Sziasztok! Meghoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok! :)
38.: Jó hír
Miután vége volt a tanításnak
elindultam haza Milánnal, de persze neki mindenképpen be kellett mennie egy
boltba, ami tele volt rock, punk és emo stílusú ruhákkal és kiegészítőkkel. Esküszöm,
többet vásárol, mint én, de legalább nem focimeccset néz amikor velem van.
-
Vegyél már te is valamit! Vagyis ne, mert én
veszek neked, amit csak szeretnél! – olyan volt, mint egy ötéves, aki megkapta
élete legnagyobb nyalókáját
-
Legyen meglepi, amit veszel! – mosolyogtam rá
-
Jó, de akkor ne less!
Persze jól elvoltunk a kis
üzletben, az sem érdekelt minket, hogy már rég otthon kéne lennünk. Ez már nem
mondható el apuról, aki konkrétan félpercenként hívogatott annak ellenére, hogy
mondtam neki már először is, hogy hol vagyok, és mit csinálok. Sokan mondják,
hogy az apák paranoiásak és nagyon féltik a lányaikat, ha fiú van a közelükbe,
de ez már túlzás.
-
Gyere haza most! Miért kell neked elmenni vele
mindenhova? – aha, oké, jó
-
Apu, nemsokára elindulunk, és hazaérünk, nyugodj
már le! Csak egy üzletbe jöttünk be, de Milán vásárolgat és az nem két perc.
Különben is, csak egy órája ért véget a tanítás, nem kell azonnal a rendőrséget
hívni, hogy merre vagyok!
-
De féltelek ettől a gyerektől…..
-
De nem a te dolgod az, hogy kivel vagyok együtt
és kivel nem; azt hiszem ezt a kört már lefutottuk már párszor és nem szeretném
többször!
Miután letettük a telefont Milán
jobban látta elindulni, nehogy kiakadjon apu még jobban, hogy aztán még a házba
se engedje be őt. Én úgy voltam vele, hogy nem érdekel, mert szerintem eddig
jól tanulok, nem balhézom a suliban és otthon sem, tudtommal eddig egyszer sem
lógtam és semmi olyasmit nem csináltam, amiért haragudni kellene rám.
-
Tessék, ezt neked vettem! – Milán egy halálfejes
gyűrűt és egy karkötőt nyújtott át nekem
-
Köszönöm! – felhúztam az ujjamra a gyűrűt, majd
megcsókoltam
Amikor hazaértünk, apu szerintem
már előkereste a fészerben a baltát, mert nagyon fura fejet vágott, főleg,
amikor Milánra nézett. Rolandon viszont azt láttam, hogy ő visszafogná aput, ha
kell, mert kedveli Smile Emo-t.
-
Egyszer, csak egyszer mi lenne, ha nem vele
jönnél haza? Elhanyagolsz mindet és mindenkit, csak mert ő itt van! Már haza se
jössz, csak ha hívlak; milyen dolog ez?! – kérdezte idegesen apu
-
Mián a barátom, szerintem természetes, hogy
hazakísér! Nem hanyagolok senkit és semmit, csak te látod így! Érdekes,
ugyanannyit beszélek a többi osztálytársammal, mint Milánnal, de ez téged nem
érdekel, csak az, hogy elűzd mellőlem Milánt. Amikor először hívtál mondtam,
hogy nemsokára megyünk, ne aggódj, ehhez képest még vagy húszszor felhívtál! Egyébként
meg bocsánat, hogy nem rohanok egyből haza suli után! Fogadni mernék, ha
Dettivel lettem volna, akkor semmi kifogásod nem lenne ellene.
-
Féltelek attól, hogy valami történik veled, mert
emókkal vagy körülvéve. Szerintem ez természetes dolog egy apától!
-
Attól, hogy emo barátom van, nem leszek én is
az! Egyébként Dávid is emo, mégse lett az Detti sem, szóval ennyit erről!
Miután végre befejeztük apuval a
kiabálást, ami miatt Milán el is akart menni, megbeszéltük, amit eredetileg
akartak anyuék.
-
Nos, csak azt akartuk mondani apátokkal, hogy
hétvégére elmegyünk vidékre ketten munkaügyben, ezért csak ti lesztek itthon.
Arra kérlek mindkettőtöket, hogy viselkedjetek normálisan és tisztességesen!
Debi, tudom, hogy már nagyon unod a témát, viszont én apáddal ellentétben azt
mondom, hogy csináljatok, amit akartok, felőlem Milán itt is aludhat, de
vigyázzatok! Roland, te pedig figyelj a húgodra!
-
Anyu, erről tud apu, mármint a végéről? – néztem
furán, ahogy a fiuk is
-
Szerinted megengedné? Mert én kétlem….
-
Szóval Milánnak szabad útja lesz! – nevetett
Roland, majd vállba veregette Milt, aki konkrétan megijedt ettől
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése