Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, ami most otthon játszódik. Jó olvasást hozzá! :)

43.: Beilleszkedni

Amikor hazaértem felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépemet, bár semmi kedvem nem volt jópofizni az esetleges „beszélgető partnerekkel”, mert apuval még mindig nem békültünk ki. Őszintén megmondom, hogy nem tudom mi lesz ezeknek a veszekedésnek a vége. Aput se akarom kizárni az életemből, viszont Milán is fontos nekem.

Miközben nézegettem a különböző posztokat Alexa rám írt:

Alexa Kiss: Szia! J Reggel, amikor bementem mindannyitok kint állt az épület előtt. Ez nálatok valami hagyomány vagy miért vagytok ott?

Debóra Budai: Szia! J Ez nálunk amolyan bevett szokás, de nincs semmi háttere. Egyezrűen nem akarunk bent lenni korán, ezért megvárjuk egymást. Te is gyere oda nyugodtan!

Alexa Kiss: Biztos? Mármint nem fogok zavarni? Az az igazság, nem tudom, hogy milyen szokásaitok vannak és miket szoktatok csinálni, ezért inkább kérdezek. Ugye nem gond?

Debóra Budai: Persze, hogy nem zavarsz és bátran kérdezz is. Annyi, hogy mindenki nagyjából ¾ nyolcra érkezik, és 55 körül megyünk be. J

Alexa Kiss: Köszi J A tanárokról is tudnál mondani egy- két szót?

Debóra Budai: Persze, de igazából mindegyik nagyon kedves bár szigorú. Álmos tanárnővel (irodalom, nyelvtan) nem érdemes ujjat húzni, kivéve, ha azt szeretnéd hallgatni egy órán keresztül, hogy milyen erkölcstelen a mai fiatalság.  Nála ne használj szlengeket és akkor is bólogass, ha azt sem tudod, hogy miről van szó – habár már tanultad. Erdősivel se érdemes kötekedni, mert kidob az épületből; szó szerint. Ünnepélyeken és egyéb kiöltözős hülyeségen a szoknyád legfeljebb térd fölött 10cm legyen, különben hazaküld. Tőle konkrétan még Kalocsai is fél, legalább is szerintem.

Alexa Kiss: Uhh… hát ez így kicsit sokkolt. Mondjuk azt már a beiratkozásnál láttam, hogy Erdősi keménykezű nő, de azt nem hittem, hogy ennyire. A sminket mennyire engedi?

Debóra Budai: Ha halvány akkor semmi kifogása, de ha erős, akkor lemosatja veled. Állítólag az irodájában van sminklemosó is.

Alexa Kiss: Akkor nincs gond, mert maximum annyi szokott lenni rajtam, mint amennyit ma láttál.  Az osztálytársakról is tudnál mondani pár szót? Mármint azt láttam, hogy nem egy átlag csapat és nem is olyan, mint a „b” osztály.

Debóra Budai: A b-sekkel nem kell foglalkozni, ők a khm… plázacicák és macskák gyülekezete, akiknek annyi eszük van, mint egy kupac ruha. Nem én találtam ezt ki, ennek van egy külön története, amit majd elmesélek személyesen, ha szeretnéd.

Alexa Kiss: Akkor velük nem is beszéltek?

Debóra Budai: Csak amit nagyon muszáj. Osztálytársak? Huhh… Igazából szerintem a profiljukból mindent megtudhatsz róluk, amit meg nem, arra majd rájössz te magad. Így nem lehet őket definiálni, mert annyira különbözőek. Annyi a lényeg, hogy Zsófi mindig kimondja, amit gondol, még akkor, ha megsért vele valakit, de leginkább csak a fiukat szívatja a beszólásaival. Krissz modellkedik már kiskora óta, és nem szereti, ha lefikázzák a „szakmáját”. Dávid és Milán emok, de konkrétan többet röhögnek, mint mi, legalább is sokszor.  Vannak depis napjaik, de akkor sem az az érvágós.

Alexa Kiss: Köszi J Sokat segítettél. Amúgy jól láttam, hogy Dávid és Detti együtt vannak? Mármint úgy láttam, mintha Dávid megölte volna Dettit.

Debóra Budai: Igen, együtt vannak, már egy jó ideje, ahogy én is Milánnal. Egyébként Zsófi és Krissz között is volt valami, de senki nem tudja, hogy most mi van, csak ők.

Alexa Kiss: Na, ez tök szupi! Köszi, az infókat még egyszer. Most mennem kell, majd beszélünk a suliban! Szia! J

Debóra Budai: Szia! J

Miután elköszöntünk egymástól Alexával kikapcsoltam a gépem, mert kopogást halottam.

-          Bejöhetek? – kérdezte apu, felettébb furcsán

-          Persze, gyere!

-          Beszélnünk kell, még egyszer utoljára Milánról!

-          Apu, ha megint elkezded……

-          Nem, igazából csak tisztázni szeretnék veled mindent.

A beszélgetés nem is volt olyan vészes, mint amire számítottam. Igazából, csak elmondta apu, hogy miért aggódik és azt, hogy nem akarja, hogy bajba keveredjek.  Elmondta, hogy ha nem Milán lenne vele, akkor is így viselkedett volna, mert rájött arra, hogy kezdek felnőni és már nem irányíthat mindent, ráadásul már nincs akkora beleszólása a dolgaimba. A végén hozzátette, hogy szeretne velünk kibékülni és szeretné, ha áthívnám Milánékat egy ebédre a hétvégén.

-          Milán! – sikítottam a telefonba – Apu megbékélt mindennel! Megbeszéltünk mindent és tisztáztuk a dolgokat! Azt szeretné, ha kibékülnétek és átjönnél a szüleiddel hétvégén ebédre!

-        What? Ez nem csak egy újabb trükk, amivel ellenünk játszik? Bocs, Debi, de nem nagyon bízom ezek után apádban!

-          Nem, most tényleg komolyan átgondolt mindent.

Ezután még beszélgettünk egy kicsit, de csak semmitmondó dolgokról, aztán egyszercsak se kép, se hang. Elaludtam. 

Rubik gimi

Sziasztok! Hatalmas késéssel ugyan, de itt van a következő rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

42.: Új

Délután kiderült, hogy apu megtudta, hogy Milán nálam aludt, ráadásul nem is egyszer. Így hát amint meghallották, hogy megérkeztem engem is belevontak a veszekedésbe, ami konkrétan az egész családot érintette, mondjuk csak apu ellenezte nagyon a dolgot.

-          Az a nagy szerencséje ennek a gyereknek, hogy nem jött be! Az biztos, hogy nem tette volna zsebre, amit kapott volna most. Még is mit képzel magáról ez a kis…!?

-   Apu, egyszer, csak egyszer nem bírnál normálisan beszélni róla? Milán a barátom akár tetszik akár nem; ezt a kört már évek óta lefutottuk, csak te tartasz még mindig itt!

-      Itt aludt, veled egy szobában! Mit gondoltál, majd repdesni fogok az örömtől?

-     Legalább lehetnél egy kicsit toleránsabb! 17 éves leszek hamarosan, de te még mindig irányítani akarsz, ahogy mindenkit!

-          Csak féltelek egy olyan dologtól, amire nem vagy felkészülve.  – ekkor már visszavett a hangerejéből, de éreztem a köztünk lévő feszültséget

-      Neked mindig csak ezen jár az eszed! Szerinted semmi mást nem csinálhatunk kettesben csak is kizárólag azt. – mondtam dühösen, majd elmentem a szobámba, ahol ledőltem az ágyamra és álomba sírtam magam

Komolyan nem értem, miért fáj neki annyira, ha boldog vagyok? Mondjuk mindenkivel ezt csinálta, aki egy kicsit is közelebb került hozzám, mint ahogy apu azt gondolta először. Milánnál viszont már akkor elkezdte, amikor legelőször hazakísért még anno 9. elején.

Reggel kisírt karikás szemekkel ébredtem fel, ami nagyon nem jó. Miután felöltöztem és megpróbáltam eltűntetni a kis szörnyeket a szemem alól lementem a konyhába, ahol már ki volt készítve a tízóraim. Gyorsan elvettem, majd kimentem a kapuba, ahol Milán várt rám, ahogy szokott, de most furább volt.

-          Baj van? – kérdeztem tőle kicsit ijedten

-          Nem, nincs semmi. – láttam rajta, hogy hazudik

-          Milán….

-          Apud tegnap felhívta az enyémet és hát nem volt valami szívmelengető érzés, amiket mondott rólam. Tudom, hogy nem a te hibád akkor is szarul esett. – nem is nézett rám, miközben mondta

-          Milán, tegnap eléggé összevesztem emiatt apuval, szal’ lehet, hogy ezért hívta fel a szüleidet. De szerintem nem fog tudni közénk állni, akárhogy is szeretné, igaz?

-          Persze, hogy nem!

Miután ezt sikerült megvitatnunk gyorsítottunk a lépteinken, mert kicsit késésben voltunk. Habár idén végre nem Álmos tanárnővel kezdünk, hanem Farkassal. Ő nem szól érte, ha kicsit késünk, de sose lehet tudni, hogy mikor toppan be Erdősi, nála meg köztudottan nem jó, ha csöngetés előtt egy perccel nem vagyunk az osztályba.

Mikor megérkeztünk a suli elé a többiek már kint álltak, ahogy az elmúlt két évben már megszoktuk.

-          Már csak két évig állhatunk itt! – mondta drámaian Zalán – Pedig oly’ sok szép emlék köt ide, s mennyi eltöltött idő!

-          Két év!

-          Zsófi, most muszáj volt elrontanod a pillanatot?

-          Bocs, de akkor is!

Mondjuk, két év alatt már megszoktuk Zalán hülye beszólásait, meg úgy általában a fiukét, de ma felettébb drámai hangulatban voltak. Bár szerintem ez betudható annak, hogy elkezdődött a suli. 

-          Gyerekek, induljunk, mert elkésünk! – szólt közbe a hordozható időmérőnk, Dávid

-          Akkor kezdjünk bele!

Persze senki nem ment olyan gyorsan azért, de még így is beértünk csöngetés előtt két perccel. Igazából semmit nem szedtünk elő, mert nem úgy is csak az idei év megpróbáltatásairól fogunk beszélgetni. Ez már megszokott itt, a Rubikban.

-          Sziasztok! Üljetek le! Erdősi igazgatóhelyettes asszony hamarosan be fog jönni hozzátok! – na persze erre mindenki elhallgatott

-          Nem mi voltunk! – ezt Márk komolyan gondolta

-          Fogalmam sincs, miről van szó, de lehet, hogy nem is akarom.  – pislogott Farkas Márkra

-          Akkor jó!

A tanárnő utasítására előszedtük a füzeteinket, hogy legalább úgy látszon az igazgatóhelyettes- asszony előtt, hogy tanulunk.  Csak egy pár percet kellett várnunk és meg is érkezett a boszorkány – akarom mondani Erdősi Klára és mögötte egy lány.

-          Jó reggel kívánok! Szeretném bemutatni nektek Kiss Alexát, aki a mai naptól az osztálytársatok lesz.

-          Csókolom, szia! – kiabáltak a fiuk, ezzel bemutatkozva Alexa előtt

-          Sziasztok!

Ezután persze a biosz elment Alexával, mert hát mindenkit érdekelt az új osztálytársunk kiléte. Mondjuk az egész nap elment azzal, hogy a tanárok megismerkedjenek vele, így mi kicsit el lettünk hanyagolva, amit nem nagyon bánunk. Egyébként Alexa nagyon kedves és nyílt lány, ami miatt nagyon könnyen be fog illeszkedni az osztályunkba, sőt még az is kiderült róla, hogy nagyon - nagyon hasonlít ránk, szóval a lányok már be is fogadták, ahogy fiuk- bár ők melyik lányt nem?

B.U.É.K 2016

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok! :D

Merry Xmas!

Áldott, boldog, békés karácsonyt kívánok mindenkinek! :)

Rubik gimi

Sziasztok! Hosszú kihagyás után végre meghoztam a 41.rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

 41.: 11.-es lettem!

Annyira nehéz visszaállni a koránkelésre, hogy rendesen el is aludtam az évnyitó napján. Fél nyolckor keltem fel, ami katasztrófa- lenne, ha Roland dolgozna, és nem tudna elvinni minket suliba.

Gyorsan felöltöztem, sminkeltem és már indultunk is, mert hát nem kicsi késésben voltunk. Amikor megérkeztünk mindenki ránk nézett, mert hát ez nem megszokott tőlünk.

-          Már azt hittük ide se értek! – szólalt meg Zalán két hajigazítás közt

-          Debi elaludt, én meg vártam rá. – mosolygott Milán, majd elindult az épület felé, de hamar megtorpant, mert megérkeztek a kilencedikesek, akik még extrémebbek, mint tavaly

-        OMG! Erdősi két lábbal dobja ki őket innen! – mondta elszörnyülködve Zsófi

-          Ez nem kérdés. Szerintem várjuk meg a csete-patét kint. – javasoltam, mert nem akartam belekeveredni

Persze az lett, amire számítottunk. Erdősi ordított és ordított velük, hogy mennyire illetlenek és erkölcstelenek.

-      Chöö, ez mindig ilyen? Kár volt ide jelentkezni, ez egy f*s! – mintha valaki kérdezte volna

-      Lesheti, hogy mikor fogok én ide járni!..... Ti hogy bírjátok? – nézett ránk egy hidrogénezett hajú lány

-          Ki lehet bírni, ráadásul igaza van. Menjetek máshova k***ni. – hihetetlen, de ezt Ákos mondta

-          Buzi vagy? – nézett sértődötten a másik csaj

-          Nem, de te se természetes szépség.  – Ákoson nem lehet egyhamar kifogni

Ezután már nem volt kedve „beszélgetni” a lányoknak, inkább elmentek, mi meg befelé vettük az irányt, mert megint a szívbajt hozzuk szegény Gergő bára, ahogy tavaly.

-       Sziasztok! Végre itt vagytok, már azt hittem senki nem jön el! Minden évben eljátszatok velem ezt? – legalább most nem volt az agyvérzés határán

-       Tanár úr, fő, hogy itt vagyunk nem?

-    De, most viszont induljunk el, mert el fogunk késni, aminek Erdősi kifejezetten nem fog örülni.

Levonultunk a roppant érdekes műsorra, amiben valószínűleg  csak az évszámokat írták át, merthogy tavaly és azelőtt is ugyanezt mondta el az igazgatóhelyettes asszony. Vagy csak nekem tűnt ennyire egyformának a három év alatt? Elmondta, hogy elvárja a normális viselkedést, a tanulást és még sok mindent, de nem nagyon figyeltem. Valahogy érdekesebbnek tűnt, amit a fiuk előttem beszélgettek halkan.

A műsor végeztével felvonultunk az osztályunkba, ahol Gergő bá újra felolvasta volna a házirendet, de nem akartuk végig hallgatni megint azt a kínzást; egyszerűen nincs türelmünk ahhoz, hogy minden évben végigrágjuk az egészet, ezért csak a módosításokat engedtük neki.

-    Amúgy, ha most bejönne, mit mondanék neki, gyerekek? Nem venné jó néven…

-          Azt mondjuk majd, hogy velünk gyorsan lehet haladni, mert mindent értünk!

-   El is hinné, nem? Ti még nem tudjátok, hogy milyen Erdősi, ha ideges! – mosolygott ránk

-     Higgye el, nem is akarjuk tudni, mondjuk eddig nem nagyon adtunk rá okot, max egy kicsit. – mondta Ákos, miközben a cipőjét próbálta levenni, a fene tudja miért

-      Egyébként mit csinálsz? – láttam Gergő bán, hogy most tényleg nem érti, mi van

-      Hát, ha nem lehet átöltözni, akkor legalább a cipőt leveszem. 

Jesszus, de tényleg. Mondjuk, már nem lepődök meg semmin ebben az osztályban, itt előfordult már minden, még az is, ami csak egy Hollywood-i mozifilmen történhetne meg. Még mindig rejtély, hogy tavaly miért repült ki az ablakon egy palack víz, vagy éppen egy elszakadt tornacipő. Erdősi szerint mi vagyunk a leghülyébb osztály, akik valaha a Rubikba jártak. Na, persze, azért vannak nálunk rosszabbak is.  

-          Öltözzetek át akkor, én addig kitalálom, hogy mit játszunk ebben a maradék három órában. – persze a fiuknak mindjárt nem volt olyan sürgős a dolog, mert egy emberként fordultak a lányok fel – Fiuk, kifelé!

-          De most miért? – értetlenkedtek tovább

-          Szerinted? – nézett Tomira Zsófi

Mondjuk, elég hamar megoldódott a dolog, mert a tanár úr kirakta a fiukat és ő is kiment a teremből. Igazából tök gyorsan öltöztünk át, mert egyrészt elegünk volt ezekből a zsákokból, másrészt meg elképzeltük, hogy mit élhetnek át a fiuk egy öltönyben, 40 fokban. Hát, nem lennék a helyükben az biztos.

A három osztályfőnökin csak játszottunk, meg beszélgettünk, meg persze megbeszéltünk pár fontos dolgot, ami elengedhetetlen volt, így az első nap.

-          Gyerekek, mivel húsz perc van vissza az órából, ezért szeretnék mondani pár fontos dolgot az évvel kapcsolatban, amit szeretném, ha betartanátok és megfogadnátok. Tudom, hogy már nagynak érzitek magatokat és úgy érzitek, hogy mindent szabad, de legyetek mértékletesek és elővigyázatosak. Ez az év már beleszámít a továbbtanulásba, ezért szeretném, ha normálisan teljesítenétek. Kezdjetek el gondolkodni a további terveitekről, nézzetek utána, érdeklődjetek és tegyetek érte. Októberben szoktak indulni az előkészítők és a különböző szakkörök is, ezért jó lenne addigra dönteni, de legkésőbb félévig. Persze, ezt csak azért mondom nektek, mert volt már, aki odajött hozzám tizenkettedik osztály felénél, hogy ő szeretne tesiből érettségizni. Ez minden tanár egyik rémálma, mert pár hónap alatt nem lehet senki felkészíteni. Azt szeretném, ha kitűznétek magatok elé egy célt és ahhoz képest teljesítenétek. Tudom, hogy valakinek már kilencedik év elején megvolt, hogy mi szeretne lenni, de van aki még végzősként érettségivel a kezében sem tudja, hogy mihez kezdjen. Erről még majd a következő osztályfőnökiken beszélgetünk, de most azt szeretném, hogy mindenki gondolkodjon el azon, amit mondtam.

-          És, ha valaki nem akar továbbtanulni?  - kérdezte Krissz

-          Miért nem szeretnél?

-          Mert több helyre hívtak már modellkedni és szerintem a fősuli ráért akkor is, ha kiöregszem a szakmából. Inkább a modellkarrierem szeretném építeni, aztán majd meglátjuk mi lesz.

-          Azért te is tűzz ki magad elé egy célt, és tanulj érte, hiszen az érettségi nem veszik el a modellkedés után sem.

Ezután már ki is csöngettek, így mehettünk haza, ahol egy kisebb harc folyt apu és Roland között. Mi lehet már megint?