Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 11.részt, amiben egy újabb titokra derül fény. Jó olvasást hozzá! :)

11.: Together

A csók után még sokáig maradtam Milánéknál, persze megejtettük a házit is, amiért átmentem. Azért mégsem lehet lecke nélkül szegény álbetegünk.

-          Most már haza kell mennem! Késő van. – álltam fel az ágyról

-          Még csak hét óra!

-          Annál inkább! Sötét van, nem szeretek egyedül lenni a sötét utcán. – adtam neki egy puszit, majd elindultam kifelé

-          Elkísérlek!  

Az egész utat végig nevettük, majd a kapuban kapott egy búcsúcsókot Milán majd bementem.

-          Kisasszony beszélnünk kell! – jött ki a konyhából apu

-          Igen? – vigyorogtam rá

-          Láttam! Még is mire véljem ezt a dolgot? Két-három napja azt mondta, hogy az osztálytársad! Most meg csókolózol vele!? – kezdte apu a szokásos szent beszédet

-          Apu, Milán és én együtt vagyunk, ne nézz már r**ancnak, kérlek! Egyébként ma délután jöttünk össze! – kezd elegem lenni a folyamatos leskelődéseiből

-          Csak nem akarom, hogy ilyen fiatalon hülyeséget csinálj! Ilyenkor a lányok nagyon meggondolatlanok….

-          Apu! Ne tarts felvilágosítást erről légyszi, anyu már beelőzött pár évvel! – most mégis mit mondjak neki?

Miután kibeszéltük a ezt a témát elmentem aludni, bár olyan hamar reggel lett, hogy tök álmosan keltem fel. Csúcs, mondhatom.

Viszonylag hamar, háromnegyed óra alatt elkészültem mindennel. Megreggeliztem, fogat mostam, sminkeltem, felöltöztem. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul végződött a tegnap este apu miatt, a mai nap jól indult. Milán várt a kapunk előtt.

-          Szia! – köszöntöttük egymást, egy jó reggelt puszival

Gyalog mentünk a suliba, természetesen kézen fogva. Mikor megálltunk az osztály előtt mindenki minket nézett, még Detti is.

-          Ez most komoly? Tényleg együtt vagytok? – esett le a dolog Márknak

-          Igen, de csak tegnap óta! – mosolyogtam rájuk

-          Akkor most dúl a láv! – mondta Dávid, majd elővette a telefonját

-          Srácok, nagy bajban vagyunk! Nóra tanárnő helyettesít, és tíz perce becsengettek!

Dávid alig ért a mondat végére az egész osztály, futásnak eredt; szedtük a lábunkat, ahogy bírtuk. Álmos tanárnőnél nem jó késni, mert egy órás kiselőadást tart arról, hogy hogyan kell viselkedni egy iskolában.

-          Jó reggelt kívánok! Hol voltatok? – kezdte a hegyi beszédet a tanárnő

-          Eltévedtünk!- ennél okosabb gondolata Ákosnak sem lehetne

Végre túléltük a magyar órát, meg úgy általában az iskolát. Szünetekben hülyültünk és arról beszéltünk, hogyan jöttünk össze Milánnal. Mindenkit érdekelt a dolog, viszont Dávidon láttam valami csalódás félét. Folyamatosan Detti felé tekintgetett, és láttam rajta a szomorúságot, mikor a kapcsolatunkról kérdezek.

Mikor készültünk hazamenni megállítottam Dávidot és félrehúztam beszélgetni egy kicsit.

-          Dávid, mi a baj? – kérdeztem tőle, tényleges érdeklődéssel

-          Semmi, mi lenne?! – válaszolt frusztráltan az emo haverom

-          Dávid, látom rajtad! Mondd el, hátha tudok segíteni!

-          De nem értenéd meg! Kiröhögnél, úgy, ahogy általában mindenki!

-          Miért tenném ezt? Haverom vagy, bízz már bennem!

-          Tetszik a Detti! Tessék, kimondtam, lehet nevetni! – huhh, ez durva

-          Tetszik vagy szerelmes vagy belé? Nem mindegy! – talán tudnék neki segíteni

-          Az a helyzet, hogy belészerettem, de nem merem elmondani neki, még úgy sem, ahogy neked Milán. Félek a visszautasítástól, jobban, mint hinnéd. – hajtotta le a fejét

-          Beszélek vele! Semmi sincs veszve, látom, hogy szokott rád nézni!

-          Rendben, köszi! – mosolygott, majd elment a szekrényéhez

Hazafelé próbáltam kideríteni, hogy ki tetszik a barátnőmnek, de mivel Milán mellettem volt, nem tudtam kiszedni belőle semmit. Na, majd, nálunk kettesben. Csapunk egy csajos délutánt és majd akkor kiderítem.