Sziasztok! Tudom, hogy sokat vártatok, de sok minden összejött és nem tudtam írni. Januárban még a szilveszteri bulit akartam hozni nektek, ezért most, így két hónappal később meg is érkezett. De nem dumálok tovább, jó olvasást hozzá! :)
16.: Happy New
Year!
A karácsony
után volt pár nap, ami nyugis volt, aztán eljött december 31. azaz a
szilveszter. Úgy beszéltük meg az osztállyal, hogy együtt ünneplünk, de csak
egy házi buli keretében, ami Zalánéknál lesz.
-
Anyu, szerinted mit vegyek fel este? – ültem a
konyhapulton, mivel semmi dolgom nem volt
-
Valami csinost, de meg ne fázz! Segítek!
Miután
sikerült kiidegelnem anyut, sikeresen kiválasztottam egy kék térd fölé érő
koktélruhát, ami takart mindent, amit kellett.
Este Detti átjött
és megcsináltuk a sminkemet, majd az övét is. Miután kellőképpen jól néztünk ki
Roland elvitt minket a buliba, de nem maradt ott, hanem lelépett a haverjaihoz.
Az ajtóban Milán és Dávid már vártak minket meg persze a házigazda is. Ahogy
láttuk már elég jó hangulat volt, ami betudható volt annak is, hogy nem csak
ásványvizet ittak. Persze nem estek túlzásba, csak egy kicsit voltak spiccesek
a fiuk, a lányok meg szín józanok, de azért látszott rajtuk, hogy ez nem marad
így.
Dávid és Milán
viszont biztos, hogy józanok maradnak, mert ők elvből nem isznak. Azt vallják,
hogy semmilyen alkohol nem tesz jót nekik, ezért inkább kihagyják. Végül is,
nem is baj ez, hiszen kellenek ide normális emberek is.
-
Lányok, igyatok egy kis sört! – Márkon viszont
már látszott a pia hatása
-
Majd később esetleg. – próbáltam túl kiabálni a
zenét
-
Ne legyetek már lányok! Igyatok! – csatlakozott Krissz
is, bár nem tudom mi értelme volt ennek a kijelentésnek
-
Ööööö….. –nézett Zsófi
Végül
kitaláltuk, hogy társasozunk egyet, de nem nagyon akart összejönni, mert Ákos
és Tomi fociversenyt hirdettek egymás közt, így ki kellett mennünk, végignézni
a decemberi fagyban az egészet.
Éjfél előtt öt
perccel viszont összetereltünk mindenkit, hiszen már csak pár perc 2014-ből.
-
Gyertek! Nemsokára 2015 lesz! – Bella próbálta
túl kiabálni a zenét és a srácokat
-
Itt vagyunk! – persze annyira nem voltak
maguknál, hogy nem tudták mire mondták
-
10…9….8....7….6….5….4…3…..2…..1….BUÉK! –
kiabáltunk egyszerre tizenketten
A buli
hátralevő részében inkább csak ettünk, ittunk és beszélgettünk és táncoltunk,
már ha volt kivel. Most ki áll ki egyedül tizenegy ember elé? Senki. Milán
végig mellettem volt, ahogy Dávid, Detti mellett és furcsa módon Krissz Zsófival
töltötte a szilveszteri buli nagy részét. Most van köztük valami vagy csak
szimplán jó haverok? Mindegy, majd kiderítem később, amikor Krissz is teljesen
józan lesz.
Persze nem
piáltak annyit, mivel nagyon jól tudják, hogy a lányokat haza kell kísérni,
mert hajnali négy körül nem biztonságos nekik egyedül.
Engem
természetesen Milán kísért végig, de mellette még ott volt Dávid is, akit
őszintén szólva féltettem, hiszen nem az a kifejezetten pasis típus. Mondjuk
Milán szerint meg tudja védeni magát, de én nehezen hiszem el róla, mivel még
tesizni se nagyon láttam. Állítólag járt valami karate szerűségre, de erről még
Detti, a barátnője sem tud. Érdekes.
Mikor
hazaértem aput a fotelben találtam, újsággal a kezében; tuti engem várt haza.
Reggel tök
kómásan keltem fel, mivel nem aludtam valami sokat, de azért még elviselhetőbb
arcom volt, mint a bátyámnak, aki még csak utánam jött haza. Ha jól hallottam,
olyan hajnali hat környékén. Persze gyalog tette meg azt a pár száz métert,
mivel ivott és nem vezet.
Reggeli után
gyorsan lezuhanyoztam, majd bejöttem a szobámba és most a naplómat írom.
Délután pedig Milánnal találkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése