2015. március 8., vasárnap

Rubik gimi

Sziasztok! Meghoztam a 18.részt, amiben még jobban feszülnek az ellentétek a két osztály között. Jó olvasást hozzá!
Ne felejtsetek el szavazni! :)

18.: Repül az idő

Annyira el voltam foglalva az utóbbi időben, hogy nem volt időm naplót írni. Tudom, hogy már március van, de annyi minden történt, és olyan gyorsan, hogy csak sodródtam az eseményekkel.
Időközben a kis vörös és Krissz összejöttek, így már három pár van az osztályban: Dávid –Detti, Zsófi –Kristóf végül Milán és én. Annyira jól elvagyunk, hogy mindent elmondunk egymásnak, együtt töltjük a hétvégéket, csak aludni járunk haza, persze nagyin nagyon sokszor az osztállyal vagyunk.
Osztályfőnökin felmerült a kérdés, hova menjünk kirándulni.

-          Kulturált helyet kérek, ugyanis Erdősi igazgatóhelyettes asszony fog miket kísérni. Minden osztályt ő kísér, nincs kivétel…..sajnos – mondta az utolsó szót halkan Gergő bá
-          Menjünk Kínába! – mondta Tomi, aki nem is nagyon figyelt
-           A kínai negyedbe gondoltad? – vonta fel a szemöldökét az osztályfőnök
-          Inkább a Balatonra! – szólta Rami,
-          Oké! – egyeztünk bele
-          A b-sekkel együtt vagy…
-          KÜLÖN! – kiabálta az osztály egyszerre

Nem javult a helyzet a két osztály között, sőt csak romlott, amit már a tanárok is észrevettek.  Iza nem tudta megkaparintani Kristófot, ahogy a többi fiút sem az osztályból, de a srácok se jutottak semmire az a-s lányoknál. Hiába, meglátszik, hogy nagyon különbözünk. Ők a parti őrült disco „patkányok”, mi meg a visszafogott házibulisok. Egyikünk sem szereti a szórakozóhelyeket, mivel nem épp a legjobb hírük megy errefelé. Gyakoriak a disco balesetek és a bunyók is.
Kémián tovább mentünk az anyaggal föcin röpdolgozatot írtunk, a nyelvi órákon pedig szövegértést csináltunk.
Szünetekben pedig a teremben bandáztunk, ahogy szoktunk, de persze a b osztálynak ez sem tetszett.  
-          Mi van, már ki sem merészkedtek a barlangotokból? – sétált be Patrik, az egyik nagyképű srác és a haverjai
-          Nem akarjuk, hogy bajotok essen, ezért inkább itt maradunk! – mondta nevetve Zalán
-          Nagyon vicces, inkább menj és fuss, a nevedhez hűen – cukkolta Barni
-          Húha… ismersz egy könyvet! Nagyon király vagy! – hát igen, ilyen, ha lányok beszállnak a veszekedésbe
-          Lenni vagy nem lenni. Ez a kérdés! – adta elő Dani – Idéztem Gothe-t
-          Neeeeeeeeeee! Azt még én is tudom, hogy ez egy Shakespearre volt – fuldoklott a nevetéstől Márk
-          Dehogy, ez egy Gothe volt! – próbálta védeni Kinga
-          Meglátszik, hogy b-sek vagytok! Na, húzzatok kifelé! – nevetett még mindig Zalán

Most büszke lehetne ránk Nóra tanárnő! Hogy lehetnek ennyire ostobák? Ők tuják, hogy mit akarnak. Mi mindenesetre jókat nevetünk rajtuk.

-          Srácok, van egy rossz hírem! Együtt kirándulunk a b-sekkel!
-          Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee

Kitaláltuk, hogy kihívjuk őket egy versenyre a kirándulás alatt, amit persze már most közöltünk velük; legyen idejük felkészülni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése