Rubik gimi

Sziasztok! Hosszú kihagyás után végre meghoztam a 41.rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

 41.: 11.-es lettem!

Annyira nehéz visszaállni a koránkelésre, hogy rendesen el is aludtam az évnyitó napján. Fél nyolckor keltem fel, ami katasztrófa- lenne, ha Roland dolgozna, és nem tudna elvinni minket suliba.

Gyorsan felöltöztem, sminkeltem és már indultunk is, mert hát nem kicsi késésben voltunk. Amikor megérkeztünk mindenki ránk nézett, mert hát ez nem megszokott tőlünk.

-          Már azt hittük ide se értek! – szólalt meg Zalán két hajigazítás közt

-          Debi elaludt, én meg vártam rá. – mosolygott Milán, majd elindult az épület felé, de hamar megtorpant, mert megérkeztek a kilencedikesek, akik még extrémebbek, mint tavaly

-        OMG! Erdősi két lábbal dobja ki őket innen! – mondta elszörnyülködve Zsófi

-          Ez nem kérdés. Szerintem várjuk meg a csete-patét kint. – javasoltam, mert nem akartam belekeveredni

Persze az lett, amire számítottunk. Erdősi ordított és ordított velük, hogy mennyire illetlenek és erkölcstelenek.

-      Chöö, ez mindig ilyen? Kár volt ide jelentkezni, ez egy f*s! – mintha valaki kérdezte volna

-      Lesheti, hogy mikor fogok én ide járni!..... Ti hogy bírjátok? – nézett ránk egy hidrogénezett hajú lány

-          Ki lehet bírni, ráadásul igaza van. Menjetek máshova k***ni. – hihetetlen, de ezt Ákos mondta

-          Buzi vagy? – nézett sértődötten a másik csaj

-          Nem, de te se természetes szépség.  – Ákoson nem lehet egyhamar kifogni

Ezután már nem volt kedve „beszélgetni” a lányoknak, inkább elmentek, mi meg befelé vettük az irányt, mert megint a szívbajt hozzuk szegény Gergő bára, ahogy tavaly.

-       Sziasztok! Végre itt vagytok, már azt hittem senki nem jön el! Minden évben eljátszatok velem ezt? – legalább most nem volt az agyvérzés határán

-       Tanár úr, fő, hogy itt vagyunk nem?

-    De, most viszont induljunk el, mert el fogunk késni, aminek Erdősi kifejezetten nem fog örülni.

Levonultunk a roppant érdekes műsorra, amiben valószínűleg  csak az évszámokat írták át, merthogy tavaly és azelőtt is ugyanezt mondta el az igazgatóhelyettes asszony. Vagy csak nekem tűnt ennyire egyformának a három év alatt? Elmondta, hogy elvárja a normális viselkedést, a tanulást és még sok mindent, de nem nagyon figyeltem. Valahogy érdekesebbnek tűnt, amit a fiuk előttem beszélgettek halkan.

A műsor végeztével felvonultunk az osztályunkba, ahol Gergő bá újra felolvasta volna a házirendet, de nem akartuk végig hallgatni megint azt a kínzást; egyszerűen nincs türelmünk ahhoz, hogy minden évben végigrágjuk az egészet, ezért csak a módosításokat engedtük neki.

-    Amúgy, ha most bejönne, mit mondanék neki, gyerekek? Nem venné jó néven…

-          Azt mondjuk majd, hogy velünk gyorsan lehet haladni, mert mindent értünk!

-   El is hinné, nem? Ti még nem tudjátok, hogy milyen Erdősi, ha ideges! – mosolygott ránk

-     Higgye el, nem is akarjuk tudni, mondjuk eddig nem nagyon adtunk rá okot, max egy kicsit. – mondta Ákos, miközben a cipőjét próbálta levenni, a fene tudja miért

-      Egyébként mit csinálsz? – láttam Gergő bán, hogy most tényleg nem érti, mi van

-      Hát, ha nem lehet átöltözni, akkor legalább a cipőt leveszem. 

Jesszus, de tényleg. Mondjuk, már nem lepődök meg semmin ebben az osztályban, itt előfordult már minden, még az is, ami csak egy Hollywood-i mozifilmen történhetne meg. Még mindig rejtély, hogy tavaly miért repült ki az ablakon egy palack víz, vagy éppen egy elszakadt tornacipő. Erdősi szerint mi vagyunk a leghülyébb osztály, akik valaha a Rubikba jártak. Na, persze, azért vannak nálunk rosszabbak is.  

-          Öltözzetek át akkor, én addig kitalálom, hogy mit játszunk ebben a maradék három órában. – persze a fiuknak mindjárt nem volt olyan sürgős a dolog, mert egy emberként fordultak a lányok fel – Fiuk, kifelé!

-          De most miért? – értetlenkedtek tovább

-          Szerinted? – nézett Tomira Zsófi

Mondjuk, elég hamar megoldódott a dolog, mert a tanár úr kirakta a fiukat és ő is kiment a teremből. Igazából tök gyorsan öltöztünk át, mert egyrészt elegünk volt ezekből a zsákokból, másrészt meg elképzeltük, hogy mit élhetnek át a fiuk egy öltönyben, 40 fokban. Hát, nem lennék a helyükben az biztos.

A három osztályfőnökin csak játszottunk, meg beszélgettünk, meg persze megbeszéltünk pár fontos dolgot, ami elengedhetetlen volt, így az első nap.

-          Gyerekek, mivel húsz perc van vissza az órából, ezért szeretnék mondani pár fontos dolgot az évvel kapcsolatban, amit szeretném, ha betartanátok és megfogadnátok. Tudom, hogy már nagynak érzitek magatokat és úgy érzitek, hogy mindent szabad, de legyetek mértékletesek és elővigyázatosak. Ez az év már beleszámít a továbbtanulásba, ezért szeretném, ha normálisan teljesítenétek. Kezdjetek el gondolkodni a további terveitekről, nézzetek utána, érdeklődjetek és tegyetek érte. Októberben szoktak indulni az előkészítők és a különböző szakkörök is, ezért jó lenne addigra dönteni, de legkésőbb félévig. Persze, ezt csak azért mondom nektek, mert volt már, aki odajött hozzám tizenkettedik osztály felénél, hogy ő szeretne tesiből érettségizni. Ez minden tanár egyik rémálma, mert pár hónap alatt nem lehet senki felkészíteni. Azt szeretném, ha kitűznétek magatok elé egy célt és ahhoz képest teljesítenétek. Tudom, hogy valakinek már kilencedik év elején megvolt, hogy mi szeretne lenni, de van aki még végzősként érettségivel a kezében sem tudja, hogy mihez kezdjen. Erről még majd a következő osztályfőnökiken beszélgetünk, de most azt szeretném, hogy mindenki gondolkodjon el azon, amit mondtam.

-          És, ha valaki nem akar továbbtanulni?  - kérdezte Krissz

-          Miért nem szeretnél?

-          Mert több helyre hívtak már modellkedni és szerintem a fősuli ráért akkor is, ha kiöregszem a szakmából. Inkább a modellkarrierem szeretném építeni, aztán majd meglátjuk mi lesz.

-          Azért te is tűzz ki magad elé egy célt, és tanulj érte, hiszen az érettségi nem veszik el a modellkedés után sem.

Ezután már ki is csöngettek, így mehettünk haza, ahol egy kisebb harc folyt apu és Roland között. Mi lehet már megint?