Sziasztok! Meghoztam a következő rész, amiben már van egy kis utalás a 24.-re is. Jó olvasást hozzá! :)
23.: Kit cserélünk el?
Reggel sikerült elaludnom, így
kapkodnom kellett az átlagnál jobban. Persze, ha mondjuk nem beszélek ennyit
este Milánnal, akkor még fel is tudtam volna kelni időben. Ráadásul ma matek és
földrajz dolgozat lesz.
-
Hol voltál? – kérdezte aggódva Milán a suli előtt
7:55-kor
-
Elaludtam… - indultunk el magyarra
Amúgy nem tudom hogy csinálják a
többiek, hogy ébren vannak már hajnalok hajnalán pedig későn fekszenek le.
Irodalmon majdnem elaludtam, mikor
a tanárnő elkezdett engem kérdezgetni, persze lövésem nem volt az anyagról,
amit óra végén meg is jegyzet Zalán.
-
Debi, mi van veled? Te mindig figyelsz!
-
Fáradt vagyok….
-
Szedd össze magad matekra és föcire is, mert témazáró!
– jött oda Milán is
-
Nem sokára felébredek, úgyhogy nem kell félni ettől –
általában harmadik órára fel szoktam ébredni
Megittam egy energiaitalt, amit nem
szoktam, majd rá öt percre már teljesen fent voltam. Nem állítom, hogy jó ez
így, de legalább nem alszom el.
Ezután már persze semmi gond nem
volt még a dolgozatoknál sem. Segítettem a fiuknak, matekon és föcin is, mert
nekik természetesen egy focimeccset kellett nézni tanulás helyett. Mondjuk
Milántól és Dávidtól senki nem várja, hogy felkészüljenek, mert ketten nem
tudnának összehozni egy négyest, de ez így oké nekik. Lehet azt mondani, hogy
felelőtlenek, de nem azok. Pontosan tudják, mit akarnak majd csinálni, de azt
mondják, ehhez nem kell sok ész. Reméljük így van.
-
Suli után mit csinálunk? - kérdezte Milán
-
Nem tudom, mondjuk…..
-
Foci! – kiabált Márk
-
Nem fogunk veled focizni! – Zsófi mindig megmondja a
véleményét
-
De ne már….
-
Csináljunk egy nemek közti meccset! – javasolta Ákos
-
De hét fiú és öt lány van, nem lenne egyenlő, különben
is nálatok vannak focisták! – érvelt ellene Bella,
- Mi lenne, ha én és még egy fiú átmenne hozzátok? –
Zalánnak még használható ötletei is vannak
-
Oké. – egyeztünk bele, mi lányok
Persze mi, csajok nem tudunk
focizni, de legalább szórakozunk egy jót, legalább is a fiúk igen.
- De akkor ne durvuljatok! –kérte őket Detti
- Vigyázunk majd! – ígérte meg Márk egy huncut mosoly
kíséretében
Ezután becsöngettek
osztályfőnökire, amire Gergő bá pontosan érkezett.
- Sok megbeszélnivalónk van, üljetek le.
- Lesz fiuk kontra lányok focimeccs! – Tominak persze
közölnie kell egy ilyen információt
- Örülök neki! Miért nem vegyesen játszotok?
-
Mert így jobb!
- Oké, felőlem. Szóval először is; jegyek. Miért nem
tanultok? Két- három ember kivételével mindenki rosszat ír, vagy puskázik.
-
Nem érünk rá ilyenekre. – szerintem Márk nagyon szívni
fog
-
Másodszor, ami a fontosabb: egy hónap múlva jönnek
hozzánk cserediákok…..
-
Kit cserélünk el? – szegény Gergő bá, idő előtt
megőszül
- Senkit, Dávid. Nyugodj meg, mindenki itt marad! Csak
még kettő ember lesz az osztályban és ennyi. Nem tudom kik ők, majd az érkezésük
előtti délután tudjuk meg. Aznap nem lesz különösebb tanítás, mert minden róluk
fog szólni az adott osztályokban. Fogadjátok őket szeretettel és segítsetek
nekik. Fontos, hogy valamelyik osztálytársánál fognak lakni. Gondolkodjatok,
hogy ki szeretné befogadni az egyik diákunkat. Ha jól tudom egy fiú és egy lány
lesz.
-
De jó! – lelkesedtünk mindannyian
-
Gondolkodjatok rajta, kérdezzétek meg otthon.
Miután vége volt az órának mindenki
elindult haza, hogy megcsinálja az aktuális teendőit, én pedig Milánhoz mentem,
hogy együtt töltsük a nap további részét sötétedésig.
Már várom, hogy kik lehetnek a
cserediákok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése