Vakáció kiegészítéssel

Sziasztok! Meghoztam az utolsó részt a történetből, ami már évekkel később játszódik. Jó olvasást hozzá! :)

20.:  Évekkel később

Az esküvő óta eltelt már öt év, a lányunk, Elizabeth születése óta is öt év, a fiunk Cristopher születése óta pedig három év. És mi ennyi ideje élünk boldog házasságban. Egyszerűen imádom Alexet, mert ő nem olyan, mint a legtöbb férfi. Nem jár kocsmába, sem diszkóba, sem mindennap a haverjaival. Maximum hétvégente elmegy, megiszik egy sört és már jön is haza. Itthon elvégez minden olyan feladatot, amit egy férjnek illetve apának kell, e mellett mindig jut ideje a gyerekekre.  Ja, azt majdnem elfelejtettem, hogy ő saját pszichiátriai intézetet hozott létre én pedig maradtam ott ahol voltam.

Alex cége kicsi, de a legfejlettebb technikával gyógyítanak/ kezelnek ott embereket. Mára már az ország egyik legjobbjának tartják az ő intézetét. A férjem az igazgató és a tulajdonos. Tehát ez egyfajta magánklinika. Már többször próbálta az állam megvásárolni, de nem adta oda, és igaza van. Nem azért küzdötte fel magát a semmiből, nem azért tanult, hogy mások dirigáljanak neki. Úgy megy dolgozni, ahogy akar akkor, amikor ő szeretné, annyi betege van egyszerre amennyit akar és még sorolhatnám.

Az én cégem is megvan, sőt ki kellett bővítenünk az egészet. A terhességeim alatt hallgattam a férjemre és nem dolgoztam olyan sokat, mint előtte, de azért bejártam. Nem adtam meg a lehetőséget sem arra a helyettesemnek, hogy álmodozzon az igazgatói székről. Szeretem a munkámat és hála a gyerekeimnek már ruhákat is tervezünk. Na, nem olyan csicsás hordhatatlan kényes cuccokra kell gondolni, hanem kényelmes, játszós ruhákra.

Az első terhességem gond nélkül lezajlott, ahogy a második is, Alexszel pedig úgy beszéltük meg, hogy apás szülés lesz. A kislányom születése után annyira boldognak éreztem magam, mint ahogy addig soha. Nem is tudom, hogy élhettem gyerek nélkül. A fiam után pedig már úgy éreztem, hogy soha többé nem megyek dolgozni, csak otthon leszek a gyerekekkel. De persze ez az ötletem hamar kudarcba fulladt miután a szülési szabadságom második hetébe felhívtak azzal, hogy gond van a cégnél. Mondhatom mennyire örültem ennek. Ezek az idők már sajnos lejártak, már nagyobbak a gyerkőcök is, így én dolgozhatok tovább. Itt Amerikában nincs szülési szabadság, de persze, én mint cég tulajdonos megtehetem.

Alex és én úgy döntöttünk, hogy az ötödik házassági évfordulónkat, úgy mind minden más kerek fordulót a Karib- szigeteken töltünk. Tudjuk, hogy ott már sokszor voltunk, de meg kell ünnepelni valahogyan, hogy ott ismerkedtünk meg. Most viszont a gyerekkel megyünk, akik még nem látták ezt.

-          Anya, milyen az a sziget? – kérdezte Lis, miközben körülöttem ugrált

-          Szép, meleg, és napos. – guggoltam le hozzá a válasz közben

-          Miért épp ott ismerkedtetek meg? Miért nem itt? – jött a következő kérdés Chris-től

-          Mert, mindketten ott nyaraltunk akkor. – mosolyogtam rá, majd megölelt

Ezután hazaért Alex, akinek a nyakába ugrottak a gyerekek, így üdvözölve őt.

-          Mindent lerendeztem kicsim, egy hét múlva indulunk mind a négyen. – csókolt meg

-          De jó! Végre megint lazíthatok! – anyaként most csak erre vágyom

-          Képzeld ki jött be ma; Adam járt nálunk azzal, hogy ő nagyon depressziós mióta a szigetről elvitték. Kezeltetni akarjam agát.

-          Mit mondtál neki? – fagyott a mosoly az arcomra azonnal

-          Azt, hogy nem. Tudom, hogy hiba egy beteget elküldeni, főleg, ha tényleg ilyen problémája van, de nem akarom, hogy újra a közelünkben legyen. Leültettem és felhívtam egy másik intézményt, ahol fogadták.

-          Anya, ki az, az Adam? – kérdezte Chris nagy szemekkel

-           Tudjátok, apátok előtt volt egy férjem, csak már nem szerettük egymást, ezért elváltunk. Na, az volt Adam. – öleltem meg őket szorosan

Tudniuk kell nekik is róla, bár én évek óta nem láttam. Úgy vagyok a gyerekneveléssel, hogy elolvastam minden könyvet, meghallgattam nagyon sok tanácsot, eljártam mindenhova, de azt gondolom, hogy a gyerekeimet én ismerem a legjobban, ne akarják megmondani, hogyan neveljem őket. Persze vannak alapszabályok nálunk is, amik a könyvben, de tulajdonképpen, mivel Alex tanult gyerek pszichológiát is tudatosan neveljük őket, nem pedig, hogy ez rossz, ezt meg ne csináld. Normális család vagyunk, csak éppen nálunk a gyerekek csak szidást kapnak, alaposan elmagyarázva, hogy mit csináltak rosszul, nem pedig ütök ész nélkül, csak mert rossz fát tett a tűzre a lányom vagy a fiam.

Az egy hét hamar eltelt. Dolgoztunk, játszottunk, pihentünk. Azt vettem észre, hogy itt az ideje elkezdeni pakolni az útra.

-          Christopher, Elizabeth, pakoljátok össze, amit hozni akartok a Karib- szigetekre. Nem akarok a reptérről visszajönni! – na, ja ezzel nálunk örökös a harc. Ha a nagyihoz megyünk tuti, hogy egy bőrönddel kell elindulni

-          Hát, de mi nem érjük el a ruhákat! – panaszkodott Lis

-          Drága lányom, nem azt mondta, hogy ruhákat, hanem amit ti akartok hozni. Játékokat!

Amíg ők válogattak én összepakoltam a saját dolgaimat, Alex pedig az övét. Még mindig úgy vagyunk, hogy nem nyúlunk egymás cuccához. Mármint én nem pakolok a férjemnek és ő se nekem. Én nem tudom, hogy milyen ruhákat akar elhozni, döntse el ő.

-          Végre, holnap indulunk! Annyira várom már. – mosolyogtam rá

-          Én is! –nevetett velem együtt

Este alig bírtunk aludni az izgalomtól, főleg a gyerekek. Így még nem voltunk annyira távol, hiszen még azért kicsik hozzá. Nem lehet bepakolni az egész szobájukat egy hétre. Az estéhez képest reggel elég korán keltek, már nyolc órakor.

-          Anya, apa, le fogjuk késni a repülőt! És akkor mehetünk autóval! – ugrált az ágyon Chris

-          Hány óra van? – riadtam fel azonnal, mivel fogalmam nem volt az időről

-          Reggel nyolc! – közölte Lis, aki éppen felmászott az ágyra

-          Akkor még ráérünk, egykor megy a gépünk! – mondta Alex, majd visszafeküdt az ágyba

Hát persze, miért lehetne egy nyugodt percünk? Amint kiléptek az ajtón hallottam, hogy zörögnek valamivel. Jó anya lévén pedig szinte kiugrottam az ágyból úgy rohantam megnézni mi történt.

-          Drága fiam, mi lenne, ha nem szednél ki mindent a konyhaszekrényből? – jól kezdődik a nap

Ezután inkább mi is felkeltünk és még egyszer átnéztünk mindent, hátha kimaradt valami a csomagokból tegnap.

-          Sziasztok!- lépett be Will és Indiana a két hónapos kislányukkal

-          Helló! Gyertek be! – üdvözöltük őket két-két puszival

-          Hogy, hogy ilyen korán fent vagytok? – kérdezte mosolyogva Indiana

-          A gyerekek…. – sóhajtott Alex, miközben megfogta Chris, aki épp ki akart menni az ajtón

Velük is átbeszéltünk mindent, mit hogyan csináljanak, majd lassan itt volt az ideje az indulásnak.

-          Vigyázzatok egymásra és magatokra! – búcsúztak el tőlünk

Amúgy Will és Indiana az esküvőnkön jöttek össze, még öt évvel ezelőtt, de csak most jutottak el odáig, hogy kisbabájuk legyen, Will pedig a kicsi fél éves bulijára tervezi a lánykérést; biztos forrásokból tudom. Na, jó nem mintha nyomoznék, csak annyi, hogy Will elmondta, de még titok.

-          Ott vagyunk már? – kérdezték a gyerkőcök a repülőn minden perben

-          Hidd el, Lis, minden egyes perccel közelebb vagyunk a célhoz, hiába kérdezed meg folyton. – láttam Alexen, hogy kezdi idegesíteni a dolog

-          Mondtam, hogy túl sok volt a Shrek. Lis, Chris, fejezzétek be. Hamarosan odaérünk. Ne kergessétek apátokat az idegbajba.

A leszállás után azonnal elfoglaltuk a bungalónkat, ami most nagyobb volt mint előtte, ugyanis családit kértünk.

-          Mehetünk játszani a tengerbe? Jók leszünk! – drága gyerekeink úgy döntöttek, hogy mostantól hiperaktívok lesznek

-          Nem, meg ne próbáljatok kimenni nélkülünk! – talán egy kicsit erős volt

-          Figyeljetek! Tudjátok, hogy nem szoktunk idegesek lenni, főleg én nem. De egész úton egy pillanatra nem hagytatok békén minket, most meg egyből menni akartok. Mi van veletek? Eddig tök normálisak voltatok, és szót fogadtatok, egy hete pedig megbolondultatok. Értem, hogy izgultok a kirándulás miatt, de szép lassan, mindent am aga idejében. Nyugodjatok le, aludjatok pár órát, amíg mi berendezkedünk. Mars az ágyba! – Alex valamiért mindig helyre tudja rakni őket, anélkül, hogy ordítana

Persze ezek után volt egy kis szabadidőnk mivel elmentek aludni. Kipakoltunk a táskákból és bőröndökből, majd felkeltettük a rosszcsontokat, és kisétáltunk a partra, ami még most i gyönyörű volt. Mivel a Nap olyan forrón égetett, hogy elviselhetetlen volt, belecsobbantunk a hűs tengerbe, ahol órákig pancsoltunk a gyerekekkel.

Este tök fáradtan értünk haza, de mivel egy szülőnek kötelességei vannak így teljesítettük azokat. Megfürdettük és megetettük Lis, és Chirs, majd ágyba raktuk őket. Mivel ez egy nyaralás nem akartak elmenni, aludni, ez így természetes dologként felfogható, így inkább hagytuk hadd tévézzenek egy darabig, úgy is elalszanak, ha álmosak lesznek.

Ezalatt, mi Alexszel kettesben töltöttünk egy kis időt, mert ezt már régen tehettük meg, főleg egy ilyen helyen. Újra előjöttek mindkettőnkben a régi emlékek, a megismerkedésünk pillanatai, a nászút hangulata és minden egyéb emlék, ami ide köt minket, s ezeket lelki szemeinkkel újraéltük. Minden egyes percet, az örökkévalóságig. Mert ez egy vakáció kiegészítéssel.

_____Vége_____