Happy Birthday!

Sziasztok! Tudom, hogy nemrég volt rész, viszont a blog harmadik születésnapja is a napokban volt, így gondoltam illik írni egy kisebb összefoglalót ez alkalomból. (07. 14) 

Tudom, hogy nem mindig voltam túl aktív, sőt ami azt illeti konkrétan mostanában elhanyagoltam a blogot, amit az előző egyéb bejegyzésben ki is fejtettem, de ahogy ígértem megpróbálok minden héten bejegyzést hozni és lezárni a történetet még októberig. 

Most viszont nem a mentegetőzésért hoztam létre ezt a posztot, hanem mert a blog szülinapját ünnepeljük. Szóval ennek örömére itt egy kis statisztika, amit minden évben megejtek.

Blog nyitása: 2013. 07. 14

Három év alatt összesen 5.600 megtekintés volt, ami azt jelenti, hogy egy hónapban átlagosan 155,5 kattintást kapott a blog, amit nagyon szépen köszönök.

Az oldalon 4 rendszeres olvasó van, ami úgy gondolom, hogy valójában több, legalább is a visszajelzések alapján. Ezt is nagyon szépen köszönöm. 

Bejegyzések közül ez a 84., amiből 68 a két már megjelent történethez kapcsolódik és 16 egyéb bejegyzés történt.

Legforgalmasabb hónap: 2015. márciusa volt, 767 megtekintéssel. 

Végül, de nem utolsó sorban szeretném mindenkinek megköszönni, a kitartást és a kattintásokat, amik azt jelzik számomra, hogy érdemes folytatnom és ennyi időt beleölni a munkáimba. Remélem még sok évet fog megélni ez a blog és még sok történettel tudok nektek egy kis vidámságot csempészni a napjaitokba.

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amihez jó olvasást kívánok! :)

49.: Apu

-      Milán, akkor beszéljünk a szüleimmel! Roland és apu is látták Dórát, ők segíthetnek nekünk. –kérleltem Milánt úton az iskolából

-     Debi, ez veszélyes és nem tartozik rájuk! Mi van, ha legközelebb tényleg a közeledbe megy? Hogy fogod magad megvédeni? – Milán szeme most komoly volt, a megszokott huncut helyett

-     Ezért mondom, hogy beszéljünk a szüleimmel és talán Erdősivel is, hiszen tudod jól, hogy a Rubikba senki nem juthat be, ha nem oda jár. Másik része pedig, hogy szerinted az a nő beengedne valakit ilyen kinézettel az intézménybe? Gondolkozz már el egy kicsit és ne csak a saját érdekeidet nézd! – most már szinte veszekedtünk, de nem érdekelt, mert itt már nem csak az elmeháborodott ex-barátnőről volt szó, hanem a testi épségünkről is

A vitát még a házunkig sem tudtuk megoldani, így elég feszülten mentünk be a szobámba, ami anyunak is feltűnt, ezért utánunk jött. Persze nem mondtuk el neki a teljes igazságot, Milán óhaja szerint, de engem már nem sok választott el attól, hogy kitálaljak anyu előtt mindent. Szerintem joga van tudni erről, másrészt pedig segíthet nekünk. Jól tudom, hogy Mil mitől fél, mert elmesélte az egész kapcsolatát Dórával, beleértve azokat a balhékat is, amikbe a lány rángatta bele. Tisztában vagyok azzal, hogy a rendőrség valószínűleg elővenné Milánt, de ezt meg kellene kockáztatni szerintem már csak a fenyegetése miatt is.

-        Milán, szerintem mondjuk el anyuéknak, csak segíthet rajtunk. – mondtam az ágyamon hasalva

-      Persze, hogy apád páros lábbal dobjon ki a lakásból, és hogy soha többet ne beszélhessek veled a sulin kívül. Debi, én elhiszem, hogy félsz, mert hidd el én is, de apád nem díjazná a múltamat és nem szeretnélek elveszíteni. Vannak kapcsolataim, Dórát lerendezem én és ebből nem nyitok vitát!

Ezután a leckére koncentrált, de szerintem azt sem tudta, hogy milyen füzet van előtte. Amúgy sem vall Milánra, hogy tanulna, – amiért lesz is egy elbeszélgetésünk – de most végképp nem koncentrált. Valahol elveszett a gondolatai és Dóra között félúton. Igazából azért is akarok beszélni erről a szüleimmel, mert attól félek, hogy Dóra annyira befúrja magát az agyunkba, hogy a végén miatta fogunk szakítani. Úgy értem a gond akkorára fog hatalmasodni, hogy nem fogunk elbírni vele ketten és ez meg fogja mérgezni a kapcsolatunkat előbb vagy utóbb. Nem mintha párkapcsolati szakértő lennék, de azért olvastam már ezt-, azt az ilyesmiről és hát jobb félni, mint megijedni.

-          Jó, mondjuk el a szüleidnek és Erdősinek is. De előre mondom, hogy ebből baj lesz, nem is kicsi. – fordult felém Milán, aki ezek szerint egész eddig elmélkedett

-          Rendben, de csak akkor, ha ezt te is akarod. Nem szeretném rád erőszakolni a dolgokat.

Ezután összepakoltunk holnapra, mert szerintem ez egy kimerítő beszélgetés lesz, ami után nem lesz erőm táskát rámolni.

-          Apu, beszélnünk kell sürgősen! – közöltem, mikor leértünk a konyhába, ahol apu matatott a kajával

-          Nem én voltam!

-    Tessék? Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de ez fontos! Emlékszel a lányra, akit Roland és Milán elküldött nemrégiben? – muszáj a tárgyra térni, mert ennek a beszélgetésnek soha nem lesz vége

-          Igen, emlékszem, miért?

Miután a kezébe nyomtam a levelet és elolvasta elég döbbent arcot vágott, úgyhogy Milán belekezdett a mesébe, ami nem igazán tetszett apunak, de hát ez van. Láttam rajta, hogy le van sújtva a ténytől, hogy Milán nem mindig állt a jó oldalon, de csak a barátnője miatt. Azt is elmondta Smile, hogy nem tudott a felbukkanásáról egészen addig, amíg fel nem hívta. Persze apu először nagyon pipa volt a dolog miatt, de ahogy láttam nem Milánra haragudott, hanem inkább Dórára.

-      Miért csak most szóltatok erről? Ha nem is a rendőrségre mentek vele, de legalább nekünk szólhattatok volna. Debi, így hogy engedjelek el valahova? Az az őrült nő kint mászkál valahol és valószínűleg téged figyel. Az is lehet, hogy most is itt van.

-    Mert azt hittem, hogy le tudom állítani. Nem gondoltam, hogy idáig el fog menni, ráadásul a Rubikba is bejutott, ahova Erdősi senkit nem enged be, ha nem az iskola diákja. Nézd, tudom, hogy elcsesztem, de ahogy Debinek is mondtam nem fogom hagyni, hogy baja essen. Holnap pedig szólni fogunk Erdősinek is erről a dologról, mert ez már nem játék.

Meglepő módon apu nem akartam kirakni Milánt és nem is akarta kiütni. Fura módon nagyon sokat változott az elmúlt időkben pozitív irányba. Most már nem bánja, hogy Milánnal vagyok és azt sem, hogy már nem vagyok az ő kicsi lánya.

A beszélgetés után elmentünk zuhanyozni és mivel Smile nálam aludt közel éjfélig TV-t néztünk, majd elmentünk aludni, mivel nagy nap várt ránk.  Erdősivel kellett szembenéznünk.

Reggel, mikor elindultunk a suliba még egyszer átbeszéltük a részleteket, mert a boszorka khmm… igazgatóhelyettes asszony mindenre ki fog térni. Csodával határos módon sikerült beérnünk a suliba minden balhé nélkül, csak a többiek néztek ránk furán, amikor nem mentünk oda hozzájuk, hanem egyyenesen befelé vettük az irányt.

-     Jó reggelt, igazgatóhelyettes asszony!  - köszöntünk Milánnal szinte egyszerre, amivel kicsit kitűntünk a tömegből

-  Jó reggelt! Mit szeretnétek? – kérdezte egyből, mivel nem mentünk az osztályunk felé, hanem hozzá indultunk

-    Beszélnünk kell önnel egy nagyon fontos dologról, ami nem várhat soká! – úgy látszik Smilenak elment a bátorsága, mert nekem kellett beszélnem

Mivel látta rajtunk, hogy tényleg nem viccelünk intett, hogy kövessük őt az irodájába, ami igen tekintélyes méretű. Bent egy tölgyfa asztal állt, ami előtt egy kényelmes bőrfotel terebélyesedett, a falon pedig a Rubik zászlaja volt kifeszítve. 

-          Nos, hadd halljam, mi a gond! – mutatott a két székre, utalva, hogy üljünk le – Úgy látom, hogy nem szórakozni jöttetek!

-    Tegnap ez a levél volt a szekrényemben, amit egy nem Rubikos lány írt és helyezett el itt. – mondtam miközben átadtam a levelet, amire persze felszaladt a szemöldöke, mondván, hogy ennyi?

-     Honnan tudjátok, hogy ki volt az? Rendőrség vagy a szülők tudnak róla? – miután elolvasta a fenyegetést komolyabb lett

-    A volt barátnőm csinálja, akit már innen is elküldtem egyszer. Fogalmam sincs, hogy hogyan jött be és arról se, hogy mi a célja ezzel. Nézze neki már volt dolga a rendőrséggel, amibe belerángatott engem is, és senki nem tudja, hogy mire képes. Még én sem.

-          MICSODA?! – szinte dörrent a hangja a hatalmas irodában 

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amit ígértem, úgyhogy jó olvasást kívánok hozzá! :)

48.: Kezdődik

Amikor beértem a lakásba apu fogadott a régi trükkjével, vagyis az álolvasással.

-          Igen apu? – kérdeztem rá, mert tudtam, hogy utánam fog jönni

-     Miért van az, hogy elengedlek valahova, és te visszaélsz vele? Azt hiszed, nem tudok róla, hogy nem voltál iskolában? Debi, így ennek nem lesz jó vége. Mi lesz a tanulással, az álmaiddal és a terveiddel? Milán a barátod, amivel én megbékéltem, de ez nem azt jelenti, hogy adj fel mindent, amit még kilencedik elején vagy nyolcadik végén elterveztél.

-   Nem felejtettem el, mi terveztem és azt sem, hogy milyen fontos a pontok szerzése. Viszont egyszer én is megtehetem azt, amit mások már vagy tízszer megcsináltak előtte. Nem ettől az egy naptól függ a jövőm!

-  Értem, de legközelebb mit fogsz csinálni? A tudtunk nélkül fogsz lógni? Debi….

-     Ezt most fejezzük be! Te nem érted, amit én mondok és én sem értem, hogy miért parázol ennyire mindenen. Eddig és ezután is jó tanulok, ez csak egy kis lazulás volt.

Ezután felmentem a szobámba és bejelentkeztem Facebookra, ahol Detti már várt rám a házival. Tisztában vagyok azzal, hogy ilyet nem lehet mindig megcsinálni és azzal is, hogy Milánnal meg kell értetnem a suli fontosságát, bár nem hiszem, hogy ez az én feladatom lenne, de azért megpróbálom.

Mialatt a házit másoltam beszélgettem egy kicsit Dettivel is:

Bernadett Vári: Holnap jössz?

Debóra Budai: Igen, ez csak egy egynapos pihi volt.

Bernadett Vári: Oké! De Milán se volt ma, amit Dávid is furcsált. Nincs gáz ugye?

Debóra Budai: Nincs semmi, csak bevágta a hisztit és késtünk volna több mint fél órát, ezért nem mentünk be.

A lecke után elmentem zuhanyozni, majd lefeküdtem aludni, mert nagyon fáradt voltam már. Mondjuk szerintem ez betudható Milánnak, aki nem nagyon hagyott békén egész nap.

Reggel az ébresztőórám jelzésére ébredtem és a bátyám telefonjára, ami szüntelenül csörgött neki. Vajon ki hívja hajnali fél hétkor? Rejtély!

Miután kikászálódtam az ágyból azonnal a gardróbomhoz léptem, ahonnan kivettem egy fekete farmer egy fehér hosszujjúval és egy dzsekivel. Persze a dzseki okozott némi fejtörést, de rájöttem öt perc gondolkodás után, hogy tél van, ezért nem árt melegen öltözködni. Így, decemberben azért időben leesett, igaz?

-         Debi, valaki itt van a ház előtt, akit már tegnap is láttam. Fogalmam nincs, hogy ki ez a csaj és mit akar itt egyfolytában, de idegesít az ólálkodása. – ecsetelte Roland egy kopogás után

-     Hogy néz ki a lány? Lehet, hogy az egyik osztálytársam van itt és csak érdeklődik a tegnapi miatt. – mondtam mosolyogva miközben felkentem egy kis szemhéjpúdert

-   Fekete, oldalt kiborotvált haj, fekete cuccok hajmeresztő sminkkel kombinálva. – tájékoztatott a bátyám, mire bennem a vér is meghűlt

-     Basszus! Roland én ki nem teszem a lábam itthonról. A csaj Milán exe és szerinte egy közveszélyes pszichopata állattal vetekszik néha a viselkedése. – néztem ijedten a tesómra, ami persze már jobban felkeltette az érdeklődését

-          Remek! Akkor majd én elpaterolom innen!

Meg sem várta a válaszom, lement és elkezdett beszélni Dórával. Nem tudom miről csevegtek, de én addig hívtam Milánt, hogy figyelmeztessem. Mil persze annyira begőzölt, hogy két perc alatt a házunk előtt volt és onnan üvöltött Dórával, akinek a szeme se rebbent erre. Mondjuk, nem tudom mit várt Vörös úr azzal az 50 kilójával. Mire leértem az emeletről apu az ablakból nézte a csetepatét, aminek hamar vége lett, ugyanis a lány feladta és elment. Csak ezután mertem kimerészkedni és elindulni suliba.

Séta közben éreztem Milánon, hogy valami nincs rendben és azt is, hogy nyugtalan.

-          Miért nem teszel feljelentést? – kérdeztem hirtelen, mert nekem ez volt a leglogikusabb lépés

-      Mert akkor engem is belemártana a dolgokba és előszedné a régi eseményeket is, amiknél nem bizonyítható, hogy nem voltam jelen. Mivel nincs bizonyíték az ártatlanságomra engem is nagy valószínűséggel megbüntetnének.

-      Mit csinált ez a nő, amibe belekeveredtél? – volt egy sanda gyanúm, de inkább nem mondtam ki       

-          Igazából nem tudok részleteket, csak annyit, hogy volt egy pár kétes üzlete. Úgy értem nem egyszer láttam olyan dolgokat nála, amik tuti, hogy nem tiszta úton lettek az övéi. Többek közt ezért is szakítottam vele. Nem volt kedvem belekeveredni a balhéiba.

Ezután hagytam a témát, mert láttam, hogy rosszul érinti. Az az igazság, hogy kezdek félni Dórától, hiszen minden kitelik tőle. Főleg, hogy semmitől nem retten vissza.

Amikor beértünk a suliba én egyből a szekrényemhez mentem – a szokásunkkal ellentétben-, mert le kellett adnom egy fontos papírt, amit beletettem az irattartómba. Mire sikerült kinyitnom a suliboxot majdnem becsengettek.

-     Debi kiesett valami! – vette fel a borítékot Krissz, aki a mellettem lévő szekrényben turkált

-          Köszi! – azt hittem, hogy csak egy levelezés, amit Dettivel folytattunk órán, de azért megnéztem

„ Debóra,

Hagydj békén Milán és enged, hogy viszajöjön, ahoz, akihez tartozik. Ne akardd megvárnii, amig én teszek érte, mert az fájjni fog!

Pusszika „

Csak ennyi állt a levélben és ilyen helyesírással.

-          Gáz van? – kérdezte Krissz az arckifejezésem láttán

-          Nincs, csak beszélnem kell Milánnal!

Ez után elindultam az osztályba, hogy meg tudjuk tárgyalni a továbbiakat Milánnal, mert ez így nem mehet tovább. A levél után már tényleg minden kitelik tőle. Erdősi nem enged be senkit, aki nem a Rubik diákja, de Dóra még így is beférkőzött ide, ráadásul az igazgatóhelyettes asszonynak még csak fel sem tűnt.

-          Milán, ez már nem vicc. Itt már nem elég, hogy Roland vagy te megpróbálod jobb belátásra bírni. Mi van, ha haza megyek és ott vár a szobámban? Örökké te sem tudsz megvédeni tőle, mert tuti, hogy találni fog egy rést a pajzson és ott bejut. Tudom, ezt nem akarod, de a rendőrséghez kell fordulnunk.

-   Debi nem tehetjük, mert abból csak baj lesz. Majd megoldjuk másképp. Figyelj, nem hagyom, hogy bajod essen –és most nem csak ezzel a tipikus szöveggel jövök. Tényleg mindent megteszek.

Persze Farkas tanárnőnek most kellett bejönnie, így nem folytathattuk tovább a beszélgetésünket Milánnal. Viszont nem érdekelt, hogy mi lesz, ezt nem fogom annyiban hagyni az biztos! 

Helyzetjelentés

Sziasztok!

Tudom, hogy már nagyon régen volt rész és azt is, hogy már nagyon régóta húzom a történetet, de egyszerűen nem volt időm a sok tanulás és készülés mellett. Nem mentegetőzni szeretnék, hiszen nincs értelme, de remélem még nem tűntetek el és kíváncsiak vagytok a folytatásra,ami nem kevés izgalmat rejteget még. Nem szeretnék lehetetlen célokat kitűzni vagy Titeket hitegetni, de a nyáron vagy legkésőbb október környékén szeretném lezárni a Rubik Gimit és elkezdeni egy új történetet, aminek kiléte még titok mindenki előtt. 

Remélhetőleg egész nyáron minden héten friss résszel várlak Titeket, úgyhogy érdemes lesz benézni!

Addig is mindenkinek kellemes nyarat és az érettségizőknek sok sikert kívánok a szóbelihez! :)

   

Rubik gimi

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt folytatás, de sok minden közbejött és nem szerettem volna összekapkodni. Most viszont végre kész lett, úgyhogy jó olvasást kívánok hozzá! :)

47.: Otthon töltött nap

Reggel Milán ébresztőórájára ébredtem fel, mert olyan hangerővel szólalt meg valami metálzene, hogy konkrétan kiugrottam az ágyból. Persze Milán kinevetett, hiszen ő már megszokta ezt a zajt.

-          Csak nem fél a csajszim?  - kérdezte mosolyogva, majd magához rántott

-          Dehogy, csak az idegbeteg zenédre kellett felkelnem! – mondtam morcosan miközben elhúzódtam tőle, csak, hogy még hitelesebben durcizhassak

-   Kibírod! – nevetett még mindig, mert tudta, hogy igazából nem vagyok mérges

Ezután viszont felkeltünk, mert nem voltam abban biztos, hogy a Hercegnő elkészül időben – ezt most kivételesen nem magamra értettem.

-       Jó reggelt! – köszöntem a szüleinek, mikor leértünk a konyhába, ahova persze már felöltözve mentem le Milánnal ellentétben

-          Szia, Debi! Te hogy-hogy itt? Ennyire megenyhült az apád? – nézett Károly, Mil apukája hatalmas szemekkel

-   Tegnap ugye reggel átmentem Debiékhez, mire az apja mondta, hogy nem lesznek otthon, csak késő este érkeznek, Roland meg éjszakás lesz. Erre megkérdeztem az apjától, hogy nem aludhat-e nálam Debi. Annyit mondott, hogy viselkedjek, különben kitekeri a nyakamat. Én is meglepődtem, hogy ezt mondta! – na, igen, Milán különös mondatai korán reggel

-          Akkor ez már jó hír nem? – kérdezte Emese rám nézve

-          Végre nem kell titokban átsurrannom hozzájuk! – érvelt Smile

-       Nekem is jobban tetszik így, hogy végre apu nem akarja kinyírni a barátomat.

A beszélgetés közben leültünk reggelizni, bár nekem nem nagyon volt étvágyam, azért letuszkoltam egy pár falatot.  Milán palacsintát evett rántottával, amit még a mai napig nem értek. Hogy tudta megenni ezt egyszerre? Az még rendben van, hogy egyiket vagy másikat, de egyszerre?

-     Debi, az a helyzet, hogy nem érzem jól magam. Így nem tudok iskolába menni! – közölte Smile a reggeli befejeztével

-  Már megint eljátszod az álbeteget? – vontam fel a szemöldökömet, mert tudtam, hogy kamuzik

-          Dehogy, teljesen komolyan gondolom! Miért hazudnék neked? – ehh, ennél átlátszóbb már nem is lehetne

-   Nem is tudom, például, hogy maradjak itthon veled egész nap. – sosem hazudott jól

-   Talán így van. De akkor is, szörnyen beteg vagyok! – játszotta tovább a szenvedőt

-    Rendben, akkor menj orvoshoz én meg megyek suliba. Majd hívj fel, hogy mit mondott a doki! – gonoszkodtam vele tovább, bár már tudtam, hogy ebből tényleg nem lesz iskola

-          De mi van, ha…..

Persze mindenféle érvet bevetett annak érekében, hogy ne kelljen ma bemennünk, ami be is vált, ugyanis negyed kilenckor néztem az órára. Mivel úgy is elkéstünk felhívtam anyut, aki azt mondta, hogy most az egyszer kivételesen maradjak, de többet ilyet ne csináljak.

Így történt az, hogy Milánéknál voltam egész nap iskola helyett. Tudom, hogy ez nem helyes, de ha más is megteheti, akkor én egyszer miért nem? Utólag persze jobban belegondoltam és rájöttem, hogy ha erről apu tudomást szerez irtó nagy balhét fog csapni. De akkor pont nem érdekelt.

-          Gyerekek, akkor mi elmentünk dolgozni, majd jövünk este. Milán, ha lehet, akkor viselkedj, és ne csinálj hülyeséget! – mondta Károly, majd elindult kifelé Emesével együtt

-          Egyetek is valamit! – javasolta Emese egy mosoly kíséretében

Persze mi úgy tettünk, mint a jó gyerekek és integettünk nekik, majd egyből visszatértünk lakásba, ahol elkezdtük megtárgyalni a nap folytatását:

-     Például elmehetnénk moziba vagy itthon is nézhetnénk valamit! Mit gondolsz? – kérdeztem Milánt, aki épp valahol máshol járt, mert nagyon akart válaszolni

-       Vagy maradjunk a szobámban egész nap és csináljunk valamit ott. De felőlem el is mehetünk, ha te úgy akarod.  – tipikus pasi, az egyszer biztos

-          Maradjunk, de akkor játszunk valamit. Van társasod?

-       Társas? Ez most komoly? – nézett rám hülyén, mert ő egészen másra gondolt ezen a napon, de az az igazság, hogy én még mindig nem tudok Milánról mindent, szóval kicsit puhatolózni szeretnék

Mivel az én javaslatom győzött Smile keresett valami régi játékot, amivel igazából már egyikünk sem tudott játszani, mert elfejtettük a szabályokat, papírt viszont nem találtunk hozzá.  Végül inkább egymást kérdezgettük olyan dolgokról, amiket még nem tudtunk egymásról. Így derült fény arra, hogy Milán igazából Dóra miatt akart itthon maradni és nem miattam, ami egy kicsit ugyan rosszul esett, de amikor megtudtam a miértjét, akkor hálás voltam érte. Kiderült, hogy ez lány nem egyszer próbálta belevinni Milánt a kétes ügyeibe, volt, hogy konkrétan az utcán üvöltöztek egymással, mert Smile nem akart belekeveredni a dolgokba. De sajnos még így is sikerült, viszont még időben kijött belőle és csak azután került sor a feljelentésre, amit Károly és Emese kezdeményezett; így érthető módon Milán tart Dórától.

A beszélgetés közben annyira elment az idő, hogy ideje volt hazaindulnom.

-          Elkísérlek! – mondta Milán miközben felvette a kabátját

-          Nem kell, csak egy utca!

-         Abban az egy utcában is lehet bajod. Figyelj, amit Dóráról mondtam, azt nem ijesztgetésnek szántam, hanem az az igazság. Attól félek, hogy tudomást szerez rólad és bosszút akar állni, a történtek miatt.

Persze ezután már én is beláttam, hogy jobb lesz, ha elkísér, habár nem féltem a lánytól egyáltalán. Bár, jobb később, mint soha.