Rubik gimi

Meghoztam a mai második részt is, amihez jó olvasást kívánok! :)

33.: Különc

Apuval a veszekedésünk után nem nagyon beszéltem, csak néhány szót, ami rányomta a bélyeget a család hangulatára is. Eddig mindig vidám táraság voltunk, folyton nyüzsgés volt, most mindenki a szobájában van, ha véletlenül egy léktérbe kerülünk, egymáshoz se szólunk. Márpedig én nem fogok bocsánatot kérni, azért amit nem is én kezdtem.

-          Meddig akarjátok ezt folytatni? – kérdezte anyu péntek reggel

-      Anyu, én nem folytatok semmit, csupán nem értem miért kell mindennek a legrosszabb oldalát nézni. Nem értem, hogy mi baja van Milánnal és azzal, hogy csókolózunk, mint egy normális pár!

-       Én csak meg akar óvni egy olyan dologtól, ami elég könnyen bekövetkezhet, ha nem vigyáztok!

-   De értsd már meg, hogy nem csináltunk olyat, és nem is tervezzük! Jól elvagyunk így, jelenleg nem kell több egyikünknek sem!

-     Apu, neked miért kell mindenbe beleszólni, Debi már nem olyan kislány aki volt, Milán pedig nem fogja átverni! Debi te pedig értsd meg egy kicsit aput!

-          Te ezt nem értheted! Nem te vagy az apja, hogy tudd ezeket a dolgokat!

Miért kell ugyanazt végighallgatnom százszor? Értem, hogy mire céloz apu és azt is megértem, hogy aggódik, de nem vagyok hülye; tisztában vagyok a dolgok következményeivel.

Miután persze apu elmondta századszorra is az álláspontját elindultam suliba Milánnal, aki a kapuban várt rám, mivel nemrég jött.

-       Ma mit tervezel délutánra? – kérdezte, miközben elindultunk

-      Semmit, mármint gondoltam, hogy Dettivel leszek, de ő a családjával megy valahova. Miért?

-   Lesz egy emo találkozó a városban és arra gondoltam, hogy te is eljöhetnél! Mit szólsz?

-  Hát, én nem vagyok emo, kétlem, hogy szívesen látnának engem….

-    A barátnőm vagy! Gyere szupi lesz és legalább elmondhatod, hogy egy ilyenen is voltál. Ha az a gond, hogy te is az előítéletek alapján saccolod meg a programot, akkor tévedni fogsz, mert beszélgetünk, megvitatjuk a legújabb emo trendeket meg ilyenek.

-       Nem gondoltam rosszra, csak fura, hogy elhívsz egy ilyenre. De elmegyek, ha akarod! – mosolyogtam rá

Ezzel egy időben odaértünk a sulihoz, ahol még mindig rettegésben tartja az osztályunkat Erdősi, mert Gergő bá még mindig beteg sajnos, viszont jó hír, hogy hétfőn már mindenképpen jön.

-          10/a befelé! – jött ki az igazgatóhelyettes asszony

-          Megyünk, csak megvárjuk a többieket! – válaszolt neki Tomi

-          MOST!

Persze miután kiakadt és kb. fél utca minket nézett elindultunk a termünk felé, ahol kezdetét vette a németóra, amit inkább csak hülyéskedéssel töltöttünk.

Annyira izgultam a találkozó miatt, hogy szinte észre sem vettem, hogy elment az idő és már vége volt a sulinak.

-   Figyelj, most én is hazamegyek, átöltözöm és a szokásos helyünkön találkozunk. Oké? – kérdezte Milán, mikor elindultunk

-          Aha, csak csörgess meg, ha ott vagy a kapuban!

Otthon gyorsan átöltöztem én is, valami emok által elfogadhatóbb cuccba, majd vártam Milánra, aki úgy látszik, többet készülődik, mint én.

-          Hova mész? – jött be a szobámba apu

-        Valami emo találkozóra Milánnal és Dáviddal. – tudtam, hogy megint elkezdi majd

-          Két fiúval? Ráadásul te nem is vagy emo!

-       Igen, két hímnemű emberi lénnyel és tudom, hogy nem vagyok emo, de Milán barátnője igen.

-          Kislányom, nem tetszik ez nekem! Roland elkísér titeket és nincs vita!

-          De…. – kezdtük egyszerre a bátyámmal, mivel időközben ő is megjelent

-          Nem érdekel, nincs kifogás, mert ez így veszélyes!

Miután megkaptam a dadust is apu kiment ezért Rolanddal beszélgetni kezdtünk:

-    Ugye nem akarsz eljönni velünk? – néztem rá olyan aranyosan, ahogy csak bírtam

-     Nyugi, nem fogok ott lenni, csak amíg ki nem érünk az utcából. Nem foglak követni, csak mert apu ezt akarja.

-          Köszi!

Pár percen belül csörgött a telefonom, ezért lementünk Milánhoz, aki Dáviddal már ott voltak a kapuban. Apu szerencsére nem nézte, hogy mit csinálunk, nem is követett, így a bátyám hamar lelépett mellőlünk. Hurrá!

A találkozó egyébként jól sikerült, csak a vége volt egy kicsit fura. Az egyik lány, ha jól emlékszem Dia nagyon rá volt kattanva Milánra, amit én persze szóvá is tettem:

-          Khm…bocsi a zavarásért, de itt állok melletted Milán, nem zavar?

-          Most mi a baj? Nem csináltam semmit, ne parázz már!

-          Csak a szemem láttára flörtölsz más lánnyal!

-          Mil, ő kicsoda? – szólt bele Dia is

-    A barátnőm, de ő nem emo, csak elhoztam. Debi, mindjárt megyek én is, beszélgess addig!

-          Tessék? Bocs, de ehhez én fogok asszisztálni!

A „kis” vitánk után otthagytam Milán az új barátnőjével, hadd csevegjenek csak kedvükre. Szóltam Dávidnak, hogy leléptem, keresse majd meg Milánt, de Emo mindenképpen velem akart jönni, mivel nem szerette volna, ha elindulok alkonyatkor egyedül.

-          Mi a baj? Eddig olyan jól elvoltál közöttünk. – látta, hogy tényleg baj van

-          Milán a szemem láttára flörtöl!

-          Lehet, hogy félreértetted. Nálunk emoknál nem minden olyan, mint más…..

-          Tényleg? Csakhogy ez félreérthetetlen volt!

Mikor hazaértem apu idegesen jött ki a konyhából, mivel Roland már rég itthon volt.

-      Kisasszony, mit mondtam neked mielőtt elmentél? Azt, hogy el fog kísérni a bátyád, de te….

-          Mi a baj? – szakította félbe a szentbeszédet anyu

-          Milán….