Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 36.részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

Mivel sajnos újra itt a suli nem lesz időm minden héten két részre, mert akármennyire is szeretek írni, a tanulás rovására nem mehet, ráadásul itt lesznek az előkészítőim is. Sajnos ennyi minden nem fér bele az időmbe, de megpróbálok minden héten egy részt hozni. Tényleg, nekem is rossz így, de valamit, valamiért és hát a blogból nem lehet megélni itt, Magyarországon. :/  

36.: Békülés

Tegnap megbeszéltem Milánnal, hogy nem keres a suliban sem, így ennek megfelelően nem várt rám a kapuban reggel.

-          Debi, hogy-hogy egyedül mész? Nem beszéltétek meg a dolgokat az emo hercegeddel? – kérdezte reggeli közben Roland

-          De megbeszéltük, és abban maradtunk, hogy nekem időre van szükségem, ne keressen egy darabig. Tegnap egész nap ezen gondolkodtam, így elég volt ennyi idő. – komplett hülye nem vagyok

-          Na azért! A srácok nem várnak a lányokra egy életen át!

Miután kényelmesen megettem a reggelit, elindultam készülődni, ami nálam annyiból állt, hogy feltettem egy extra laza sminket, felkötöttem a hajam és felöltöztem. Persze még ez is egy csomó időbe telt, így késve indultam el. Mivel Milán nem várt a kapuban egyedül indultam útnak, ezen a 15 perces kis távon. Fura volt így menni, mert eddig mindig Milán kezét fogtam és közben beszélgettünk egymással, mindenféle, sokszor érdektelen témákról is. Viszont most, még jobban elgondolkodtam, hogy milyen lenne nélküle, de nem tudtam elképzelni.

-          Sziasztok! – léptem be a terembe, ahova, csak azért mentek be, mert nagyon hideg volt reggel

-          Szia! Miért egyedül jöttél? Millán konkrétan a mosdóban van már húsz perce Dáviddal! – közölte az infókat Zalán

-   Mert összevesztünk még szombaton és én így akartam! – mondtam, majd leültem a székemre, jelezve, hogy nincs kedvem beszélgetni

-    Nem békültetek ki? Azt hittem megbeszéltétek tegnap! – fordult hozzám Detti, de hál istennek becsöngettek, így abbahagytuk és a két emo is megjelent

 

Az órán nem igazán tudtam koncentrálni, csak azon kattogott az agyam, hogy Milán ne csináljon hülyeséget. Detti írt egy kis levelet, miközben Álmos tanárnő magyarázott, így jutott ez eszembe. De igaza van, hiszen emo és képes bármire. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezért kibékülök vele, mert azt már eldöntöttem előtte, de azért jobb lesz minél előbb tudatni a helyzetet az emómmal.

-          Mil, gyere…. – hívtam félre nagyszünetben

-          Igen? – láttam a szemében a szomorúságot és a félelmet

-         Tegnap és ma reggel is sokat gondolkodtam kettőnkön. Úgy gondoltam, hogy nem húzom tovább, mert nincs értelme, úgy is erre a döntésre jutottam volna.

-          Debi, higgy nekem, nem volt köztünk semmi Diával….

-          Tudom. Ajjaj, asszem’ rosszul fejeztem ki magam, mert neked most tök más jött le. Milán, nem akarok szakítani veled, sőt én azt szeretném, ha még erősebb lenne a kapcsolatunk! Szeretlek, és nem érdekel, hogy mit csináltál korábban Diával. Viszont arra kérlek, hogy mindent mondj el, amit fontosnak tartasz, nem akarok még egyszer veszekedni veled.

Innentől kezdve az egész napom jól telt, még a matek és a kémia dolgozat sem tudott zavarni, bár nem nagyon tanultam rá.

Tesi volt az utolsó óránk, hol sokat nevettünk, mert Gergő bá fáradt volt, így mi azt csináltunk, amit akartunk. A fiuk pedig úgy döntöttek, hogy focizunk; mi lányok pedig nem épp jeleskedünk ebben a sportban. Miután vége volt az órának kézen fogva indultunk haza Milánnal, de két kilencedikes megállított minket.

-          Ezt nem hiszem el! Miért békültetek ki? – nyávogott az egyik

-          Mert a barátnőm és szeretem!

-          Inkább csak becsicskultál!

Hogy mi van? Miért mondják ezt a lányok és mit akarnak Milántól?

Rubik gimi

A hozzá tartozó 35. rész is itt van! :)

35.: Magyarázat

Miután lezuhanyoztam és bebújtam az ágyamba, álomba sírtam magam, aminek köszönhetően reggel karikás és duzzadt szemekkel ébredtem fel.

Mikor végre rávettem magam, hogy kikászálódjak az ágyból és egy normális tükörbe megnézzem magam elindultam a fürdő felé, ahol megmostam az arcomat, majd elkezdtem sminkelni, aminek nem tudom mi értelme volt, mert nem tűntetett el szinte semmit. Mondjuk néhány embernek rosszabb feje szokott lenni hétfőn reggel, de most csak vasárnap van. Mások ilyenkor kijózanodnak én meg próbálom tiszta fejjel átgondolni a történteket.

-          Tudom, hogy látni sem akarod Milánt, de beszélned kell vele! – mondta anyu reggeli közben – Nem bujkálhatsz előle folyamatosan, mert osztálytársak vagytok, ráadásul a barátod.

-     Tisztában vagyok vele anya, de egyszerűen nem akarok a szemébe nézni. Viszont, hogy mindenki lenyugodjon, ma találkozok vele és megbeszéljük; már ha eljön egyáltalán.

-     Nem jó ötlet találkozgatni vele, főleg, miután ezt megcsinálta veled! Nem akarom, hogy beszélgess vele bármiről is! – mondta apu határozottan, de nem nagyon hatott meg

-        Tudom, hogy te mindig mindennek az ellenkezőjét akarod és azt is, hogy nem bírod elviselni Milánt, de ezt a kört már ezerszer lefutottuk. Nem kell beleszólni mindenbe, képes vagyok dönteni egyedül is! – jót akar, tudom, de ez nem így megy

Miután segítettem anyunak a rendrakásban és átnéztem a leckémet, amit mostanában mindig kapunk felhívott Milán, én pedig erősen gondolkodtam azon, hogy kinyomom a telefont, de rájöttem, hogy így talán megspórolok egy potyakört.

-          Debi, végre felveted; tudod te, hogy hányszor hívtalak?

-       Milán, nem érdekelt valahogy a magyarázkodásod, ezért nyomtam ki. A te kis Diácskád valószínűleg nem ezt tette volna, igaz?

-   Debi, hadd magyarázzam meg ma délután, amikor találkozunk, mert ugye eljössz? Félreértetted a helyzetet és nem engedted, hogy elmagyarázzam! – hallottam a hangján, hogy kb. a sírás kerülgeti, ami bevallom, hogy jól esett

-          Elmegyek, de nem ígérek semmit! – mondtam, majd kinyomtam a telefont

Persze nem arról van szó, hogy elfelejtettem ilyen egyszerűen azt, hogy mit érzek Milán iránt, de néha elég necces dolgokat csinál az biztos. Tudom, hogy emo meg minden, de ilyet nem lehet megtenni egy lánnyal.

Ebéd után elkezdtem készülődni a találkára, de semmi kedvem nem volt hozzá. Akartam, hogy Milán elmagyarázza a dolgokat, de valahogy féltem tőle, hogy beigazolódik a gyanúm, miszerint megcsal. 

Nem akartam túlságosan kiöltözni, mert úgy voltam vele, hogy minek. Ezért felvettem egy fehér feliratos szűk pólót, egy fekete csőfarmert és hozzá a fekte bőrdzsekimet, a hajamat pedig összefogtam és már indulásra kész is voltam. Nem akartam sminkelni sem, mert ha sírás lesz a vége, akkor csak a szemembe megy, vagy elkenődik, az utcán meg nem szeretnék úgy mászkálni.

Milánnal egy parkba beszéltük meg a találkozót, ami eredetileg egy randi lett volna, most meg inkább egy magyarázkodós délután lesz.

-         Elmentem, majd jövök! – kiabáltam a konyhába, mivel apu ott magyarázott anyunak és Rolandnak, amit persze én is meghallottam

-         Nem fogom Debit követni! Elég nagy már ahhoz, hogy eldöntse, mit akar. Különben is, miért szólsz bele a kapcsolatukba? Nem veszed észre, hogy konkrétan te teszed tönkre? – mondta Roland hangosan, mert gondolom meghallotta, hogy bekiabáltam

-      Elmentem, majd jövök! – próbálkoztam még egyszer, aztán becsuktam magam mögött az ajtót

Lassan sétáltam a park felé és közben azt kívántam, hogy legyen ez csak egy rossz álom, én pedig ébredjek fel és legyen minden olyan, mint a találkozó előtt. Hát nem jött össze.

-          Debi….! – láttam Milánon, hogy nagyon rossz neki ez a helyzet

-       Először is: ne próbáld nekem beadni, hogy az emok ilyenek, mert nem vagyok hülye. Másodszor pedig a teljes igazságot mond, mert elegem van a titkolózásaidból és a hazudozásaidból.

-          Jó, elmondok mindent. Szóval ezen az emo találkozón tényleg beszélgettem azzal a lánnyal, de semmi több nem történt és nem is fog. Ő csak egy nagyon jó barátom, akivel már régóta ismerjük egymást. Persze nem tagadom, hogy egy ideig kavartunk, de az inkább csak egy se veled se nélküled kapcsolat volt. Diára soha nem néztem úgy, mint rád. Akkoriban nekem szükségem volt valakire, ahogy neki is ezért együtt voltunk. Nevetségesen hangzik, de két csóknál több soha nem történt köztünk, amolyan lelki társak voltunk csak. Két éve láttam utoljára, persze, hogy megörültem neki, ezért beszélgettem vele és ezért hagytam, hogy átöleljen. Debi, nekem ő nem jelent semmit, csak egy barát, mint pl. Detti. Nem csalnálak meg senkivel, inkább tisztességesen megbeszélném veled a helyzetet, de nem tudtam, hogy ő ott lesz.  Ha tudtam volna, akkor szólok neked, hogy ne legyen ebből balhé. Azt meg nem mondhattam előtte, hogy csak egy haver, mert érzékeny erre.

-       Milán, tudhatnád, hogy nem érdekelnek az exeid, de félrehívhattál volna, hogy közöld ezt. Akkor talán nem rohanok és nem lesz belőle veszekedés. Túl sok mindent titkolsz előlem, annak ellenére, hogy már egy ideje együttvagyunk. Lehet, hogy nem vagyok emo, de lányból vagyok és elvből féltékeny. Szerinted milyen volt látni, hogy ölelget téged, engem meg konkrétan levegőnek nézel? Rosszul esett!

-          Debi, sajnálom, ami történt, többet nem fog előfordulni; megígérem! – ekkor már majdnem sírt

-          Nekem viszont időre van szükségem, ahhoz, hogy letisztázzam magamban a dolgokat. Egy pár napot kérek tőled; addig ne találkozzunk és kerüljük el egymást a suliban is.

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 34.részt, amiben nem egy iskolai nap van leírva, de hatással lesz Debi életére. Jó olvasást hozzá! :) 

34.: Külön

-          Mit csinált? – kérdezte azonnal Roland, mivel ő mindig megvéd engem

-          A szemem láttára flörtölt egy másik lánnyal! – néztem a tesómra, miközben patakokban folytak a könnyeim

-  Én megmondtam már az elején…. – kezdte volna újra apa, de inkább berohantam a szobámba

Valahol, a lelkem mélyén mindig éreztem, hogy nem illünk össze Milánnal, de erre nem számítottam, főleg a tetoválás és az együtt töltött idő után. Fogalmam sincs, hogy miért csinálta, de nagyon fáj.

A szobámba érve ledobáltam a cuccaimat a fotelba én pedig az ágyra zuhantam és csak sírtam, de még ezt sem tudtam nyugodtan csinálni, mert megszólalt a telefonom, viszont ahogy megláttam, hogy Milán hív kinyomtam. Nem vagyok kíváncsi a hazudozásaira és a mellébeszélésre sem. Nekem senki ne próbálja megmagyarázni, hogy félreértettem vagy, hogy az emok másképp mutatnak ki bármit is. Flörtöltek egymással és kész!

-          Húgi, lehet, hogy tényleg félrenéztél valamit és csak régi haverok! Legalább hallgasd meg Milán verzióját is mielőtt szakítasz vele. Gondold végig: ott egy közös tetkó, amit az életbe nem szedsz le onnan, ráadásul nem ilyennek ismertük meg. Tuti, hogy csak régi ismerősök! A másik meg az, hogy miért vinne oda téged, ha tudja, hogy ott lesz a másik lány. Nincs benne logika! Egy pasi óvatosabb ezzel, higgy nekem!

-          De te nem láttad azt, amit én. Úgy tett Milán, mintha ott sem lennék, ráadásul tök véletlenül Diának hívják a lányt. A kezén pedig D betű van!

-          Akkor sem így van! Nem akarom védeni Milánt, de miért csalna meg téged egy olyan fiú, aki érzelmesebb is az átlagnál? Mármint emo meg minden…

-          Nem tudom, de valami nincs rendben az biztos!

Ezután Roland kiment a szobámból, mert látta rajtam, hogy hajthatatlan vagyok ezzel kapcsolatban. Igazából van abban valami, amit a tesóm mond, de valahogy akkor is bűzlik a dolog. Ennyire nem lehet jóban, ha csak haverok, hiszen akkor én is halottam volna a lányról, de Milán egy szóval nem említette őt.

A kis gondolatmenetem közben elaludtam és arra ébredtem fel, hogy Detti ül mellettem.

-           Halottam mi történt. – kezdett bele

-          Dávidtól? –kérdeztem, miközben felültem

-      Igen, tőle. Nem tudom, hogy mi igaz ebből, de elég kellemetlen szitu az biztos.

-       Kellemetlen? Fogalmam sincs, hogy mit művelhettek a hátam mögött, de nem is érdekel. Az lesz a legjobb, ha….

-      A szakítás nem jó megoldás. Meg kell beszélnetek az egészet az elejétől a végéig.

-          Dávid neked is előadta, hogy az emok másképp mutatnak ki mindent? Én nem hiszek ebben, de te tudod.

Ezután még sokat beszélgettünk, de igazból csak arról szólt, amit már Roland is elmondott, d még mindig nem hittem el.

Úgy éreztem, hogy Milán becsapott egy pár dologgal, amit elég nehéz lesz neki kimagyarázni. Meg fogom hallgatni, hiszen a barátom és már több mint egy éve együtt vagyunk, de nem fogok semmit a véletlenre bízni, nem akarom, hogy csalódnom kelljen megint. Persze mondhatnám azt is, hogy még lehet másik barátom, de az, az igazság, hogy Milán az, akiben megvan minden, amit kerestem egy fiúban – legalább is 15 évesen.

Miután Detti is elment úgy döntöttem, hogy lezuhanyozom és elmegyek aludni, mert fáradtnak éreztem magam nagyon.   

Rubik gimi

Meghoztam a mai második részt is, amihez jó olvasást kívánok! :)

33.: Különc

Apuval a veszekedésünk után nem nagyon beszéltem, csak néhány szót, ami rányomta a bélyeget a család hangulatára is. Eddig mindig vidám táraság voltunk, folyton nyüzsgés volt, most mindenki a szobájában van, ha véletlenül egy léktérbe kerülünk, egymáshoz se szólunk. Márpedig én nem fogok bocsánatot kérni, azért amit nem is én kezdtem.

-          Meddig akarjátok ezt folytatni? – kérdezte anyu péntek reggel

-      Anyu, én nem folytatok semmit, csupán nem értem miért kell mindennek a legrosszabb oldalát nézni. Nem értem, hogy mi baja van Milánnal és azzal, hogy csókolózunk, mint egy normális pár!

-       Én csak meg akar óvni egy olyan dologtól, ami elég könnyen bekövetkezhet, ha nem vigyáztok!

-   De értsd már meg, hogy nem csináltunk olyat, és nem is tervezzük! Jól elvagyunk így, jelenleg nem kell több egyikünknek sem!

-     Apu, neked miért kell mindenbe beleszólni, Debi már nem olyan kislány aki volt, Milán pedig nem fogja átverni! Debi te pedig értsd meg egy kicsit aput!

-          Te ezt nem értheted! Nem te vagy az apja, hogy tudd ezeket a dolgokat!

Miért kell ugyanazt végighallgatnom százszor? Értem, hogy mire céloz apu és azt is megértem, hogy aggódik, de nem vagyok hülye; tisztában vagyok a dolgok következményeivel.

Miután persze apu elmondta századszorra is az álláspontját elindultam suliba Milánnal, aki a kapuban várt rám, mivel nemrég jött.

-       Ma mit tervezel délutánra? – kérdezte, miközben elindultunk

-      Semmit, mármint gondoltam, hogy Dettivel leszek, de ő a családjával megy valahova. Miért?

-   Lesz egy emo találkozó a városban és arra gondoltam, hogy te is eljöhetnél! Mit szólsz?

-  Hát, én nem vagyok emo, kétlem, hogy szívesen látnának engem….

-    A barátnőm vagy! Gyere szupi lesz és legalább elmondhatod, hogy egy ilyenen is voltál. Ha az a gond, hogy te is az előítéletek alapján saccolod meg a programot, akkor tévedni fogsz, mert beszélgetünk, megvitatjuk a legújabb emo trendeket meg ilyenek.

-       Nem gondoltam rosszra, csak fura, hogy elhívsz egy ilyenre. De elmegyek, ha akarod! – mosolyogtam rá

Ezzel egy időben odaértünk a sulihoz, ahol még mindig rettegésben tartja az osztályunkat Erdősi, mert Gergő bá még mindig beteg sajnos, viszont jó hír, hogy hétfőn már mindenképpen jön.

-          10/a befelé! – jött ki az igazgatóhelyettes asszony

-          Megyünk, csak megvárjuk a többieket! – válaszolt neki Tomi

-          MOST!

Persze miután kiakadt és kb. fél utca minket nézett elindultunk a termünk felé, ahol kezdetét vette a németóra, amit inkább csak hülyéskedéssel töltöttünk.

Annyira izgultam a találkozó miatt, hogy szinte észre sem vettem, hogy elment az idő és már vége volt a sulinak.

-   Figyelj, most én is hazamegyek, átöltözöm és a szokásos helyünkön találkozunk. Oké? – kérdezte Milán, mikor elindultunk

-          Aha, csak csörgess meg, ha ott vagy a kapuban!

Otthon gyorsan átöltöztem én is, valami emok által elfogadhatóbb cuccba, majd vártam Milánra, aki úgy látszik, többet készülődik, mint én.

-          Hova mész? – jött be a szobámba apu

-        Valami emo találkozóra Milánnal és Dáviddal. – tudtam, hogy megint elkezdi majd

-          Két fiúval? Ráadásul te nem is vagy emo!

-       Igen, két hímnemű emberi lénnyel és tudom, hogy nem vagyok emo, de Milán barátnője igen.

-          Kislányom, nem tetszik ez nekem! Roland elkísér titeket és nincs vita!

-          De…. – kezdtük egyszerre a bátyámmal, mivel időközben ő is megjelent

-          Nem érdekel, nincs kifogás, mert ez így veszélyes!

Miután megkaptam a dadust is apu kiment ezért Rolanddal beszélgetni kezdtünk:

-    Ugye nem akarsz eljönni velünk? – néztem rá olyan aranyosan, ahogy csak bírtam

-     Nyugi, nem fogok ott lenni, csak amíg ki nem érünk az utcából. Nem foglak követni, csak mert apu ezt akarja.

-          Köszi!

Pár percen belül csörgött a telefonom, ezért lementünk Milánhoz, aki Dáviddal már ott voltak a kapuban. Apu szerencsére nem nézte, hogy mit csinálunk, nem is követett, így a bátyám hamar lelépett mellőlünk. Hurrá!

A találkozó egyébként jól sikerült, csak a vége volt egy kicsit fura. Az egyik lány, ha jól emlékszem Dia nagyon rá volt kattanva Milánra, amit én persze szóvá is tettem:

-          Khm…bocsi a zavarásért, de itt állok melletted Milán, nem zavar?

-          Most mi a baj? Nem csináltam semmit, ne parázz már!

-          Csak a szemem láttára flörtölsz más lánnyal!

-          Mil, ő kicsoda? – szólt bele Dia is

-    A barátnőm, de ő nem emo, csak elhoztam. Debi, mindjárt megyek én is, beszélgess addig!

-          Tessék? Bocs, de ehhez én fogok asszisztálni!

A „kis” vitánk után otthagytam Milán az új barátnőjével, hadd csevegjenek csak kedvükre. Szóltam Dávidnak, hogy leléptem, keresse majd meg Milánt, de Emo mindenképpen velem akart jönni, mivel nem szerette volna, ha elindulok alkonyatkor egyedül.

-          Mi a baj? Eddig olyan jól elvoltál közöttünk. – látta, hogy tényleg baj van

-          Milán a szemem láttára flörtöl!

-          Lehet, hogy félreértetted. Nálunk emoknál nem minden olyan, mint más…..

-          Tényleg? Csakhogy ez félreérthetetlen volt!

Mikor hazaértem apu idegesen jött ki a konyhából, mivel Roland már rég itthon volt.

-      Kisasszony, mit mondtam neked mielőtt elmentél? Azt, hogy el fog kísérni a bátyád, de te….

-          Mi a baj? – szakította félbe a szentbeszédet anyu

-          Milán….

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben történt egy kis csavar. Jó olvasást hozzá! :)

32.: Jöjjön vissza!

A ma reggel tök átlagosan indult annak ellenére, hogy elaludtam ezért kapkodnom kellett. Milán már várt rám a nappaliban, mert Roland mindig beengedi, ha nem megyek ki azonnal, ha itt van.

-          Na végre! Azt hittem, hogy nem is jössz ma! – csókolt meg, mikor leértem

-          Khm…..!

-          Apu, ő a barátom és akkor csókol meg, amikor akar!

-          Erről még beszélni fogunk!

Amúgy hihetetlen, hogy Roland akárkivel lehet, akárkivel elmehet bármerre, de én a barátommal, akivel már több mintegy éve együtt vagyok, nem csókolózhatok. Fura!

-      Szerintem induljunk, mert tesi lesz az első óra, ne késsünk el! – mondta Milán, akinek szerintem inkább kellemetlen volt a szitu, mert tesizni nem szeret

-          Oké, akkor menjünk!

Lassan sétáltunk, mivel volt még időnk, mert ilyenkor is csak 7:55-kor szoktunk bemenni a suliba; annyi idő bőven elég az elkészüléshez.

-      Bocs, hogy így reagáltam csak nem értem apudat. Egy kicsit nyugtalanít, hogy még mindig nem fogadott el. Szerinted, azért mert emo vagyok, és azt gondolja, hogy nem tudok vigyázni rád? Vagy miért csinálja ezt?

-     Nem tudom, de beszélni fogok vele, engem is idegesít a viselkedése, főleg, amit ma reggel csinált!

-       Nem rosszindulatból vagy valami, de ez így nem lesz jó. Nem mondhatja meg neked örökké, hogy mit csinálj és mit ne. Gyakorlatilag már felnőttkor küszöbén állunk! Megértem, hogy félt téged, de miért pont tőlem?

-  Nem tudom, de hagyjuk is ezt a témát, majd én beszélek vele otthon, négyszemközt!

Igazából tényleg nem tudom, hogy mi a baja, de sejtem. Talán azt hiszi, hogy Milán valami olyasmire fog rávenni, amit én nem akarok és bajom lesz belőle. Másért miért csinálná még mindig?

A gondolatmenetemet az osztálytársaim szakították félbe, akik ma furcsák voltak, de nagyon.

-        Állítólag a termünkbe kell mennünk, mert helyettesítés lesz! – mondta Rami, mint aki citromba harapott

-        Ki lesz velünk? – kérdezte Milán óvatosan

-       Nem tudjuk, csak annyit, hogy nem Gergő bá lesz!

-    Akkor szerintem menjünk be, ki tudja milyen tanárt küldenek be – mondtam, majd elindultam a bejárat felé

Az aulában persze már ott állt Erdősi és mindenkinek volt egy jó beszólása, csak azért, hogy még véletlenül se induljon jól az ember napja. Mindennel és mindenkivel baja van még akkor is, ha az illető nem csinált semmit: fésülködj meg, vágasd le a hajadat, öltözz fel normálisa, mosd le a körömlakkot, a könyveidet normális táskában tartsd, vedd ki a fülhallgatót, tedd a telefont és szocializálódj, a sort még folytathatnám, de inkább kihagyom. Egyébként néhány diáknál igaza van, mert némelyik úgy öltözködik, mint aki éppen a sarokról jött; már elnézést.

Miután beértünk a termünkbe leültünk a helyünkre és csak vártunk a csengetést. Mondjuk a fiuk egy kicsit háborogtak, mert tesizni akartak, de hamar lenyugodtak, miután bejött Erdősi.

-     Jó reggelt kívánok! Erős Gergő tanár úr nem érezte jól magát, így ma nem vesz részt az oktatásban, ahogy előreláthatólag ezen a héten sem. Mivel a többi pedagógusnak órája van, én jövök be hozzátok és én tartom meg a testnevelés órát, igaz rendkívüli módon.  Ezen a héten híres magyar sportolókról fogunk filmeket nézni, már ha tudtok kulturáltan viselkedni, amit kétlek.

-     Mi baja van a tanár úrnak? – kérdezte Márk, az egyetlen, aki meg mert szólalni

-          Nem rád tartozik, majd elmondja, ha akarja! – mi is szeretjük magát

Innentől a nap kész horror volt. Erdősi lett az osztályfőnökünk, és minden szünetben ellenőrzött minket. Konkrétan még ahhoz is az engedélyek ellett, hogy kimenjünk a mosdóba. Rémálom, de komolyan!

Utolsó óra után videóüzenetet készítettünk Gergő bának, amit majd Ákos fog továbbítani neki.

-   Tanár úr, gyógyuljon meg minél hamarabb, mert nem bírjuk ki Erdősit! Ha nem vigyázunk ki fog nyírni minket, vagy mi készítjük ki őt. Melyik a jobb? A mai nap kész horror volt, ráadásul magyar sportolókról nézünk filmet, ahelyett, hogy kint fociznánk. Gergő bá; jöjjön vissza!

Miután ezzel is megvoltunk elindultam haza, ahol beszéltem apámmal a reggeli kis dolgáról, de láttam rajta, hogy nem tetszik neki.

-       Apu, miért van az, hogy mindenbe beleszólsz? Milánnal már több, mint egy éve együtt vagyunk!

-          Mert nem akarom, hogy ostobaságot csinálj!

-          De ezzel csak ártasz, nem veszed észre?!

-          Akkor sem fogom hagyni, hogy teherbe ess 15 évesen!

-          Miről beszélsz? Tudtommal a csókolózástól nem lehet teherbe esni!

-          Mástól viszont igen…..

-          Jézusom! Nem csináltunk semmi olyat!

Még sokáig vitatkoztunk, de úgy döntöttem, hogy otthagyom, mert semmi értelme. Szerinte terhes leszek egy csóktól, mert nem érti meg, amit mondok. Mit szeretne tőlem? Jó lenne, ha elmondaná végre, hogy mi baja van Milánnal, mert ez már idegesítő.