Rubik gimi

Sziasztok! Ahogy ígértem a szülinapi bejegyzésben két részt hoztam mára. Jó olvasást hozzá! :)

55.:  Randi

Detti és Dávid még szerdán kibékültek, így helyreállt a béke az osztályban is. Állítólag, miután beszéltem mindkettőjükkel - egyszerre – otthon gondolkodtak és belátták, hogy mindketten gyerekesen viselkedtek és semmi értelme annak, amit csinálnak. Összevesztek egy olyan dolgon, amit igazából minimális kommunikációval is meg lehetett volna beszélni.  De, mint ahogy akkor is, most is azt mondom, hogy ez az ő dolguk én nem szólok bele.

Ma viszont péntek van, ami azt jelenti, hogy Milánnal megyünk valahova, de nem tudom, hogy hova. Komolyan, rajtam kívül mindenki tudja, de legalább is a szüleim és Roland tudja, mert a bátyám fog odavinni minket. Elvileg valami szép kis hely, de ennél többet senki nem árult el nekem. Bár Milánt ismerve biztos valami romantikus placc, mert ha emo találkozóra, vagy valami hasonló cuccra mennék arról szólt volna, hogy eldöntsem, akarok-e menni egyáltalán.

-          Roland, miért nem mondod el? – kérdeztem tőle már századszorra, pedig még csak reggel van

-         Mert megígértem Milánnak, és száz százalékosan biztos vagyok abban is, hogy tetszeni fog. Most viszont indulj el az iskolába, mert el fogsz késni! – hogy mióta lett ilyen kis normakövető azt nem tudom, de sejtem, hogy a meglepetéshez kell elmennem itthonról

-        Oké, de akkor siess értünk. – adtam egy puszit az arcára, majd az uzsimat felkapva elindultam a kapu elé, ahova Milán épphogy odaért

Egy hosszú jó reggelt – ma még nem is láttalak csók után elindultunk a sulihoz, ahol Detti és Dávid már kézen fogva álltak egymás mellett.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak, amikor odaértünk hozzájuk

-        Ma van utoljára Erdősi! Végre megszabadulunk a boszitól! – kezdte a reggelt Tomi, aki komolyan szenvedett attól, hogy az igazgatóhelyettes helyettesíti Álmost

-          Jupiiiii! – valahogy Ramóna se szívleli a dirihelyettest

Persze a tanítás már nem volt ilyen érdekfeszítő, mint a reggel. Ma fizikával kezdtünk, de Léha tanár úr még az átlagosnál is unalmasabban magyarázta a tananyagot, de ha ez még nem lenne elég törin feleltünk a második ipari forradalomból, ami mondjuk egy fokkal jobb, mint az első volt, de még így sem szeretem ezt a részt. A többi óra pedig igazából csak elment, nem voltak olyan érdekesek. Egyedül az osztályfőnöki volt említésre méltó, ahol ezernyi megbeszélni való dolgunk volt.

-         Gyerekek, igaz, hogy még csak most volt nemrég félév, de már itt az évvége, ami nektek már elég keményen bele fog számítani a tovább tanulásotokba. Szépen kérlek titeket, hogy szedjétek össze magatokat és ne lazsáljatok! A jegyeitek katasztrofálisak, a magatartásotok példátlan és a b-sek is panaszkodnak rátok, bár azokat nem akarom elhinni. Hamarosan felnőttek vagytok, de még mindig olyan néhányatok, mintha tízéves lenne! – nos, ezt megkaptuk azt hiszem jogosan

-         De a b-sek kezdik mindig, nem mi! – vágta rá Ákos, mire az ofő szemöldöke a homloka közepére szaladt

-          Okos enged, szamár szenved! Kommentálnom kell, hogy ti legyetek az okosak ebben az esetben? Egyébként itt most nem azon volt a hangsúly, hogy mit csinál a másik 11. osztály, hanem azon, hogy kezdjetek el tanulni, mert nem lesz jó vége.

-          Még van időnk! – nyugtázta Zaza, mire az Gergő bá csak megmasszírozta az orrnyergét

-        Na, akkor még egyszer elmagyarázom, kedves Szabó Zalán. Amit érdemben ki tudsz használni idő, az nagyon kevés és ami a legrosszabb, hogy ez az év már beleszámít a továbbtanulásodba, ezért a jövőd múlhat rajta! Kezdj el tanulni, mert nagy bajok lesznek! Neked példának okáért matekból, történelemből és fizikából kellene javítanod. Igyekezz!

Az utolsó szóra pedig ki is csengettek, ami egyet jelentett azzal, hogy Milánnal megyünk valahova.

-          Na, megmondod? – kérdeztem, miközben átöleltem

-         Nem, de nemsokára megtudod! – mosolygott, majd elindultunk, mert a bátyám megérkezett a suli elé

Az autóban ülve már meg sem próbáltam nyaggatni a fiukat, azzal, hogy hova megyünk. Úgy sem mondják el, különben meg nemsokára megtudom. Viszont azt be kell vallanom, hogy a környéket nem ismertem. Szerintem már a várost is elhagytuk, de nem vagyok benne biztos. Nekem legalább is külvárosnak tűnt, amikor Roland lekanyarodott egy épület elé.

-          Megjöttünk! – adott egy csókot Milán, majd kiszállt az autóból

-          De ez mégis mi? Hol vagyunk? – kérdeztem döbbenten őket, mire Milán csak mosolygott

-    Mivel hosszú hétvége lesz, arra gondoltam, hogy eljöhetnénk wellnessezni, és így legalább kettesben leszünk egy pár napot. Anyudék azt mondták, hogy vigyázzak rád, a többi az én dolgom.

-          Húha! Köszönöm – adtam még egy csókot Smile-nak

Egy hotel előtt álltunk, ami már kívülről is elég puccosnak tűnt, nem ám belülről. Amikor Mil a recepciós elé lépett csak a nevét kellett mondania és már meg is kaptuk a szobánkat.

-          Amúgy ez az ötlet honnan jött? – kérdeztem a liftben állva

-       Gondoltam kellene valami közös programot szervezni, de most meg akartalak lepni, így beszéltem anyudékkal, akik persze elengedtek, bár apukád burkoltan a tudtomra adta, hogy ha nem így viszlek haza, ha csak egy hajad szála görbül, kinyír engem.

-          Őőőő, aha. – csak ennyivel tudtam lereagálni az elmondottakat, mert nem találtam a szavakat. 

Amikor beléptem a szobánkba megint elcsodálkoztam. Már a hotel hallja sem volt piskóta, de a szobák még szebbek voltak. Az ajtóval szemben volt egy hatalmas ablak, ami gyönyörű panorámára nyílt, egy hatalmas franciaágy, és egy kis asztalka. Az ággyal szemben a fürdőszoba volt, ahol a zuhanyfülke előtt már előre ki voltak készítve a fehér fürdőköpenyek a szálloda nevével ellátva. Egyszerűen gyönyörű volt minden.

Miután körbenéztünk és lepakoltunk elindultunk a medencéhez, ahol egész estig elvoltunk, csak most, vacsorára jöttünk fel. Megyek is, mert Milán éppen az ajtóban áll és indulásra kész, hogy megnézzük az esti programokat a városban.