Rubik gimi

Sziasztok! Megjöttem az ötödik résszel, amiben már van egy kis érdekesség is. Egyébként mostantól már nem lesz ennyire részletes Debi naplója, nem fog ennyire részletezni mindent az iskolában, csak az első héten arra gondoltam, hogy bemutatom a tanárokat, az órák keretein belül, nem csak egy csapat ember zúdítok az olvasókra, legalább kirajzolódhat, hogy melyik milyen tanár típus. Na, de itt van a rész, ami jó olvasást kívánok! :)

5.: Csütörtök

Reggel a szokásosan indult, de a napot nem mondhatnám annak.

Gyors evés és sminkelés után már indulhattam is a suliba, ahova Dettivel mentem. Legjobb barátnők vagyunk, mindenhova együtt megyünk, ezért választottuk mindketten ezt az iskolát. Elvileg nem ide akartam jönni, de ahogy ebből a pár napból levettem nem bántam meg.

-          Sziasztok! – köszöntünk a német teremben a srácoknak, akik alufólia galacsinokkal dobálóztak

-          Debi, van valami a padodon! – kiabált Ákos, miközben megdobott

-          Oké, nem kell ledobni a fejemet! – nevetem, majd a padomhoz siettem, ahol egy boríték volt

„ Debi!

Igaz, csak pár napja ismerlek, vagyis láttalak, de beléd szerettem! Nem tudod, hogy ki vagyok, valószínűleg észre sem vettél még, vagy ha igen, akkor szerintem nem vagyok az eseted.

Nem akarom elárulni, hogy ki vagyok, majd rá fogsz jönni idővel!

Szeretettel: Titkos hódolód!”

Vajon ki írhatta? Pár napja látott először….. hmmm…fura.

Annyira elgondolkodtam, hogy észre sem vettem, hogy becsöngetek, csak arra lettem figyelmes, hogy a tanár becsapja az ajtót.

-          Nos, ma már elkezdjük a tanulást, mert év végén bajba leszünk! – mi van? Még csak év eleje van

-          De tanár úr! Tegnap nem fejeztük be a beszélgetést, amit elkezdtünk! -  Dávidon látszik, hogy nem akar tanulni, Milán meg szerintem nyitott szemmel alszik

-          Nem érdekel a kifogásotok! Elkezdjük!

-          Tiltakozunk! – csapott az asztalra Zalán

Ádám tanár úr, csak rávette a fiukat, hogy csináljunk valamit, még akkor is, ha az csak az ábécé és a hangtörvények voltak.

Angolon is folytattuk az anyagot, amit még tegnap kezdtünk el, de látta rajtunk a tanárnő, hogy használhatatlanok vagyunk. Én például a levél íróján gondolkodtam, valaki aludt, vagy telefonozott.

Szünetben lementünk Dettivel a büfébe ahonnan egy kakaós csigát és egy kólát hoztunk föl. Nem szoktam ilyet inni, de most muszáj volt, mert úgy éreztem, hogy begolyózok.

-          Debi, nem lehet, hogy Milán volt? Elhívott moziba, hazakísért….. – gondolkodott Zsófi, aki úgy, mint a többi lány, tud a levél tartalmáról

-          Tuti nem, ő később jött be a suliba, mint ahogy az a levél odakerülhetett, előtted pár perccel ért be

-          Senki nem látott semmit? Ez furcsa! – elmélkedtem magamban

-          Kinek ilyen az írása? – kérdezte Bella

-          Nem tudom, de szerintem nem az osztályból volt. – válaszoltam

Sajnos nem tudtunk tovább beszélgetni, mivel elkezdődött a dögunalmas magyar óra. Elkezdtünk beszélgetni az ókori eposzokról, de a tanárnő természetesen olyan szenvedéllyel adta elő, hogy a végén már teljesen máshol járt. Hát, ez így nagyon jó lesz, csak az a kár hogy ez érettségi tantárgy.

Bioszon Farkas Ilona tanárnővel ismerkedtünk, aki nagyon kedvesnek bizonyult, így elsőre. Nem kér lehetetlent, csak az alapvető dolgokat, kivéve attól, aki érettségizni akar belőle. Tudja nagyon jól, hogy nem, egy kötelező tárgy, de ha esetleg valakinek kell, akkor ne tizenkettedikben kapkodjanak négy év anyagával.

Nyelvtanon megint eltért Nóra tanárnő az anyagtól, túlságosan beleélte magát abba, hogy a fiatalok mennyi szlenget használnak, amitől nem lesz választékos a magyar nyelv. Anyám borogass, de komolyan! Ennek a nőnek valami pszichiátrián a helye, nem egy iskolában tanárként!

Hála a jó égnek törin legalább számomra érdekes dolgot vettünk, de még így sem tudtam nagyon koncentrálni az órára. Egész nap a levél íróján agyaltam. Sorba vettem a fiukat, de mindig oda jutottam, hogy egyik sem lehet.

Mikor hazaértem kajáltam, mikor anyu észrevette rajtam, hogy furcsa vagyok.

-          Mi a baj? Máskor mesélni szoktál, most meg szótlan vagy! – ült le elém anyu

-          Ezt nézd meg! – tettem le elé a levelet, mivel a zsebembe tettem

-          Ki írta? – nézett föl az olvasásból mosolyogva

-          Nem tudom, ezen gondolkodom már reggel óta.

Szerencsére apu csak később jött meg, így neki nem mondtam el a dolgot. Nem az, hogy nem szeretem aput, de neki csak azt mondom el, amit muszáj, ilyen tekintetben. Nem nagyon bírja, ha fiúk mászkálnak körülöttem. Szerinte mind csak kihasználna és átverne. Persze, ha megismeri, akkor általában rájön, hogy tévedett, de megesett, hogy igaza volt. Persze nem volt olyan sok pasim és nem is lesz, mert nem vagyok olyan lány, aki egy héten belül összeszed kettőt, de volt már barátom. Ha esetleg megismerem a levél íróját és lenne valami köztünk azt elmondanám apunak, és be is mutatnám a szüleimnek a srácot.

-          Húgi, nem láttad a telefon töltőmet?  - nyitott be a szobámba a bátyám

-          A konyha asztalra raktad reggel, azóta nem láttam. – válaszoltam, majd újra a laptopot néztem

-          Tényleg, még nem is beszélgetem veled. Milyen a suli? – ült le az ágyam szélére

-          Egész jó. Van pár fura osztálytársam, meg fura tanár, sőt a magyar tanárnő pszichiátriai eset, de fele tanári kart sikerült kiidegelni már most. Szerintem megőszülnek, mire mi elballagunk. – nevettem, mire ő csak a fejét csóválta

Amúgy sokan azt hiszik, hogy rossz ember a bátyám, pár balhéja miatt, pedig, ha valaki egy kicsit is ismeri, rájön, hogy klassz srác. Kicsit flúgos, de azért szeretem. Tudom, hogy sok olyan dolgot csinált, amire anyuék nem igazán büszkék, de attól még bátyám, és az is marad.

Még beszélgettem pár szót Rolanddal, majd elmentem aludni, mivel holnap péntek, és akkor még inkább zombi vagyok reggel, mint általában.