          Remek, akkor este hatkor találkozzunk ott!

-          Bocs, én úgy értetem, hogy örömmel megyek Debivel moziba! – azt a fejet látni kellett volna

Miután sértődötten távoztak tőlünk mi is bementünk, mert csöngettek.

Hamar elteltek az órák, ahol nem történ semmi érdekes.

Osztályfőnökin megbeszéltük, hogy akarunk –e kirándulni, na meg persze azt, hogy próbáljunk viselkedni órán.  Hát, nem tudom mi lesz ebből. Egyébként óra előtt, mikor beértünk Dávid és Detti bent voltak.

-          Detti, mi van köztetek? – kérdeztem rá szünetben

-          Öhmm…. együtt vagyunk!

-          Wiiiiiiiiiiiiiii! – ekkorra Milánnak elfogyott a tudománya, inkább arrébb állt Dáviddal

Kémián kísérleteztünk, és lediktálta a TZ feladat típusait a tanárnő.

Föcin csak tovább mentünk, ahogy németen és angolon is.

Szóval nem történt semmi extra.

 A moziban egy amcsi vígjátékot néztünk meg, Martin Lawrence főszereplésében. Annyit nevettünk, hogy már fájt a hasuk.

-          Veled érdemes eljönni moziba! Komolyan. – nevettem az ajtónk előtt

-          Örülök, hogy tetszett. – mosolygott, majd  megcsókolt

Mikor bementem a házba már láttam apu kétkedő pillantásait. Na se baj, majd holnap elbeszélgetek vele. Nem fogom hagyni, hogy tönkremenjen a kapcsolatunk Milánnal ez miatt. De vajon apu miért ilyen Milánnal szemben? Miért nem fogadja el, hogy szeretem? Majd holnap talán megtudom……

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 12.részt, amiben még egy kis titokra derül fény. Jó olvaást hozzá! :)

12.: Detti válasza

Miután bementünk a lakásba apuval találtam szembe magam.

-          Hova, hova kisasszonyok? – tette le az újságot, amit csak álcaként használt

-          A szobámba, csajos napot tartani! - úgy érzem, el kell vele beszélgetnem, de komolyan

 Hál istennek nem piszkált többet, így végre elkezdhettem faggatózni, szép lassan.

-          Hol vetted ezt a körömlakkot? És ezt? – mutogatott a lakkokra

-          Rendeltem őket. De mondj valamit, mit csináljunk? – mosolyogtam rá, miközben anyu benyitott és hozott nekünk nasit és inni.

-          Nézzünk filmet! – sétált a DVD állványhoz – Mi az Görögbe fogadlak?

-          Vígjáték, százszor láttam, de megéri megnézni. Imádom!

Végül ez a film lett a kiválasztott, ami jól jött, hiszen így ki tudom puhatolózni a dolgokat.

-          Amúgy milyen Milánnal lenni? Mármint….. – kérdezte, mikor megjelent a stáb lista, egészen addig inkább csak nevetett és figyelt

-          Szuper! Egyszerűen jó érzés, hogy velem van, hogy reggel megvárt a kapuban, miközben meg sem beszéltük és látszólag nem zavarja, hogy anyuék kijöhetnek. – kezdtem áradozni

-          Bemutattad már a szüleidnek és ő téged?

-          Nem, de az anyukájával találkoztam. Tök kedves nő, és szerintem sejtette, hogy lesz valami kettőnk közt. Nagyon furán nézett rám.

-          Annyira jó neked! Bezzeg az én kiszemeltem rám se néz. – hajtotta le a fejét, mire kicsit megijedtem. Mi az, hogy kiszemeltje?

-          Ki az a srác? Mond el! – kérleltem a legjobb barátnőmet

-          Ígérd meg, hogy ne fogsz hülyének nézni! – bólintottam, amivel jeleztem, hogy oké - Dávid az!

-          Mármint a Kalmár Dávid? – néztem nagyokat, mert tényleg meglepődtem, azt hittem, hogy kicsit rá kell majd beszélni

-          Igen! De őt tuti egy emo lány érdekli, mivel rám se néz. Ha rápillantok, elfordítja a fejét és direkt kerül engem. – mesélte szomorúan a meglátását 

-          Detti, zavarában csinálja.

-          Tessék? Ezt hogy érted?

-          Úgy értem, hogy tetszel neki, csak nem merte bevallani, mert szerinte nem az eseted. Beszélj vele!

Miután megbeszéltük ezt, úgy döntöttünk, hogy ideje fogalakozni a leckével is, mivel soha nem fogunk végezni. Miért kell ennyi hülyeség már most? Ki fogja ezt használni egyáltalán? Én tuti nem. Kizárt dolognak tartom, hogy valakivel is úgy beszéljek, hogy figyeljek a mondatszerkezetekre.

Ahogy láttam Detti is szenvedett a nyelvtannal rendesen, de a matekkal is meggyűlt a bajunk. Hogy lehetett ilyeneket kitalálni? Egyáltalán mire jók? Tudom, hogy meg kell tanulni és érteni is kéne, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Azt mondják, hogy nekem nagyon vizuálisa memóriám. Megesett még általánosban, hogy fizikán a számolásokból írtunk, én meg visszaemlékeztem szinte az összesre, merthogy előtte megoldottuk őket. Persze, amikor kihívott a táblához semmit nem tudtam.

De visszakanyarodva az eredeti történethez, miközben tanultunk bejött Roland, aki épp kikapcsolódásra vágyott.

-          Mit csináltok? – ülte le mellém, miközben próbálta beazonosítani a tantárgyat

-          Nyelvtan… – dobta le a tollát Detti

-          Hehe, azok a jó kis nyelvtan órák! De szépek is voltak! – vajon rájött, hogy az irodalomban van szarkazmus és irónia? 

Nem sokkal később Dettit elkísértük haza, mivel már sötét volt, és hát nem kell egy 14 évesnek egyedül mászkálni ilyenkor.

Hazafelé Rolanddal beszélgettünk mindenféle hülyeségről, mint két testvér. Érdekes, hogy mi szinte soha nem veszekedtünk, legalább is annyit nem, mint az átlag. Ahhoz képest, hogy elég hisztis tudok lenni egész nyugodtan tűri a bátyám. Többek között ezt szeretem benne.  Mindent meglehet vele beszélni, de semmit nem ad tovább. Van olyan dolog, amit anyuék nem tudnak rólam, de a tesóm igen, viszont fordítva ez már nem igaz.

Furcsa, hogy egy fiúban ennyire megbízhatok, néha jobban, mint egy lányban. Még csak 14 vagyok, de azt szeretném, ha olyan ember lenne mellettem, mint Roland.

Miközben ezen gondolkodtam nem vettem észre, hogy előttem van egy oszlop, ezért neki mentem.

-          Au! - jajjdultam fel, mire a bátyám hátranézett, majd nevetni kezdett

-          Ebből látszik, hogy a fiuk a normálisabbak! Hogy bírsz nekimenni egy nem tudom hány méteres oszlopnak? – konkrétan már fulladozott a nevetéstől

-          Na, ez jó kérdés!

Miután hazaértünk elmentem zuhanyozni, majd ágyba bújtam, mert így hamarabb jár le az idő, amit Milán nélkül töltök. Holnap ugyan is elmegyünk moziba kettesben. Elvileg valami romantikus filmet nézünk meg, ami tökre illik most a hangulatomhoz. Imádom ezt az embert!

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 11.részt, amiben egy újabb titokra derül fény. Jó olvasást hozzá! :)

11.: Together

A csók után még sokáig maradtam Milánéknál, persze megejtettük a házit is, amiért átmentem. Azért mégsem lehet lecke nélkül szegény álbetegünk.

-          Most már haza kell mennem! Késő van. – álltam fel az ágyról

-          Még csak hét óra!

-          Annál inkább! Sötét van, nem szeretek egyedül lenni a sötét utcán. – adtam neki egy puszit, majd elindultam kifelé

-          Elkísérlek!  

Az egész utat végig nevettük, majd a kapuban kapott egy búcsúcsókot Milán majd bementem.

-          Kisasszony beszélnünk kell! – jött ki a konyhából apu

-          Igen? – vigyorogtam rá

-          Láttam! Még is mire véljem ezt a dolgot? Két-három napja azt mondta, hogy az osztálytársad! Most meg csókolózol vele!? – kezdte apu a szokásos szent beszédet

-          Apu, Milán és én együtt vagyunk, ne nézz már r**ancnak, kérlek! Egyébként ma délután jöttünk össze! – kezd elegem lenni a folyamatos leskelődéseiből

-          Csak nem akarom, hogy ilyen fiatalon hülyeséget csinálj! Ilyenkor a lányok nagyon meggondolatlanok….

-          Apu! Ne tarts felvilágosítást erről légyszi, anyu már beelőzött pár évvel! – most mégis mit mondjak neki?

Miután kibeszéltük a ezt a témát elmentem aludni, bár olyan hamar reggel lett, hogy tök álmosan keltem fel. Csúcs, mondhatom.

Viszonylag hamar, háromnegyed óra alatt elkészültem mindennel. Megreggeliztem, fogat mostam, sminkeltem, felöltöztem. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul végződött a tegnap este apu miatt, a mai nap jól indult. Milán várt a kapunk előtt.

-          Szia! – köszöntöttük egymást, egy jó reggelt puszival

Gyalog mentünk a suliba, természetesen kézen fogva. Mikor megálltunk az osztály előtt mindenki minket nézett, még Detti is.

-          Ez most komoly? Tényleg együtt vagytok? – esett le a dolog Márknak

-          Igen, de csak tegnap óta! – mosolyogtam rájuk

-          Akkor most dúl a láv! – mondta Dávid, majd elővette a telefonját

-          Srácok, nagy bajban vagyunk! Nóra tanárnő helyettesít, és tíz perce becsengettek!

Dávid alig ért a mondat végére az egész osztály, futásnak eredt; szedtük a lábunkat, ahogy bírtuk. Álmos tanárnőnél nem jó késni, mert egy órás kiselőadást tart arról, hogy hogyan kell viselkedni egy iskolában.

-          Jó reggelt kívánok! Hol voltatok? – kezdte a hegyi beszédet a tanárnő

-          Eltévedtünk!- ennél okosabb gondolata Ákosnak sem lehetne

Végre túléltük a magyar órát, meg úgy általában az iskolát. Szünetekben hülyültünk és arról beszéltünk, hogyan jöttünk össze Milánnal. Mindenkit érdekelt a dolog, viszont Dávidon láttam valami csalódás félét. Folyamatosan Detti felé tekintgetett, és láttam rajta a szomorúságot, mikor a kapcsolatunkról kérdezek.

Mikor készültünk hazamenni megállítottam Dávidot és félrehúztam beszélgetni egy kicsit.

-          Dávid, mi a baj? – kérdeztem tőle, tényleges érdeklődéssel

-          Semmi, mi lenne?! – válaszolt frusztráltan az emo haverom

-          Dávid, látom rajtad! Mondd el, hátha tudok segíteni!

-          De nem értenéd meg! Kiröhögnél, úgy, ahogy általában mindenki!

-          Miért tenném ezt? Haverom vagy, bízz már bennem!

-          Tetszik a Detti! Tessék, kimondtam, lehet nevetni! – huhh, ez durva

-          Tetszik vagy szerelmes vagy belé? Nem mindegy! – talán tudnék neki segíteni

-          Az a helyzet, hogy belészerettem, de nem merem elmondani neki, még úgy sem, ahogy neked Milán. Félek a visszautasítástól, jobban, mint hinnéd. – hajtotta le a fejét

-          Beszélek vele! Semmi sincs veszve, látom, hogy szokott rád nézni!

-          Rendben, köszi! – mosolygott, majd elment a szekrényéhez

Hazafelé próbáltam kideríteni, hogy ki tetszik a barátnőmnek, de mivel Milán mellettem volt, nem tudtam kiszedni belőle semmit. Na, majd, nálunk kettesben. Csapunk egy csajos délutánt és majd akkor kiderítem.

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 10.részt, amiben megtörténik a " nagy áttörés"
Ti számítottatok erre?
Jó olvasást hozzá! :)

10.: Megvagy!

Reggel, kómás fejjel nem gondoltam volna, hogy ma még valaki szerelmet vall nekem, így rájövök, ki írta a leveleket.

De kezdjük az elején.

Hulla fáradtan ébredtem fel, mert éjjel a bátyámmal beszélgettem. Tulajdonképpen tök jól eldumáltam vele, bár van olyan dolog, amiben nem értünk egyet; mint például Roland külföldre szeretne menni dolgozni, én viszont azt szeretném ha itthon maradna, és itt keresne munkát.

-          Anyu, már vagy ötven helyen voltam, sehova nem vesznek fel. Minek maradjak itt, amikor nem kellek senkinek? – jó volt korán reggel ezt hallgatni

-          Baj van? –kérdeztem, mivel úgy gondoltam, hogy tudok segíteni

-          A bátyád megint kitalálta, hogy külföldre megy……

-          Anyu, én sem szeretném, hogy elmenjen, de ha nem lát jobb megoldást, akkor muszáj lesz. Roland te meg várj még egy hónapot legalább. Hátha lesz valami.

A reggeli „csete-paté” után sikerült elkészülnöm, majd elindulnom suliba.

Az úton egyedül mentem, de most kivételesen nem zavart, mivel gondolkodni akartam. Elgondolkodtam azon, hogy miért akarja Roland ennyire elhagyni az országot, na meg azon, hogy a levelek írója miért nem fedi fel megát. Egyszerűbb dolgom lenne, ha tudnám ki az.  A végén arra a következtetésre jutottam, hogy ezekhez még reggel van nekem.

Annyira elvoltam magamban, hogy észre sem vettem és megérkeztem a suli elé, ahol kint álltak a többiek.

-          Sziasztok! – köszöntem nekik mosolyogva

-          Hat! – mondta hangosan Zsófi, amit nem értettem

-          Mi hat? – kérdeztem vissza fura fejet vágva

-          A mai osztálylétszám. A többiek megbetegedtek, vagy szimplán iskolaundoruk van. – taglalta Bella

Ezután már be kellett mennünk, mert becsengettek és elvileg már bent kéne lennünk. Szerencsére a tanár később érkezett, így elő tudtunk pakolni - már aki.  

Az órák nagyon gyorsan elmentek, nem történt semmi izgalmas, csak matekon feleltem, és nyelvtanból írtunk röpdolgozatot, amit rögtön ki is javított a tanár, mert annyira kevesen voltunk. Csak halkan megjegyzem, mindkettő ötös lett.

Nagyszünetben kaptam egy SMS-t Milántól, hogy menjek majd át hozzá, a lecke miatt. Mondjuk nem értem, hiszen simán odaadhattam volna neki facebookon is. Mindegy.

Az órák tovább folytak csigalassúsággal, mintha ez a nap nem is akarna véget érni.

Mikor kiszabadultam a sulinak nevezett börtönből elindultam Milánhoz, akinek az anyukája nyitott ajtót.

-          Csókolom! Milánhoz jöttem….

-          Szia! Biztos te vagy Debóra, ugye? – mosolygott rám kedvesen

-          Igen, én vagyok.

-          Én pedig a Milán anyukája, Emese. Gyere csak beljebb, a fiam már vár téged.

Gyors levettem a cipőmet, azért mégsem illendő máshoz cipőstül bemenni, majd körbe néztem. Egy modern berendezésű földszintes ház volt. Mindenhol élénk színek, és sok-sok apró tárgy.

-          Szia! – léptem be Milán szobájába

-          Szia! – mosolygott, majd kikapcsolta TV-t

Egyébként neki is szép szobája van, bár tele volt ragasztgatva a fal mindenféle kis képekkel. Az összhatás nem volt rossz, csak nekem egy kicsit furcsa.

Mivel Milán hagyta, hogy körbenézzek felálltam és az íróasztalán lévő kis fecniket is megnéztem. Ahogy elsiklott a tekintetem az össze-vissza dobált holmikon megláttam valamit. A levél, amit tegnap Krisztián vett el. Most akkor mi van?

-          Milán, ez…..

-          Igen Debi, én voltam. Végig én írogattam neked, csak megkértem Krisztiánt, hogy hozza oda nekem, mert láttam, hogy az ajtóban állsz. – sütötte le a szemét az osztálytársam

-          Ez most…..

-          Debi, én….. nagyon tetszel, mióta megláttalak és az sem segített, hogy kedves voltál velem. Általában a lányok kikosaraznak engem, ezért nem mertem nyíltan elmondani neked. Féltem attól, hogy elutasítasz. Tegnap viszont elolvastam a levelet és valahogy el akartam mondani, hogy beléd szerettem, de semmiképp nem az iskolában.

-          Milán, te csak színlelted a betegséget, hogy átjöjjek? – esett le a dolog egy pillanat alatt

-          Igen. Másképp nem tudtalak volna rávenni arra, hogy kettesben maradjunk. Mindig veled van Detti velem pedig Dávid.

-          Az, az igazság, hogy tetszik ez, hogy nem vagy egy átlag srác! Végre nem egy nyomulós kihanemén kretén.

-          Ez azt jelenti, hogy…..? – ahogy a szemembe nézett láttam, hogy menyire csillog

-          Igen! – alig mondtam ki ezt a négy betűs szót, már meg is csókolt

Abban a pár pillanatban, amikor összeért az ajkunk, a világ legboldogabb embere voltam. A gólyatábor óta bejön Milán, de mindig úgy gondoltam, hogy neki inkább egy emo lány tetszik. Hát tévedtem szerencsére.  

Rubik gimi

Sziasztok! Hoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :)

9.: Titkos üzenet

Reggel már korán felébredtem, még az ébresztő előtt. Lebotladoztam a konyhába, – szó szerint – ahol Roland már kint volt.

-          Reggelt bátyus! – köszöntem neki egy öleléssel

-          Szia, húgi. Hogy aludtál?

-          Jól, csak egy kicsit álmos vagyok.

Elbeszélgettünk egy darabig, majd elmentem felöltözni, majd sminkelni. Nem vagyok az a fajta lány, aki ezt túlzásba viszi, inkább csak szolidan. Egy szemceruza, szempillaspirál, korrektor bőven elég. A hajammal sem szoktam sokat bíbelődni, kifésülöm, és hagyom hadd omoljon a vállamra vagy összekötöm.

Ma egy csőfarmert egy fekete toppal választottam, kiegészítőnek egy fekete karkötő és fülbevaló.

Egyedül mentem iskolába, mert Dettivel úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk.

-          Sziasztok! – köszöntem mikor odaértem az osztályomhoz

-          Cső Debi! – látom, jó hangulatába van Márk

Mikor beértem a terembe egy levelet találtam a padomon.

-          Ki rakta ezt ide? – néztem körbe, de rajtam kívül csak Dávid, Milán és Detti volt bent

-          Nem én. – mondta Milán, mivel csak rá tudtuk volna fogni, hiszen Dávid velünk jött be – Már itt volt, amikor leültem.

-          Érdekes. – hümmögtem magamnak

-          Mi van benne? – kérdezte Detti, aki már nagyon kíváncsi volt

„Te vagy életem szerelme. Minden, amim van, és minden, ami vagyok, a tiéd. Örökre. Szeretlek. „

   Ajaj, vajon ki lehetett ez? Nem vettem észre semmit, és senkit, hogy tudjam, ki lehet ő.

Arra lettem figyelmes, hogy a tanár becsapja maga mögött az ajtót és elkezdődik az óra. Mondjuk minden szünetben álmodoztam, nem voltam két lábbal a földön.

-          Debóra! – szólt a matek tanár, mire visszatértem a mi világunkba, de egyből elment a kedvem az egésztől

-          Igen?

-          Mond az eredményt! Gondolom, azért ülsz és nézel ki a fejedből.

-          Gondolkodtam!

Éppen utolsó órán méláztam, mikor eszembe jutott egy frappáns ötlet.  

„ Kedves Névtelen!

Sajnos, sejtésem sincs arról, hogy ki lehetsz, de nagyon kíváncsi vagyok rád! Áruld el, hogy ki vagy, adj egy jelet, amiből rájövök, de csinálj valamit!

Debi”

-          Detti, ezt itt hagyjuk és megfigyeljük, hogy ki veszi el. – szóltam a barátnőmnek, majd összepakoltam, mivel kicsengettek.

Láttam, hogy páran bent maradtak, plusz még egy b-s fiú is odament a tanárhoz, majd annak a barátja vette le a kis üzenetet.

-          Ő nem a Krisztián? – néztünk egymásra

-          Ne már, hogy ő lenne az.

-          Márpedig nagyon úgy néz ki.

Ketten sétáltunk hazafelé, de akárhogy kalkuláltunk nem lehet Krisztián mivel neki barátnője van méghozzá a szintén b-s Iza.

Otthon tanultam, majd beszélgettem Rolanddal. Régen volt már, hogy csak leültünk és dumáltunk. Mióta volt egy kisebb ügye a rendőrséggel anyuék elég furcsán viselkednek vele. Nem tudom mi lesz ebből, de egy kis randalírozás nem hiszem, hogy hatalmas bűn lenne. De ki tudja?