B.U.É.K 2016

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok! :D

Merry Xmas!

Áldott, boldog, békés karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

Rubik gimi

Sziasztok! Hosszú kihagyás után végre meghoztam a 41.rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

 41.: 11.-es lettem!

Annyira nehéz visszaállni a koránkelésre, hogy rendesen el is aludtam az évnyitó napján. Fél nyolckor keltem fel, ami katasztrófa- lenne, ha Roland dolgozna, és nem tudna elvinni minket suliba.

Gyorsan felöltöztem, sminkeltem és már indultunk is, mert hát nem kicsi késésben voltunk. Amikor megérkeztünk mindenki ránk nézett, mert hát ez nem megszokott tőlünk.

-          Már azt hittük ide se értek! – szólalt meg Zalán két hajigazítás közt

-          Debi elaludt, én meg vártam rá. – mosolygott Milán, majd elindult az épület felé, de hamar megtorpant, mert megérkeztek a kilencedikesek, akik még extrémebbek, mint tavaly

-        OMG! Erdősi két lábbal dobja ki őket innen! – mondta elszörnyülködve Zsófi

-          Ez nem kérdés. Szerintem várjuk meg a csete-patét kint. – javasoltam, mert nem akartam belekeveredni

Persze az lett, amire számítottunk. Erdősi ordított és ordított velük, hogy mennyire illetlenek és erkölcstelenek.

-      Chöö, ez mindig ilyen? Kár volt ide jelentkezni, ez egy f*s! – mintha valaki kérdezte volna

-      Lesheti, hogy mikor fogok én ide járni!..... Ti hogy bírjátok? – nézett ránk egy hidrogénezett hajú lány

-          Ki lehet bírni, ráadásul igaza van. Menjetek máshova k***ni. – hihetetlen, de ezt Ákos mondta

-          Buzi vagy? – nézett sértődötten a másik csaj

-          Nem, de te se természetes szépség.  – Ákoson nem lehet egyhamar kifogni

Ezután már nem volt kedve „beszélgetni” a lányoknak, inkább elmentek, mi meg befelé vettük az irányt, mert megint a szívbajt hozzuk szegény Gergő bára, ahogy tavaly.

-       Sziasztok! Végre itt vagytok, már azt hittem senki nem jön el! Minden évben eljátszatok velem ezt? – legalább most nem volt az agyvérzés határán

-       Tanár úr, fő, hogy itt vagyunk nem?

-    De, most viszont induljunk el, mert el fogunk késni, aminek Erdősi kifejezetten nem fog örülni.

Levonultunk a roppant érdekes műsorra, amiben valószínűleg  csak az évszámokat írták át, merthogy tavaly és azelőtt is ugyanezt mondta el az igazgatóhelyettes asszony. Vagy csak nekem tűnt ennyire egyformának a három év alatt? Elmondta, hogy elvárja a normális viselkedést, a tanulást és még sok mindent, de nem nagyon figyeltem. Valahogy érdekesebbnek tűnt, amit a fiuk előttem beszélgettek halkan.

A műsor végeztével felvonultunk az osztályunkba, ahol Gergő bá újra felolvasta volna a házirendet, de nem akartuk végig hallgatni megint azt a kínzást; egyszerűen nincs türelmünk ahhoz, hogy minden évben végigrágjuk az egészet, ezért csak a módosításokat engedtük neki.

-    Amúgy, ha most bejönne, mit mondanék neki, gyerekek? Nem venné jó néven…

-          Azt mondjuk majd, hogy velünk gyorsan lehet haladni, mert mindent értünk!

-   El is hinné, nem? Ti még nem tudjátok, hogy milyen Erdősi, ha ideges! – mosolygott ránk

-     Higgye el, nem is akarjuk tudni, mondjuk eddig nem nagyon adtunk rá okot, max egy kicsit. – mondta Ákos, miközben a cipőjét próbálta levenni, a fene tudja miért

-      Egyébként mit csinálsz? – láttam Gergő bán, hogy most tényleg nem érti, mi van

-      Hát, ha nem lehet átöltözni, akkor legalább a cipőt leveszem. 

Jesszus, de tényleg. Mondjuk, már nem lepődök meg semmin ebben az osztályban, itt előfordult már minden, még az is, ami csak egy Hollywood-i mozifilmen történhetne meg. Még mindig rejtély, hogy tavaly miért repült ki az ablakon egy palack víz, vagy éppen egy elszakadt tornacipő. Erdősi szerint mi vagyunk a leghülyébb osztály, akik valaha a Rubikba jártak. Na, persze, azért vannak nálunk rosszabbak is.  

-          Öltözzetek át akkor, én addig kitalálom, hogy mit játszunk ebben a maradék három órában. – persze a fiuknak mindjárt nem volt olyan sürgős a dolog, mert egy emberként fordultak a lányok fel – Fiuk, kifelé!

-          De most miért? – értetlenkedtek tovább

-          Szerinted? – nézett Tomira Zsófi

Mondjuk, elég hamar megoldódott a dolog, mert a tanár úr kirakta a fiukat és ő is kiment a teremből. Igazából tök gyorsan öltöztünk át, mert egyrészt elegünk volt ezekből a zsákokból, másrészt meg elképzeltük, hogy mit élhetnek át a fiuk egy öltönyben, 40 fokban. Hát, nem lennék a helyükben az biztos.

A három osztályfőnökin csak játszottunk, meg beszélgettünk, meg persze megbeszéltünk pár fontos dolgot, ami elengedhetetlen volt, így az első nap.

-          Gyerekek, mivel húsz perc van vissza az órából, ezért szeretnék mondani pár fontos dolgot az évvel kapcsolatban, amit szeretném, ha betartanátok és megfogadnátok. Tudom, hogy már nagynak érzitek magatokat és úgy érzitek, hogy mindent szabad, de legyetek mértékletesek és elővigyázatosak. Ez az év már beleszámít a továbbtanulásba, ezért szeretném, ha normálisan teljesítenétek. Kezdjetek el gondolkodni a további terveitekről, nézzetek utána, érdeklődjetek és tegyetek érte. Októberben szoktak indulni az előkészítők és a különböző szakkörök is, ezért jó lenne addigra dönteni, de legkésőbb félévig. Persze, ezt csak azért mondom nektek, mert volt már, aki odajött hozzám tizenkettedik osztály felénél, hogy ő szeretne tesiből érettségizni. Ez minden tanár egyik rémálma, mert pár hónap alatt nem lehet senki felkészíteni. Azt szeretném, ha kitűznétek magatok elé egy célt és ahhoz képest teljesítenétek. Tudom, hogy valakinek már kilencedik év elején megvolt, hogy mi szeretne lenni, de van aki még végzősként érettségivel a kezében sem tudja, hogy mihez kezdjen. Erről még majd a következő osztályfőnökiken beszélgetünk, de most azt szeretném, hogy mindenki gondolkodjon el azon, amit mondtam.

-          És, ha valaki nem akar továbbtanulni?  - kérdezte Krissz

-          Miért nem szeretnél?

-          Mert több helyre hívtak már modellkedni és szerintem a fősuli ráért akkor is, ha kiöregszem a szakmából. Inkább a modellkarrierem szeretném építeni, aztán majd meglátjuk mi lesz.

-          Azért te is tűzz ki magad elé egy célt, és tanulj érte, hiszen az érettségi nem veszik el a modellkedés után sem.

Ezután már ki is csöngettek, így mehettünk haza, ahol egy kisebb harc folyt apu és Roland között. Mi lehet már megint?    

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a történet 40.részt, ami azt jelenti, hogy Debi befejezte a 10. osztályt. Jó olvasást kívánok hozzá! :)

40.: Summer!

A hétvége után, megint kelhettünk korán, mert évzáró volt ma, mondjuk én szívesebben maradtam volna Milánnal a szobámban. Miközben gondolkodtam elkezdtem öltözni, mert nem akartam, hogy Milán bármit is lásson, annak ellenére, hogy szombaton megtörtént AZ a bizonyos dolog is.

Miután végeztem felébresztettem Smile-t, hogy kezdjen el készülődni, mert tudom, hogy ez nála nem egy két perces folyamat, hanem legalább fél óra.

-          Maradjunk itthon és tetessük azt, hogy betegek vagyunk!- csókolt meg Smile

-          Kicsit feltűnő lenne, ha mindketten egyszerre lennénk azok, nem?

-          Évvége van, mit csinálna velünk Erdősi, beírna minket hiányzónak?

-          Nem, de szemet szúrna.

-          Jó, akkor felöltözöm. Addig csinálsz nekünk valami reggelit?

-          Persze! – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam

Milán elment a fürdőbe, én addig leballagtam a konyhába, ahol a bátyám beszélt valakivel telefonon, pontosabban apuval, mint megtudtam.

-      Értsd, meg, hogy nincs itt és nem is volt, max. pár órát. Szerinted én nem figyelek oda Debire?! Tudom, hogy mit csinál és mikor, te csak maradj ott és majd csak akkor gyere haza, ha itt az idő rá. Hagyd már élni egy kicsit, szegény lányt!

What? Roland ennyire megvédene engem, hogy képes összeveszni apuval miattam? Mondjuk azt tudtam, hogy jó testvérek vagyunk és én is szembeszálltam már apuval nem egyszer érte, de ez fura.

-          Minden oké? – kérdeztem, mikor letette

-    Aha, csak apu ellenőrizni szeretne téged. Valamelyik szomszéd elkotyogta neki, hogy itt van/ volt Milán. Szerintem az az öreg néni volt, aki az utca térfigyelő-kamerája, de ne aggódj, majd beszélek vele.

-          De nehogy bajba keveredj miattam. Tudod, hogy milyen az a néni.

-      Tisztában vagyok vele, és azzal is, hogy előbb- utóbb úgy is szólni kell neki valamiért. Soha nem hagyja békén az embert. Múltkor rám akarta hívni a rendőröket, mert tök szabályosan bejöttem az utcába autóval.

-          Jajj. Amúgy ma már nem lesz itt Milán, mert…….

-       Debi, engem nem zavar, apuék meg csak hétvégén jönnek haza.  Maradjon, amíg akar.

-      Tényleg?! – ugrottam a nyakába, amiért majdnem hátraesett, de szerencsére ott volt a konyhapult

Miután kiörömködtem magam megcsináltam a reggelit, majd lehívtam Smilet, hogy jöjjön enni, mert el fogunk késni, de nagyon.

Persze annyira lassan készültünk el, hogy konkrétan úgy estünk a be a terembe, amiért Gergő bá elég furán nézett ránk, de nem számít.

-          Na, most, hogy mindenki beesett, Erdősi igazgatóhelyettes-asszony adott egy köteg papaírt, hogy olvassam fel nektek. Szóval:….

-    Tanár úr, hagyja, majd azt mondjuk, hogy hallottuk. - mondta Zalán, majd pacsizott Márkkal

-        Oké, de akkor írjátok alá! – ez a jó Gergő bában, nem akar ránk kényszeríteni semmit sem, hagyja hadd legyünk szabadok

Ezután levonultunk az ünnepségre, ami rendkívül érdekveszítő volt, mondjuk Ákos állva aludt előttem, Kristóf meg az új telefonjával csinált képeket a lábáról – vagy valami ilyesmi. Detti mellettem állt és a hajával foglalatoskodott, mert annyira melege volt, hogy össze akarta kötni.

Fél órával később lett csak vége a műsornak, amikor végre felvonulhattunk a termeinkbe, ahol először a lányok öltöztek vissza, majd a fiuk is. Mondjuk, ilyenkor nem irigylem szegényeket; öltöny, nyakkendő és a többi tartozék 40 fokban, viszont télen nekik kedvezz az időjárás; mi megfagyunk, ők jól érzik magukat.

-        Na, kiosztom a bizonyítványokat, aztán mondanék pár szót és már mehettek is. Rendben? – megérkezett Gergő bá, aki valahol lecserélte a ruháját és hétköznapi cuccban volt

-          Oké!

Miután mindenkinek odaadta a bizonyítványt és mondott pár jó szót, az osztályhoz fordult:

-        Gyerekek, tudom, hogy nyár van és most úgy érzitek, hogy mindent szabad, de azért mértékkel. Mindig tudjátok, hogy hol a határ és tartsátok is be! Év elején, 11. osztályban pedig szeretném, ha ugyanennyien lennénk, és ugyanilyen- vagy nagyobb komolysággal állnátok az iskolához. Most a pihenésé a szerep, de ne felejtsétek el, hogy augusztus végén már elkezdhettek kicsit készülődni az új tanévre, legalább az érettségi tárgyakból. Most pedig nem rabolom tovább az időtöket, úgyhogy kellemes nyarat kívánok mindenkinek, találkozunk szeptemberben!

-          Magának is!

Persze ezután mindenki kicsődült a teremből, és a jó szokásunkhoz híven a Meki felé vettük az irányt, ahol kajáltunk egyet, majd mindenki hazament, pontosabban hozzám Milán nem, mert ő hozzám jött.  

Rubik gimi

Sziasztok! Hosszú kihagyás után itt az újabb rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

39.: Summer feeling

Már annyira benne van mindenkiben a nyár érzete, hogy senki nem akar tanulni, csak napozni még óra alatt is. A mi osztályunk sem kivétel ez alól, így minden tanár dühöng nálunk is.

A mai nap is így kezdődött annyi különbséggel, hogy ma izgatottabban ébredtem fel, mert Milán ma fog nálam aludni.  Persze, apu erről nem tud, anyu meg csak sejti; egyedül Roland az, aki tud róla.

-          Húgi, el fogsz késni a suliból! – jött a bátyám a szobámba

-       Már indulok is! – mosolyogtam rá – Amúgy iskola után megyünk Milánékhoz pár cuccért, ne keress…

-     Nem vagyok apu kettő! Felőlem csinálj, amit akarsz, csak gyere haza estére….

Miután ezt megbeszéltük Milánnal elindultunk a suliba, ahol már kint álltak a többiek kivéve Zalánt és Márkot, akik ki tudja merre voltak.

-  A két lüke merre kódorog? – kérdezte Zsófi, miközben a haját próbálta összefogni

-    Elvileg valami megbeszélésen vannak, valójában nem tudom. – válaszolt Dávid majd tovább sminkelte magát

-    Amúgy nem fog ez az egész cucc lefolyni az arcodon? - mutogatott Krissz Dávidnak

-   Dehogynem! Szinte minden második szünetben újra kell csinálnom majd sztem’.

-        Akkor minek kened ki magad vele? Azt még értem, hogy a lányokon ilyenkor is van, de rajtad minek azt nem.

-          Mert ez így jó; legalább is nekem.

Persze pár lánynak most is be kellett szólni, mert nem hagyhatják szó nélkül, ahogy a srácok sem. Mondjuk Dávid már annyira megszokta az ilyet, hogy föl sem veszi, sőt most oda se nézett, csak akkor, amikor közelebb jöttek hozzánk.

Ezek a csávók a tipikus nagymenők, akik nem tudják, hogy mit engedhetnek meg maguknak és mit nem.

-        Figyelj, szerintem legközelebb a lánymosdóba menj és a lány öltözőbe, mert mi fiuk nem látjuk szívesen a magadfajtákat. – kezdett bele az egyik kigyúrt állat 

-          Húú, most nagyon beoltottad! – kezdett nevetni Detti, mire belőlem is kitört

-          He?

-         Talán tessék, nem? Legalább egy lánnyal szemben, ha már a magadfajtákkal paraszt vagy! – szólt oda Krissz, miközben őket utánozta

-          Bajt akarsz? – vajon erejük is van, vagy csak az eszüket játsszák?

-       Most menőnek hiszed magad? Amúgy meg milyen bajról beszélsz? Szólsz Erdősinek, hogy csúnyán beszéltem veled; anyuci pici fiával? – oops ez durva volt

-          Pfúúú, te most nagyon megve......... Miabüdös…..

-          Mi a….? – néztünk egyből Dávidra, aki konkrétan lecsapta a srácot

Ilyet, de még hasonlót sem láttunk Dávidtól; de tényleg. Mindig is ő volt a félénk srác, aki soha nem szólt senkinek, erre meg most leütötte ezt a „vadállatot”. Whoa; komolyan.

-       Bocsi, csak már untam a szövegelését!  - mondta, majd elindul az osztály felé, mert becsöngettek

Na, jó, az oké, hogy nyári feeling meg minden, de most már Dávid is ilyen keménybe fogja nyomni vagy mi? Mondjuk nem zavar, mert legalább Dettit meg tudja védeni, amit be is bizonyított, de azért na.

Persze mire órára értünk össze kellett szedni magunkat, mert az első óra Álmos tanárnővel volt, aki hát khm, nem bírja az ilyeneket, mert „egy művészi világba a brutalitás nem férhet bele”.

Mondjuk egész nap nem nagyon tudtam koncentrálni a melegtől és attól sem, hogy Milán nálunk alszik. Izgatott voltam, hogy mi fog történni, főleg, hogy anyuék nincsenek otthon, csak Roland, akit meg nem érdekel az egész. Persze azért igyekeztem figyelni a marha érdekes irodalomórára, ahol már vagy századjára mondta el ugyanazt a dolgot Petőfiről, mondjuk, senki nem szól neki, hadd mondja. Az igazat megvallva óra végére megesett a szíve a tanárnőn Ákosnak és felnyitotta a szemét, amire csak annyit volt a reakció, hogy rendben van, akkor dolgozat lesz belőle.

A nap végén, amit már annyira untunk volt egy tesink az osztályfőnökünkkel, aki már hagyja, hogy azt csináljunk, amit akarunk, mert úgysem öltözik át a fél csapat, általában csak a fiuk fociznak és ennyi.

Miután vége volt a sulinak elindultunk Milánékhoz pár cuccért, amit áthoz hozzánk.

-          Mi kell? – kérdeztem a szobájában az ágya mellett

-          Hajvasaló!

-          Azt gondoltam, de azon kívül?

-          Mittomén.

-          Remek!

Persze az anyukája bejött segíteni, ezért hamar kész lettünk, így mehettünk hozzánk.

-          Szerinted apud mit szólna?

-    Nem tudom, de nem is érdekel annyira.  Az a lényeg, hogy nálam leszel hétvégén és innen megyünk az évzáróra is. – mondtam, majd megcsókoltam

A nap hátralevő részében csak filmeztünk és hülyültünk, amihez estefelé Roland is csatlakozott, amit én egyáltalán nem bántam; sőt tök jól éreztem magam velük.

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

38.: Jó hír

Miután vége volt a tanításnak elindultam haza Milánnal, de persze neki mindenképpen be kellett mennie egy boltba, ami tele volt rock, punk és emo stílusú ruhákkal és kiegészítőkkel. Esküszöm, többet vásárol, mint én, de legalább nem focimeccset néz amikor velem van.

-          Vegyél már te is valamit! Vagyis ne, mert én veszek neked, amit csak szeretnél! – olyan volt, mint egy ötéves, aki megkapta élete legnagyobb nyalókáját

-          Legyen meglepi, amit veszel! – mosolyogtam rá

-          Jó, de akkor ne less!

Persze jól elvoltunk a kis üzletben, az sem érdekelt minket, hogy már rég otthon kéne lennünk. Ez már nem mondható el apuról, aki konkrétan félpercenként hívogatott annak ellenére, hogy mondtam neki már először is, hogy hol vagyok, és mit csinálok. Sokan mondják, hogy az apák paranoiásak és nagyon féltik a lányaikat, ha fiú van a közelükbe, de ez már túlzás.

-          Gyere haza most! Miért kell neked elmenni vele mindenhova? – aha, oké, jó

-          Apu, nemsokára elindulunk, és hazaérünk, nyugodj már le! Csak egy üzletbe jöttünk be, de Milán vásárolgat és az nem két perc. Különben is, csak egy órája ért véget a tanítás, nem kell azonnal a rendőrséget hívni, hogy merre vagyok!

-          De féltelek ettől a gyerektől…..

-          De nem a te dolgod az, hogy kivel vagyok együtt és kivel nem; azt hiszem ezt a kört már lefutottuk már párszor és nem szeretném többször! 

 

Miután letettük a telefont Milán jobban látta elindulni, nehogy kiakadjon apu még jobban, hogy aztán még a házba se engedje be őt. Én úgy voltam vele, hogy nem érdekel, mert szerintem eddig jól tanulok, nem balhézom a suliban és otthon sem, tudtommal eddig egyszer sem lógtam és semmi olyasmit nem csináltam, amiért haragudni kellene rám.

-          Tessék, ezt neked vettem! – Milán egy halálfejes gyűrűt és egy karkötőt nyújtott át nekem

-          Köszönöm! – felhúztam az ujjamra a gyűrűt, majd megcsókoltam

Amikor hazaértünk, apu szerintem már előkereste a fészerben a baltát, mert nagyon fura fejet vágott, főleg, amikor Milánra nézett. Rolandon viszont azt láttam, hogy ő visszafogná aput, ha kell, mert kedveli Smile Emo-t.

-          Egyszer, csak egyszer mi lenne, ha nem vele jönnél haza? Elhanyagolsz mindet és mindenkit, csak mert ő itt van! Már haza se jössz, csak ha hívlak; milyen dolog ez?! – kérdezte idegesen apu

-          Mián a barátom, szerintem természetes, hogy hazakísér! Nem hanyagolok senkit és semmit, csak te látod így! Érdekes, ugyanannyit beszélek a többi osztálytársammal, mint Milánnal, de ez téged nem érdekel, csak az, hogy elűzd mellőlem Milánt. Amikor először hívtál mondtam, hogy nemsokára megyünk, ne aggódj, ehhez képest még vagy húszszor felhívtál! Egyébként meg bocsánat, hogy nem rohanok egyből haza suli után! Fogadni mernék, ha Dettivel lettem volna, akkor semmi kifogásod nem lenne ellene.

-          Féltelek attól, hogy valami történik veled, mert emókkal vagy körülvéve. Szerintem ez természetes dolog egy apától!

-          Attól, hogy emo barátom van, nem leszek én is az! Egyébként Dávid is emo, mégse lett az Detti sem, szóval ennyit erről!

Miután végre befejeztük apuval a kiabálást, ami miatt Milán el is akart menni, megbeszéltük, amit eredetileg akartak anyuék.

-          Nos, csak azt akartuk mondani apátokkal, hogy hétvégére elmegyünk vidékre ketten munkaügyben, ezért csak ti lesztek itthon. Arra kérlek mindkettőtöket, hogy viselkedjetek normálisan és tisztességesen! Debi, tudom, hogy már nagyon unod a témát, viszont én apáddal ellentétben azt mondom, hogy csináljatok, amit akartok, felőlem Milán itt is aludhat, de vigyázzatok! Roland, te pedig figyelj a húgodra!

-          Anyu, erről tud apu, mármint a végéről? – néztem furán, ahogy a fiuk is

-          Szerinted megengedné? Mert én kétlem….

-          Szóval Milánnak szabad útja lesz! – nevetett Roland, majd vállba veregette Milt, aki konkrétan megijedt ettől

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 37.részt, ami egy kicsit másabbra sikeredett, mint az eddigiek. Jó olvasást hozzá! :)

37.: Huppsz!

Suli után Milánnal elindultunk hazafelé, de persze apu nem hagyhatta szó nélkül, hogy a szobámban szeretnénk beszélgetni és tanulni. Tényleg csak erről a két dologról lett volna szó, szerintem nem kell nekünk még ennél több.

-      Hova mentek és mit csináltok? – jött i a konyhából apu, ahol eddig anyunak segített

-      A szobámba és beszélgetünk! Miért? – én a naiv kamaszlány még mindig nem jöttem rá a dolgokra

-          Debóra! Nem tetszik ez nekem; egy fiúval akarsz felmenni oda! Ráadásul ez  a fiú miatt sírtál napokig!

-         Apu, megbeszéltük a dolgokat és kibékültünk; ne kezd már megint!

-       Akkor sem tetszik ez nekem! Hülyeséget fogsz csinálni és meg fogod bánni, de amit tenni készülsz, nem lehet visszacsinálni! – miért gondol mindig arra?

-      Apu, fejezd be! Se Debi, sem Milán nem olyanok; ráadásul nézz rá a srácra, szereti Debit!  - kelt a védelmünkre Roland, aki mostanában mindig mellém áll

Miután a bátyámnak sikerült megnyugtatni apámat felmentünk Milánnal, ahol beszélgettünk, mint egy pár, ami jól esett, hiszen már régóta nem volt ilyen élményem. Hihetetlen, hogy kis apróságokon mennyire össze tudunk veszni és akár a kapcsolatunk végét is okozhatta volna.

Milán viszont megígérte még egyszer, hogy soha többet nem csinál ilyet, sőt még hasonlót sem. Elmondta, hogy nagyon szeret, és még mindig ugyanazt érzi, amit kilencedik elején, amikor még névtelenül küldözgetett leveleket nekem.

-          Bejöhetek? – kérdezte Roland egy-két óra múltán

-          Persze, gyere bátyó! – mosolyogtam rá

-          Mit csináltok? – nézett a laptopomra érdeklődve, miközben felé fordítottam

-        Tavalyi videók az osztályról. Mil felrakta a telefonjáról őket nekem is, amiért már hetek óta nyavalyogtam neki. – mondtam, miközben adtam egy puszit a barátomnak

-          Ugye azt tudod, hogy apu ki van akadva?

-       Ajj, gondolom, de nem érdekel. Elfogadhatná, hogy vannak saját döntéseim, aminek én fogom viselni a következményeit nem ő.

-        Aggódik érted, nehogy….

-     Kétszázszor utaltam rá, hogy nem feküdtünk le egymással és mondtam is neki, úgy, ahogy most neked. Nem tudom, miért nem érti meg!

Ezután persze még beszélgettünk egy csomót Rolanddal is, mert ő kedveli Milánt, annak ellenére, hogy pár napja ki akarta tekerni a nyakát, amiről tud is az kis emom.

Miután Mil elment haza lefürödtem és el is aludtam annyira hamar, hogy azt sem vettem észre, hogy nem öltöztem fel, így egy törölközőben vagyok.

Reggel persze sikerült elaludnom, így még arra sem keltem fel, hogy anyuék elmentek itthonról, csak Roland maradt, aki beengedte Milánt.

-   Debi! Kicsim, el fogunk késni, kelj fel! – simogatta az arcomat, mire én megfordultam, így a hátamon feküdtem

-          Még egy kicsit bátyó!

-          Milán vagyok, és háromnegyed nyolc van!

-          Hogy mi? – ültem fel rögtön, mire a törölköző leesett rólam

-         Öhm… - na, most, akkor vagy meleg a pasim vagy szimplán automatikusan nézett félre

-          Bocs, izé, szal este nem volt erőm felöltözni és…..

-          Addig kimegyek, öltözz gyorsan és induljunk!

Miután Milán kiment hipergyorsasággal elkészültem, majd siethettünk a suliba, ahonnan persze elkéstünk.

-         Merre jártatok? – nézett szúrósan Gergő bá, aki helyettesített Álmos tanárnőt

-   Öhm…. elaludtam tanár úr, bocsánat! – néztem rá, miközben a helyemre mentem

-         És te Milán? Akarom én tudni egyáltalán, hogy miért késtetek mindketten? – azt hiszem csak most esett le neki, hogy mi egy pár vagyunk

-   Elmentem Debiért, akire háromnegyed nyolcig vártam, aztán felmentem hozzá, mert nem halottam a szokásos csapkodást és hát úgy rángattam ki az ágyból… - a mondat végén persze elvörösödött

Gergő bár persze elnézte a késést, de utalt arra, hogy többet ne forduljon elő ilyesmi, főleg Álmos tanárnőnél ne. 

Első óra után Detti már kérdezősködött is, mer látta Milán arcát:

-    Miért volt olyan vörös és te is? Mit műveltetek? – láttam a szemében a huncutságot

-          Nem fogod elhinni, mert annyira gáz….

-          Mond már!

-   Este fáradt voltam, ledőltem az ágyra fürdés után egy törölközőben és elaludtam és Milán ébresztett fel. Ez még semmi, ahhoz képest ami ez után jött! Mondtam neki m,hogy még egy kicsi aztán felkelek, mert azt hittem, hogy a tesóm az, akinek szokása poénból felkelteni hajnalok hajnalán, de Mil válaszolt, hogy mennyi az idő, mire én hirtelen felültem a törölköző meg leesett rólam…

-          Hogy reagált rá? Mit csinált? Megtörtént az?

-      Dehogy, semmi nem volt! Félrenézett azonnal, úgyhogy nem látott semmit! Detti, mond, hogy ez csak egy reflex volt!

-       Miért mi más lett volna? Ne gyárts már megint összeesküvés elméleteket légy szíves!

Ezután már nem beszéltünk többet, mert becsöngettek és jött a fizikatanárunk, leadni a dögunalmas anyagot, ami senkit nem érdekelt, különösen engem nem, mert Milánon járt az agyam.

  

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 36.részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

Mivel sajnos újra itt a suli nem lesz időm minden héten két részre, mert akármennyire is szeretek írni, a tanulás rovására nem mehet, ráadásul itt lesznek az előkészítőim is. Sajnos ennyi minden nem fér bele az időmbe, de megpróbálok minden héten egy részt hozni. Tényleg, nekem is rossz így, de valamit, valamiért és hát a blogból nem lehet megélni itt, Magyarországon. :/  

36.: Békülés

Tegnap megbeszéltem Milánnal, hogy nem keres a suliban sem, így ennek megfelelően nem várt rám a kapuban reggel.

-          Debi, hogy-hogy egyedül mész? Nem beszéltétek meg a dolgokat az emo hercegeddel? – kérdezte reggeli közben Roland

-          De megbeszéltük, és abban maradtunk, hogy nekem időre van szükségem, ne keressen egy darabig. Tegnap egész nap ezen gondolkodtam, így elég volt ennyi idő. – komplett hülye nem vagyok

-          Na azért! A srácok nem várnak a lányokra egy életen át!

Miután kényelmesen megettem a reggelit, elindultam készülődni, ami nálam annyiból állt, hogy feltettem egy extra laza sminket, felkötöttem a hajam és felöltöztem. Persze még ez is egy csomó időbe telt, így késve indultam el. Mivel Milán nem várt a kapuban egyedül indultam útnak, ezen a 15 perces kis távon. Fura volt így menni, mert eddig mindig Milán kezét fogtam és közben beszélgettünk egymással, mindenféle, sokszor érdektelen témákról is. Viszont most, még jobban elgondolkodtam, hogy milyen lenne nélküle, de nem tudtam elképzelni.

-          Sziasztok! – léptem be a terembe, ahova, csak azért mentek be, mert nagyon hideg volt reggel

-          Szia! Miért egyedül jöttél? Millán konkrétan a mosdóban van már húsz perce Dáviddal! – közölte az infókat Zalán

-   Mert összevesztünk még szombaton és én így akartam! – mondtam, majd leültem a székemre, jelezve, hogy nincs kedvem beszélgetni

-    Nem békültetek ki? Azt hittem megbeszéltétek tegnap! – fordult hozzám Detti, de hál istennek becsöngettek, így abbahagytuk és a két emo is megjelent

 

Az órán nem igazán tudtam koncentrálni, csak azon kattogott az agyam, hogy Milán ne csináljon hülyeséget. Detti írt egy kis levelet, miközben Álmos tanárnő magyarázott, így jutott ez eszembe. De igaza van, hiszen emo és képes bármire. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezért kibékülök vele, mert azt már eldöntöttem előtte, de azért jobb lesz minél előbb tudatni a helyzetet az emómmal.

-          Mil, gyere…. – hívtam félre nagyszünetben

-          Igen? – láttam a szemében a szomorúságot és a félelmet

-         Tegnap és ma reggel is sokat gondolkodtam kettőnkön. Úgy gondoltam, hogy nem húzom tovább, mert nincs értelme, úgy is erre a döntésre jutottam volna.

-          Debi, higgy nekem, nem volt köztünk semmi Diával….

-          Tudom. Ajjaj, asszem’ rosszul fejeztem ki magam, mert neked most tök más jött le. Milán, nem akarok szakítani veled, sőt én azt szeretném, ha még erősebb lenne a kapcsolatunk! Szeretlek, és nem érdekel, hogy mit csináltál korábban Diával. Viszont arra kérlek, hogy mindent mondj el, amit fontosnak tartasz, nem akarok még egyszer veszekedni veled.

Innentől kezdve az egész napom jól telt, még a matek és a kémia dolgozat sem tudott zavarni, bár nem nagyon tanultam rá.

Tesi volt az utolsó óránk, hol sokat nevettünk, mert Gergő bá fáradt volt, így mi azt csináltunk, amit akartunk. A fiuk pedig úgy döntöttek, hogy focizunk; mi lányok pedig nem épp jeleskedünk ebben a sportban. Miután vége volt az órának kézen fogva indultunk haza Milánnal, de két kilencedikes megállított minket.

-          Ezt nem hiszem el! Miért békültetek ki? – nyávogott az egyik

-          Mert a barátnőm és szeretem!

-          Inkább csak becsicskultál!

Hogy mi van? Miért mondják ezt a lányok és mit akarnak Milántól?