Rubik gimi

Sziasztok! Ahogy megígértem, hoztam a másik részt is. Jó olvasást hozzá! :)

27.: Ez most komoly?

Miután megláttam Milánt azzal a lánnyal hazarohantam az ágyamba. Hiába volt bennem az első pillanatban, hogy beszélnem kell vele, egyszerűen nem volt erőm hozzá. Elég volt, amit láttam. Egy hét telt el, mióta nem találkoztunk normálisan, egy hét alatt vajon hányszor csalt meg ezzel a lánnyal? Mert tudom, hogy megcsal vele. Máskülönben mit csinálna, és miért nem akar velem lenni?

-          Minden rendben? – nyitott be a szobámba Detti, mikor utolért

-          Szerinted? – sírtam még jobban, mint eddig

-          Figyelj, lehet, hogy félreérted! Az is lehet, hogy tényleg valami rokona és puszit adott neki.

-          Most véded? – néztem a legjobb barátnőmre sírva

-          Nem védem, csak nem úgy ismertem meg Milánt, hogy ezt megtegye veled. Különben tudod is Dávid csak tudna róla és szólna neked.

-          Hogy jön ide Dávid?  - na jó, egyre gyanúsabb ez az egész

-          Legjobb haverok. Csak tudna róla.

Nem láttam értelmét összeveszni Dettivel, ezért inkább hagytam. Nem tudom mi ez az egész, de azt igen, hogy Milán sántikál valamiben. Ezért is döntöttem úgy, hogy holnap, mikor már egy kicsit megnyugszom kérdőre vonom. Ezt nem csinálhatja meg velem! Tudom, hogy vannak nálam szebb és jobb lányok, de mondja a szemembe, ha valami gond van.

Egész este alig aludtam valamit az idegességtől, és az átsírt nap miatt. Azon gondolkodtam, hogy talán igaza van Dettinek és nem nő áll a dolog hátterében. Milán nem olyan srác, aki ilyen aljas módon átverné a barátnőjét. Bár ki tudja?

Reggel fáradtan keltem fel, ami meg is látszott az arcomon.

-          Hát te? – nevetem Roland reggeli közben

-          Nem aludtam semmit….

Hamarosan el kellett indulnom, de nem volt kedvem, mivel tudtam, hogy a kapuban fog várni Milán.

-          Szia, kicsim! – akart adni egy puszit, de elhajoltam – Mi a baj?

-          Semmi! Csak te….

-          Miért? Mit csináltam? – látom, nem nagyon érti

-          Szerinted teljesen hülye vagyok? Egyik nap rám se nézel konkrétan, a másik nap meg kicsim?

-          Félreérted….

-          Tegnap követtelek. Hidd el nem értek félre semmit; mindent láttam.

-          Tessék? Nem értelek…. én nem csináltam semmit.

-        Azt mondtad, hogy dolgod van. Egész nap fura voltál, ezért követtelek és egy kis utcában egy lánnyal láttalak a tattoo szalon közelében. Szerinted mit néztem félre? – kezdtem ideges lenni

-          Nem az volt, aminek látszott. Hamarosan mindent megtudsz, csak legyél türelmes.

Hogy mi? Legyek türelmes? Várjam meg, amíg elém állnak kézen fogva és bejelenti Milán, hogy ő az új szerelme? Vagy meddig?

Az egész napom úgy telt, hogy sehogy. Elvoltam, próbáltam figyelni, de semmi nem ment. Valahogy sem nem tudta lekötni a figyelmemet, még a tananyag sem. Mondjuk, semmi érdekeset nem veszünk, hacsak a másodfokú egyenletek nem azok. Nem tudom miért, de még mindig Milánon gondolkodtam. Valami nem tiszta, de nem jövök rá, hogy mi.

Suli után Milán azt mondta, hogy beszélni akar velem. Kíváncsi vagyok, mit akar.

-          Detti, nézd, tudom, hogy titkolóztam előtted és rájöttem, hogy mit néztél félre. Igazából tényleg egy nővel találkoztam és tényleg az unokatesóm volt, ahogy mondtam is. Tudom, hogy fura voltam mostanában, de szeretnélek meglepni valamivel, és nem akartam, hogy megtudd, mert kellett egy alkalmas pillanat…..

-          Várj, akkor nem csaltál meg? – mosolyogtam rá és a nyakába borultam

-          Nem, dehogy. Nem tudnám megtenni veled. Szeretlek. – mondta majd megcsókolt

-          Mikor mondod el a meglepit? – nem tudtam már tovább várni

-         Tetoválást szeretnék, ami téged jelképez. Ezért egy D betűre gondoltam valami szép mintával, amit az unokatesómmal beszéltem meg, mivel ő fogja csinálni. Valójában tegnap néztem meg, amit rajzolt. Hétvégén pedig megyek varratni, ahova szeretném, ha eljönnél velem.

-          Ez most komoly? Ez… - nem találtam a szavakat, annyira meglepődtem

-       Elvileg azt akartam, hogy csak a kész tetkót lásd, de rájöttem, hogy lehet, nem fog tetszeni az ötlet, így inkább elmondtam. És igen, komoly. – mosolygott rám

Ezen most meglepődtem. Igazából erre nem számítottam, mivel még csak egy éve vagyunk együtt, de örülök neki. Szeretem Milánt és ő is engem; ez a lényeg. A tattoo pedig jó ötlet és aranyos is. 

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a folytatást,amihez jó olvasást kívánok! :)

26.: Láttam valamit

Sajnos Milánnal nagyon keveset beszéltünk a múlthéten, hiszen nekem folyamatosan programjaim voltak, utána hullafáradt voltam ráadásul Florát nem nagyon hagyhattam magára, mivel vendég volt. Tudom, hogy egy héten meg se szabadna kottyannia egy kapcsolatban, főleg, hogy már jó régóta együtt vagyunk, de még is rossz volt.

Észrevettem Milánon, hogy a program óta feltűnően kerül engem, de nem tudom miért. Hétvégén alig volt nálam, azzal az ürüggyel, hogy el kell menni, meglátogatni az unokatesóját. Érdekes, eddig sehova nem kellett mennie, most hirtelen van 200 unokatesója. Mindegy.

-          Ma ráérsz? Elmehetnénk moziba – mondtam reggel a kapu előtt

-          Nem érek rá, dolgom van, de talán holnap ráérek – ez fura volt, de mindegy

-          Mi van veled mostanában? Alig vagyunk együtt, pedig elvileg egy párt alkotunk – mondtam neki egy kicsit dühösen

A suliig szinte nem is beszéltünk egymással, pedig lett volna mondanivalóm számára, de inkább megtartottam magamnak a békesség kedvéért. Nincs kedvem összeveszni vele, bár még soha nem is vitáztunk egymással.

-          Hahó, Detti! Minden oké? – lebegtette a kezét előttem Dávid

-          Hmm? Persze, csak elgondolkodtam – még mindig Milánon filóztam

-          Amúgy miért néznek errefelé a b-sek? – kérdezte hirtelen Rami

-          Biztos az értelmesebbik tízedik osztályról beszélnek – nevetett Márk saját poénján

-          Meglehet, de nem nagyon érdekel, hadd dumáljanak rólunk.  – nézett feléjük Zsófi

Milán folyton b-s lányok felé nézett, de nem tudom miért. Lehet beszélnem kellene vele erről, de az is lehet, hogy csak paranoiás vagyok és rémeket látok. Mondjuk az egyszer biztos, hogy valami nem stimmel és ezúttal nem egy nátháról van szó, amit 40 Celsiusban kap el az ember.

-     Debi, elmehetnénk plázázni suli után, vagy tanulnod kell? – kérdezte egyik szünetben Detti; mondjuk észre sem vettem, hogy már elment két óra

-          Nem tudom. Elvileg találkozunk Milánnal, akivel már rég nem beszélgettem a project miatt.

-          Valami baj van? Olyan fura vagy ma……

-       Milán a furcsa, nem én. Máskor örült, ha együtt lehetünk, most meg nem akar velem lenni; mintha már nem szeretne. Vagy nem is tudom, de rosszul esik, az tény.

-     Lehet, hogy csak megunta, hogy folyton együttvagytok. Szüksége van egy kis időre, amíg feltöltődik, utána pedig minden olyan lesz, mint volt. 

-     Nagyon remélem. Mindenesetre, megkockáztatom, hogy követem! – pillantottam Dettire, de láttam rajta, hogy nem tartja jó ötletnek

-       Ne csináld! Így el fogod veszíteni, mert azt sugallod felé, hogy nem bízol benne. Hagyd egy kicsit békén….

-         Nem! Szerinted milyen érzés, hogy csak így lepattint, és nem fogalakozik velem, annak ellenére, hogy már egy hete nem is láttuk egymást?

-         Akkor viszont veled megyek! Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj!

Az órák további része annyira lassan telt, hogy azt hittem, soha nem lesz már vége ennek a napnak. Ráadásul matekból feleltem is, és a tanár úr nem arról híres, hogy békén hagy minket, amíg ki nem húzza belőlünk a maximumot. Nálam mondjuk, szó szerint úgy húzta ki, merthogy nem nagyon akartam beszélni, sőt semmihez nem volt kedvem. Az egész napot a hátam mögött akartam tudni, és elfelejteni. Ha ilyen könnyen menne!

-          Debi, valami baj van? Feltűnően máshol jársz! – állított Gergő bá tesi után

-          Persze, minden oké, csak fáradt vagyok. – próbáltam mosolyogni, de nem nagyon jött össze

-          Akkor nem nyúzlak, öltözz át.

Tesi volt az utolsó ránk, így hazafelé vettem az irányt, mivel Milán azt mondta, hogy nem ér rá. Persze Detti a megbeszéltek szerint követtük őt, de nem tud róla, és remélem így is marad. Amúgy is, anyuék úgy tudják, hogy a barátommal vagyok valahol a városban.

-          Mit gondolsz, mit fogunk látni? – kérdezte Detti egy kis utcába érve

-          Remélem semmit, csak kerülő úton megy!

-          De ez nem egy tetkó szalonhoz vezető út? Én úgy emlékszem, hogy erre van, mert a bátyám is itt varratott anno. – nézett rám Detti

Még egy darabig követtük, aztán megállt Milán, így mi is ezt tettük egy fal mögé bújva. Épp, hogy kinéztem, mikor megláttam, hogy egy lánytól hajol el, aki kb. annyi idős, mint mi.

Mi volt ez? Miért csinálja ezt velem? Miért nem mondja meg? Régóta találkozgatnak a hátam mögött? Lesz Milánhoz egy pár keresetlen szavam….

Rubik gimi

Sziasztok! Hosszú kihagyás után - ami miatt nem is magyarázkodok különösebben, mert egyszerűen nem volt időm - meghoztam a következő részt, amiben már nagy szerepük van Floráéknak. Jó olvasást hozzá! 
Ha minden a terv szerint alakul, akkor nyáron hetente két rész lesz a Rubik gimiből, mivel nagyon hosszú a történet.

25.: Egy hét

Ebben az egy hétben, amíg Floráék nálunk voltak nem kellett suliba mennünk, csak programjaink voltak.

De kezdjük előröl.

Az első napon, mikor hazaértünk lepakolt a szobámban, közben bejött Roland, akivel beszélgetett egy kicsit, bár a tesóm nem tud annyira angolul vagy, ahogy ő mondja, más nem tud úgy, ahogy ő. Majd elindultunk vissza a sulihoz, ahol vetélkedők voltak délutánig, aztán szabadfoglalkozás.

Volt futóverseny, logikai játék és még sok más feladat volt, de legalább jól elfáradtunk a nap végére.

-          Amúgy hogy utaztál? – kérdeztem tőle lefekvés előtt

-          Jól, csak egy kicsit hosszú volt

-          Azt elhiszem – mosolyogtam rá, majd magamra húztam a takarót

Ezután már nem beszélgettünk sokat, csak jelentéktelen dolgokról, majd elmentünk aludni, mert egy hosszú nap állt mögöttünk és előttünk is.

A második napon városnézésre mentünk, ahol minden nevezetességet megnéztünk, minden múzeumba betértünk és persze nem maradhatott el a gulyás megkóstolása sem.

-          Ez finom! – mondta Dávidnak Austin, mivel nem evett belőle

-          Akkor jó. Én nem eszem ilyet! – elég vicces fejeket vágott miközben nézte Austint

-          Kóstold meg!- kérlelte a vendégünk

-          Nincs az a pénz!

-          Egyél már belőle!- nevettem

-          Vega vagyok, nem eszem!

-          Akkor halj éhen! – persze nem gondoltam komolyan

-          Nem fogok, csak nem eszem meg az állatokat!

Persze erről vitatkozhattunk volna órákig, de nem jutottunk volna semmire, mert mindketten a magunk igazát mondjuk.

Ezután még nézelődtünk egy kicsit, de már nem volt érdemleges programunk; mindenki ment amerre akart. Mi mondjuk csak a városközpontba mentünk, de ott is bevásárló központokba. Nem akartunk vásárolni olyan sokat, csak egy pár Magyarországra emlékeztető dolgot, mivel egy külföldinek mindig kell az emlék innen.

-          Szeretsz itt lenni? –kérdeztem tőle este

-          Aha, tök szuper itt minden, mondjuk fura is

-   Azt gondoltam, de holnap elvileg egy Népi Hagyományok nevű programra megyünk, ahol mindenféle magyar cuccot csinálunk és nézelődünk egy falumúzeumban – mosolyogtam Florára

-          Az jó, már várom!

Reggel Flora ébresztett fel, mert az izgatottságtól nem tudott aludni, pedig még csak fél hét volt.

-          Mit csináljunk addig?

-          Nem tudom, te mit szeretnél?  - ő a vendég, de én mit akarok…..

-          Dávid fog jönni ide fél nyolcra, és onnan megyünk a sulihoz és még van fél óránk, elmehetnénk addig a közeli pékségbe ahol ilyenkorra készül el a friss süti

-          Menjünk!

A megbeszéltek szerint bevásároltunk a fiuknak is, akikkel pont a mi utcánkban találkoztunk össze.

-          Mit csináltok erre ilyen korán?- nézett nagyokat Dávid

-       Kaját vettünk nektek! Oda is adom! – nyújtottam át a frissen sült ropogós kakaós csigát Dávidnak, az áfonyás tekercset pedig Austinnak

-          Köszönöm, Debi. Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? – pislogott a srác

-          Flora mondta, hogy nagyon szereted az áfonyás sütiket

Ezután már a sulihoz mentünk, ahova nemsokára megérkeztek a többiek is, így indulhattunk a programunkra.

Mikor végre a kis faluhoz étünk meglepődtem, hogy mennyire tiszta minden ahhoz képest, hogy a legtöbb ember itt mind idős. Igazából itt minden úgy van kialakítva, hogy élethű legyen. Dolgoznak, állatokat tartanak, fonnak, hímeznek, kötnek, és ezeket árulják, mivel minden a turistáknak van készítve. Meghallgattunk egy nagyon érdekes előadást Magyarország népművészetéről, magunk is készíthettünk tárgyakat és persze vásárolhattunk is. Én egy kis agyagedényt vettem és egy kis terítőt.

-          Ez nagyon jó nap volt! – mondta már a buszban Austin

-          Megszúrtam az újamat és lejött a körömlakkom! – ezt Dávid halál komolyan gondolta

-          Ez legyen a legnagyobb problémád az életben! – nevettem rajta

-          Ez igen is nagy baj!

-          Majd otthon kifested újra!

Mikor hazaértünk már semmihez nem volt kedvünk Florával csak aludni, mert elfáradtunk az egész napi mászkálásban, de jó hír, hogy a következő nap laza lesz.

Lényegében innentől annyira gyorsan elment a hét többi napja, hogy észre sem vettük, csak amikor már búcsúzkodtunk a busznál, mert vendégeink hazamentek.

Florával megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot facebookon és skypeon, jövőre pedig én megyek ki hozzájuk, ahol remélhetőleg hasonló programokon fogok részt venni, mint itt.