Rubik gimi

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt folytatás, de sok minden közbejött és nem szerettem volna összekapkodni. Most viszont végre kész lett, úgyhogy jó olvasást kívánok hozzá! :)

47.: Otthon töltött nap

Reggel Milán ébresztőórájára ébredtem fel, mert olyan hangerővel szólalt meg valami metálzene, hogy konkrétan kiugrottam az ágyból. Persze Milán kinevetett, hiszen ő már megszokta ezt a zajt.

-          Csak nem fél a csajszim?  - kérdezte mosolyogva, majd magához rántott

-          Dehogy, csak az idegbeteg zenédre kellett felkelnem! – mondtam morcosan miközben elhúzódtam tőle, csak, hogy még hitelesebben durcizhassak

-   Kibírod! – nevetett még mindig, mert tudta, hogy igazából nem vagyok mérges

Ezután viszont felkeltünk, mert nem voltam abban biztos, hogy a Hercegnő elkészül időben – ezt most kivételesen nem magamra értettem.

-       Jó reggelt! – köszöntem a szüleinek, mikor leértünk a konyhába, ahova persze már felöltözve mentem le Milánnal ellentétben

-          Szia, Debi! Te hogy-hogy itt? Ennyire megenyhült az apád? – nézett Károly, Mil apukája hatalmas szemekkel

-   Tegnap ugye reggel átmentem Debiékhez, mire az apja mondta, hogy nem lesznek otthon, csak késő este érkeznek, Roland meg éjszakás lesz. Erre megkérdeztem az apjától, hogy nem aludhat-e nálam Debi. Annyit mondott, hogy viselkedjek, különben kitekeri a nyakamat. Én is meglepődtem, hogy ezt mondta! – na, igen, Milán különös mondatai korán reggel

-          Akkor ez már jó hír nem? – kérdezte Emese rám nézve

-          Végre nem kell titokban átsurrannom hozzájuk! – érvelt Smile

-       Nekem is jobban tetszik így, hogy végre apu nem akarja kinyírni a barátomat.

A beszélgetés közben leültünk reggelizni, bár nekem nem nagyon volt étvágyam, azért letuszkoltam egy pár falatot.  Milán palacsintát evett rántottával, amit még a mai napig nem értek. Hogy tudta megenni ezt egyszerre? Az még rendben van, hogy egyiket vagy másikat, de egyszerre?

-     Debi, az a helyzet, hogy nem érzem jól magam. Így nem tudok iskolába menni! – közölte Smile a reggeli befejeztével

-  Már megint eljátszod az álbeteget? – vontam fel a szemöldökömet, mert tudtam, hogy kamuzik

-          Dehogy, teljesen komolyan gondolom! Miért hazudnék neked? – ehh, ennél átlátszóbb már nem is lehetne

-   Nem is tudom, például, hogy maradjak itthon veled egész nap. – sosem hazudott jól

-   Talán így van. De akkor is, szörnyen beteg vagyok! – játszotta tovább a szenvedőt

-    Rendben, akkor menj orvoshoz én meg megyek suliba. Majd hívj fel, hogy mit mondott a doki! – gonoszkodtam vele tovább, bár már tudtam, hogy ebből tényleg nem lesz iskola

-          De mi van, ha…..

Persze mindenféle érvet bevetett annak érekében, hogy ne kelljen ma bemennünk, ami be is vált, ugyanis negyed kilenckor néztem az órára. Mivel úgy is elkéstünk felhívtam anyut, aki azt mondta, hogy most az egyszer kivételesen maradjak, de többet ilyet ne csináljak.

Így történt az, hogy Milánéknál voltam egész nap iskola helyett. Tudom, hogy ez nem helyes, de ha más is megteheti, akkor én egyszer miért nem? Utólag persze jobban belegondoltam és rájöttem, hogy ha erről apu tudomást szerez irtó nagy balhét fog csapni. De akkor pont nem érdekelt.

-          Gyerekek, akkor mi elmentünk dolgozni, majd jövünk este. Milán, ha lehet, akkor viselkedj, és ne csinálj hülyeséget! – mondta Károly, majd elindult kifelé Emesével együtt

-          Egyetek is valamit! – javasolta Emese egy mosoly kíséretében

Persze mi úgy tettünk, mint a jó gyerekek és integettünk nekik, majd egyből visszatértünk lakásba, ahol elkezdtük megtárgyalni a nap folytatását:

-     Például elmehetnénk moziba vagy itthon is nézhetnénk valamit! Mit gondolsz? – kérdeztem Milánt, aki épp valahol máshol járt, mert nagyon akart válaszolni

-       Vagy maradjunk a szobámban egész nap és csináljunk valamit ott. De felőlem el is mehetünk, ha te úgy akarod.  – tipikus pasi, az egyszer biztos

-          Maradjunk, de akkor játszunk valamit. Van társasod?

-       Társas? Ez most komoly? – nézett rám hülyén, mert ő egészen másra gondolt ezen a napon, de az az igazság, hogy én még mindig nem tudok Milánról mindent, szóval kicsit puhatolózni szeretnék

Mivel az én javaslatom győzött Smile keresett valami régi játékot, amivel igazából már egyikünk sem tudott játszani, mert elfejtettük a szabályokat, papírt viszont nem találtunk hozzá.  Végül inkább egymást kérdezgettük olyan dolgokról, amiket még nem tudtunk egymásról. Így derült fény arra, hogy Milán igazából Dóra miatt akart itthon maradni és nem miattam, ami egy kicsit ugyan rosszul esett, de amikor megtudtam a miértjét, akkor hálás voltam érte. Kiderült, hogy ez lány nem egyszer próbálta belevinni Milánt a kétes ügyeibe, volt, hogy konkrétan az utcán üvöltöztek egymással, mert Smile nem akart belekeveredni a dolgokba. De sajnos még így is sikerült, viszont még időben kijött belőle és csak azután került sor a feljelentésre, amit Károly és Emese kezdeményezett; így érthető módon Milán tart Dórától.

A beszélgetés közben annyira elment az idő, hogy ideje volt hazaindulnom.

-          Elkísérlek! – mondta Milán miközben felvette a kabátját

-          Nem kell, csak egy utca!

-         Abban az egy utcában is lehet bajod. Figyelj, amit Dóráról mondtam, azt nem ijesztgetésnek szántam, hanem az az igazság. Attól félek, hogy tudomást szerez rólad és bosszút akar állni, a történtek miatt.

Persze ezután már én is beláttam, hogy jobb lesz, ha elkísér, habár nem féltem a lánytól egyáltalán. Bár, jobb később, mint soha.  

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amihez jó olvasást kívánok! :)

46.: Dóra

Miután Dávid rám ijesztett elég rendesen, nem tudtam, hogy mit csináljak. Nem mondhattam azt Milánnak, hogy nem alszom nála, mert ott a pszichopata exe, viszont nyugodt se lehettem Dóra miatt.

-     Ne stresszeld magad a csaj miatt! Nem fog hozzád érni egy újjal sem, mert tudja mi lesz a következménye. Milán soha nem hagyná, hogy bántson téged, sőt! – mondta Dávid miközben a kezemet simogatta

-      Nem félek tőle, csak az a para, hogy megjelent ilyen váratlanul. Milán soha nem beszélt róla, még csak fel se merült a neve. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről. – pillantottam Emora

-          Semmit! Smile kirakja mindjárt és kész. Ne aggódj Milán nem hülye!

Ezután nem sokkal végre- valahára megérkezett Milán is, majd elindultunk hozzánk, hogy összeszedjek pár cuccot, mert hát azért még sem alhatok farmerben.

-          Milán, mit akart tőled az a lány? –kérdeztem tőle félúton

-        Az exem, de fogalmam sincs, hogyan talált meg. Már évek óta nem hallottam róla és most felhívott, hogy itt van a gimi előtt.

-          De ugye nem akarsz vissza menni hozzá? – tudtam a választ, de azért tőle akartam hallani

-    Dehogy. Dávid biztos, hogy mesélt róla, amíg vártatok rám. Debi, tudom, hogy miért kérdezgetsz ilyeneket és azt is pontosan tudom, hogy Dávid válaszolt is ezekre a kérdésekre.  Azt is észrevettem, hogy nem féltékenységből kérdezgetsz, hanem féltésből; de hidd el megbirkózom vele.

-          Elég ijesztő dolgokat mondott Dávid….

-          Debi, arra kérlek, hogy te vigyázz magadra. Nem tudom, hogy mit forgat a fejében és azt sem, hogy tud-e rólad, de inkább ne bízzuk a véletlenre. 

-    Most azt akarod, hogy ne találkozzunk, amíg ő itt van? Mert abba nem megyek bele. Nem akarom a hőst játszani, meg semmi ilyesmi, de nem fogok attól félni hetekig, hogy a barátom hibbant exe vajon el fog-e kapni. Meg tudom védeni magam!

Persze nem vesztünk össze ezen a témán, de nem is óhajtottam vitát nyitni róla. Egyszerűen nem vagyok egy olyan ember, aki elbújik, ha egy kis veszélyt érez. Tisztában vagyok azzal is, hogy a lány nem komplett és talán bármire képes, ugyanakkor azzal is, hogy én milyen vagyok. 

-          Sziasztok! – nyitotta ki előttünk az ajtót Roland, aki épp menni készült ezért majdnem nekem jött

-          Szia! hazaugrottunk pár cuccért és már lépünk is! – mondtam miközben egy puszit adtam az arcára

-          Oké, felőlem. Anyuék tudják?

-          Igen, Milán aputól kérdezte meg és rábólintott.

-          What? Apu rábólintott arra, hogy egy házban aludjatok? Fura…

Különben ezen én is csodálkoztam. Máskor konkrétan még azt sem engedte meg, hogy feljöjjön hozzám, a szobámba, úgy, hogy ő is otthon volt, most pedig elengedett Milánékhoz. Persze nem mondom, hogy nem örültem ennek, csak furcsállottam. 

-        Mit kell elraknod? Segítek elpakolni, mert te soha nem végzel. – mosolygott Smile mikor felértünk a „birodalmamba”

-          Te csak ülj le és maradj nyugton! – parancsoltam rá a székre mutatva

-          Oké, főnök!

Elég gyorsan összepakoltam ahhoz képest, hogy Milán végig piszkált a hülyeségeivel. Mindent végig nézett, megfogdosott és eltett a helyéről. Persze nem bántam, mert addig sem ment az idegeimre, habár ha hazajöttem pakolhatok össze.  Amúgy már nagyon várom az estét, mert eddig csak titokban aludtunk együtt, amikor anyuék távol voltak. Most tudnak róla, de szerintem apu alig várja, hogy hazaérjenek és kitekerhesse valamiért Milán nyakát.  Már kibékültek, apu elfogadta a barátomat és azt is, hogy lassan felnövök, és nem irányíthatja az életemet, de azért szerintem még mindig vannak fenntartásai Milánnal kapcsolatban.  Remélem azért nem ad hangot nekik.

-          Min gondolkozol? – zavart meg Smile a gondolatmenetembe

-          Semmi, csak apu.

-          Debi, megengedte, de ha nem akarsz nálam éjszakázni megértem. Tudod jól, hogy semmire nem kényszerítelek, az lesz, amit te szeretnél. Ha úgy gondolod, akkor most is elmehetek akár.

-          Nem! Csak tudod eddig csak titokban aludtál nálam, most pedig tudnak róla.

-          Nem lesz gond!

Miután sikerült egy kicsit megnyugodnom elindultunk az egy utcával arrébb lévő házhoz, ahol már vártak minket, mint kiderült. Persze ezt a pár száz métert is nevetve tettük meg, ahogy egyébként szoktuk, de azért mindkettőnkben ott volt a félsz. És nem csak az együttalvás miatt. Ott van Dóra, aki ki tudja mire képes. Természetesen tartok tőle egy kicsit, de nem félek, ennél azért több kell.  Ráadásul Milán azt mondta, hogy nem engedi a közelembe, és ha rajta múlik, akkor nem is fog tudomást szerezni rólam. Smile hozzátette, hogy soha többé nem akarja látni a lányt, habár nem ártott neki.

-       Itt is vagyunk! Anyuék még nincsenek itthon, csak fél óra múlva jönnek, mert valami megbeszélésük van. Érezd magad otthon! – mosolyogott Mil miközben beengedett- Tudod, merre van a szobám!

-    Persze te kis álbeteg! – eszembe jutott az a nap, amikor összejöttünk, merthogy itt történt, Milán szobájában

-   Emlékszel még rá? – kérdezte csillogó szemmel, mialatt közelebb hajolt hozzám

-        Persze, hogy felejthetném él?! – kérdeztem suttogva s, hogy ezután mi történt az már történelem, maradjon csak a múlt homályában      

Rubik gimi

Sziasztok!

Tudom, hogy mostanság nem nagyon hallattam a blog felől, de most végre itt van az új rész, ami igencsak hosszúra sikeredett.

Tudom, hogy nem mentség az, hogy nem volt időm semmire, de ez az igazság. Sajnos nem tudok mindig írni, pedig szeretnék a történettel haladni, mert ahogy számolgattam nem most lesz a befejezés (és nem is a jövőhónapban). Mostanában nagyon el voltam havazva, de megígérem, hogy mostantól megpróbálom magam összeszedni és hozni folyamatosan a frisseket.

A "rövid" kis monológ után mindenkinek kellemes olvasást kívánok! :)

45.: Ex- barátnő a porondon

A hétvége után már vártam, hogy találkozzak Milánnal, merthogy az ebéd óta nem nagyon beszéltünk egymással, max Skype-on egy fél órát.

Reggel a tervemnek megfelelően már hét órakor ébren voltam, így nem kellett sietnem annyira, ahogy szoktam. Kényelmesen megreggeliztem, felöltöztem és sminkeltem. Miközben a tükör előtt álltam rájöttem, hogy nekem most egy másik ruha kell. Persze ez miatt kezdhettem elölről az öltözködést, ami nálam nem két percig tart.

-          Kopp-kopp! Bejöhetek?  - kérdezte Milán hirtelen

-          Persze, gyere csak. Roland engedett fel?

-          Nem, apud. Azt mondta, hogy még készülődsz, de nyugodtan jöjjek fel. Úgy látszik tényleg megbékült a helyzettel. – mosolygott, majd hirtelen megölelt hátulról

Így kicsit lassabban ment a készülődés, de azért még időben voltunk. Mondjuk ez szerintem annak is betudható, hogy apu még soha nem engedte így a szobámba Milánt; eddig csak a nappaliban várakozott.

-        Debi, ma mikor érsz haza? – nyitott be apu a szobámba, mire Milán azonnal elengedett - Mit csináltok?

-      Semmit! Őőőő, hát hét órám lesz, olyan fél három körül. Miért? – remélem, nem kezdi újra a dolgokat ez miatt

-          Mert anyáddal későn érünk haza, Roland meg éjszakás. Van kulcsod igaz?

-          Van persze. Roland akkor itthon se lesz, mire hazaérek?

-          Nem, az autójába vesz valamit azt mondta.

-       Öhm, nem aludhatna nálunk Debi? – kérdezte félénken Milán, mire apuval mindketten ránéztünk. Én azért, mert egyáltalán meg merte kérdezni, apu meg nem tudom miért.

-   Ha megígéred, hogy nem csinálsz vele semmi olyat, amit nem akar, akkor nekem nincs bajom az ötlettel. Úgyhogy csak okosan! – láttam apu szemében, hogy félt, és legszívesebben nemet mondana

-    Köszönöm! – ezt persze egyszerre mondtuk Milánnal, ami miatt apu elég furán nézett

A kis beszélgetésünk után már igyekeznünk kellett, mert kicsit késésben voltunk, ami részben nekem köszönhető, mivel nagyon eltökörésztem a ruhával és a hajammal.

Miután elkészültem elindultunk a sulihoz, ahol már a többiek nagyrészt ott voltak. Alexa is megfogadta a tanácsomat és odajött hozzánk; így még jobban be tud majd illeszkedni közénk.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak

-     Holnap elmegyünk mozizni közösen az osztállyal. Nem jöttök? – kérdezte Tomi, miközben a telefonját bámulta

-     Nekem mindegy. Mit néznénk? – kérdezte Smile, miközben a haját próbálta kiszedni a szeméből

-    Valami jó kis horrort, vagy thillert. Még nem döntöttük el. Nem akarunk senkit se kihagyni. – szólt közbe Krissz

-          Felőlem mehetünk! – mondtam némi gondolkodás után

Alapvetően nem szeretem a horror filmeket és nem is értem mi a jó bennük, viszont az osztállyal megyünk, és nem akarok kimaradni belőle, meg hát még a tanév eleje van, nem kell sokat tanulni.

-      Srácok két perc múlva csengetnek! – közölte Dávid, mire mindenki felnyögött

Első óránk töri volt, ami így hétfő reggel nagyon jót tesz, főleg ha megint annyit írunk, amennyit szoktunk. Szeretem, a töri órákat, mert érdekes, de nem az iskolában, mert itt csak írunk és magolunk. Otthon, viszont amikor olyan kedvem van, megnézek egy-két történelmi filmet, amik nagyon sokat segítenek a tananyag megértésben. Ha választanom kéne, akkor tuti, hogy azt mondanám, hogy próbáljuk meg filmeken keresztül megérteni a múltat. Természetesen tudom, hogy nem minden úgy történt, ahogy bemutatják, de hasznosak lehetnek. Viszont sajnos nem én szabom meg az óra menetét, így csak azt csinálhatom, amit Fekete tanárnő mond.

-          Nos, az idei évben, ha minden terv szerint halad, akkor elkezdjük évvége felé az érettségire való felkészülést. Persze ez nem azt jelenti, hogy jövőre nem kell tanulnotok semmi újat, de ezzel is elősegítjük a haladást. Nem lesz egy könnyű év számotokra, de nem is lesz lehetetlen. Ha folyamatosan készültök az órákra és odafigyeltek arra, amit mondok, akkor nem lehet baj.

De jó lenne, ha tényleg igaz volna ez. Nos, én nem akarom elkeseríteni a tanárnőt, de a mi osztályunk nem arról híres, hogy tanul. Persze nem azt mondom, hogy semmit se csinálunk egész nap, csak nézünk ki a fejünkből, vagy csak melegszünk a suliban, de alapvetően senki nem az a nagy tanulós. Mint mindenhol vannak azért kivételek, mint például Bella, Detti, Rami és én. Zsófi se szeret tanulni, viszont ahhoz képest ott van a legjobbak között, ahogy a fiuk is. Mondjuk az is igaz, hogy a B-seket nem nehéz leelőzni bármiben is. Ők az a közösség, ahol annyira érdektelenek, hogy konkrétan a vásárláson és a bulikon kívül semmi nem érdekli őket. Tudtommal egy-egy személyt nem egyszer akartak kirúgni, de kidumálták magukat valahogy Kalocsainál. Erdősinél ugyan elvágták magukat egy életre, de hál’ Istennek nem ő az igazgató és nem ő dönt ilyenek felett. Amúgy szerintem ha Erdősi lenne a boss, akkor már a Rubikos diákság fele nem lenne Rubikos.

-          Debi, a magyartanár most komolyan olyan, amilyennek mesélted? – jött oda hozzám Alexa ez egyik szünetben

-          Aha, úgyhogy vigyázz vele. – válaszoltam mosolyogva

-   Dehogy, annál sokkal rosszabb. Képzeld el a poklot és annak vedd a tízszeresét. – mondta Dávid miközben leült mellém

-          Öhm….

- Nem, azért annyira nem gáz. Csak akkor para, amikor belelendül a magyarázásba, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy tök máshol jár, mint az eredeti téma. – tette hozzá Zsófi is

Amúgy annyira hamar elment az egész nap a semmittevéssel, hogy észre sem vettük, hogy vége. Mikor elindultunk haza Milán előrement, mert valaki hívta telefonon, de fura módon nem mondtam meg, hogy ki az. 

-          Hova ment? – kérdezte Dávid mikor mellém ért

-   Nem tudom, azt monda, hogy itt van valaki, akivel beszélnie kell. De gondolom magánügy, még várok pár percet aztán utána megyek.

-          Jó, addig itt maradunk veled, Detti úgy is sminket igazít.

Egy bő 10 perccel a hívás után mi is kimentünk az épületből, mert már eleget vártunk a semmire. Milán úgysem jön vissza, max megcsörget, hogy mennyek ki. Ha a lustaság fájna, az én emom már nem élne.

Mikor kiértünk a suli elé Milán ott volt és egy lánnyal beszélgetett vagy inkább vitatkozott. Ezt onnan tudom, hogy elég erősen hadonászott, amit csak akkor szokott, ha ideges. Valószínű engem nem látott meg, mert folytatta tovább a magyarázást a lánynak, akik elég meredeken nézett ki, és nem csak Erdősi mércéével. Fekete, fél oldalt kiborotvált haja, tetoválása és piecingjei voltak. Ha jól láttam akkor acélbetétes bakancs volt rajta és egy pár oldallánc. Nem tudom miért, de nekem nagyon nem volt szimpatikusa csaj. Inkább az ijesztő szót használnám rá.

-          B.ssza meg! – halottam halkan Dávid hangját mögülem

-          Mi az? Ki ez a csaj? – kérdeztem Emotól

-      Dóra, Milán exe. Dehogy mit keres itt, azt ne kérdezd, mert nem tudom, ahogy azt sem, hogy hogyan talált ide.

-     Hogy mit csinálsz? – kérdeztük egyszerre Dettivel, miközben én visszalöktem az épületbe Dávidot 

-    Milán ex- barátnője. Ha jól emlékszem 5 éve voltak együtt, de a vége elég viharos volt. Igazából senki nem tudja, hogy mi lett a csajjal, azóta most láttam először. Milán azt se mondta meg neki, hogy melyik suliba jön, vagy mit akar. Sőt az üzeneteire sem válaszolt. Debi, amíg itt a csaj maradjunk itt, mert a nő nem komplett.

-       Soha nem halottam róla, pedig sokat beszélgetünk. Ugye nem….

-     Dehogy jönne össze vele újra! Mondom Dóra tiszta hibbant, nem százas az biztos. Milán el fogja küldeni, nem hagyja, hogy megint a közelében legyen. Főleg nem úgy, hogy te itt vagy neki.

Na, jó, ez most egy kicsit mellen vágott. Smile soha nem beszélt egy Dóra nevű lányról sem, ahogy még sok mindenről ezek szerint. Dávidtól viszont megtudtam, hogy a csaj nem egyszer került be a pszichiátriára vagy éppen a detoxba. Megtudtam, hogy Dóra velünk egyidős, habár sokkal többnek néz ki. Ha Dávid nem mondja, akkor én simán azt mondom, van 21-22 éves is. Mondjuk, nem értem mit keres itt a Rubik előtt és azt sem, hogy mit akar megint Milántól, ahogy Emo sem. Szerinte belekeveredett valamibe és most kell neki egy bűnbak, aki elviszi a balhét helyette; de ahogy Milt ismerjük ebbe nem fog belemenni. Okosabb ő annál, hogy felhasználják ilyen célokra.

-      Debi, ezzel a lánnyal te is nagyon vigyázz, mert nem egy rendőrségi ügye volt már akkoriban sem. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne állj szóba vele, vagy menekülj előle, csak jobb, ha elkerülöd, vagy ha ez semmiképp nem oldható meg, akkor csak olyan helyen találkozzatok, ahol sok ember van. Tudom, hogy a lányoknak mindig ezt mondják, de nála ez tényleg igaz. Jobb, ha veled van a bátyád is! – oké, ezzel most egy kicsit megijesztett

-          Nem fogok vele találkozni. Nem is ismer engem ez a lány, szerintem azt sem tudja, hogy Milánnal együtt vagyunk.

-   Ne légy naiv! Sokkal több mindent tud rólad, mint te azt hinnéd. Nem tudhatod, hogy mióta van itt!     

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

44.: Happy end!

Persze reggel nem kellett korán kelnem, hiszen hétvége volt, de még sem tudtam aludni. Ma jönnek át Milánék és rettentően félek, hogy gond lesz megint. Eddig soha nem próbáltunk leülni egy asztalhoz, mert apu nem viselte el Milánt, viszont most elvileg megbékélt. Kíváncsi vagyok erre!

-      Pálinkás, napsütéses, könyvekben gazdag, boldogságos jó reggelt, húgi! – vajon mit szívott a bátyám korán reggel?

-          Neked is bátyus! – köszöntem vissza, furán nézve

-          Ugye szóltál Milánnak és a szüleinek? – nézett apu nagy szemekkel

-          Persze, viszont Mil még mindig tart tőled egy kicsit és attól is ,hogy jelentet fogsz rendezni. Őszintén én is tartok tőle egy kicsit. 

-        Nem fogok semmit csinálni, anyáddal elbeszélgettünk, rájöttem arra, hogy igazatok volt mindenben.  – láttam apun, hogy tényleg őszintén mondja ezeket

-          Akkor oké!

Persze azért bennem maradt egy kis félsz, de megnyugodtam, viszonylag.  Anyu mondta, hogy takarítsak ki egy kicsit a szobámban, és persze az egész házban legyen egy kis rend, szóval a fiuk is nekiálltak a pakolásnak. Roland a saját szobáját és az emeleti folyosót rakta rendbe, apu a szobájukat és a fürdőt én pedig a saját „palotámat” és a nappalit. Nem azt mondom, hogy olyan nagy kosz van nálunk, hogy már vágni lehetne a levegőben a port és a szeméthalom mászkálnák, csak hát most jobban odafigyeltünk. Mondjuk Roland szobájára, szerintem az előbbi mondat nem igaz, azt még anyu is harci övezetnek nyilvánította, ahova nem megy be. Amikor legutoljára ott járt, állítása szerint még a ruhák már maguktól mozogtak, vagy a régi kaják mozgatták azokat. Nem tudni. Persze, most azt lehetne gondolni, hogy egy trehány srácról van szó, pedig nem. Csak nem szeret pakolni a szobájában, a kocsiját viszont annál nagyobb becsben tartja. Ott egy kis porszem sincs, de véletlen be mer szállni akár egy is, akkor rögtön letakarítja. Na, jó ez így túlzás, de a kocsija mindig rendben van, mindig le van mosva és törölgetve, belül is tök szuper. Mondjuk a fizetését, legalább is is felét az autójára költi.

-          Húgi ezeket, hova kell? – jött be a szobámba Roland, ezzel megzavarva az elmélkedésben

-          Ez az ablakra, ez a felmosó vízbe ez pedig a bútorokra. – mutogattam sorba a vegyszereket

-          Miből mennyi kell? – atyaúristen, de tényleg

Persze megmutattam neki, de ahhoz be kellett mennem a szobájába, ahol igazából már elég nagy rend volt, az eredetihez képest. Mondjuk csak a ruhákat vitte ki a szennyesbe, pontosabban a mosógépbe, amit anyu elindított, csak miatta, a kajákat pedig a kukába helyezte, mármint ha annak nevezhető az a kupac valami.

Elmagyaráztam neki, hogy mit hova, mennyit és hogyan tegyen, aztán otthagytam, mert én is pakoltam. Nálam persze, csak pár darab ruha volt, amit elfelejtettem kivinni, az is csak tegnap került mellékvágányra és pár bent felejtett csokis papír hevert az íróasztalom rejtett zugában. Mondjuk a könyveket is újrarendeztem, hogy szépen álljanak, bár magamat ismerve, nekem, tuti, hogy majd a legbelső, vagy a legfelső fog megtetszeni.  

-          Kész vagy? – jött anyu a nappaliba, amikor már ott takarítottam

-      Már csak fel kell mosni és igen. Még van egy laza óra, mire jönnek, addig gyors megcsinálom, aztán elkezdek készülődni. Már ha apu befejezte a fürdőt. – mondtam anyunak, aztán elindultam a felmosóért

-   Menj csak, készülődni, úgy is csak desszert van vissza, amit akkor fogok megcsinálni, mert melegen jó.

-          Köszi! – adtam neki egy puszit

Ezután elkezdtem készülődni, ami annyit jelentett, hogy lezuhanyoztam, sminkelten és felvettem egy szolidabb ruhát. Na, nem mintha Milán mellé csak azt lehetne, csak hát nem akartam kitűnni.

-          Kicsim, megjöttek! – kiabált anyu

-          Oké, itt vagyok!

Először egy kicsit kellemetlen volt, hiszen apu csúnyán beszélt Milánnal, de aztán elkezdett oldódni a hangulat, főleg a desszert előtt. Amíg anyu készítette, apu felállt és beszélni kezdett:

-     Nézzétek, tudom, hogy csúnyán viselkedtem, főleg veled Milán, de gondolom, megértitek, hiszen ő a lányom. Féltettem, nehogy hülyeséget csináljon és attól is, hogy beleviszed valami rosszba. Most már viszont rájöttem arra, hogy ez nem történhet, meg, mert te egy nagyon normális fiú vagy, aki megérdemli a lányomat és persze fordítva is igaz. Kérlek fogadjátok el a bocsánatkérésemet, mert tényleg sajnálom!

Ezután már tényleg nagyon jól telt a kis „buli”. Olyannyira, hogy észre sem vettük, hogy elment az idő.

-    Nekünk mennünk kell, de köszönjük szépen a vendéglátást! – mondta Mil anyukája, majd felállt az asztaltól

-          Nagyon szívesen, máskor is. – köszönt el anyu is

Miután elmentek én, úgy, ahogy voltam felmentem a szobámba és elaludtam.

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, ami most otthon játszódik. Jó olvasást hozzá! :)

43.: Beilleszkedni

Amikor hazaértem felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépemet, bár semmi kedvem nem volt jópofizni az esetleges „beszélgető partnerekkel”, mert apuval még mindig nem békültünk ki. Őszintén megmondom, hogy nem tudom mi lesz ezeknek a veszekedésnek a vége. Aput se akarom kizárni az életemből, viszont Milán is fontos nekem.

Miközben nézegettem a különböző posztokat Alexa rám írt:

Alexa Kiss: Szia! J Reggel, amikor bementem mindannyitok kint állt az épület előtt. Ez nálatok valami hagyomány vagy miért vagytok ott?

Debóra Budai: Szia! J Ez nálunk amolyan bevett szokás, de nincs semmi háttere. Egyezrűen nem akarunk bent lenni korán, ezért megvárjuk egymást. Te is gyere oda nyugodtan!

Alexa Kiss: Biztos? Mármint nem fogok zavarni? Az az igazság, nem tudom, hogy milyen szokásaitok vannak és miket szoktatok csinálni, ezért inkább kérdezek. Ugye nem gond?

Debóra Budai: Persze, hogy nem zavarsz és bátran kérdezz is. Annyi, hogy mindenki nagyjából ¾ nyolcra érkezik, és 55 körül megyünk be. J

Alexa Kiss: Köszi J A tanárokról is tudnál mondani egy- két szót?

Debóra Budai: Persze, de igazából mindegyik nagyon kedves bár szigorú. Álmos tanárnővel (irodalom, nyelvtan) nem érdemes ujjat húzni, kivéve, ha azt szeretnéd hallgatni egy órán keresztül, hogy milyen erkölcstelen a mai fiatalság.  Nála ne használj szlengeket és akkor is bólogass, ha azt sem tudod, hogy miről van szó – habár már tanultad. Erdősivel se érdemes kötekedni, mert kidob az épületből; szó szerint. Ünnepélyeken és egyéb kiöltözős hülyeségen a szoknyád legfeljebb térd fölött 10cm legyen, különben hazaküld. Tőle konkrétan még Kalocsai is fél, legalább is szerintem.

Alexa Kiss: Uhh… hát ez így kicsit sokkolt. Mondjuk azt már a beiratkozásnál láttam, hogy Erdősi keménykezű nő, de azt nem hittem, hogy ennyire. A sminket mennyire engedi?

Debóra Budai: Ha halvány akkor semmi kifogása, de ha erős, akkor lemosatja veled. Állítólag az irodájában van sminklemosó is.

Alexa Kiss: Akkor nincs gond, mert maximum annyi szokott lenni rajtam, mint amennyit ma láttál.  Az osztálytársakról is tudnál mondani pár szót? Mármint azt láttam, hogy nem egy átlag csapat és nem is olyan, mint a „b” osztály.

Debóra Budai: A b-sekkel nem kell foglalkozni, ők a khm… plázacicák és macskák gyülekezete, akiknek annyi eszük van, mint egy kupac ruha. Nem én találtam ezt ki, ennek van egy külön története, amit majd elmesélek személyesen, ha szeretnéd.

Alexa Kiss: Akkor velük nem is beszéltek?

Debóra Budai: Csak amit nagyon muszáj. Osztálytársak? Huhh… Igazából szerintem a profiljukból mindent megtudhatsz róluk, amit meg nem, arra majd rájössz te magad. Így nem lehet őket definiálni, mert annyira különbözőek. Annyi a lényeg, hogy Zsófi mindig kimondja, amit gondol, még akkor, ha megsért vele valakit, de leginkább csak a fiukat szívatja a beszólásaival. Krissz modellkedik már kiskora óta, és nem szereti, ha lefikázzák a „szakmáját”. Dávid és Milán emok, de konkrétan többet röhögnek, mint mi, legalább is sokszor.  Vannak depis napjaik, de akkor sem az az érvágós.

Alexa Kiss: Köszi J Sokat segítettél. Amúgy jól láttam, hogy Dávid és Detti együtt vannak? Mármint úgy láttam, mintha Dávid megölte volna Dettit.

Debóra Budai: Igen, együtt vannak, már egy jó ideje, ahogy én is Milánnal. Egyébként Zsófi és Krissz között is volt valami, de senki nem tudja, hogy most mi van, csak ők.

Alexa Kiss: Na, ez tök szupi! Köszi, az infókat még egyszer. Most mennem kell, majd beszélünk a suliban! Szia! J

Debóra Budai: Szia! J

Miután elköszöntünk egymástól Alexával kikapcsoltam a gépem, mert kopogást halottam.

-          Bejöhetek? – kérdezte apu, felettébb furcsán

-          Persze, gyere!

-          Beszélnünk kell, még egyszer utoljára Milánról!

-          Apu, ha megint elkezded……

-          Nem, igazából csak tisztázni szeretnék veled mindent.

A beszélgetés nem is volt olyan vészes, mint amire számítottam. Igazából, csak elmondta apu, hogy miért aggódik és azt, hogy nem akarja, hogy bajba keveredjek.  Elmondta, hogy ha nem Milán lenne vele, akkor is így viselkedett volna, mert rájött arra, hogy kezdek felnőni és már nem irányíthat mindent, ráadásul már nincs akkora beleszólása a dolgaimba. A végén hozzátette, hogy szeretne velünk kibékülni és szeretné, ha áthívnám Milánékat egy ebédre a hétvégén.

-          Milán! – sikítottam a telefonba – Apu megbékélt mindennel! Megbeszéltünk mindent és tisztáztuk a dolgokat! Azt szeretné, ha kibékülnétek és átjönnél a szüleiddel hétvégén ebédre!

-        What? Ez nem csak egy újabb trükk, amivel ellenünk játszik? Bocs, Debi, de nem nagyon bízom ezek után apádban!

-          Nem, most tényleg komolyan átgondolt mindent.

Ezután még beszélgettünk egy kicsit, de csak semmitmondó dolgokról, aztán egyszercsak se kép, se hang. Elaludtam.