Sziasztok! Meghoztam a 37.részt, ami egy kicsit másabbra sikeredett, mint az eddigiek. Jó olvasást hozzá! :)
37.: Huppsz!
Suli után Milánnal elindultunk
hazafelé, de persze apu nem hagyhatta szó nélkül, hogy a szobámban szeretnénk
beszélgetni és tanulni. Tényleg csak erről a két dologról lett volna szó,
szerintem nem kell nekünk még ennél több.
- Hova mentek és mit csináltok? – jött i a
konyhából apu, ahol eddig anyunak segített
- A szobámba és beszélgetünk! Miért? – én a naiv
kamaszlány még mindig nem jöttem rá a dolgokra
-
Debóra! Nem tetszik ez nekem; egy fiúval akarsz
felmenni oda! Ráadásul ez a fiú miatt
sírtál napokig!
- Apu, megbeszéltük a dolgokat és kibékültünk; ne
kezd már megint!
- Akkor sem tetszik ez nekem! Hülyeséget fogsz
csinálni és meg fogod bánni, de amit tenni készülsz, nem lehet visszacsinálni!
– miért gondol mindig arra?
- Apu, fejezd be! Se Debi, sem Milán nem olyanok;
ráadásul nézz rá a srácra, szereti Debit!
- kelt a védelmünkre Roland, aki mostanában mindig mellém áll
Miután a bátyámnak sikerült
megnyugtatni apámat felmentünk Milánnal, ahol beszélgettünk, mint egy pár, ami
jól esett, hiszen már régóta nem volt ilyen élményem. Hihetetlen, hogy kis
apróságokon mennyire össze tudunk veszni és akár a kapcsolatunk végét is
okozhatta volna.
Milán viszont megígérte még
egyszer, hogy soha többet nem csinál ilyet, sőt még hasonlót sem. Elmondta, hogy
nagyon szeret, és még mindig ugyanazt érzi, amit kilencedik elején, amikor még
névtelenül küldözgetett leveleket nekem.
-
Bejöhetek? – kérdezte Roland egy-két óra múltán
-
Persze, gyere bátyó! – mosolyogtam rá
-
Mit csináltok? – nézett a laptopomra érdeklődve,
miközben felé fordítottam
- Tavalyi videók az osztályról. Mil felrakta a
telefonjáról őket nekem is, amiért már hetek óta nyavalyogtam neki. – mondtam,
miközben adtam egy puszit a barátomnak
-
Ugye azt tudod, hogy apu ki van akadva?
- Ajj, gondolom, de nem érdekel. Elfogadhatná,
hogy vannak saját döntéseim, aminek én fogom viselni a következményeit nem ő.
- Aggódik érted, nehogy….
- Kétszázszor utaltam rá, hogy nem feküdtünk le
egymással és mondtam is neki, úgy, ahogy most neked. Nem tudom, miért nem érti
meg!
Ezután persze még beszélgettünk
egy csomót Rolanddal is, mert ő kedveli Milánt, annak ellenére, hogy pár napja
ki akarta tekerni a nyakát, amiről tud is az kis emom.
Miután Mil elment haza lefürödtem
és el is aludtam annyira hamar, hogy azt sem vettem észre, hogy nem öltöztem
fel, így egy törölközőben vagyok.
Reggel persze sikerült elaludnom,
így még arra sem keltem fel, hogy anyuék elmentek itthonról, csak Roland
maradt, aki beengedte Milánt.
- Debi! Kicsim, el fogunk késni, kelj fel! –
simogatta az arcomat, mire én megfordultam, így a hátamon feküdtem
-
Még egy kicsit bátyó!
-
Milán vagyok, és háromnegyed nyolc van!
-
Hogy mi? – ültem fel rögtön, mire a törölköző
leesett rólam
- Öhm… - na, most, akkor vagy meleg a pasim vagy
szimplán automatikusan nézett félre
-
Bocs, izé, szal este nem volt erőm felöltözni
és…..
-
Addig kimegyek, öltözz gyorsan és induljunk!
Miután Milán kiment
hipergyorsasággal elkészültem, majd siethettünk a suliba, ahonnan persze
elkéstünk.
- Merre jártatok? – nézett szúrósan Gergő bá, aki
helyettesített Álmos tanárnőt
- Öhm…. elaludtam tanár úr, bocsánat! – néztem rá,
miközben a helyemre mentem
- És te Milán? Akarom én tudni egyáltalán, hogy
miért késtetek mindketten? – azt hiszem csak most esett le neki, hogy mi egy
pár vagyunk
- Elmentem Debiért, akire háromnegyed nyolcig
vártam, aztán felmentem hozzá, mert nem halottam a szokásos csapkodást és hát
úgy rángattam ki az ágyból… - a mondat végén persze elvörösödött
Gergő bár persze elnézte a
késést, de utalt arra, hogy többet ne forduljon elő ilyesmi, főleg Álmos
tanárnőnél ne.
Első óra után Detti már
kérdezősködött is, mer látta Milán arcát:
- Miért volt olyan vörös és te is? Mit műveltetek?
– láttam a szemében a huncutságot
-
Nem fogod elhinni, mert annyira gáz….
-
Mond már!
- Este fáradt voltam, ledőltem az ágyra fürdés
után egy törölközőben és elaludtam és Milán ébresztett fel. Ez még semmi, ahhoz
képest ami ez után jött! Mondtam neki m,hogy még egy kicsi aztán felkelek, mert
azt hittem, hogy a tesóm az, akinek szokása poénból felkelteni hajnalok
hajnalán, de Mil válaszolt, hogy mennyi az idő, mire én hirtelen felültem a
törölköző meg leesett rólam…
-
Hogy reagált rá? Mit csinált? Megtörtént az?
- Dehogy, semmi nem volt! Félrenézett azonnal,
úgyhogy nem látott semmit! Detti, mond, hogy ez csak egy reflex volt!
- Miért mi más lett volna? Ne gyárts már megint
összeesküvés elméleteket légy szíves!
Ezután már nem beszéltünk többet,
mert becsöngettek és jött a fizikatanárunk, leadni a dögunalmas anyagot, ami
senkit nem érdekelt, különösen engem nem, mert Milánon járt az agyam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése