Merry Xmas!

Sziasztok!

Mindenkinek Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt kívánok sok ajándékkal a fa alatt! :)

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a történetfolytatását, amiből megtudhatjátok, hogy mi baja Debi apjának Milánnal :) Jó olvasást hozzá :)

14.: Szombati nap

Reggel nyúzottan ébredtem fel, de úgy döntöttem, hogy kitartok az mellett, hogy beszélek apuval. Nem mehet így tovább. Tudom, hogy most feltehetőleg egy olyan lányt láttok, aki mindenben a problémát látja; de nem. Én komolyan gondolom Milánnal, és nem értem mi a baja apunak a barátommal. De talán ma megtudom.

-          Sziasztok! – mentem le a konyhába reggelizni

-          Mit csinálsz ma?  - kérdezte a bátyám, miközben letette a pirítóst elém

-          Beszélnem kell apuval – néztem az említett személyre- fontos dologról, aztán nem tudom.

A szokásos teendőim után megcsináltam az ágyamat, majd elkezdtem takarítani a szobámban. Találtam annyi felesleges kacatot, hogy úgy éreztem, egy éve nem volt takarítva. Szeretem a rendet, de nem vagyok az a mániákus, akinél mindennek katonás sorban kell lennie. Szeretem, ha egy kicsit élettel telibb a szobám.  Az egész házban ez a kedvenc helyem, mondjuk szerintem mindenki így van ezzel. Imádok bebújni a kis vackomba és élvezni a semmit tevést, távol mindenkitől. De kanyarodjunk vissza.

Ebéd után felmentem a szobámba, ahova apu is követett.

-          Mit szeretnél reggel óta? – kérdezte, mialatt leült az ágyamra

-          Beszélgetni veled Milánról! – láttam a tekintetében, hogy nem tetszik neki ez

-          Mit csinált az a….

-          Apu; fejezd be! Épp erről akarok csevegni. Mit ártott neked ez a gyerek? Úgy csinálsz, mintha valami ős ellenség lenne, pedig csak a barátom.

-          Nem tetszik nekem, hogy ilyen. Konkrétan olyan vékony, mint te.  Nem hozzád való ez a fiú.

-          Szerinted senki nem való hozzám! Be sem mutattam még, ne ítéld el a külseje miatt. Milán egy normális srác, aki még tiszteli a lányokat. Sosem bántana engem semmilyen téren.

Legalább két órát vitatkoztunk, de nem tudtuk meggyőzni egymást. Apu szerint Milán rossz ember, szerintem meg nem. Teljesen különböző véleményen vagyunk, mint mindig. Tudom, hogy csak félt, hiszen a lánya vagyok, és nem is vagyok annyira idős, de el tudom dönteni, hogy nekem mi a jó. Lehet, hogy pár hónap múlva kiderül, hogy apunak volt igaza, de az is lehet, hogy nem. Ki tudja? Jelen pillanatban Milán az életem szerelme és remélem az is marad. Apunak próbáltam ezt elmagyarázni, de olyan, mintha egy vaknak magyaráztam volna a színeket. Semmit nem értett meg belőle. Apu egyszerűen képtelen felfogni, hogy kezdek felnőni. Már nem hozhat helyettem döntéseket, nem élheti az én életemet. Nekem kell tanulni saját hibámból és nem a szüleiméből.

-          Tudod Debi, attól félek leginkább, hogy hülyeséget csináltok. Elkapkodjátok a dolgokat és esetleg baj lesz belőle! – jesszus, már ilyenek jutnak eszébe?

-          Apu, remélem ezt te sem gondoltad komolyan. Minek nézel te engem? Nem csinálunk semmi olyat, ami még korai. – ez nekem volt ciki

Miután apu tovább folytatta, a magyarázást erről, elgondolkodtam. Miért néz apám hülyének? 14 évesen nem fogom hagyni magam még Milánnak sem. Igazából még nem is beszéltünk a dologról, de tudom, hogy ő is így gondolkodik, ahogy én. Majd szót ejtünk róla, ha kell.

-          Apu, ezt most tényleg kinézted belőlem? – milyen jó a reakció időm nem?

-          Kislányom én csak azt mondom, hogy……

-          De apu, bízhatnál bennem ennyire. Nem vagyok hülye! Szeretném, ha nem néznél annak!

-          Akkor mutasd be! Egy szót nem beszéltem vele, azt sem tudom ki ez a srác, csak az ablakon keresztül láttam. Akkor, ha én beszéltem vele megnyugszom, addig úgy sem!

Ekkor értettem meg, hogy mit akar apu. Erre ment ki az egész játék.

Felhívtam Milánt, aki annyira parázott ettől, hogy képes lett volna azt hazudni, hogy ő épp Kínában van és bámulja a pálmafákat az Antarktiszon. Azt mondta, hogy menyek át hozzá, előtte beszélgessünk. Na oké, de ezzel már csak az a para, hogy akkor be kell mutatnia a szüleinek. Uhh….

„Gyere át, sürgős!”  - ezt az üzenetet küldtem át Dettinek, aki öt percen belül már nálunk volt.

-          Mia gáz? – kapkodott levegő után

-          Apu meg akarja ismerni Milánt, de ő fél, úgyhogy át kéne mennem hozzá, de akkor be kell mutatkoznom a szüleinek.  Mit csináljak?

-          Akkor most S.O.S tervet alkalmazunk! Van itthon bonbonotok és egy üveg borotok? – láttam a tekintetén, hogy készül valamire

-          Van, ha jól tudom.

-          Akkor kérd el! Csomagolunk!

A barátnőm terve annyiból állt, hogy Milán anyukájának egy doboz bonbont, az apukájának bort viszek. Én addig megcsináltam a hajam és valami elfogadható cuccba öltöztem át. Végül egy fehér pulcsira, egy sötétkék farmerra esett a választásom, és a Converse dorkómra. Kiegészítőként egy pár kis fehér fülbevalót, és egy fekete hajpánt dukált. Nem fogtam össze a hajam, hagytam, hogy a vállamra omoljon.  A smink csak egy kis alap volt, nem akartam, hogy furcsán nézzenek rám emiatt.

A végén két kis ajándék zacsival a kezemben indultam Milánékhoz, hogy aztán hazahozzam őt, bemutatni a szüleimnek.

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 13.részt, jó olvasást hozzá! :)

13.: Moziban Milánnal

Reggel már izgatottan keltem fel, egyrészt mert péntek van, másrészt, mert Milánnal moziba megyünk suli után.

A ház előtt már várt rám az én emóm, így gyorsan kész kész lettem.

-          Szia kicsim! – csókolt meg, majd kézen fogva elindultunk

-          Milyen filmet nézünk meg?  - érdeklődtem

-          Majd meglátod, nem árulom el. Egyébként mit mondtál Dávidnak tegnap? Be van sózva de nagyon.

-          Semmi…. Majd idővel megtudod!

Nem sokkal ezután már a suli előtt álltunk a többiekkel.

-          Emberek! Hol van Dávid és Detti? Csak mert mindketten a suliba mentek azonnal. – érdeklődött Bella

-          Biztos sminket igazítanak! – röhögött Ákos

A beszélgetésünkből azt is megtudtam, hogy vetélytársam akadt. A „b”-s Iza el akarja csábítani Milánt. De szerencsére Milánnak nem kell egy olyan lány, akin már végigment az egész osztálya. Amúgy tényleg, mindenki azt híreszteli róla, hogy mindenkinek megvolt már. Csatlósaival, Anitával és Bettivel most át akarnak térni az „a”-s fiukra. Hát nem fog nekik menni, mert egyiknek sem kell. Persze Tominak jó lenne egy hétre, de inkább kihagyja.

Miközben róluk beszéltünk megjelentek mind a hárman.

-          Sziasztok! – nyávogott Iza, majd a barátnői

-          Mit szeretnétek? – pislogott rájuk Rami

-          Nem téged…! Milán, nincs kedved eljönni ma moziba? -ez komoly?

-          Örömmel elmegyek! – na, itt döbbenten néztem rá, nem zavarja, hogy itt vagyok?

-          Remek, akkor este hatkor találkozzunk ott!

-          Bocs, én úgy értetem, hogy örömmel megyek Debivel moziba! – azt a fejet látni kellett volna

Miután sértődötten távoztak tőlünk mi is bementünk, mert csöngettek.

Hamar elteltek az órák, ahol nem történ semmi érdekes.

Osztályfőnökin megbeszéltük, hogy akarunk –e kirándulni, na meg persze azt, hogy próbáljunk viselkedni órán.  Hát, nem tudom mi lesz ebből. Egyébként óra előtt, mikor beértünk Dávid és Detti bent voltak.

-          Detti, mi van köztetek? – kérdeztem rá szünetben

-          Öhmm…. együtt vagyunk!

-          Wiiiiiiiiiiiiiii! – ekkorra Milánnak elfogyott a tudománya, inkább arrébb állt Dáviddal

Kémián kísérleteztünk, és lediktálta a TZ feladat típusait a tanárnő.

Föcin csak tovább mentünk, ahogy németen és angolon is.

Szóval nem történt semmi extra.

 A moziban egy amcsi vígjátékot néztünk meg, Martin Lawrence főszereplésében. Annyit nevettünk, hogy már fájt a hasuk.

-          Veled érdemes eljönni moziba! Komolyan. – nevettem az ajtónk előtt

-          Örülök, hogy tetszett. – mosolygott, majd  megcsókolt

Mikor bementem a házba már láttam apu kétkedő pillantásait. Na se baj, majd holnap elbeszélgetek vele. Nem fogom hagyni, hogy tönkremenjen a kapcsolatunk Milánnal ez miatt. De vajon apu miért ilyen Milánnal szemben? Miért nem fogadja el, hogy szeretem? Majd holnap talán megtudom……

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 12.részt, amiben még egy kis titokra derül fény. Jó olvaást hozzá! :)

12.: Detti válasza

Miután bementünk a lakásba apuval találtam szembe magam.

-          Hova, hova kisasszonyok? – tette le az újságot, amit csak álcaként használt

-          A szobámba, csajos napot tartani! - úgy érzem, el kell vele beszélgetnem, de komolyan

 Hál istennek nem piszkált többet, így végre elkezdhettem faggatózni, szép lassan.

-          Hol vetted ezt a körömlakkot? És ezt? – mutogatott a lakkokra

-          Rendeltem őket. De mondj valamit, mit csináljunk? – mosolyogtam rá, miközben anyu benyitott és hozott nekünk nasit és inni.

-          Nézzünk filmet! – sétált a DVD állványhoz – Mi az Görögbe fogadlak?

-          Vígjáték, százszor láttam, de megéri megnézni. Imádom!

Végül ez a film lett a kiválasztott, ami jól jött, hiszen így ki tudom puhatolózni a dolgokat.

-          Amúgy milyen Milánnal lenni? Mármint….. – kérdezte, mikor megjelent a stáb lista, egészen addig inkább csak nevetett és figyelt

-          Szuper! Egyszerűen jó érzés, hogy velem van, hogy reggel megvárt a kapuban, miközben meg sem beszéltük és látszólag nem zavarja, hogy anyuék kijöhetnek. – kezdtem áradozni

-          Bemutattad már a szüleidnek és ő téged?

-          Nem, de az anyukájával találkoztam. Tök kedves nő, és szerintem sejtette, hogy lesz valami kettőnk közt. Nagyon furán nézett rám.

-          Annyira jó neked! Bezzeg az én kiszemeltem rám se néz. – hajtotta le a fejét, mire kicsit megijedtem. Mi az, hogy kiszemeltje?

-          Ki az a srác? Mond el! – kérleltem a legjobb barátnőmet

-          Ígérd meg, hogy ne fogsz hülyének nézni! – bólintottam, amivel jeleztem, hogy oké - Dávid az!

-          Mármint a Kalmár Dávid? – néztem nagyokat, mert tényleg meglepődtem, azt hittem, hogy kicsit rá kell majd beszélni

-          Igen! De őt tuti egy emo lány érdekli, mivel rám se néz. Ha rápillantok, elfordítja a fejét és direkt kerül engem. – mesélte szomorúan a meglátását 

-          Detti, zavarában csinálja.

-          Tessék? Ezt hogy érted?

-          Úgy értem, hogy tetszel neki, csak nem merte bevallani, mert szerinte nem az eseted. Beszélj vele!

Miután megbeszéltük ezt, úgy döntöttünk, hogy ideje fogalakozni a leckével is, mivel soha nem fogunk végezni. Miért kell ennyi hülyeség már most? Ki fogja ezt használni egyáltalán? Én tuti nem. Kizárt dolognak tartom, hogy valakivel is úgy beszéljek, hogy figyeljek a mondatszerkezetekre.

Ahogy láttam Detti is szenvedett a nyelvtannal rendesen, de a matekkal is meggyűlt a bajunk. Hogy lehetett ilyeneket kitalálni? Egyáltalán mire jók? Tudom, hogy meg kell tanulni és érteni is kéne, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Azt mondják, hogy nekem nagyon vizuálisa memóriám. Megesett még általánosban, hogy fizikán a számolásokból írtunk, én meg visszaemlékeztem szinte az összesre, merthogy előtte megoldottuk őket. Persze, amikor kihívott a táblához semmit nem tudtam.

De visszakanyarodva az eredeti történethez, miközben tanultunk bejött Roland, aki épp kikapcsolódásra vágyott.

-          Mit csináltok? – ülte le mellém, miközben próbálta beazonosítani a tantárgyat

-          Nyelvtan… – dobta le a tollát Detti

-          Hehe, azok a jó kis nyelvtan órák! De szépek is voltak! – vajon rájött, hogy az irodalomban van szarkazmus és irónia? 

Nem sokkal később Dettit elkísértük haza, mivel már sötét volt, és hát nem kell egy 14 évesnek egyedül mászkálni ilyenkor.

Hazafelé Rolanddal beszélgettünk mindenféle hülyeségről, mint két testvér. Érdekes, hogy mi szinte soha nem veszekedtünk, legalább is annyit nem, mint az átlag. Ahhoz képest, hogy elég hisztis tudok lenni egész nyugodtan tűri a bátyám. Többek között ezt szeretem benne.  Mindent meglehet vele beszélni, de semmit nem ad tovább. Van olyan dolog, amit anyuék nem tudnak rólam, de a tesóm igen, viszont fordítva ez már nem igaz.

Furcsa, hogy egy fiúban ennyire megbízhatok, néha jobban, mint egy lányban. Még csak 14 vagyok, de azt szeretném, ha olyan ember lenne mellettem, mint Roland.

Miközben ezen gondolkodtam nem vettem észre, hogy előttem van egy oszlop, ezért neki mentem.

-          Au! - jajjdultam fel, mire a bátyám hátranézett, majd nevetni kezdett

-          Ebből látszik, hogy a fiuk a normálisabbak! Hogy bírsz nekimenni egy nem tudom hány méteres oszlopnak? – konkrétan már fulladozott a nevetéstől

-          Na, ez jó kérdés!

Miután hazaértünk elmentem zuhanyozni, majd ágyba bújtam, mert így hamarabb jár le az idő, amit Milán nélkül töltök. Holnap ugyan is elmegyünk moziba kettesben. Elvileg valami romantikus filmet nézünk meg, ami tökre illik most a hangulatomhoz. Imádom ezt az embert!

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 11.részt, amiben egy újabb titokra derül fény. Jó olvasást hozzá! :)

11.: Together

A csók után még sokáig maradtam Milánéknál, persze megejtettük a házit is, amiért átmentem. Azért mégsem lehet lecke nélkül szegény álbetegünk.

-          Most már haza kell mennem! Késő van. – álltam fel az ágyról

-          Még csak hét óra!

-          Annál inkább! Sötét van, nem szeretek egyedül lenni a sötét utcán. – adtam neki egy puszit, majd elindultam kifelé

-          Elkísérlek!  

Az egész utat végig nevettük, majd a kapuban kapott egy búcsúcsókot Milán majd bementem.

-          Kisasszony beszélnünk kell! – jött ki a konyhából apu

-          Igen? – vigyorogtam rá

-          Láttam! Még is mire véljem ezt a dolgot? Két-három napja azt mondta, hogy az osztálytársad! Most meg csókolózol vele!? – kezdte apu a szokásos szent beszédet

-          Apu, Milán és én együtt vagyunk, ne nézz már r**ancnak, kérlek! Egyébként ma délután jöttünk össze! – kezd elegem lenni a folyamatos leskelődéseiből

-          Csak nem akarom, hogy ilyen fiatalon hülyeséget csinálj! Ilyenkor a lányok nagyon meggondolatlanok….

-          Apu! Ne tarts felvilágosítást erről légyszi, anyu már beelőzött pár évvel! – most mégis mit mondjak neki?

Miután kibeszéltük a ezt a témát elmentem aludni, bár olyan hamar reggel lett, hogy tök álmosan keltem fel. Csúcs, mondhatom.

Viszonylag hamar, háromnegyed óra alatt elkészültem mindennel. Megreggeliztem, fogat mostam, sminkeltem, felöltöztem. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul végződött a tegnap este apu miatt, a mai nap jól indult. Milán várt a kapunk előtt.

-          Szia! – köszöntöttük egymást, egy jó reggelt puszival

Gyalog mentünk a suliba, természetesen kézen fogva. Mikor megálltunk az osztály előtt mindenki minket nézett, még Detti is.

-          Ez most komoly? Tényleg együtt vagytok? – esett le a dolog Márknak

-          Igen, de csak tegnap óta! – mosolyogtam rájuk

-          Akkor most dúl a láv! – mondta Dávid, majd elővette a telefonját

-          Srácok, nagy bajban vagyunk! Nóra tanárnő helyettesít, és tíz perce becsengettek!

Dávid alig ért a mondat végére az egész osztály, futásnak eredt; szedtük a lábunkat, ahogy bírtuk. Álmos tanárnőnél nem jó késni, mert egy órás kiselőadást tart arról, hogy hogyan kell viselkedni egy iskolában.

-          Jó reggelt kívánok! Hol voltatok? – kezdte a hegyi beszédet a tanárnő

-          Eltévedtünk!- ennél okosabb gondolata Ákosnak sem lehetne

Végre túléltük a magyar órát, meg úgy általában az iskolát. Szünetekben hülyültünk és arról beszéltünk, hogyan jöttünk össze Milánnal. Mindenkit érdekelt a dolog, viszont Dávidon láttam valami csalódás félét. Folyamatosan Detti felé tekintgetett, és láttam rajta a szomorúságot, mikor a kapcsolatunkról kérdezek.

Mikor készültünk hazamenni megállítottam Dávidot és félrehúztam beszélgetni egy kicsit.

-          Dávid, mi a baj? – kérdeztem tőle, tényleges érdeklődéssel

-          Semmi, mi lenne?! – válaszolt frusztráltan az emo haverom

-          Dávid, látom rajtad! Mondd el, hátha tudok segíteni!

-          De nem értenéd meg! Kiröhögnél, úgy, ahogy általában mindenki!

-          Miért tenném ezt? Haverom vagy, bízz már bennem!

-          Tetszik a Detti! Tessék, kimondtam, lehet nevetni! – huhh, ez durva

-          Tetszik vagy szerelmes vagy belé? Nem mindegy! – talán tudnék neki segíteni

-          Az a helyzet, hogy belészerettem, de nem merem elmondani neki, még úgy sem, ahogy neked Milán. Félek a visszautasítástól, jobban, mint hinnéd. – hajtotta le a fejét

-          Beszélek vele! Semmi sincs veszve, látom, hogy szokott rád nézni!

-          Rendben, köszi! – mosolygott, majd elment a szekrényéhez

Hazafelé próbáltam kideríteni, hogy ki tetszik a barátnőmnek, de mivel Milán mellettem volt, nem tudtam kiszedni belőle semmit. Na, majd, nálunk kettesben. Csapunk egy csajos délutánt és majd akkor kiderítem.