2014. június 23., hétfő

Vakáció kiegészítéssel

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már Alex Amandához költözött. Jó olvasást hozzá! :)

16.: Welcome to my home
A haza utat követő nap olyan gyorsan elszállt, hogy nem is érdeme s róla beszélni. Nem történt semmi érdekes csak vártam a mai napot, hogy Alex végre ideköltözzön. Tudom, hogyha minden jól megy, akkor ez csak egy átmeneti lakás lesz, hiszen, akkor veszünk egy közöset.
Reggel már vidáman keltem fel, pedig tudtam, hogy ma be kell mennem a céghez is, mert jó rég nem láttam, hogy mi folyik odabent.
-           Jó reggelt főnök! Hogy van? Milyen volt az út? Jól érezte magát? – komolyan, miért kell ennyire nyalniuk? Úgy sem adok fizetésemelést.
-          Köszönöm szépen, minden szép és jó volt, de ez egy munkahely, ahova nem bájcsevegni jöttem be, hanem gyorsan papírokat átnézni. – vettem fel egyből a kemény üzletasszony arcomat
Kár volt azt mondanom, hogy gyorsan nézem át a teendőket, ugyanis annyi volt, hogy nem látszottam ki a papírhalmok mögül. De büszkén jelentem, hogy délutánra végeztem vele, már csak az volt a gond, hogy a munkában megfeledkeztem az időről és majdnem elkésem.
-          Szia, kicsim. Régóta vársz? – csókoltam meg Alexet az ajtóban  
-          Nem, most értem ide, ebben a pillanatban akartam csengetni. – mosolygott rám, majd bementünk a lakásba
-          Szép lakásod van! Annyira más, mint az enyém volt. – nézett körbe azonnal
A cuccai nagy része már nálam volt, csak pár bőröndöt és táskát hozott magával. Gondolom a legfontosabb ruhái voltak benne és könyvei.
-          Gyere, körbevezetlek a lakásban, nyugodtan hagyd itt a cuccaidat, majd felvisszük őket.
-           Oké, a többi cuccom?
-          Felvittem a vendégszobába, mert arra gondoltam, hogy ott te tudnál tanulni, és egyben lehetnének ott a ruháid is, csak a fontosabb dolgokat pakoljuk be a szobámba, így megmarad mindkettőnk függetlensége. Vagy így rossz lenne neked? – hogy bírtam ezt elmondani egy levegővel?
-          Ugye nem fogok külön aludni? – vágott hülye fejt, mire elnevettem magam
-          Nem, csak a cuccaid lesznek ott. Oké?
-          Nekem megfelel, legalább nem kell egymást néznünk, ha összekapunk valamin. – jól kezdi
-          Nem vagyok olyan elviselhetetlen alak! Csak azért mondtam, mert így neked egyszerűbb lesz tanulni. Nem fogok bejárkálni semmiért, te sem fogsz zavarni ha dolgoznom kell. Bár nagyon ritkán hozom haza a munkát.
Megmutattam neki mindent a lakásból, még a legeldugottabb kis zugokat is, hátha nem fog megtalálni, ugyanis szokásom a ház legeldugottabb részeibe menni, amikor dolgozom.
-          Tényleg jó nagy házad van!
-          Kell JPS vagy egy térkép? –kérdeztem tőle, mire először fura fejet vágott majd leesett neki
-          Hát persze!
Elkezdtünk pakolni a szobába, ahol az ő cuccai lesznek, majd nálam is elhelyeztük a fontosabb dolgait. Később átadtam neki a kulcsot, de előbb figyelmeztettem néhány szabályra; na ja, velem még a lakásban sem egyszerű, pedig az ne munkahely.
-          Alex van néhány dolog, amit be kell tartanod neked is, mint mindenkinek, aki ebbe a házba jön.
-          Mi lenne az?
-          1. Ne hagyj kupit magad után. Ha eszel, akkor mosd el magad után a tányért, és rakd a helyére. 2. Ne csinálj átjáró házat. Nem szeretem, ha vendégek jönnek, mennek a lakásban. Ja és szólj, ha valakit meghívsz ebédre vagy bármi ilyen jellegű dologra. Nem nagyon szeretem a váratlan vendégeket. Mármint munka után jól esik lezuhanyozni és smink nélkül egy lenge kopott ruhában mászkálni, ellenben nem szeretem, ha mások így látnak. Nem vagyok az, az itthon nem törődök magammal lány, de akkor is. 3. Mivel most már egy háztartásban élünk és nem vendég vagy itt, neked is be kell szállnod a házimunkába. Nyilván nem fogom azt mondani, hogy mosogass, de a fűnyírás és a kert a te feladatod lesz,de csak a tanulás után; azt nem akarom, hogy elhanyagold. –jobban reagált, mint amire számítottam. Azt hittem, hogy hülyének fog tartani, de nem.
-          Nyilván nem hagyok kupit és nem csinálok átjáró házat a lakásodból, és az is természetes, hogy kiveszem a részem az itthoni munkából. ezt nem is kellett volna mondanod.
-             Akkor rendben van. – mosolyogtam rá, mire megcsókolt és az ágy felé vezetett
Hát nem telt sok időbe, az ágyat már fel is avattuk.  Úgy döntöttünk, hogy mára elég a pakolásból és inkább egymással leszünk elfoglalva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése