Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 12.részt, amiben még egy kis titokra derül fény. Jó olvaást hozzá! :)

12.: Detti válasza

Miután bementünk a lakásba apuval találtam szembe magam.

-          Hova, hova kisasszonyok? – tette le az újságot, amit csak álcaként használt

-          A szobámba, csajos napot tartani! - úgy érzem, el kell vele beszélgetnem, de komolyan

 Hál istennek nem piszkált többet, így végre elkezdhettem faggatózni, szép lassan.

-          Hol vetted ezt a körömlakkot? És ezt? – mutogatott a lakkokra

-          Rendeltem őket. De mondj valamit, mit csináljunk? – mosolyogtam rá, miközben anyu benyitott és hozott nekünk nasit és inni.

-          Nézzünk filmet! – sétált a DVD állványhoz – Mi az Görögbe fogadlak?

-          Vígjáték, százszor láttam, de megéri megnézni. Imádom!

Végül ez a film lett a kiválasztott, ami jól jött, hiszen így ki tudom puhatolózni a dolgokat.

-          Amúgy milyen Milánnal lenni? Mármint….. – kérdezte, mikor megjelent a stáb lista, egészen addig inkább csak nevetett és figyelt

-          Szuper! Egyszerűen jó érzés, hogy velem van, hogy reggel megvárt a kapuban, miközben meg sem beszéltük és látszólag nem zavarja, hogy anyuék kijöhetnek. – kezdtem áradozni

-          Bemutattad már a szüleidnek és ő téged?

-          Nem, de az anyukájával találkoztam. Tök kedves nő, és szerintem sejtette, hogy lesz valami kettőnk közt. Nagyon furán nézett rám.

-          Annyira jó neked! Bezzeg az én kiszemeltem rám se néz. – hajtotta le a fejét, mire kicsit megijedtem. Mi az, hogy kiszemeltje?

-          Ki az a srác? Mond el! – kérleltem a legjobb barátnőmet

-          Ígérd meg, hogy ne fogsz hülyének nézni! – bólintottam, amivel jeleztem, hogy oké - Dávid az!

-          Mármint a Kalmár Dávid? – néztem nagyokat, mert tényleg meglepődtem, azt hittem, hogy kicsit rá kell majd beszélni

-          Igen! De őt tuti egy emo lány érdekli, mivel rám se néz. Ha rápillantok, elfordítja a fejét és direkt kerül engem. – mesélte szomorúan a meglátását 

-          Detti, zavarában csinálja.

-          Tessék? Ezt hogy érted?

-          Úgy értem, hogy tetszel neki, csak nem merte bevallani, mert szerinte nem az eseted. Beszélj vele!

Miután megbeszéltük ezt, úgy döntöttünk, hogy ideje fogalakozni a leckével is, mivel soha nem fogunk végezni. Miért kell ennyi hülyeség már most? Ki fogja ezt használni egyáltalán? Én tuti nem. Kizárt dolognak tartom, hogy valakivel is úgy beszéljek, hogy figyeljek a mondatszerkezetekre.

Ahogy láttam Detti is szenvedett a nyelvtannal rendesen, de a matekkal is meggyűlt a bajunk. Hogy lehetett ilyeneket kitalálni? Egyáltalán mire jók? Tudom, hogy meg kell tanulni és érteni is kéne, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Azt mondják, hogy nekem nagyon vizuálisa memóriám. Megesett még általánosban, hogy fizikán a számolásokból írtunk, én meg visszaemlékeztem szinte az összesre, merthogy előtte megoldottuk őket. Persze, amikor kihívott a táblához semmit nem tudtam.

De visszakanyarodva az eredeti történethez, miközben tanultunk bejött Roland, aki épp kikapcsolódásra vágyott.

-          Mit csináltok? – ülte le mellém, miközben próbálta beazonosítani a tantárgyat

-          Nyelvtan… – dobta le a tollát Detti

-          Hehe, azok a jó kis nyelvtan órák! De szépek is voltak! – vajon rájött, hogy az irodalomban van szarkazmus és irónia? 

Nem sokkal később Dettit elkísértük haza, mivel már sötét volt, és hát nem kell egy 14 évesnek egyedül mászkálni ilyenkor.

Hazafelé Rolanddal beszélgettünk mindenféle hülyeségről, mint két testvér. Érdekes, hogy mi szinte soha nem veszekedtünk, legalább is annyit nem, mint az átlag. Ahhoz képest, hogy elég hisztis tudok lenni egész nyugodtan tűri a bátyám. Többek között ezt szeretem benne.  Mindent meglehet vele beszélni, de semmit nem ad tovább. Van olyan dolog, amit anyuék nem tudnak rólam, de a tesóm igen, viszont fordítva ez már nem igaz.

Furcsa, hogy egy fiúban ennyire megbízhatok, néha jobban, mint egy lányban. Még csak 14 vagyok, de azt szeretném, ha olyan ember lenne mellettem, mint Roland.

Miközben ezen gondolkodtam nem vettem észre, hogy előttem van egy oszlop, ezért neki mentem.

-          Au! - jajjdultam fel, mire a bátyám hátranézett, majd nevetni kezdett

-          Ebből látszik, hogy a fiuk a normálisabbak! Hogy bírsz nekimenni egy nem tudom hány méteres oszlopnak? – konkrétan már fulladozott a nevetéstől

-          Na, ez jó kérdés!

Miután hazaértünk elmentem zuhanyozni, majd ágyba bújtam, mert így hamarabb jár le az idő, amit Milán nélkül töltök. Holnap ugyan is elmegyünk moziba kettesben. Elvileg valami romantikus filmet nézünk meg, ami tökre illik most a hangulatomhoz. Imádom ezt az embert!