Rubik gimi

Sziasztok! Jó olvasást kívánok az 58. részhez! :)

58.:  Tervek

Miután Roland beszélt apuval végre helyre állt a béke a házban. Na, nem mintha eddig veszekedésben és feszültségben éltünk volna, de azért mégis érezni a levegőben, hogy változott valami a kettőjük kapcsolatában. Beszélgetnek egymással, elvannak a másikkal és nem szapulják egymást folyamatosan.

A hétvégre ráadásul Roland is eldöntötte, hogy mihez kezd. Úgy határozott, hogy mivel szeret rajzolni és tehetsége is van hozzá grafikus lesz. Ehhez csak egy OKJ képzés kell, amit bevállal, de ahogy mondta ennél többet nem szeretne tanulni, mert valahogy nem érez késztetést arra, hogy még évekig a tanteremben üljön, és órákon keresztül hallgassa a sok okosságot, amit aztán sehol nem fog használni.  De az mondta, hogy a jövőben nem zárkózik el az egyetem gondolatától, de a fiatal éveit szeretné kihasználni és élni egy kicsit.

-          Azért örülök, hogy végre sikerült valamit találnod és teszel is érte!- mondtam neki ebéd után, miközben pakoltam az iskolatáskámat hétfőre

-          Nagy érdemed volt benne húgi! Tudod, hogy nem vagyok az az érzelgős és hálálkodós típus, de ha te nem vagy akkor nekem még mindig fogalmam sincs a jövőmről.

-          Ne túlozz! Te találtad ki, hogy mit szeretnél és te is mész érte.

A beszélgetés után még halottam, hogy apuval is beszél Roland, ami most kifejezetten jól esett, mert eddig nem nagyon volt egymáshoz jó szavuk, de amióta a tesóm kitalálta, hogy mi lesz, újra béke van köztük.

Nem sokkal később elmentem aludni, mert eléggé fáradtnak éreztem magam, ami betudható volt a tanulásnak és a dolgozatra készülésnek, mert persze Álmos tanárnő nem hagy békén minket és röpdolgozatokat szeretne íratni velünk.

Reggel, amikor felkeltem még átnéztem a magyart, amiről kiderült, hogy jól tettem, mert elég nehéz volt a dolgozat.

-          Ez csak egy emelt szintű érettségi feladat volt, nem kell megijedni, ennél csak rosszabb várhat rátok. Erre már rég felkészülhettetek volna, hiszen nemsokára itt a nagy pillanat! – mondta a tanárnő, miközben fura módon összevissza járkált a teremben

-          Még van egy évünk, ne szivasson már! – vágott vissza Zaza

-          Szabó Zalán, megkérlek, hogy ezt a hangnemet sürgősen felejtsd el, mert nagy bajok lesznek!

-         Jóvanmá’! – kontrázott az osztálytársunk, mire a tanárnő szemöldöke a homloka közepéig szaladt

-          KIFELÉ! – ordította Álmos rákvörös fejjel

Zalán azonnal ki is ment, mondván ő nem hallgatja tovább a sok hülyeséget, inkább csinál valami értelmeset. Nos, nem tudom mire gondolt pontosan, de a lényegen nem változtat. Zaza az osztályfőnöknél kötött ki, de Gergő bá elintézte annyival, hogy ne szemtelenkedjen és kezdjen el normálisan viselkedni, mint egy a felnőttkor előtt álló fiú.

-          De tanár úr, egyszerűen nem értem miért kell túldramatizálni mindent és miért kell már most ránk hozni a frászt. Amúgy is parázunk az érettségi, a továbbtanulás meg a többi ezzel járó dolog miatt és még a tanárnő is rátesz egy lapáttal! – mondta tesin Zaza, merthogy még most is ez volt a téma annak ellenére, hogy nem ofőink volt.

-          Zalán, egyet értek veled és a tanárnő finoman szólva is nehéz eset, de ő továbbra is a tanárod és ezen nem tudsz változtatni és nem is érdemes. Érdemben még nem látom értelmét foglalkozni a továbbtanulással olyan szinten, hogy teszteket töltsünk ki vagy karriertanácsadásra menjünk, vagy a lehetőségekről beszélgessünk. Úgy gondoltam, hogy ez elég lesz majd a következő év elején, de a tanárnővel mindenképpen beszélni fogok arról, hogy a módszerei nem túl diákbarátok. Mindenesetre tőletek azt kérem, mind a tizenhármatoktól, hogy viselkedjen normálisan és tisztelettudóan minden pedagógus felé. Az egy dolog, hogy én kicsit lazábbra veszem veletek a figurát és nem követelem meg azt, ami másnál alap dolog, de ez nem minden tanárnál van így. Vegyétek figyelembe, hogy mindenki más és más mind személyiségben, mind módszerben. Én nem vagyok annyira szigorú, – legalább is azt hiszem – de vannak, akik finoman szólva kötelességüknek érzik az erkölcsi nevelést, ami sokszor nem úgy csapódik le, ahogy kéne. Fontos része az erkölcsi nevelés is, de Álmos tanárnő értékítélete már egy kicsit túlzás. Összefoglalva ezt a szép kis monológot, annyit szeretnék kérni tőletek, hogy viselkedjetek a korotoknak megfelelően, vagy legalább próbáljatok egy elfogadható modort tanúsítani a pedagógusok felé és minden embertársatok felé.

-          Akkor beszél Álmossal? – kérdezte Márk a végén

-          Igen beszélek Álmos TANÁRNŐVEL – emelte ki a titulust a tanárbá

-          Köszönjük szépen. – vette át a szót Rami

Egyébként ez az egész onnan indult, hogy Zaza órai kirohanása után az osztályfőnök úgy gondolta, hogy elbeszélget velünk egy kicsit a helyes viselkedésről, de egy picit eltértünk a tárgytól. Mint, ahogy szoktunk.

A nap többi részében nem volt semmi érdekes: angolon nyelvvizsga feladatokat gyakoroltunk, németen érettségi sort néztünk végig, fizikán kísérleteztünk, törin pedig tovább mentünk a szövetségi rendszerek kialakulására.

Most viszont megyek, mert Milán már itt van értem.

Rubik gimi

Sziasztok! Jó olvasást az 57. részhez! :)

57.: A megoldás

Ma reggel mikor megérkeztem a sulihoz szinte Rami nyakába ugrottam, amin meglepődött ugyan, de viszonozta az ölelést.

-          Huhh, ez meglepett. Miért örülsz nekem ennyire? – kérdezte, miután elengedtem

-          Rolanddal tegnap beszéltem és jó sok teszt után úgy döntött, hogy beszél egy tanácsadóval, ráadásul már ma délután. Azt mondta, hogy megpróbálja és kihozza magából a legjobbat, de ha nem muszáj, akkor nem akar tanulni hozzá. Mondjuk nála már az is nagy szó, hogy hallgat valakire rajtam kívül. Úgyhogy köszönöm a tegnapi segítséget. – mosolyogtam rá, de most már nem kényszeredetten

-          Végre tisztázódik a helyzet és minden oké lesz náluk. De remélem, akkor nem száll ránk vissza az apja. – kotyogott közbe Milán, mire csak egy oldalba bökés volt a válaszom

-          Örülök, hogy tudtam segíteni! – mosolygott vissza Rami

A beszélgetésünk után nem sokkal már becsengettek, pontosabban Erdősi rontott ki azzal a mondattal, hogy ”Kedves 11/a osztály, BEFELÉ!!!!”. Nos, nem vitatkoztunk, tekintve, hogy az utca másik oldalán dolgozó férfi is megindult felénk, mert azt hitte a hangerőtől, hogy ez rá is vonatkozik. Szerintem ő nem jön többet erre a területre.

A napot egy kis törivel kezdtük, ahol Fekete tanárnő éppen a dualista állam alapjait diktálta egészen addig, míg a fiuk el nem kezdtek lázadni az óra ellen:

-          Miért kell nekem ezt tudnom? Ezzel nem fogom feltámasztani a Monarcihát! – szólt Krissz, aki azt hitte, hogy ezzel megússza a helyzetet

-    Mert a történelmünk fontos része, ami nélkül nem lenne ez, ami most van! – válaszolt diplomatikusan a tanárnő

-          Aztánméé? – kérdezett vissza a lehető legértelmesebben Tomi

-       ELÉG VOLT! – üvöltötte el magát a tanárnő – Mindenki elővesz egy lapot néma csendben, addig, amíg be nem írok mindenkinek egy elégtelent!

Na, ez volt az a pont, hogy a fiuk elhallgattak, tekintve, hogy mi lányok elég csúnyán néztünk rájuk. A tanárnő mindent szeretett volna tudni az önkényuralomról, de tekintve, hogy a fiuk szinte semmit nem tudtak, beleértve Tomit és Krisszt is elég szívás volt a helyzet. Szerencsére tegnap Milán lelkére kötöttem, hogy készüljön, mert lassan várható lesz egy röpdoga. Tudom, hogy készült, mivel láttam, hogy mennyit írt a lapjára, amit beadott.

A második órában Álmos tanárnő Csehovról szóló ódáit hallgattuk, ami felért egy kínzással. Mármint nem Csehov művei, hanem a tanárnő előadása.  Olyan lelkesedéssel tudja előadni a tananyagot, mintha egy tényleg érdekes történetet mesélne el. Kár, hogy nem az.

Tesin természetesen megint sok megbeszélni valónk volt, így az óra gyakorlatilag átment osztályfőnökibe, aminek mi lányok örültünk, hiszen nem kell mozognunk, de a fiuk megint lázadni kezdtek, mert ez nem fair szerintük.

-          Tanár úr! Miért van az, hogy nekünk mindig ofői lesz a tesiből? Szereznénk focizni! – mondta Zaza, mire Erős arcán enyhe döbbenet ült ki

-          Zalán, talán ha nem lenne ennyi panasz rátok és nem adnának ennyi határidős dolgot, akkor lenne testnevelés óra. Egyébként ez egy iskola és nem a focipálya, ahol kedvedre szórakozhatsz. Több tanár is jelezte, hogy rendkívül szemtelenek és szófogadatlanok vagytok! Majd lesz játék az órán, ha tudtok viselkedni!- zárta le a vitát ellentmondást nem tűrő hangon Gergő bá

Persze a fiuk még lázadoztak egy darabig, aminek az lett a vége, hogy nekik a következő egy hétben csak erősítéssel fog telni a tesi órájuk, míg mi lányok játszhatunk egész héten. Mondjuk, egyik felet sem hibáztatom, hiszen a diákok is szeretnének egy kicsit kiengedni és nem csak a tanteremben ülni, de ezt kizárólag tesi órán tehetik meg, ugyanakkor ott van a tanmenet, meg a tanári kötelezettség, amit el kell végezni, mert számon kérik tőlük is.

A tanítás végén Roland várt rám az iskola előtt, hogy együtt menjünk el egy karrier tanácsadóhoz, akivel majd kitaláljuk, hogy mi legyen Rolanddal. Persze nem tőle várjuk az égi jelet, de remélem azért segít valamennyit.

-          Biztos jó ötlet ez? Mármint csak pénzkidobásnak hangzik, és nem állok túl fényesen…. – kezdte, de belé fojtottam a szót

-          Ne kezd el, légy szíves. Te magad mondtad azt, hogy nem tudsz egyről a kettőre jutni. Akkor most itt a lehetőség, hogy változtass!

Láttam a bátyámon, hogy nagyon parázik, de nem akartam, bármit is befolyásoljon ez a magatartás, ezért próbáltam megnyugtatni, amíg oda nem értünk a tanácsadóba.

-          Roland! Őszintén, lazán és önmagadat adva! – adtam az utolsó utasításokat, mielőtt bement

-          Oké!

Körülbelül másfél - két órát várhattam a tesómra, míg ki nem jött Dr. Bihari Zsuzsannától, aki biztatóan mosolygott rám is, miközben elköszönt tőlünk.

-          Na, mi volt? – kérdeztem egyből, miután becsukódott az ajtó

-          Több szakmát is néztünk, ami engem érdekel, de a választás az enyém lesz, így még át kell gondolnom, mielőtt lépek.

-          Ez elég jónak hangzik. Mondtam, hogy nem fölösleges eljönnünk, mert segíteni fog.

-          Oké, igazad volt. – mosolygott a bátyám, amit jó volt látni, mert amióta felmondott nem láttam vidámnak egy kicsit sem

Az autóban ülve azon gondolkodtam, hogy vajon mi lesz most. Mármint ha Rolanddal minden oké, akkor apu vajon megnyugszik, vagy megint kitalál valamit? Amúgy alapjában véve nem szokott ilyen lenni apu, de amióta Rolandnak megvolt a rendőrségi ügye egyszerűen annyira elvakult és annyira nem érti azt, amit a tesóm mond, hogy valami hihetetlen. Mindig azt hiszi, hogy megint belekeveredik valamibe, csak mert nem gubbaszt a szobájában.

-          Roland, ugye tudod, hogy meg kell beszélned apuval az elmúlt pár évet? Nem normális az, hogy ennyire elbeszéltek egymás mellett. –fakadtam ki az autóban, mert nem bírtam tovább magamban tartani

-          Amint kitalálom, hogy mi lesz, beszélek vele. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem tartható így, de ha jól belegondolsz, ennek az egésznek már csak ő tulajdonít jelentőséget. Oké, hibáztam és hülyeséget csináltam, de megkaptam a büntetésemet érte és meg is bántam a dolgot. De könyörgöm, ne lovagoljon már ezen évek óta. Ez csak egy ártatlan kamasz csíny volt. – válaszolt, majd leállította a motort, mert közben hazaértünk

Amikor beléptünk a házba apuék éppen a konyhában csináltak valamit, de az érkezésünkre abbahagyták a tevékenységüket, ami szerintem csak főzés volt.

-          Apu, beszélnünk kell! – mondta Roland, majd felment a szobájába, jelezve, hogy kettesben akar vele csevegni

Rubik gimi

Sziasztok! Ahogy ígértem már itt is van az első öt rész, amihez jó olvasást kívánok!

56.:Roland

Milánnal tökéletes volt az a hosszúhétvége, amit eltöltöttünk egy vidéki hotelben. Kihasználtuk a wellness részleget, kirándultunk és kettesben voltunk. Az egész annyira varázslatos volt, hogy nem akartunk hazajönni, pedig muszáj volt.

Csak vasárnap este értünk haza, amikor is szembesülnünk kellett azzal, hogy másnap iskola van, így át kellett nézni a tanulnivalót és össze kellett raknunk a cuccunkat is. Persze ezt már nem együtt tettük, mivel Milán hazament. Sajnos; ezt mondjuk hozzá kell tenni. Ha rajtunk múlna akkor egész nap együtt lennénk a hét minden napján.

-          Debi, beszélhetünk? –kérdezte Roland, akin már a hazaút során láttam, hogy valami nyomasztja

-          Persze, mondd. – válaszoltam két ruha összehajtása között

-          Hülyeséget csináltam. Megint. – pillantott rám az ágyamról

-          Mond, hogy nem keveredtél bele semmibe! – a bátyám mindent elmondott nekem az egyetlen egy rendőrségi ügyével kapcsolatban; ennyire részletesen talán még anyuék sem tudják

-          Nem, nem ilyesmiről van szó. Felmondtam a munkahelyemen, de már bánom. Debi, egyszerűen nem volt más lehetőségem, mert semmi potenciált nem láttam benne, amiért érdemes lett volna dolgoznom. Kihasználták, hogy van jogsim, ismerem a várost és fiatal, pályakezdő vagyok. Ugyanakkor ott van az is, hogy megint nincs munkám, és megint csak lézengeni fogok egy ideig, amíg nem találok valamit.

-          Figyelj, ha nem láttál benne semmi fejlődési lehetőséget, - és valljuk be, egy pizzafutár esetében nem túl sok a lehetőség, - akkor jobb, ha léptél. Nem éri meg ott maradni, különben is, azt mondtad, hogy csak átmeneti lesz a futárkodás és amint találsz jobbat eljössz. Hát most előbb jött el ez a nap. Nem kell kibuknod ez miatt szerintem.

-          Anyuék kinyírnak az tuti. – sóhajtotta a bátyám, miközben beletúrt a mogyoróbarna hajába

-          Majd kitalálunk valamit. – mosolyogtam rá bátorítóan

Próbáltam megnyugtatni, hiszen nem a világ vége, ha az ember 20 évesen nem talál munkát. Igaz, volt már egy kis stikkje, de nem akkora gond egy kis randalírozás, hogy ez miatt ne kapjon munkát élete végéig. Az az igazság, hogy egyszerűen el kellene mennie egy tanfolyamra, vagy valami szakmaira mert csak egy sima érettségije van, ami nem sokat ér, így önmagában. Viszont Roland hallani nem akar a felsőoktatásról, így maradnak a tanfolyamok, amiket el tud végezni pár hónap alatt.

Miután még egy órán át győzködtem, hogy nincs akkora gond, mint ahogy most gondolja, elmentem lezuhanyozni, majd szinte beestem az ágyamba és elaludtam és csak reggel ébredtem fel az ébresztőórám jól megszokott hangjára.

-          Jó reggelt! – köszöntem a többieknek, akik a konyhában voltak

-          Neked is! – morogta apu, úgy láttam, nincs jó hangulatában

-          Mi a gond? – kérdeztem automatikusan, mert nem akartam itt hagyni senkit a feszkóban

-          A bátyádnak már megint nincs munkája. Azt hiszi, hogy egy életen át eltartjuk, ami nem is lenne gond, mert simán megtehetnénk, de az már egy kicsit luxus, hogy sem tanulni sem dolgozni nem akar. Én az ő korában egyetemistaként kerestem a kenyeremet! – dühöngött apu korán reggel, de a legrosszabb, hogy anyu is bólogatott hozzá

-     Te tudtál erről Debóra? – kérdezte gyanakvóan anyu, valószínűleg mert egy arcizmom sem rezzent, amikor „kiderült”, hogy Roland nem dolgozik

-          Tegnap este mondta el. Amúgy nem értem, hogy miért kell minden tettébe belekötni?! Szerintem 20 évesen el tudja dönteni, hogy mit akar és mi a jó neki. Nehogy már pizzafutárkodjon, ha nem tetszik neki a meló. Majd talál mást. Mellesleg nektek nem az lenne a feladatotok, hogy támogassátok egy kicsit?

Tudom, hogy nem vonhatom felelősségre a saját szüleimet, de úgy éreztem, hogy meg kell védenem Rolandot, mert anyuék kikészítik. Amióta volt a rendőrséggel dolga egész egyszerűen úgy kezelik, mintha neki nem lenne más lehetősége, csak valami alja meló, amit senki nem akar elvégezni, ezért az olyanokra bízzák, akiknek már volt dolga a rendőrséggel.

A kis incidens után eljöttem hazulról, egyrészt mert indulnom kellett a suliba, másrészt nem voltam kíváncsi arra, hogy már megint elmondják a bátyámnak, hogy mennyire boldognak kéne lennie a jelenlegi helyzettel és örülnie kellene, hogy nem került börtönbe. Megjegyzem, hogy graffitizésen kapták, nem gyilkosságon. 

-          Mi a baj? Egész nap magadba roskadva ülsz a teremben. – jött oda hozzám ebédszünetben Rami

-          Semmi, tényleg. – mosolyogtam rá erőltetetten

-          Debi, látom, hogy van valami, ráadásul Milán és Detti is tök tanácstalanok. Bármit elmondhatsz nekem, nem adom tovább senkinek; ígérem. – jól esett, hogy ennyire törődik velem, de ezt nem tudja megoldani ő sem

-          Annyi, hogy a bátyám felmondott a munkahelyén, anyuék megint piszkálják, hogy belőle már nem lehet semmi, mert egyszer belekeveredett valamibe. Én meg ott állok közöttük és próbálom megérteni mindkét felet, de nem megy. Egyszerűen túl régóta hallgatom. – mondtam ki egy szuszra, mindent, ami nyomaszt, amit persze már Milán és Detti tudtak, ennek ellenére ott álltak most is mellettem

-          Mármint? Miért baj, hogy felmondott?

-          Csak érettségije van, semmi más, ráadásul volt rendőrségi ügye és anyuék szerint így már sehova nem veszik fel, legalább is nem egy normális helyre. – nem tudom, miért adom ki ezeket magamról, de jól esik valakinek elmondani

-           Miért nem keres valami képzést, ami csak pár hónapig tart? Vagy miért nem segítesz neki nézni valami melót? Vagy vannak neten karrier tanácsadók, akik igaz, hogy pénzbe kerülnek, de legalább segítenek. Unokatesóm is elment egyhez és azóta már a diplomájára készül és angoltanár lesz. Figyelj, menjetek el, hátha sikerül Rolandnak is egyenesbe jönnie. Azt meg nem hiszem, hogy olyan nagy bajt követett volna el, amiért egyes munkakörökbe nem veszik fel. Oké, rendőr nem lehet, de attól még ott van előtte száz és száz lehetőség. Próbáljátok meg!

Ebbe bele se gondoltam. Roland előtt még ott áll száz és száz lehetőség, csak meg kell találni, azt, ami neki tetszik. Ramival való beszélgetés után írtam Rolandnak egy SMS-t: „Megoldjuk, gyorsabban, mint hinnéd! Bízz bennem, minden oké lesz. Van egy tervem, ami bombabiztos. xxx Debi”

De most mennem is kell, mert Rolnad kopog, hogy villantsam azt a briliáns tervet. Remélem beválik!

Életjel

Sziasztok! 

Tudom, hogy nagyon régen volt bármi életjel a blogon, de egyszerűen nem volt időm és energiám írni, ihletem se nagyon volt, és mivel nem akartam ellaposítani a történetet, az SZJG-hez sem szeretném hasonlóvá tenni, így szükségem volt arra, hogy újra fel tudjak töltődni és új ihlettel írni tudjak, pontosabban a befejezésre koncentrálni. 

Viszont jó hír, hogy gyakorlatilag 5 rész hiány már kész van az egész történet, így még idén be lesz fejezve, és ez most tényleg 100%, mert nem szeretném tovább húzni. Szerettem írni ezt a történetet, de úgy érzem, hogy egy kicsit (nagyon) hosszúra nyújtottam, ezért 2019. januárjában már új történettel és új szereplőkkel szeretnék foglalkozni ezen a blogon. Hogy milyen témájú és stílusú lesz a következő, azt szeretném még titokban tartani, mert még én sem döntöttem el, hogy melyik lesz a sok közül, de természetesen ezt a január folyamán már tudni fogjátok, hiszen elindul a történet, amit nem fogok ilyen sokáig húzni. Viszont a Rubik gimi "búcsúztatásán" erről majd ejtek még pár szót, mivel úgy érzem, hogy egy ilyen volumenű történet végeztével nem lehet csak úgy továbblépni egy szó nélkül. 

De akkor, hogy pontosítsam a bejegyzés értelmét és ne csak ígérgessek és a vakvilágba beszéljek, mivel összesen 80 részből áll a Rubik gimi, ebből 75 teljesen kész, ezért ötösével fogom feltölteni szilveszterig, így biztosan el fogok készülni a maradék öt résszel, és ha szilveszter éjszakáján is, de ki fog kerülni az utolsó rész az biztos. Egyébként, a következő részek ütemezett bejegyzések lesznek, így ha bármi gond merülne fel e miatt, azért elnézést kérek, és természetesen minél előbb korrigálni fogom.

A bejegyzés végén egy olyan kérdést szeretnék feltenni, hogy van -e kedvetek egy kis nyereményjátékhoz, (kizárólag virtuális díjazással) a Rubik gimivel kapcsolatban? Ha van, azt mindenféleképpen jelezzétek nekem, és ha összegyűlik a minimális mennyiségű olvasó (legalább annyi, amennyivel érdemes elindítani a játékot), akkor összeállítom a kis játékot és megszerkesztem a nyereményeket. A jelentkezéseteket január közepéig várom!

A következő bejegyzésig pedig kellemes ünnepeket és téli szünetet kívánok! :)

 

Rubik gimi

Sziasztok! Ahogy ígértem a szülinapi bejegyzésben két részt hoztam mára. Jó olvasást hozzá! :)

55.:  Randi

Detti és Dávid még szerdán kibékültek, így helyreállt a béke az osztályban is. Állítólag, miután beszéltem mindkettőjükkel - egyszerre – otthon gondolkodtak és belátták, hogy mindketten gyerekesen viselkedtek és semmi értelme annak, amit csinálnak. Összevesztek egy olyan dolgon, amit igazából minimális kommunikációval is meg lehetett volna beszélni.  De, mint ahogy akkor is, most is azt mondom, hogy ez az ő dolguk én nem szólok bele.

Ma viszont péntek van, ami azt jelenti, hogy Milánnal megyünk valahova, de nem tudom, hogy hova. Komolyan, rajtam kívül mindenki tudja, de legalább is a szüleim és Roland tudja, mert a bátyám fog odavinni minket. Elvileg valami szép kis hely, de ennél többet senki nem árult el nekem. Bár Milánt ismerve biztos valami romantikus placc, mert ha emo találkozóra, vagy valami hasonló cuccra mennék arról szólt volna, hogy eldöntsem, akarok-e menni egyáltalán.

-          Roland, miért nem mondod el? – kérdeztem tőle már századszorra, pedig még csak reggel van

-         Mert megígértem Milánnak, és száz százalékosan biztos vagyok abban is, hogy tetszeni fog. Most viszont indulj el az iskolába, mert el fogsz késni! – hogy mióta lett ilyen kis normakövető azt nem tudom, de sejtem, hogy a meglepetéshez kell elmennem itthonról

-        Oké, de akkor siess értünk. – adtam egy puszit az arcára, majd az uzsimat felkapva elindultam a kapu elé, ahova Milán épphogy odaért

Egy hosszú jó reggelt – ma még nem is láttalak csók után elindultunk a sulihoz, ahol Detti és Dávid már kézen fogva álltak egymás mellett.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak, amikor odaértünk hozzájuk

-        Ma van utoljára Erdősi! Végre megszabadulunk a boszitól! – kezdte a reggelt Tomi, aki komolyan szenvedett attól, hogy az igazgatóhelyettes helyettesíti Álmost

-          Jupiiiii! – valahogy Ramóna se szívleli a dirihelyettest

Persze a tanítás már nem volt ilyen érdekfeszítő, mint a reggel. Ma fizikával kezdtünk, de Léha tanár úr még az átlagosnál is unalmasabban magyarázta a tananyagot, de ha ez még nem lenne elég törin feleltünk a második ipari forradalomból, ami mondjuk egy fokkal jobb, mint az első volt, de még így sem szeretem ezt a részt. A többi óra pedig igazából csak elment, nem voltak olyan érdekesek. Egyedül az osztályfőnöki volt említésre méltó, ahol ezernyi megbeszélni való dolgunk volt.

-         Gyerekek, igaz, hogy még csak most volt nemrég félév, de már itt az évvége, ami nektek már elég keményen bele fog számítani a tovább tanulásotokba. Szépen kérlek titeket, hogy szedjétek össze magatokat és ne lazsáljatok! A jegyeitek katasztrofálisak, a magatartásotok példátlan és a b-sek is panaszkodnak rátok, bár azokat nem akarom elhinni. Hamarosan felnőttek vagytok, de még mindig olyan néhányatok, mintha tízéves lenne! – nos, ezt megkaptuk azt hiszem jogosan

-         De a b-sek kezdik mindig, nem mi! – vágta rá Ákos, mire az ofő szemöldöke a homloka közepére szaladt

-          Okos enged, szamár szenved! Kommentálnom kell, hogy ti legyetek az okosak ebben az esetben? Egyébként itt most nem azon volt a hangsúly, hogy mit csinál a másik 11. osztály, hanem azon, hogy kezdjetek el tanulni, mert nem lesz jó vége.

-          Még van időnk! – nyugtázta Zaza, mire az Gergő bá csak megmasszírozta az orrnyergét

-        Na, akkor még egyszer elmagyarázom, kedves Szabó Zalán. Amit érdemben ki tudsz használni idő, az nagyon kevés és ami a legrosszabb, hogy ez az év már beleszámít a továbbtanulásodba, ezért a jövőd múlhat rajta! Kezdj el tanulni, mert nagy bajok lesznek! Neked példának okáért matekból, történelemből és fizikából kellene javítanod. Igyekezz!

Az utolsó szóra pedig ki is csengettek, ami egyet jelentett azzal, hogy Milánnal megyünk valahova.

-          Na, megmondod? – kérdeztem, miközben átöleltem

-         Nem, de nemsokára megtudod! – mosolygott, majd elindultunk, mert a bátyám megérkezett a suli elé

Az autóban ülve már meg sem próbáltam nyaggatni a fiukat, azzal, hogy hova megyünk. Úgy sem mondják el, különben meg nemsokára megtudom. Viszont azt be kell vallanom, hogy a környéket nem ismertem. Szerintem már a várost is elhagytuk, de nem vagyok benne biztos. Nekem legalább is külvárosnak tűnt, amikor Roland lekanyarodott egy épület elé.

-          Megjöttünk! – adott egy csókot Milán, majd kiszállt az autóból

-          De ez mégis mi? Hol vagyunk? – kérdeztem döbbenten őket, mire Milán csak mosolygott

-    Mivel hosszú hétvége lesz, arra gondoltam, hogy eljöhetnénk wellnessezni, és így legalább kettesben leszünk egy pár napot. Anyudék azt mondták, hogy vigyázzak rád, a többi az én dolgom.

-          Húha! Köszönöm – adtam még egy csókot Smile-nak

Egy hotel előtt álltunk, ami már kívülről is elég puccosnak tűnt, nem ám belülről. Amikor Mil a recepciós elé lépett csak a nevét kellett mondania és már meg is kaptuk a szobánkat.

-          Amúgy ez az ötlet honnan jött? – kérdeztem a liftben állva

-       Gondoltam kellene valami közös programot szervezni, de most meg akartalak lepni, így beszéltem anyudékkal, akik persze elengedtek, bár apukád burkoltan a tudtomra adta, hogy ha nem így viszlek haza, ha csak egy hajad szála görbül, kinyír engem.

-          Őőőő, aha. – csak ennyivel tudtam lereagálni az elmondottakat, mert nem találtam a szavakat. 

Amikor beléptem a szobánkba megint elcsodálkoztam. Már a hotel hallja sem volt piskóta, de a szobák még szebbek voltak. Az ajtóval szemben volt egy hatalmas ablak, ami gyönyörű panorámára nyílt, egy hatalmas franciaágy, és egy kis asztalka. Az ággyal szemben a fürdőszoba volt, ahol a zuhanyfülke előtt már előre ki voltak készítve a fehér fürdőköpenyek a szálloda nevével ellátva. Egyszerűen gyönyörű volt minden.

Miután körbenéztünk és lepakoltunk elindultunk a medencéhez, ahol egész estig elvoltunk, csak most, vacsorára jöttünk fel. Megyek is, mert Milán éppen az ajtóban áll és indulásra kész, hogy megnézzük az esti programokat a városban.