Sziasztok! Meghoztam a 3. részt, ami még a tanárokkal való ismerkedést bontogatja. Tudom, hogy ez még nem olyan érdekes, de ez még csak az első hét a Rubik Ernő Gimnáziumban.
Várom a véleményeket! :D
Várom a véleményeket! :D
3.: Egy keddi nap
Reggel nem kellett kapkodnom, mivel korábban keltem, mint
ahogy az ébresztőm jelzett volna. Kajáltam, majd a fürdőben elvégeztem a
szokásos rituálémat, ami a fogmosásból, és gyors zuhanyból állt. A szobámba
érve megfésülködtem majd felvettem egy pánt nélküli felsőt és egy
rövidnadrágot, feltettem egy lágy sminket és már indulásra kész voltam.
-
Anya, elmentem a suliba! – futottam le a lépcsőn
-
Várj! A tízóraid itt maradt! – jól kezdem az
évet…
Lassan battyogtam az iskola felé, mivel még rengeteg időm
volt. Úgy gondoltam, hogy beállok a büfésorba és veszek valamit, de túl nagy
volt a sor.
A folyosón már messziről hallottam az osztály üvöltözését.
Ezek szerint nem is kell megnéznem, hogy melyik teremben lesz óránk, úgy is
tudni fogom a zajból. Hát, mit ne mondjak…. balhésan indul az év.
-
Sziasztok! – köszöntem a többieknek, majd
leültem Detti mellé
-
Régóta bent vagy? – kérdeztem tőle, mire
megrázta a fejét
-
Csak nemrég érkeztem. Megbeszéltük, hogy minden
teremben így lesz az ülésrend, ahogy itt. Ez mindenkinek tetszik.
Egyébként, ahogy körbenéztem tényleg mindenki elfoglalta a
helyét, csak Zsófi és Ákos nem, akik még nincsenek itt. De, amint ez megfordult
a fejemben megérkezett a két elveszett ember. Nem lett olyan furcsa az
ülésrend, de azért szerintem még lesz itt alakítás. Mindegy, az a lényeg, hogy
én Detti mellett ülök, előttem Ramóna, mögöttem Milán.
Miközben ezen gondolkodtam becsengettek és bejött a földrajz
tanárunk.
-
Sziasztok! Fekete Kíra vagyok, földrajz és
történelem tanár. – mutatkozott be, ami alapján nekem kedvesnek tűnik – Azt
szeretném kérni tőletek, hogy mutatkozzatok be egy pár mondatban. Ezután
elmondom a tanév menetét.
Hát, a bemutatkozás nem ment valami gyorsan. Szegény
tanárnőt az idegbaj keringette, miközben a srácokat hallgatta. Szerencsére az
egész óra elment ezzel, de még van vele egy törink is.
-
Ki kell készítenünk ezt a nőt! – kiabált Márk
Ákosnak
-
Már most kiakadt! – nevetett vissza
Most komolyan, mit ártott a tanárnő nekik? Ja, bocs szimplán
van ilyen óránk. Már megvolt a hangulat
az osztályban, de persze akkor csöngettek be. A fiukat ez sem hatotta meg,
inkább tovább üvöltöztek és próbálták a TV-t bekapcsolni. Mondta már nekik
valaki, hogy be kéne dugni a konnektorba? Úgy látom nem.
-
Gyerekek! Mit csináltok? Ez az év első napja és
ti már most meghülyültetek? – rökönyödött meg Kíra néni
-
Tanárnő! Nem működiiiiik! – Krissz volt, aki
bekiabálta
-
Nem baj! Üljetek le és kezdjünk bele. Szóval……….
Elmondta, hogy hány témazáróra lehet számítani föciből és
töriből is, na meg, hogy miket tervezett be. Hát ennek a nőnek elment az esze.
Ezzel a csapattal tanulmányi kirándulásnak nevezett séta? Nem gondolta ezt át.
Ezután jött a matek Kemény Dénes tanár úrral. Ő is hasonló
dolgokra kért minket, mint Kíra néni, de ő a mondandója végén hozzátette:
-
Gyerekek, tudom, hogy nem kedvenc tantárgyatok a
matek, de ez kötelező érettségi tárgy, tehát ne úgy tekintsetek rá, mint valami
fölösleges dologra. Tudom, hogy felét, sőt háromnegyedét nem használjátok majd
az életben, de meg kell tanulni őket. Igyekszem minél egyszerűbben és lényegre
törőbben elmagyarázni az anyagot, de kérlek titeket, hogy ha valami nem
világos, akkor ne a témazáró napján szóljatok, vagy a közben. Lesznek könnyebb
részek, amik pofon egyszerűek, de olyan is, amiért meg kell szenvedni. Én megpróbálom
mindanyótokból kihozni a maximálist, de ez csak úgy megy, ha ti is akarjátok.
Szép beszéd volt, tanár úr, kár, hogy nem konyítok a
matekhoz. De tényleg, ki az, az elvetemült, aki teljes mértékben megérti az
anyagot? Persze, megpróbálok minden tőlem telhetőt, de ne várjanak ötöst.
Ezután nyelvtan jött, Álmos Nóra tanárnővel. Erről a nőről
csak annyit, hogy, hogy valamilyen elvarázsolt világban él. Elmondta, hogy a
magyar nyelv a nemzet kincse, őriznünk kell, nem szabad átvenni ostoba
szlengeket, csak szépen, magyarul kell beszélünk. Ja és persze, az óráján,
tiltja a szlengek és a nem magyaros kifejezések, rövidítések használatát. Hát
köszönjük szépen. Ez durva négy év lesz, az biztos.
Miután túléltük a magyart átvonultunk németórára, ahol
mindenkinek németül kellett bemutatkoznia. Komolyan, nem lenne egyszerűbb
transzparenseket készíteni és azt emelgetni? Ma már háromszor mondtuk el
ugyanazt. Most annyi volt a különbség, hogy németül. Fox Ádám tanár úr
elmondta, hogy nem várja el, hogy profin tudjunk németül, de egy alapszintet
megkövetel, ha már a legtöbben nyolc évig tanultuk. Egyébként tök jó fej a
tanár, azt mondta, hogy legtöbbször játékos órák lesznek, tehát nem fogja
annyira nagyon véres komolyan venni a tanulást, de azért ha felad valamit,
akkor meg kell csinálni, különben nincs játék.
Ezután angol következett, ahol szintén az adott nyelven
kellett beszélni magunkról. Fogl Anita tanárnő, elmondta, hogy a legtöbb
középiskolai tanárral ellentétben, neki nem a buktatása célja, hanem a nyelv elsajátítása
és az, hogy szeressük az angolt. Természetesen nála is lesznek lazább óráink,
de azért meg kell, dolgozunk a jegyeinkért. Amúgy mindent az elején kezdünk,
úgy ahogy németből is. Szerinte az első félévben nem nagyon lesz olyan, ami
nekünk újdonság lenne, viszont az évek előre haladtával egyre keményebb lesz az
anyag.
Angol után még volt egy rajz óránk Vékony Galina tanárnővel,
aki szintén nagyon jó fej. Elregélte, hogy milyen stílusú rajzokat fogunk
készíteni, milyen dolgokról fogunk beszélgetni, mi alapján kapunk jegyet. Most
lehet, hogy én vagyok a hülye, de miért kell ez? A rajz nem a kreativitásról
szól? Nem arról, hogy éljük ki a gondolatainkat? Vagy csak én látom így?
Mindegy.
Órák után hazafele vettem az irányt, de a fiuk már lestoppoltak.
-
Debi, nincs kedved mekizni egyet? - tette fel a kérdést Milán
-
De, végül is, miért ne? – gondoltam, úgy
sincsenek otthon anyuék, Rolandot meg nem nagyon érdekli
Nem jött az egész osztály, csak Detti, Zsófi, Dávid, Milán,
Márk, és én. A többiek arra hivatkoztak, hogy van valami programjuk. Persze nem
vitatom, mert van olyan, hogy iskola után teendők. Mivel nem kell tanulni,
gondoltam ráérek hazamenni, de azért felhívtam anyut, miközben lemaradtam a
többiektől.
-
Szia, anya. – köszöntem a telefonba
-
Szia Debi! Valami baj van? – miért kérdezi ezt
minden szülő?
-
Nem, csak azt akartam mondani, hogy páran
eljöttünk mekizni, lehet, hogy nem leszek otthon mire hazaérsz.
-
Jól van, érezd jól magad.
A mekiben csak egy kólát ittam, mivel nem eszem ilyen
szemetet, ahogy a többi lány sem. A fiuk előszeretettel tömték magukba a
hamburgert és a sült krumplit. Legalább is szerintük azt esznek, szerintem
műanyagot.
Mire úgy döntöttünk, hogy ideje mennünk már kezdett
sötétedni. Baromi jó; menjek haza sötétben egyedül. Szerencsére látta az
aggodalmat az arcomon Milán, és felajánlotta, hogy hazakísér. Egyébként Dettit
a Dávid, Zsófit pedig Márk kísérte el. Azért a baromságaik ellenére tudnak ők
normálisan is viselkedni, ha akarnak.
-
Akkor, holnap találkozunk a suliban!- mondta
Milán, mikor a kapu elé értünk
-
Ne vigyünk haza? Csak mert sötét van és…
-
Nem kell, egy utcányira lakom innen. Haza
találok. – nevetett, majd elment
-
Szia!
-
Szia!
Amint beértem apu azonnal kérdőre von:
-
Ki volt ez a fiú?
-
Csak az osztálytársam, ne kombinálj. Sötét van,
hazakísért, nehogy valami bajom legyen.
-
Biztos? Ha titkolózol….
-
Apu! Fejezd már be! Mit titkoljak? Egy hete
sincs, hogy ismerem, max négy napja. – kezdtem kijönni a sodromból
-
Csak féltelek! Tudod, mennyi rossz ember járkál
az utcánkon?!
-
De ő csak egy 14 éves srác, aki mellesleg az
osztálytársam. Egyébként Vörös Milánnak hívják, nyugodtan nézz utána! –
dühöngtem
-
Debóra! Az Isten szerelmére, csak aggódtam
érted, hogy hol voltál! Tudtommal az iskolának kettőkor vége volt. Elmúlt nyolc
óra! – miért kell minden percemről beszámolni?
-
Felhívtam anyut, szóltam neki, hogy mekizni
mentem a többiekkel. Gondolom beszélgettél vele, mióta hazajöttél!
Végül kibékültünk, de azért bennem maradt a tüske. Na de mindegy, megyek aludni, mert már lassan éjfél
lesz.