Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már utalok egy kicsit a jövőre is. Jó olvasást hozzá! :D
10.: Kérdések:
10.: Kérdések:
Új napra virradva, új kérdések merültek fel mindkettőnkben.
Még pedig a hogyan tovább kérdései.
-
Kicsim, beszélnünk kell, arról, hogy mi lesz
velünk ha hazamegyünk, mert ugye az nemsokára itt van! – ültem le mellé szomorúan
az ágra
-
Nem tudom
Amanda, de nem is akarok ezzel foglalkozni. – bújt hozzám édesen
-
De muszáj! Én nem tudom elfelejteni, ami köztünk
volt! Fontos vagy nekem! – vallottam be őszintén, amit szerintem eddig is
tudott.
Egy darabig hanyagoltam a témát, mert láttam rajt, hogy nem
lesz képes figyelni rám száz
százalékosan. Úgy gondoltam, hogy inkább egy kicsit szerelmeskedünk, és majd
utána beszélgetünk komolyabb témákról.
-
Akkor most figyelj rám! – néztem a szemébe
határozottan
-
Mond, figyelek! – ja, meg közben mást is
csinálsz
-
Mi lesz velünk, ha visszamegyünk dolgozni? - tettem fel a kérdést, mire megállt az
addig tevékenységében
-
Passz, de nem lakhatunk olyan messze egymástól. –
válaszolta egy kicsit megilletődötten
-
Basszus, tudod te mekkora Los Angeles? – néztem rá
nagy szemekkel
Még egy jó darabig elvitatkoztunk zene, aztán rájöttünk,
hogy semmi értelme nincs ennek. Már több mint egy hónapja itt vagyunk a
szigeten és boldogan élünk együtt, ezért úgy gondoltam, hogy rákérdezek arra,
amit később talán megbánok.
-
Mi lenne, ha hozzám költöznél? – vettem fel az
ötletet délután felé
-
Tessék? – döbbent meg egy pillanat alatt
-
Jól halottad. Az egyetemed tök közel van hozzám,
és még együtt is lehetünk tök sok időt. Na, mit szólsz? - lelkesedtem, de nagyon
-
Hát, nem is tudom, nem sietjük el egy kicsit? –
nézett rám, majd adott egy puszit
-
Szerintem nem. Nézd, már egy hónapja együtt
vagyunk, lassan itt élek a te szállásodon, eddig a legnagyobb vitánk az volt,
hogy mi legyen a vacsora. Nem hiszem, hogy olyan nagy baj lehetne belőle.
-
Max, ha összeveszünk, akkor visszaköltözöm a
saját házamba. – mosolyodott el és megcsókolt
-
Na,
látod, találunk megoldást mindenre. – nevettem
Később szóltam a lányoknak, hogy rakjanak rendet nálam
annyira, hogy hamarosan dobozok tömkelege elférjen a lakásban; ugyanis Alex
költözik hozzám. Amikor meghallották
elkezdtek sikongatni, és ugrálni.
Örülök, hogy végre újra megtaláltam a boldogságot, egy ilyen
férfi mellett, mint Alex. Álmaiban sem gondoltam volna, hogy itt ez vár rám.
Este még lementünk a partra sétálni, de nem merészkedtünk a
vízbe, mert úgy gondoltuk, hogy szél miatt hideg lehet. MA nem volt olyan jó
idő, amilyen szokott; fújt a szél.
Mikor hazaértünk lezuhanyoztunk, és elkényelmesedtünk az
ágyban, amit már hetek óta ketten használunk. Persze, az én kis kuckóm is
megvan, de nem nagyon vagyok ott. Szeretem Alexet és nem akarok távol lenni
tőle egy kicsit sem.
Éjfél után aludtunk el egymás karjaiban, és vártuk, hogy mit
hoz a holnap.