Rubik gimi -Bevezető

Sziasztok! Meghoztam az új történet bevezetőjét, amihez jó olvasást kívánok! :)

Bevezető:

A nevem Budai Debóra, de mindenki Debinek szólít, s ez itt az én Naplóm. Egyszer már elkezdtem írni egyet, de meguntam és abbahagytam, viszont ez most más lesz. Úgy döntöttem, hogy giminaplót fogok vezetni.

Holnap megyek gólyatáborba, ami remélem jó lesz, ahogy majd a suli is. Izgulok, mivel nem tudom, hogy mi vár rám, s milyen lesz. Anyu persze azt mondja, hogy olyan mintha osztályt váltottam volna. Tudom, hogy ez valahogy már keményebb és fárasztóbb lesz, mint az általános iskola, de az a helyzet, hogy már várom. Legjobb barátnőmmel, Dettivel ugyanabba az osztályba fogunk járni, így ennyi könnyedség lesz; mi már ismerjük egymást óvoda óta.

A gimnázium ahova járni fogok nagyon jó iskola, ugyanis sokan ’elit giminek’ hívják, mert annyira nehéz bekerülni, hogy osztályonként maximum tizenketten vannak.  A sulit Rubik Ernőről nevezték el, tehát hivatalosan Rubik Ernő Gimnázium, de kinek van kedve ilyen hosszan leírni? Az osztályomról annyit, hogy mi is tizenketten vagyunk, hét fiú, öt lány. Furcsa elosztás, de mindegy. A névsort mindenki megkapta beiratkozás után, így már mindenki ismerőse mindenkinek facebookon. Sokat beszélgettem már velük, és eddig tök jó fejek még a fiuk is. Anyu persze erre, rögtön kitalálta, hogy tetszik valamelyik, hát el kell, hogy szomorítsam; tévedett. Az osztályfőnökünk Erős Gergő tesitanár lesz, aki ugyancsak jó fej; már amennyire egy tanárra lehet ilyet mondani. Amúgy a sulihoz régen tartozott egy kollégium is, csak mivel kevés a létszám és olyan gyerekeket vesznek fel, akik meg tudják oldani a buszozást és minden ilyet, nem kell kolesz. Sosem akartam bentlakásos suliba menni, mert anyutól meg aputól tudom, hogy milyenek. Nem vagyok stréber, nem szeretek tanulni, de azért szeretnék érettségizni és valami szakmát tanulni, tehát bőven megvan a négy egészes átlagom, sőt.

De most megyek pakolni a holnapi gólyatáborba, mivel még az utazótáskám sincs elől. Remélem mindenki tényleg annyira normális és barátságos, mint ahogy facebookon mutatják. Elegem van a szemétkedő osztálytársakból.      

1 év

Sziasztok! Pontosan ma egy éve, hogy megnyitotta kapuit ez a blog. Tudom, hogy sokszor küzdött a blog nehézségekkel, hiszen előfordult, hogy hetekig nem volt rész, amit tényleg nagyon sajnálok. De azért összességében nem volt annyira rossz ez az egy év. Úgy gondoltam, hogy ebből az alkalomból összehozok egy kis "tájékoztatót" :)

jelenlegi állás szerint 630 látogatója volt a blognak, ami azt jelenti, hogy egy hónapban az átlagos megtekintés 52,5 volt. Tudom, hogy ez kevésnek számít, de azt ne felejtsük el, hogy ez egy olyan blog, ahol nincsenek híres szereplők, csak szimpla egyszerű emberek. Úgy gondolom, hogy ez a szám ennek ellenére emelkedni fog az évek során.

Blog nyitása: 2013. 07. 14

Az oldalra egy történet került fel, most indul az új.

Egy év alatt 3 rendszeres olvasóm van, akiknek nagyon köszönöm és remélem a továbbiakban is olvasni fogják a blogot. :)

Bejegyzések közül ez a 28 ezek közül

• 20 történethez kapcsolódott
• 8 egyéb bejegyzés volt

Ami egy kicsit, vagy nem kicsit bánt, hogy egy év alatt egyetlen egy megjegyzés érkezett. Emberek: én sokszor órákig vesződök egy résszel, csak azért, hogy fel tudjam tölteni és a látogatók tudjanak olvasni újat, de senki nem veszi a fáradságot arra, hogy írjon pár szót. Nem panaszkodom, de eléggé fáj, hogy senkit nem érdekel annyira, hogy írjon valamit. Minden kommentet szívesen várok, akár milyen. ( dicséret vagy kritika)

Legforgalmasabb hónap: 2014. július: 90 megtekintés 

Legtöbb bejegyzés 2014 júliusában volt, 4 darabbal

Egy év alatt egy design volt a blogon, ami majd most fog változni. 

Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni mindenkinek, aki legalább egyszer idetévedt, a rendszeres olvasóimnak és az egyetlen kommentelőnek a kedves szavakat. Jól esik látni, hogy ennyien megnéztétek a blogot, annak ellenére, hogy ez nem a Tokio Hotelről szól. 

Vakáció kiegészítéssel

Sziasztok! Meghoztam az utolsó részt a történetből, ami már évekkel később játszódik. Jó olvasást hozzá! :)

20.:  Évekkel később

Az esküvő óta eltelt már öt év, a lányunk, Elizabeth születése óta is öt év, a fiunk Cristopher születése óta pedig három év. És mi ennyi ideje élünk boldog házasságban. Egyszerűen imádom Alexet, mert ő nem olyan, mint a legtöbb férfi. Nem jár kocsmába, sem diszkóba, sem mindennap a haverjaival. Maximum hétvégente elmegy, megiszik egy sört és már jön is haza. Itthon elvégez minden olyan feladatot, amit egy férjnek illetve apának kell, e mellett mindig jut ideje a gyerekekre.  Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy ő saját pszichiátriai intézetet hozott létre én pedig maradtam ott ahol voltam.

Alex cége kicsi, de a legfejlettebb technikával gyógyítanak/ kezelnek ott embereket. Mára már az ország egyik legjobbjának tartják az ő intézetét. A férjem az igazgató és a tulajdonos. Tehát ez egyfajta magánklinika. Már többször próbálta az állam megvásárolni, de nem adta oda, és igaza van. Nem azért küzdötte fel magát a semmiből, nem azért tanult, hogy mások dirigáljanak neki. Úgy megy dolgozni, ahogy akar akkor, amikor ő szeretné, annyi betege van egyszerre amennyit akar és még sorolhatnám.

Az én cégem is megvan, sőt ki kellett bővítenünk az egészet. A terhességeim alatt hallgattam a férjemre és nem dolgoztam olyan sokat, mint előtte, de azért bejártam. Nem adtam meg a lehetőséget sem arra a helyettesemnek, hogy álmodozzon az igazgatói székről. Szeretem a munkámat és hála a gyerekeimnek már ruhákat is tervezünk. Na, nem olyan csicsás hordhatatlan kényes cuccokra kell gondolni, hanem kényelmes, játszós ruhákra.

Az első terhességem gond nélkül lezajlott, ahogy a második is, Alexszel pedig úgy beszéltük meg, hogy apás szülés lesz. A kislányom születése után annyira boldognak éreztem magam, mint ahogy addig soha. Nem is tudom, hogy élhettem gyerek nélkül. A fiam után pedig már úgy éreztem, hogy soha többé nem megyek dolgozni, csak otthon leszek a gyerekekkel. De persze ez az ötletem hamar kudarcba fulladt miután a szülési szabadságom második hetébe felhívtak azzal, hogy gond van a cégnél. Mondhatom mennyire örültem ennek. Ezek az idők már sajnos lejártak, már nagyobbak a gyerkőcök is, így én dolgozhatok tovább. Itt Amerikában nincs szülési szabadság, de persze, én mint cég tulajdonos megtehetem.

Alex és én úgy döntöttünk, hogy az ötödik házassági évfordulónkat, úgy mind minden más kerek fordulót a Karib- szigeteken töltünk. Tudjuk, hogy ott már sokszor voltunk, de meg kell ünnepelni valahogyan, hogy ott ismerkedtünk meg. Most viszont a gyerekkel megyünk, akik még nem látták ezt.

-          Anya, milyen az a sziget? – kérdezte Lis, miközben körülöttem ugrált

-          Szép, meleg, és napos. – guggoltam le hozzá a válasz közben

-          Miért épp ott ismerkedtetek meg? Miért nem itt? – jött a következő kérdés Chris-től

-          Mert, mindketten ott nyaraltunk akkor. – mosolyogtam rá, majd megölelt

Ezután hazaért Alex, akinek a nyakába ugrottak a gyerekek, így üdvözölve őt.

-          Mindent lerendeztem kicsim, egy hét múlva indulunk mind a négyen. – csókolt meg

-          De jó! Végre megint lazíthatok! – anyaként most csak erre vágyom

-          Képzeld ki jött be ma; Adam járt nálunk azzal, hogy ő nagyon depressziós mióta a szigetről elvitték. Kezeltetni akarjam agát.

-          Mit mondtál neki? – fagyott a mosoly az arcomra azonnal

-          Azt, hogy nem. Tudom, hogy hiba egy beteget elküldeni, főleg, ha tényleg ilyen problémája van, de nem akarom, hogy újra a közelünkben legyen. Leültettem és felhívtam egy másik intézményt, ahol fogadták.

-          Anya, ki az, az Adam? – kérdezte Chris nagy szemekkel

-           Tudjátok, apátok előtt volt egy férjem, csak már nem szerettük egymást, ezért elváltunk. Na, az volt Adam. – öleltem meg őket szorosan

Tudniuk kell nekik is róla, bár én évek óta nem láttam. Úgy vagyok a gyerekneveléssel, hogy elolvastam minden könyvet, meghallgattam nagyon sok tanácsot, eljártam mindenhova, de azt gondolom, hogy a gyerekeimet én ismerem a legjobban, ne akarják megmondani, hogyan neveljem őket. Persze vannak alapszabályok nálunk is, amik a könyvben, de tulajdonképpen, mivel Alex tanult gyerek pszichológiát is tudatosan neveljük őket, nem pedig, hogy ez rossz, ezt meg ne csináld. Normális család vagyunk, csak éppen nálunk a gyerekek csak szidást kapnak, alaposan elmagyarázva, hogy mit csináltak rosszul, nem pedig ütök ész nélkül, csak mert rossz fát tett a tűzre a lányom vagy a fiam.

Az egy hét hamar eltelt. Dolgoztunk, játszottunk, pihentünk. Azt vettem észre, hogy itt az ideje elkezdeni pakolni az útra.

-          Christopher, Elizabeth, pakoljátok össze, amit hozni akartok a Karib- szigetekre. Nem akarok a reptérről visszajönni! – na, ja ezzel nálunk örökös a harc. Ha a nagyihoz megyünk tuti, hogy egy bőrönddel kell elindulni

-          Hát, de mi nem érjük el a ruhákat! – panaszkodott Lis

-          Drága lányom, nem azt mondta, hogy ruhákat, hanem amit ti akartok hozni. Játékokat!

Amíg ők válogattak én összepakoltam a saját dolgaimat, Alex pedig az övét. Még mindig úgy vagyunk, hogy nem nyúlunk egymás cuccához. Mármint én nem pakolok a férjemnek és ő se nekem. Én nem tudom, hogy milyen ruhákat akar elhozni, döntse el ő.

-          Végre, holnap indulunk! Annyira várom már. – mosolyogtam rá

-          Én is! –nevetett velem együtt

Este alig bírtunk aludni az izgalomtól, főleg a gyerekek. Így még nem voltunk annyira távol, hiszen még azért kicsik hozzá. Nem lehet bepakolni az egész szobájukat egy hétre. Az estéhez képest reggel elég korán keltek, már nyolc órakor.

-          Anya, apa, le fogjuk késni a repülőt! És akkor mehetünk autóval! – ugrált az ágyon Chris

-          Hány óra van? – riadtam fel azonnal, mivel fogalmam nem volt az időről

-          Reggel nyolc! – közölte Lis, aki éppen felmászott az ágyra

-          Akkor még ráérünk, egykor megy a gépünk! – mondta Alex, majd visszafeküdt az ágyba

Hát persze, miért lehetne egy nyugodt percünk? Amint kiléptek az ajtón hallottam, hogy zörögnek valamivel. Jó anya lévén pedig szinte kiugrottam az ágyból úgy rohantam megnézni mi történt.

-          Drága fiam, mi lenne, ha nem szednél ki mindent a konyhaszekrényből? – jól kezdődik a nap

Ezután inkább mi is felkeltünk és még egyszer átnéztünk mindent, hátha kimaradt valami a csomagokból tegnap.

-          Sziasztok!- lépett be Will és Indiana a két hónapos kislányukkal

-          Helló! Gyertek be! – üdvözöltük őket két-két puszival

-          Hogy, hogy ilyen korán fent vagytok? – kérdezte mosolyogva Indiana

-          A gyerekek…. – sóhajtott Alex, miközben megfogta Chris, aki épp ki akart menni az ajtón

Velük is átbeszéltünk mindent, mit hogyan csináljanak, majd lassan itt volt az ideje az indulásnak.

-          Vigyázzatok egymásra és magatokra! – búcsúztak el tőlünk

Amúgy Will és Indiana az esküvőnkön jöttek össze, még öt évvel ezelőtt, de csak most jutottak el odáig, hogy kisbabájuk legyen, Will pedig a kicsi fél éves bulijára tervezi a lánykérést; biztos forrásokból tudom. Na, jó nem mintha nyomoznék, csak annyi, hogy Will elmondta, de még titok.

-          Ott vagyunk már? – kérdezték a gyerkőcök a repülőn minden perben

-          Hidd el, Lis, minden egyes perccel közelebb vagyunk a célhoz, hiába kérdezed meg folyton. – láttam Alexen, hogy kezdi idegesíteni a dolog

-          Mondtam, hogy túl sok volt a Shrek. Lis, Chris, fejezzétek be. Hamarosan odaérünk. Ne kergessétek apátokat az idegbajba.

A leszállás után azonnal elfoglaltuk a bungalónkat, ami most nagyobb volt mint előtte, ugyanis családit kértünk.

-          Mehetünk játszani a tengerbe? Jók leszünk! – drága gyerekeink úgy döntöttek, hogy mostantól hiperaktívok lesznek

-          Nem, meg ne próbáljatok kimenni nélkülünk! – talán egy kicsit erős volt

-          Figyeljetek! Tudjátok, hogy nem szoktunk idegesek lenni, főleg én nem. De egész úton egy pillanatra nem hagytatok békén minket, most meg egyből menni akartok. Mi van veletek? Eddig tök normálisak voltatok, és szót fogadtatok, egy hete pedig megbolondultatok. Értem, hogy izgultok a kirándulás miatt, de szép lassan, mindent am aga idejében. Nyugodjatok le, aludjatok pár órát, amíg mi berendezkedünk. Mars az ágyba! – Alex valamiért mindig helyre tudja rakni őket, anélkül, hogy ordítana

Persze ezek után volt egy kis szabadidőnk mivel elmentek aludni. Kipakoltunk a táskákból és bőröndökből, majd felkeltettük a rosszcsontokat, és kisétáltunk a partra, ami még most i gyönyörű volt. Mivel a Nap olyan forrón égetett, hogy elviselhetetlen volt, belecsobbantunk a hűs tengerbe, ahol órákig pancsoltunk a gyerekekkel.

Este tök fáradtan értünk haza, de mivel egy szülőnek kötelességei vannak így teljesítettük azokat. Megfürdettük és megetettük Lis, és Chirs, majd ágyba raktuk őket. Mivel ez egy nyaralás nem akartak elmenni, aludni, ez így természetes dologként felfogható, így inkább hagytuk hadd tévézzenek egy darabig, úgy is elalszanak, ha álmosak lesznek.

Ezalatt, mi Alexszel kettesben töltöttünk egy kis időt, mert ezt már régen tehettük meg, főleg egy ilyen helyen. Újra előjöttek mindkettőnkben a régi emlékek, a megismerkedésünk pillanatai, a nászút hangulata és minden egyéb emlék, ami ide köt minket, s ezeket lelki szemeinkkel újraéltük. Minden egyes percet, az örökkévalóságig. Mert ez egy vakáció kiegészítéssel.

_____Vége_____

Vakáció kiegészítssel

Sziasztok! Ma is hoztam nektek új részt, amiben egy újabb dolog jelenik meg. Jó olvasást hozzá! Remélem várjátok a 20.fejezetet, mert már csal az van vissza. :)

19.: Nászúton

Az esküvőről hajnali ötkor értünk haza, de persze ez nem állított meg minket, friss házaspárként viselkedtünk, és eltöltöttük a nászéjszakánkat, ami tulajdonképpen a nászhajnalunk volt. Egyébként a bulin mindenki józan maradt szinte, de akik berúgtak azok sem olyan vészesen inkább csak spiccesek voltak, mint például apu. Alex is ivott egy keveset, de csak annyit, hogy meg ne ártson, én pedig a pezsgőn kívül egyszer koccintottam a férjemmel.

A pörgős hajnal után Bianca ébresztett fel, hogy kezdjünk el készülődni, mert el fogunk késni, bár csak hatkor megy a gép, de három óra volt. Meglehet, hogy nem kellett összepakolni a ruháinkat, mert megcsinálta Bianca és Chris, de azért össze kellett szedni magunkat. Mármint olyan értelemben, hogy zuhanyozni, enni, emberi külsőt varázsolni magunkra és be kell csekkolni is, tehát már ötkor ott kell leni, fél ötkor pedig elindulni. A barátaink meg ismernek minket, tudják milyen lusták tuduk leni egy-egy buli után.

-          Alex, komolyan többet nem engedlek megnősülni! El fog verni az asszony, ha ilyen vagy! – csapkodta párnával Chris a férjemet

-          Nem is kell, többet megnősülnöm. Ő az első és utolsó feleségem.

-           Mrs. Grand kelj fel, mert elver az urad! – nevetett Bianca

-          Azt próbálja meg, előbb repül a házból! – motyogtam a párnába

-          Haver, harcias az asszony, ne bosszantsd! – mikor hagyják már abba?

-          Na, elég volt! Nem vagyok asszony! Nem vagyok harcias, ellenben Mrs. Grand vagyok! – nevettem el a végét, így nem vették komolyan

Lassan mind a ketten felálltunk az ágyról és egyszerre indultunk a zuhanyzóba is.

-          Na, ezek se jönnek ki onnét hamar! – jegyezte meg Gustav, aki eddig fura mód csendben volt

-          Hallottam! – szólt vissza Alex nevetve

-          Szerintetek elérik a gépet? – hallottam Oliver hangját

-          Oliver, ezért még kapsz! – védtem magunkat

Igen, ki tudunk jutni hamar a fürdőből, csak most nem sikeredett. Alex a haját csinálta, én sminkeltem, nem fértünk el.

-          Menj már arrébb! – mondtam, majd meglöktem

-          Ne már! – visított fel

Kint meg jót röhögtek rajtunk, majd közölték, hogy megvolt az első házastársi veszekedésünk; de persze erre én reagáltam:

-          Tévedsz Will, nem veszekedés, nem vita, csak megjegyzések. Ezek között pszichológiailag is különbség van, na meg az értelmező kézi szótárak szerint is. – na és itt jött az a pillanat, hogy Larissa fejbe vágott – Most mi van?

-          Nem dolgozol, nem konferencián vagy, csak beszélgetsz! –világosított fel

-          Nem akarlak titeket zavarni az eszme cserébe, de fél öt van. Indulni kéne. – szólt Nora

Amúgy az utat végig beszélgettük, elmagyaráztam Willnek, hogy nem kioktattam, hanem eltanultam az öccsétől a dolgokat. Egyébként tényleg Alex mondta.

Ötre a reptérre értük, ahol elbúcsúztunk a haveroktól és beálltunk a sorba. Szerencsére kevesen voltak, így hamar becsekkoltunk és a váróban várhattuk a gépet, ami nem sokkal háromnegyed hat előtt be is ért. Ez aztán a pontosság, de nem panaszkodom, addig, amíg időben vagyunk.

A felszállás után sok mindenről beszélgettünk Alexszel, többek közt a gyerek téma is szóba került. Nem akarjuk elsietni a dolgot, de nem is akarunk vele sokat várni. Végül arra jutottunk, hogy jön, amikor jön. Nem fogjuk erőltetni, mert akkor abból tuti nem lesz semmi.

Hamarosan megkezdtük a leszállást, ami gond nélkül lezajlott, majd itt is becsekkoltunk és mehettünk a bungalónkba, ahol minden rózsaszirmokkal és szívecskével volt díszítve.

-          Annyira szereltek!- döntött Alex az ágyra rögtön

-          Én is téged. ÉS most van egy egész hetünk, hogy kiélvezzük.

Nagyon boldog vagyok, hogy ezt elintézték nekünk, ráadásul oda, ahol nagyon sokat voltunk, mivel tulajdonképpen az én bungalómba nem is voltunk. Imádom ezt a helyet, olyan varázslatos és mesebeli. Ahogy a tenger zubog és a szellő lágyan simogat, miközben a Nap perzsel, annyira idilli.

 Mindennap fürödtünk és napoztunk, na meg persze szerelmeskedtünk, de ez már hálószoba titok. Ez mellett a hét mindennapján beszéltünk a családdal, akik örültek nekünk.

-          Öcsi, nehogy otthagyd az asszonyt!

-          Will, én esküszöm, kinyírlak, csak érjünk haza. – nevettem el magam

-          Tudod, hogy szeretlek!- pislogott a férjem bátyja, mint egy kiskutya

-          Ezt beszéld meg Alexszel is.

Ezután természetesen jöttek a lányok, akiket leginkább az érdekelt, hogy mikor lesz gyerek, na meg, hogy mit csináltunk eddig. Tehát mire hazaérünk, nem marad semmi élménybeszámolónk, ha tovább folytatják.

A hét végére, annyira belejöttünk az ittlétbe, hogy nem akartunk elmenni, főleg a tenger miatt. Olyan tiszta és szép, hogy fizikai fájdalom elszakadni tőle. Annyira jó a vízben úszkálni, és közben napozni, hogy az ember akár itt is lakna, de persze vár minket Los Angeles, a munka és a tanulás miatt. Alexnek már nincs sok az egyetemből, és megkapja a diplomáját, aminek nagyon örülök. Nekem meg ugye ott a cég, amit már így is elhanyagoltam.

Tudom, hogy mostanában nem sokat jártam be dolgozni, de még így is tudom, hogy mi történik a cégnél.  A helyettesem mindent kézben tart, mondjuk csak tartós fizetésemelés és előreléptetés miatt, amit hitével ellentétben nem fog megkapni. Nem vagyok zsugori, és elismerem a munkáját és szaktudását, de nem fogom főnöki pozícióba emelni, csak azért, hogy utána még nagyra vágyóbb legyen. Ez szokott lenni, jól tudom: ha a kisujjamat nyújtom, kell az egész kezem. Nem játszunk olyat, hogy kitúr a helyemről, főleg, hogy én vagyok a tulaj. De ennyit a munkáról.

Amúgy Alexszel úgy egyeztünk meg, hogy a ház fele- fele arányban lesz, de a cégből nem adok neki semennyit, mert azt egyedül hoztam létre és egyedül vittem el idáig, ahol most van. Na, meg  ő pszichológusként mit csinálna a divatvilágban? De tényleg, ez most nem a munka időszaka, hanem a szerelemé.

-          Kicsim, hahó…. – adott egy puszit a férjem

-          Ja, itt vagyok, csak elgondolkodtam. – tértem vissza a valóságba, majd egyből futottam a mosdóba, ugyan is hányingerem volt

-          Mi baj? – kérdezte Alex aggódva, mikor kimentem

-          Nem tudom, reggel óta nem érzem jól magam. Hányingerem van és szédülök.

-          Nem ettél vagy ittál eleget? Napszúrás a tegnapi strandolás miatt? Ha holnap sem leszel jobban, a reptérről egyenes egy kórházba megyünk.

Hát, ami azt illeti nem voltam jobban este sem. Mivel másnap délután indul a gépünk, holnap benézek egy helyi gyógyszertárba és kérek valami vény nélkül kapható gyógyszert. Korán elmentem aludni, így viszonylag időben keltem fel, olyan nyolc óra körül.

Ahogy sejtettem, nem voltam jobban. Megint hánytam és szédültem. Ezért elkezdtem kutatni a pénztárcában, majd a papírjaim között, amikor kezembe akadt az A Bizonyos naptár. Az ideérkezésünk utáni napon kellett volna megjönnie. Az azt jelenti, hogy egy hete késik. Nem szóltam semmit, csak írtam egy kis cetlit a még mindig alvó Alexnek, hogy elmentem.

„ Szia, Kicsim! Elmentem a gyógyszertárba, Nem érzem jól magam. Nem keltettelek fel, most egyedül szeretnék lenni egy kicsit. Hamarosan jövök..

Amanda”   

A patikába menet, elgondolkodtam. Most akkor ez az, amire gondolok? Vagy csak egyszerűen az esküvő miatti stressz miatt van?

Gyorsan megvettem, ami kellett, majd hazamentem, és ott egyből a fürdőbe. Csak egy rövid csókkal üdvözöltem a férjemet, majd kizártam őt.

-          Amanda, baj van? Ne menjek be? – hallottam aggodalmaskodó hangját az ajtó másik oldaláról

-          Nincs semmi, mindjárt kimegyek. Öt perc. – feleltem vissza, mire hallottam, hogy sóhajt egyet

Úgy döntöttem, hogy megvárom azt a kis időd, nem megyek ki. Szerettem volna egyedül tisztázni magamban a dolgokat, de tudtam, hogy ez Alexre is tartozik, mivel most már a férjem. Nem kell előtte titkolnom semmit, hiszen megért engem. Miközben ilyen gondoltok jártak a fejemben jelzett a telefonom, miszerint lejárt az öt perc….. akkor megláttam az eredményt és azonnal kinyitottam az ajtót:

-          Alex, terhes vagyok! – mondtam ki egy szuszra

-          Mi? Ez komoly? Gyerekünk lesz? – felállt az ágyról és körbepörgetett a kis helységben, amiből azt szűrtem le, hogy boldog és örül neki

-          Igen! – csókoltam meg – A papírjaimat akartam elővenni, aztán véletlen a kezembe akadt a naptár, miszerint egy hetet késett. Itt a teszt!

-          Akkor, miután megérkeztünk, elmegyünk az orvoshoz. – mondta komolya arccal, de láttam rajta, hogy ott bujkál a mosoly a szája szélén

Úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem mondjuk el senkinek, csak a vizsgálatok után és a 12. hét után. Addig már csak babonából sem kell tudnia senkinek.

-          Amanda, ugye tudod, hogy ha terhes vagy nem dolgozhatsz olyan intenzívben, ahogy szoktál. Láttalak munkaidőben, meg sem álltál, folyamatosan ideges vagy valami miatt.

-          Persze, ha tényleg babánk lesz, akkor máshogy állok hozzá ezekhez. De arra megkérlek, ne kezelj, úgy mintha semmire nem lennék képes. El tudom látni a ház körüli munkákat, be tudok járni dolgozni, csak lassítok a tempón és az edzés sem fogom elhanyagolni. Vannak kifejezetten kismamáknak programok, amiket orvosi felügyelet mellett lehet csinálni.

Hamarosan elkezdtünk pakolni, és Alex ígérete szerint nem csinált meg helyettem semmit, csak cipekedni nem engedett, ahogy előtte sem. Lassan készültünk el, majd kimentünk a reptérre, ahol becsekkoltunk, majd felszálltunk a gépre.

-          Tudod, hogy most ezzel minden megváltozik? – kérdezett rá hirtelen a férjem

-          Igen, tudom. De nem bánom. – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam

Landolás után csekkoltunk, majd egy taxival elvitettük magunkat lakásunkhoz. Az autóban nem beszélgettünk sokat, csak tök általános dolgokról, mint például az időjárás.

-          Itt is volnánk! – parkoltunk le

Miután kifizettük és kipakoltunk a taxi elhajtott, mi pedig bementünk a lakásba, ahol nagyobb rend fogadott, mint amit mi hagytunk a nászéjszaka után.

-          Amanda, menjünk…..

-          Tudom, itt is vagyok!

Nem bajlódtunk a kirámolással, az várhat. Sokkal jobban izgatott minket az, hogy tényleg babánk lesz-e.  Az orvosnál egy kicsit várni kellett, de hamar sorra kerültünk.

Nem volt olyan vészes dolog, mint amire számítottam.

-          Gratulálok! Babát várnak! – mosolygott az orvos, majd Alex boldogan megcsókolt………  

Vakáció kiegészítéssel

Sziasztok! A héten már a második bejegyzést írom, de jó hír, hogy péntekig, ha törik, ha szakad meglesz a 20. befejező rész is. Igen, sajnos ( vagy nem) vége lesz a történetnek, ami azt jelenti, hogy jövő hétfőn már újjal jövök. De addig is olvassátok el a 18.részt :)
Figyelem: A történet újra Amanda szemszögéből íródott!

18.: Nagy napok

*Amanda szemszöge*

Annyira boldog vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. Igaz, hogy már túl vagyok egy házasságon, de akkor is; újra megkérték a kezem. Menyasszony vagyok!

Reggel az volt az első dolgom, hogy felhívtam anyuékat, akik le is szidtak egy kicsit, mert még azt sem tudták, hogy van valakim, de örültek a jó hírnek. Ezután a lányokat hívtam egy összevont beszélgetésbe skypeon.

-          Sziasztok! – köszöntem szinte sikonyálva

-          Szia Am. Mi ez a nagy öröm? Másnak látszol, mi történt?- látta meg a lényeget Larissa

-          Igen, mond már! – türelmetlenkedett Indiana

-          Csajok, megyünk bulizni! Ezt nézzétek! – mutattam a gyűrűmet a kamerába

-          Ez, most az, amire gondolunk? 

-          Igen! Alex eljegyzett tegnap! – mosolyogtam még mindig

-          És ezt csak most mondod?- döbbentek le a csajok, de ennek csak Nora és Bianca adott hangot

-          Hát az este…..

-          Ne részletezd! – kérte Larissa

Sokat beszélgettünk a lányokkal, és úgy döntöttünk, hogy lesz még egy lány búcsúm. Előre félek, hogy mit találnak ki ezek négyen.

A lányok úgy döntöttek, hogy két hét múlva lesz a lánybúcsú két nappal az esküvő előtt, merthogy már annak az időpontja is megvan, amit még ma intézett el Alex. Nem tudom, miért kell így sietni, de szeretem a vőlegényemet és ez a lényeg. Én azt vallom, hogy egy papír nem fog változtatni a kapcsolatunkon, csak annyi, hogy akkortól Mrs. Grand leszek és nem Miss Brown.

A lányok elkezdték összeállítani a lánybúcsúmat ezért, elköszöntek tőlem, ugyanis nekem az meglepetés lesz. Ismerem őket, nagyjából sejtem a feladatokat nappalra, de éjszakára már tényleg nem tudom, mit akarnak.

*2 hét múlva*

-          Szia, Alex, Amandáért jöttünk! – jelentek meg a lányok az ajtóban

-           Helló, gyertek be, én megyek, mert William és Gus már várnak. – gyors még váltottunk egy csókot és már el is tűnt

Miután felvettem a cipőmet már indulhattunk is a lánybúcsúra. Amúgy Alex legénybúcsúra ment a bátyjával és a haverjaival. Már minden kész a holnapután esküvőre, amit már várok.  A ruha és a hely egyszerűen csodálatos és a kaják is azok lesznek. Már megvan az esküvő mente is, ami így fog zajlani:

• Ø  Fél nyolckor levonulunk a templomba
• Ø  Nyolckor a lemenő nap utolsó sugarainál kimondjuk az IGEN-t ( hát nem romantikus)
• Ø  Fényképezés
• Ø  Vacsora
• Ø  Menyasszonytánc
• Ø  Buli

Amúgy a lányok kitettek magukért a lánybúcsún, és ahogy Alextől tudom a srácok is. Na, nem kell semmi durva dologra gondolni csak egy visszafogott bulizásról van szó. Először az utcán voltak feladataim, mint például kis tárgyakat árulni, arcra puszi fiuktól. Előre letisztáztam a csajokkal, hogy nem akarok durvulni és nem is fogok. Szeretném, ha nem a botrányos viselkedésről lenne emlékezetes a party. Másodjára, egy direkt erre az alkalomra bérelt étterembe kötöttünk ki, ahol már vártak minket srácok. Pezsgőztünk és táncoltunk, majd egy chippendale fiú ugrott ki egy ajándékba szánt dobozból.

-          Lányok! Pfu… AZ a rohadt! – ijedeztem nevetve,mivel erre nem számítottam

-          Csak nem ijedtél meg? – á, dehogy, csak kis hiány szívinfarktust kaptam

A show után folytatódott a buli, de eldurvult egy kicsit, mármint én is belelendültem annyira, hogy észre sem vettem, hogy az egyik srác ölébe kötöttem ki. Gyors felálltam, majd némi imbolygás után úgy gondoltam, hogy most már elég volt a féktelen partyból, így hajnali négy felé.

A lányokkal taxit hívtunk és úgy döntöttünk, hogy nálam alszunk, ugyan is Alex William–mel alszik az esküvő miatt. Van az a szokás, hogy a nagy nap előtt nem aludhat együtt a pár. Másnap reggel elég kómásan keltem fel, úgyhogy ittam egy kávét, majd felöltöztem. Tudtam, hogy a következő napon hozzámegyek Alex-hez, úgyhogy megpróbáltam összekapni magam, és átnézni még egyszer a dolgokat. Az egész napom ráment. Lehetne azt mondani, hogy túlbonyolítom, és csak rágörcsölök, de nem akarom, hogy valami rosszul süljön el. Azt mondják rólam, hogy munkában is annyira precízen szeretek dolgozni és annyira maximalista vagyok, hogy amíg egy kis hibát is látok vagy nem érzem tökéletesnek a dolgot, nem engedem, hogy kiadják. Tudom, hogy néha túlzásba viszem,de fő a pontosság. Hogy néne az ki, ha az esküvőmön valami baki lenne?

Délután meghozták anyuék a ruhámat, mivel én nem akartam sehova menni kissé másnaposan.

-          Próbáld fel kicsim! – bíztatott anyu majd helyt foglalat a kanapén

-          Hát jó, legyen! Mindjárt jövök!

Csak ámultak és bámultak! Saját cégemmel és embereimmel csináltattam a ruhát, konkrétan megmondtam nekik, ha egy kis hibát is ejtenek rajta és nem úgy lesz, ahogy én megálmodtam ki vannak rúgva. Kemény vagyok, ilyen tekintetben tudom, de ha valaki beállít egy kéréssel, mint pl. fekete pólót szeretne strassz kövekkel, amiből xy van megformálva, akkor nem lehet flitterrel kirakni a ruhadarabot.

A nap hamar elment és már itt volt az ideje, hogy elmenjünk aludni. Nem sokat tudtam, de azért próbáltam, hiszen kipihentnek kell lennem az esküvőn.

-          Amanda! Készülődj! – szólt be anya

-          Azt csinálom! – egyébként a nap az semmit tevéssel ment el, olyan gyorsan, hogy már hat óra

Anyuék bejöttek megcsinálni a sminkemet, még szerencse, hogy Indiana sminkes. Komolyan mire mennék nélküle? Nem szeretem azt a túlzott, erős vonalakt, inkább a természetesség híve vagyok. Most is így volt. Egy kevés szemceruza, fekete szemhéjtus, halványkék szemhéjpúder és egy nagyon kevés epres csillogós szájfény, na meg persze az elengedhetetlen alapozó és pirosító. A hajam az Larissa áltál volt beállítva, mivel ő fodrász. Gyönyörű, laza kontyba fogta össze a hajam, oldalt kilógott egy-egy tincs, ami göndören omlott a vállamra, emellett kis gyöngyökkel és virágokkal volt díszítve, majd arra a tiara, ami igazából a fátyol miatt kellett. Apu elsírtam magát, mert szerinte olyan szépen néztem ki. A tükörbe nézve nekem is tetszett a látvány, bár soha nem voltam az, az önimádó fajta. Végül egy nem túl magas, de elegáns magas sarkú cipőt vettem fel. Úgy gondoltam, hogy nem kell olyan nagynak lennie, nem szeretnék Alexnél magasabb lenni. Hogy nézne ki, hogy a menyasszony nagyobb a vőlegénynél?

Ezután vettem egy mély levegőt és elindultunk a lakodalmas autóval. Kibéreltünk egy limuzint, a mai napra, ami az esküvő után a party helyszínére visz kettőnket.

Alex ekkor már bent várt rám, úgy egyeztünk meg, hogy csak akkor láthat majd, amikor bemegyek a templomba. A pap hamarosan kijött hozzám:

-          Felkészült hölgyem? Kezdhetjük? – mosolygott rám

-          Igen, vágjunk bele.

Miután elment mi apuval felálltunk a templom bejáratához, ahonnan már láttuk a tömeget. Anyu bement és leült a közéjük, ahogy a lányok is. Csak Indiana nem, aki a tanúm volt. Apropó, Alex tanúja William, a bátyja, mivel benne bízik meg a legjobban.

Mikor a zene felcsendült elkezdtük a bevonulást apuval, Indiana-val, William-mel, és a koszorús lányokkal.  Végig vonultunk a templomon, és Alex mellé értem, akin láttam, a meghatottság jeleit, ugyan is könnyes volt a szeme. Ezután a pap elkezdte a gyönyörű beszédét, aminek a legvége ez volt:

-          Az egyház által rám ruházott, hatalommal férj és feleséggé nyilvánítalak titeket! Csókold meg a menyasszonyt! – ez volt életem legboldogabb pillanata

Úgy éreztem, most lettem egész ember, eddig csak félemberként kallódtam nagyvilágban. Soha nem éreztem még ehhez hasonlót. Boldog voltam.

Ezután jött a fényképezés, amit nem teremben csináltunk, hanem a templom előtt. Úgy gondoltuk, hogy nincs szükség különösebben beállított fotóra, mert a spontán képek a legjobbak. Mellesleg a fotós végig ott volt még a bulin is. ezek után leültünk vacsorázni, ami gyönyörű aranyozott tányérokon volt felszolgálva, és isteni volt. A koccintást megelőzően beszédet mondtak a barátaink és a családtagjaink. NA, nem valami órákig tartó köszöntőre kell gondolni, csak néhány perben elmondták, hogy legyünk boldogok örökre.

A koccintás után a menyasszonytánc következett, amit apu és én nyitottunk meg, majd az újdonsült férjem lekért és a dal befejeztével mindenki táncolni kezdett és hajnalig buliztunk, amikor is Nora egy kis figyelmet kért:

-          Kedves ifjú pár, a nászajándék egy része még hátra van, ugyan is ezt személyesen a kezetekbe szeretnénk adni. Sokat gondolkoztunk, hogy mi lehet ilyenkor a tökéletes ajándék.    Aztán rájöttünk, hogy mit hagytunk ki. Azt mondtátok, hogy nem kell nektek nászútra menni, hiszen csak kettesben akartok lenni. Összebeszéltünk a családjaitokkal és a barátokkal, úgy gondoltuk, hogy de igen is jár nektek az út. Ez a két repülőjegy holnapra, akarom mondani mára szól, a Karib- szigetekre, ahol megismerkedtetek, ja és Alex kunyhója lesz a tietek. Sok boldogságot! – nyújtotta át a két jegyet, ami ma estére szólt

Tehát akkor vissza a kezdetekhez. Vissza oda, ahonnan az egész kapcsolatunk elindult. Csak annyi különbséggel, hogy akkor két idegen voltunk egymásnak, most pedig férj és feleség.