Sziasztok! Hosszú kihagyás után végre meghoztam a történet első részét, amihez jó olvasást kívánok! :)
1.: A kezdet
Nem vagyok gazdag családból
származó, de ettől függetlenül még igenis önálló és talpraesett nő vagyok, aki
nem szorul segítségre. Csak munkára. De arra nagyon.
Történelem – angol szakos tanárira
járok az egyetemen, már csak az utolsó félévem van vissza és végre pedagógus
leszek. Mindig is imádtam tanulni, képezni magam, és a gyerekekkel is elég jól
kijövök. Mondjuk furcsa lenne, ha nem szeretném őket, hiszen egy gimnáziumban
tervezek dolgozni. Viszont addig még meg kell írnom a szakdolgozatomat, amiből
igazából már nem sok hiányzik, és az államvizsgán kell átmennem. Mindig is strébernek
tartottam magam, mert jók voltak az eredményeim és sokat tettem az iskoláért. Nem
voltam az a tipikus plázacica vagy épp szurkolólány, inkább az irodalomklub
elnöke lettem és sorra nyertem a versenyeket irodalomból és történelemből is.
Ezért döntöttem úgy, hogy tanár leszek. Persze az iskolán kívül is volt életem,
ugyanolyan lány voltam mint a többi, csak a nagy piálásokból és bulizásokból
maradtam ki gimisként, amit nem is bánok utólag sem. Az egyetemre is simán bekerültem, sőt
ösztöndíjat kaptam, de sajnos ez már nem elég.
Egyetemistaként úgy döntöttem, hogy
önálló életet kezdek, tekintve, hogy most elég messze lakom a szüleimtől.
Önálló és független vagyok anyagilag is, de sajnos most elveszettem az eddigi
biztos állásomat, mert felvettek helyettem valakit, aki mindig itt tud lenni.
Egy kisboltban dolgoztam eladóként, de most új munka után kell néznem, amit az
egyetem mellett is tudok csinálni.
- Na, találtál már valamit? – kérdezte Skype-on
keresztül anyu, aki természetesen értesült a helyzetről, így gyakorlatilag le
kellett beszélnem arról, hogy pénzt küldjön
- Nem, de keresem. Az sem baj, ha csak fél évig lesz
meg, mert szeptembertől már megvan a helyem. – ecseteltem a hajamba túrva, mire
anyu egy kicsit meglepődött, ugyanis nem tudott a leendő munkámról
- Hol lesz munkád? Mit fogsz csinálni? – tette fel egyre
gyorsabban a kérdéseket
- A mostani gyakorlati helyemen meg fog üresedni a töri
– angol tanári poszt, mert a két tanár nyugdíjba megy és mivel meg vannak
elégedve velem felvesznek állandóra. – mosolygotam jókedvűen
Persze még sokat beszélgettem volna
velük, mert tényleg ritkán találkozunk, hiszen nem engedhetem meg magamnak én
sem, hogy mindig hazarepüljek és ők sem, hogy Kaliforniába utazzanak, de muszáj
volt munkát keresnem, mert a hónap elején nagyon nagy bajban leszek. Egy kis
bérelt lakásban élek egyedül, de nem fogom tudni kifizetni, ha nem lesz munkám.
A lakásban semmi extra nincs, egy kicsi előszobából nyílik a nappali a
konyhával, amivel szemben a szobám és a fürdő található Minden az én ízlésemnek
megfelelően van berendezve, a tulajdonos engedte, hogy minimálisan átalakítsam,
így helytakarékossá tudtam tenni. Nem túl nagy lakás, de nekem megfel, úgysem
vagyok itt olyan sokat, mert a napjaim nagy részét az egyetemen töltöm. Miközben
nézegettem a rosszabbnál rosszabb állás ajánlatokat megakadt a szemem egy kis
hirdetésen, amit csak véletlenül láttam meg.
„
Bébiszittert keresek!
14 éves
lányom mellé egy megbízható, művelt és gyerekekhez értő, lehetőleg 25 és 40 év közötti
hölgyet keresek, aki naponta tud felügyelni a lányomra tanítás után.
Részletekért
érdeklődjön a következő számon: 0048 25 354 – 458
Kevin King”
A King nevet hallottam már valahol.
Igen, egészen biztos vagyok abban, hogy hallottam már. Mivel csak tanítás után
kellene felügyelni a kamaszlányra, aki nyilván nem igényel túl nagy törődést,
úgy gondoltam, hogy ez a nekem való munka, mellette még tanulni is tudok.
Szinte alig gondoltam át az egészet már hívtam is a feltüntetett számot és a
legnagyobb meglepetésemre még fel is vették:
-
Kevin King! – szólt a telefonba egy kemény, ugyanakkor
kellemes férfihang
- Jó napot kívánok! Lea Webster vagyok, és az állásra
szeretnék jelentkezni. – szóltam a telefonba a lehető legmagabiztosabban
- Jó napot Lea! Pontosan melyik állásra jelentkezne? – kérdezte
kicsit tétovázva, mire először azt hittem, hogy hülyéskedik velem
- A bébiszitter munkára. – mondtam kissé bizonytalanul,
mert kezdtem azt hinni, hogy csak átverés az egész
- Ohh, értem. Egyeztessünk egy időpontot és jöjjön be az
irodámba az önéletrajzával együtt egy személyes elbeszélgetésre. Mikor felelne
meg az időpont? – a hangja még mindig kellemes volt, ugyanakkor éreztem rajta,
hogy magas beosztású ember lehet, mert tiszteletet parancsolóan beszélt
- Nekem bármikor megfelel, kivéve a holnap délelőttöt. –
válaszoltam megilletődve a gyorsaságtól
- A holnap délután már jó lenne? Tudja, gyorsan
megoldást kell találnom a lányom számára…
- Két órától szabad vagyok! – vágtam a szavába
izgatottan, még mielőtt valaki elhappolhatná előlem az állást
- Akkor négy órára várom Önt! A cím pedig: Beverly
Hills, Highway Street 8145. Kérem, pontosan érkezzen!
És már le is csapta a telefont. Jó
modorú nem mondom.
Viszont örültem, hogy ilyen hamar
találtam egy munkát, ahol már a következő nap megnéznek, de bevallom egy kicsit
féltem is a helyzettől, mert nem tudtam, hogy hova kell mennem és mennyit kell
teljesítenem. Ennek ellenére várakozással tekintettem az állásinterjúra és nem
kevés izgalommal feküdtem le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése