Sziasztok! Meghoztam a történet 40.részt, ami azt jelenti, hogy Debi befejezte a 10. osztályt. Jó olvasást kívánok hozzá! :)
40.: Summer!
A hétvége után, megint kelhettünk
korán, mert évzáró volt ma, mondjuk én szívesebben maradtam volna Milánnal a
szobámban. Miközben gondolkodtam elkezdtem öltözni, mert nem akartam, hogy
Milán bármit is lásson, annak ellenére, hogy szombaton megtörtént AZ a bizonyos
dolog is.
Miután végeztem felébresztettem
Smile-t, hogy kezdjen el készülődni, mert tudom, hogy ez nála nem egy két
perces folyamat, hanem legalább fél óra.
-
Maradjunk itthon és tetessük azt, hogy betegek
vagyunk!- csókolt meg Smile
-
Kicsit feltűnő lenne, ha mindketten egyszerre
lennénk azok, nem?
-
Évvége van, mit csinálna velünk Erdősi, beírna
minket hiányzónak?
-
Nem, de szemet szúrna.
-
Jó, akkor felöltözöm. Addig csinálsz nekünk
valami reggelit?
-
Persze! – mosolyogtam rá, majd megcsókoltam
Milán elment a fürdőbe, én addig
leballagtam a konyhába, ahol a bátyám beszélt valakivel telefonon, pontosabban
apuval, mint megtudtam.
- Értsd, meg, hogy nincs itt és nem is volt, max.
pár órát. Szerinted én nem figyelek oda Debire?! Tudom, hogy mit csinál és
mikor, te csak maradj ott és majd csak akkor gyere haza, ha itt az idő rá.
Hagyd már élni egy kicsit, szegény lányt!
What? Roland ennyire megvédene
engem, hogy képes összeveszni apuval miattam? Mondjuk azt tudtam, hogy jó
testvérek vagyunk és én is szembeszálltam már apuval nem egyszer érte, de ez
fura.
-
Minden oké? – kérdeztem, mikor letette
- Aha, csak apu ellenőrizni szeretne téged.
Valamelyik szomszéd elkotyogta neki, hogy itt van/ volt Milán. Szerintem az az
öreg néni volt, aki az utca térfigyelő-kamerája, de ne aggódj, majd beszélek
vele.
-
De nehogy bajba keveredj miattam. Tudod, hogy
milyen az a néni.
- Tisztában vagyok vele, és azzal is, hogy előbb-
utóbb úgy is szólni kell neki valamiért. Soha nem hagyja békén az embert.
Múltkor rám akarta hívni a rendőröket, mert tök szabályosan bejöttem az utcába
autóval.
-
Jajj. Amúgy ma már nem lesz itt Milán, mert…….
- Debi, engem nem zavar, apuék meg csak hétvégén
jönnek haza. Maradjon, amíg akar.
- Tényleg?! – ugrottam a nyakába, amiért majdnem
hátraesett, de szerencsére ott volt a konyhapult
Miután kiörömködtem magam
megcsináltam a reggelit, majd lehívtam Smilet, hogy jöjjön enni, mert el fogunk
késni, de nagyon.
Persze annyira lassan készültünk
el, hogy konkrétan úgy estünk a be a terembe, amiért Gergő bá elég furán nézett
ránk, de nem számít.
-
Na, most, hogy mindenki beesett, Erdősi
igazgatóhelyettes-asszony adott egy köteg papaírt, hogy olvassam fel nektek.
Szóval:….
- Tanár úr, hagyja, majd azt mondjuk, hogy
hallottuk. - mondta Zalán, majd pacsizott Márkkal
- Oké, de akkor írjátok alá! – ez a jó Gergő
bában, nem akar ránk kényszeríteni semmit sem, hagyja hadd legyünk szabadok
Ezután levonultunk az ünnepségre,
ami rendkívül érdekveszítő volt, mondjuk Ákos állva aludt előttem, Kristóf meg
az új telefonjával csinált képeket a lábáról – vagy valami ilyesmi. Detti
mellettem állt és a hajával foglalatoskodott, mert annyira melege volt, hogy
össze akarta kötni.
Fél órával később lett csak vége
a műsornak, amikor végre felvonulhattunk a termeinkbe, ahol először a lányok
öltöztek vissza, majd a fiuk is. Mondjuk, ilyenkor nem irigylem szegényeket;
öltöny, nyakkendő és a többi tartozék 40 fokban, viszont télen nekik kedvezz az
időjárás; mi megfagyunk, ők jól érzik magukat.
- Na, kiosztom a bizonyítványokat, aztán mondanék
pár szót és már mehettek is. Rendben? – megérkezett Gergő bá, aki valahol
lecserélte a ruháját és hétköznapi cuccban volt
-
Oké!
Miután mindenkinek odaadta a
bizonyítványt és mondott pár jó szót, az osztályhoz fordult:
- Gyerekek, tudom, hogy nyár van és most úgy
érzitek, hogy mindent szabad, de azért mértékkel. Mindig tudjátok, hogy hol a
határ és tartsátok is be! Év elején, 11. osztályban pedig szeretném, ha
ugyanennyien lennénk, és ugyanilyen- vagy nagyobb komolysággal állnátok az
iskolához. Most a pihenésé a szerep, de ne felejtsétek el, hogy augusztus végén
már elkezdhettek kicsit készülődni az új tanévre, legalább az érettségi
tárgyakból. Most pedig nem rabolom tovább az időtöket, úgyhogy kellemes nyarat
kívánok mindenkinek, találkozunk szeptemberben!
-
Magának is!
Persze ezután mindenki kicsődült
a teremből, és a jó szokásunkhoz híven a Meki felé vettük az irányt, ahol
kajáltunk egyet, majd mindenki hazament, pontosabban hozzám Milán nem, mert ő
hozzám jött.
