Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

38.: Jó hír

Miután vége volt a tanításnak elindultam haza Milánnal, de persze neki mindenképpen be kellett mennie egy boltba, ami tele volt rock, punk és emo stílusú ruhákkal és kiegészítőkkel. Esküszöm, többet vásárol, mint én, de legalább nem focimeccset néz amikor velem van.

-          Vegyél már te is valamit! Vagyis ne, mert én veszek neked, amit csak szeretnél! – olyan volt, mint egy ötéves, aki megkapta élete legnagyobb nyalókáját

-          Legyen meglepi, amit veszel! – mosolyogtam rá

-          Jó, de akkor ne less!

Persze jól elvoltunk a kis üzletben, az sem érdekelt minket, hogy már rég otthon kéne lennünk. Ez már nem mondható el apuról, aki konkrétan félpercenként hívogatott annak ellenére, hogy mondtam neki már először is, hogy hol vagyok, és mit csinálok. Sokan mondják, hogy az apák paranoiásak és nagyon féltik a lányaikat, ha fiú van a közelükbe, de ez már túlzás.

-          Gyere haza most! Miért kell neked elmenni vele mindenhova? – aha, oké, jó

-          Apu, nemsokára elindulunk, és hazaérünk, nyugodj már le! Csak egy üzletbe jöttünk be, de Milán vásárolgat és az nem két perc. Különben is, csak egy órája ért véget a tanítás, nem kell azonnal a rendőrséget hívni, hogy merre vagyok!

-          De féltelek ettől a gyerektől…..

-          De nem a te dolgod az, hogy kivel vagyok együtt és kivel nem; azt hiszem ezt a kört már lefutottuk már párszor és nem szeretném többször! 

 

Miután letettük a telefont Milán jobban látta elindulni, nehogy kiakadjon apu még jobban, hogy aztán még a házba se engedje be őt. Én úgy voltam vele, hogy nem érdekel, mert szerintem eddig jól tanulok, nem balhézom a suliban és otthon sem, tudtommal eddig egyszer sem lógtam és semmi olyasmit nem csináltam, amiért haragudni kellene rám.

-          Tessék, ezt neked vettem! – Milán egy halálfejes gyűrűt és egy karkötőt nyújtott át nekem

-          Köszönöm! – felhúztam az ujjamra a gyűrűt, majd megcsókoltam

Amikor hazaértünk, apu szerintem már előkereste a fészerben a baltát, mert nagyon fura fejet vágott, főleg, amikor Milánra nézett. Rolandon viszont azt láttam, hogy ő visszafogná aput, ha kell, mert kedveli Smile Emo-t.

-          Egyszer, csak egyszer mi lenne, ha nem vele jönnél haza? Elhanyagolsz mindet és mindenkit, csak mert ő itt van! Már haza se jössz, csak ha hívlak; milyen dolog ez?! – kérdezte idegesen apu

-          Mián a barátom, szerintem természetes, hogy hazakísér! Nem hanyagolok senkit és semmit, csak te látod így! Érdekes, ugyanannyit beszélek a többi osztálytársammal, mint Milánnal, de ez téged nem érdekel, csak az, hogy elűzd mellőlem Milánt. Amikor először hívtál mondtam, hogy nemsokára megyünk, ne aggódj, ehhez képest még vagy húszszor felhívtál! Egyébként meg bocsánat, hogy nem rohanok egyből haza suli után! Fogadni mernék, ha Dettivel lettem volna, akkor semmi kifogásod nem lenne ellene.

-          Féltelek attól, hogy valami történik veled, mert emókkal vagy körülvéve. Szerintem ez természetes dolog egy apától!

-          Attól, hogy emo barátom van, nem leszek én is az! Egyébként Dávid is emo, mégse lett az Detti sem, szóval ennyit erről!

Miután végre befejeztük apuval a kiabálást, ami miatt Milán el is akart menni, megbeszéltük, amit eredetileg akartak anyuék.

-          Nos, csak azt akartuk mondani apátokkal, hogy hétvégére elmegyünk vidékre ketten munkaügyben, ezért csak ti lesztek itthon. Arra kérlek mindkettőtöket, hogy viselkedjetek normálisan és tisztességesen! Debi, tudom, hogy már nagyon unod a témát, viszont én apáddal ellentétben azt mondom, hogy csináljatok, amit akartok, felőlem Milán itt is aludhat, de vigyázzatok! Roland, te pedig figyelj a húgodra!

-          Anyu, erről tud apu, mármint a végéről? – néztem furán, ahogy a fiuk is

-          Szerinted megengedné? Mert én kétlem….

-          Szóval Milánnak szabad útja lesz! – nevetett Roland, majd vállba veregette Milt, aki konkrétan megijedt ettől

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 37.részt, ami egy kicsit másabbra sikeredett, mint az eddigiek. Jó olvasást hozzá! :)

37.: Huppsz!

Suli után Milánnal elindultunk hazafelé, de persze apu nem hagyhatta szó nélkül, hogy a szobámban szeretnénk beszélgetni és tanulni. Tényleg csak erről a két dologról lett volna szó, szerintem nem kell nekünk még ennél több.

-      Hova mentek és mit csináltok? – jött i a konyhából apu, ahol eddig anyunak segített

-      A szobámba és beszélgetünk! Miért? – én a naiv kamaszlány még mindig nem jöttem rá a dolgokra

-          Debóra! Nem tetszik ez nekem; egy fiúval akarsz felmenni oda! Ráadásul ez  a fiú miatt sírtál napokig!

-         Apu, megbeszéltük a dolgokat és kibékültünk; ne kezd már megint!

-       Akkor sem tetszik ez nekem! Hülyeséget fogsz csinálni és meg fogod bánni, de amit tenni készülsz, nem lehet visszacsinálni! – miért gondol mindig arra?

-      Apu, fejezd be! Se Debi, sem Milán nem olyanok; ráadásul nézz rá a srácra, szereti Debit!  - kelt a védelmünkre Roland, aki mostanában mindig mellém áll

Miután a bátyámnak sikerült megnyugtatni apámat felmentünk Milánnal, ahol beszélgettünk, mint egy pár, ami jól esett, hiszen már régóta nem volt ilyen élményem. Hihetetlen, hogy kis apróságokon mennyire össze tudunk veszni és akár a kapcsolatunk végét is okozhatta volna.

Milán viszont megígérte még egyszer, hogy soha többet nem csinál ilyet, sőt még hasonlót sem. Elmondta, hogy nagyon szeret, és még mindig ugyanazt érzi, amit kilencedik elején, amikor még névtelenül küldözgetett leveleket nekem.

-          Bejöhetek? – kérdezte Roland egy-két óra múltán

-          Persze, gyere bátyó! – mosolyogtam rá

-          Mit csináltok? – nézett a laptopomra érdeklődve, miközben felé fordítottam

-        Tavalyi videók az osztályról. Mil felrakta a telefonjáról őket nekem is, amiért már hetek óta nyavalyogtam neki. – mondtam, miközben adtam egy puszit a barátomnak

-          Ugye azt tudod, hogy apu ki van akadva?

-       Ajj, gondolom, de nem érdekel. Elfogadhatná, hogy vannak saját döntéseim, aminek én fogom viselni a következményeit nem ő.

-        Aggódik érted, nehogy….

-     Kétszázszor utaltam rá, hogy nem feküdtünk le egymással és mondtam is neki, úgy, ahogy most neked. Nem tudom, miért nem érti meg!

Ezután persze még beszélgettünk egy csomót Rolanddal is, mert ő kedveli Milánt, annak ellenére, hogy pár napja ki akarta tekerni a nyakát, amiről tud is az kis emom.

Miután Mil elment haza lefürödtem és el is aludtam annyira hamar, hogy azt sem vettem észre, hogy nem öltöztem fel, így egy törölközőben vagyok.

Reggel persze sikerült elaludnom, így még arra sem keltem fel, hogy anyuék elmentek itthonról, csak Roland maradt, aki beengedte Milánt.

-   Debi! Kicsim, el fogunk késni, kelj fel! – simogatta az arcomat, mire én megfordultam, így a hátamon feküdtem

-          Még egy kicsit bátyó!

-          Milán vagyok, és háromnegyed nyolc van!

-          Hogy mi? – ültem fel rögtön, mire a törölköző leesett rólam

-         Öhm… - na, most, akkor vagy meleg a pasim vagy szimplán automatikusan nézett félre

-          Bocs, izé, szal este nem volt erőm felöltözni és…..

-          Addig kimegyek, öltözz gyorsan és induljunk!

Miután Milán kiment hipergyorsasággal elkészültem, majd siethettünk a suliba, ahonnan persze elkéstünk.

-         Merre jártatok? – nézett szúrósan Gergő bá, aki helyettesített Álmos tanárnőt

-   Öhm…. elaludtam tanár úr, bocsánat! – néztem rá, miközben a helyemre mentem

-         És te Milán? Akarom én tudni egyáltalán, hogy miért késtetek mindketten? – azt hiszem csak most esett le neki, hogy mi egy pár vagyunk

-   Elmentem Debiért, akire háromnegyed nyolcig vártam, aztán felmentem hozzá, mert nem halottam a szokásos csapkodást és hát úgy rángattam ki az ágyból… - a mondat végén persze elvörösödött

Gergő bár persze elnézte a késést, de utalt arra, hogy többet ne forduljon elő ilyesmi, főleg Álmos tanárnőnél ne. 

Első óra után Detti már kérdezősködött is, mer látta Milán arcát:

-    Miért volt olyan vörös és te is? Mit műveltetek? – láttam a szemében a huncutságot

-          Nem fogod elhinni, mert annyira gáz….

-          Mond már!

-   Este fáradt voltam, ledőltem az ágyra fürdés után egy törölközőben és elaludtam és Milán ébresztett fel. Ez még semmi, ahhoz képest ami ez után jött! Mondtam neki m,hogy még egy kicsi aztán felkelek, mert azt hittem, hogy a tesóm az, akinek szokása poénból felkelteni hajnalok hajnalán, de Mil válaszolt, hogy mennyi az idő, mire én hirtelen felültem a törölköző meg leesett rólam…

-          Hogy reagált rá? Mit csinált? Megtörtént az?

-      Dehogy, semmi nem volt! Félrenézett azonnal, úgyhogy nem látott semmit! Detti, mond, hogy ez csak egy reflex volt!

-       Miért mi más lett volna? Ne gyárts már megint összeesküvés elméleteket légy szíves!

Ezután már nem beszéltünk többet, mert becsöngettek és jött a fizikatanárunk, leadni a dögunalmas anyagot, ami senkit nem érdekelt, különösen engem nem, mert Milánon járt az agyam.